Victoria, British Columbia

1993-ban költöztem a Vancouver Szigetre, Kanadában. Ekkor már 3 éve az országban éltem, csak jóval északabbra. Egy idő után a kemény telek és az elszigeteltség miatt máson se járt az eszem, mint hogy Irány Dél! Éghajlat alapján két helyet néztem ki a térképen, az Okanagan völgyét, és a Vancouver Szigetet. Az előbbi nem nyerte el a tetszésem, a környező sivatagos táj és ultra tradicionális '“redneck” kultúra miatt. A szépséges Vancouver Szigetbe viszont könnyű volt beleszeretni.

A sziget Vancouvertől nyugatra helyezkedik el - Hollandiához hasonló területével Észak Amerika nyugati partjának a legnagyobb szigete.  Kb. 780 ezer ember él itt, leginkább a délkeleti oldalon. A sziget legnagyobb része vadon, esőerdő, hegyvonulatok, nehezen megközelíthető öblök és fjordok. A déli csücskön található British Columbia tartomány fővárosa, Victoria, mely egyben Kanada egyik legszebb városa is.  A nyugati, nyílt Csendes óceáni oldalon helyezkedik el Kanada egyik népszerű nemzeti parkja, a Pacific Rim National Park. A szigeten van Kanada legmagasabb vízesése is, a 440 m-es Della Falls (a világon a 10. legmagasabb).  

Chesterman Beach, Tofino

Az éghajlat itt a legenyhébb Kanadában: a Gulf szigetekkel párhuzamos szakaszon, ahol én is élek, szubmediterrán a klíma, vagyis a nyarak melegek és szárazak, a telek pedig enyhék és esősek. Itt megterem pl. a citromfa, és a kínai pálma is áttelel az óceánhoz közel. Az őshonos vegetáció két különlegessége az enyhe éghajlatot kedvelő Gary tölgy és a kopasz, hámló törzsű arbutus. Az esőerdőben cédrus, Douglas fenyő, bürökfenyő és Sitka fenyő nő többek között - az egyik tartományi parkerdőben 95 méter magas lucfenyők és ezer évesnél öregebb cédrusok láthatók. Az erdők jellegzetessége a talajt beboritó páfrány takaró. 

Páfrányos erdő

Chesterman Beach, Tofino

Az természet közelsége a lakott területekre is rányomta a bélyegét: a  kisebb nagyobb városokban sok  a természetes park, és a házak közötti zöldterület. Az esőerdő gazdag állatvilágban is, mint pl.  fekete medve, Roosevelt szarvas es puma (az eredeti "cougarcat"). A tengeri állatok közül a legjellegzetesebbek az orca, tengeri vidra és a szürke bálna.  

Találkozás egy fekete medvével a folyóparton

A sziget őslakosai észak-amerikai indiánok.  Az európaiak megjelenése negatív hatással volt rájuk és a különböző Európából hozott betegségek miatt számuk erősen megfogyatkozott. Manapság  mint abszolút kisebbség, különleges státuszt élveznek, főképp ha a szerződésekben kijelölt területeken élnek. Ennek ellenére a helyzetük sok esetben szomorú, "harmadik világ"-hoz hasonló, és kapcsolatuk a fehér lakossággal nem mentes konfliktusoktól.

Totem oszlopok, szabadtéri indián múzeum, Duncan

A Vancouver Sziget hagyományos iparágai a halászat, fakitermelés, fafeldolgozás, valamint a cellulóz és papíripar. Az elmúlt évtizedekben a hagyományos iparágak erősen visszaszorultak, nem egy gyár dél-amerikába települt át, ahol jóval olcsóbb az üzemeltetés és alacsonyabb a bérszint. Jelenleg a szolgáltatóipar, egészségügy, épitőipar és turizmus foglalkoztatja a legtöbb embert. Victoria-ban van British Columbia IT és fejlett ipari technológia központja, valamint a tartományi kormány különböző minisztériumai . A szigeten kevesebb a bevándorló, mint Kanada más nagyvárosaiban, de azért itt is reprezentálva van sokféle náció. Miután az ingatlanok itt drágák, valamint állást találni nem olyan egyszerű, a legtöbb bevándorló Kanadán belül költözik ide, amikor már máshol kialakított valami egzisztenciát. 

A kontinensről komppal, repülővel, vagy hidroplánnal lehet ide eljutni - a kompút Vancouvertől 1,5 - 2 óra, míg hidroplánnal kb. 20 perc. Nem gondoltam volna amikor ideköltöztem, de nagyon ritkán hagyom el a szigetet, nem hiányzik Vancouver. Talán ez Victoria közelsége miatt van, ahol a szórakozástól kezdve a vásárlásig sok minden megtalálható. 

Ide sok ember költözik máshonnan - a természeti szépségen és enyhébb éghajlaton kívül a vonzerő még az itteni életforma, a “West Coast lifestyle”. Ebbe belefoglaltatik a különböző kültéri sportok űzése, strandolás, természetjárás, egészséges életmód és “lazaság”, vagyis itt kevésbé tapossák az emberek a mókuskereket, mint máshol. A 60-as, 70-es években különböző "counter-culture" csoportok találtak itt otthont, pl. hippik, vagy olyanok akik egy egyszerűbb életformára vágytak. 

Hegyi rét, Mount Cokely

Hogy egy pár negatívumról is legyen szó…. Télen sokat és gyakorta esik az eső. Ritkán havazik, de amikor igen, akkor a hó vizes, nehéz és csúszós. A helyiek nem olyan barátságosak mint amit azt megszoktam Kanada más részein. Először azt gondoltam velem van baj, de később hasonló panaszokat hallottam más tartományokból ide települő kanadaiaktól. És végül, a Magyarországra utazás innen egy igazi bumli.

Ennyit bevezetőként a szigetről ahol élek - legközelebb talán majd írok a városomról, meg egyéb dolgokról részletesebben.

Bár egyes elképzelések szerint az internet korában egy országváltás korántsem jelent akkora traumát, mint régebben, hiszen a távolság ellenére a kapcsolattartás akár napi szinten megoldható az otthoniakkal és a külföldre készülő jó előre tájékozódhat a befogadó ország legapróbb jellegzetességeiről is, napjainkban sem szabad leértékelni a nemzetközi migráció egyénre gyakorolt pszichés hatásait.

Tekintve, hogy az országváltás során hátrahagyott fizikai környezet, anyanyelv, kultúra, hiedelem- és értékrendszer az otthon maradt családtagok, rokonok és barátok alkotta társas rendszerrel együtt a külföldre költöző múltjának kiemelkedően fontos részét képezik és igy identitásához szervesen kapcsolódnak, sok kutató a migrációt a teljes személyiséget igénybe vevő krizisnek tartja, amellyel a megküzdés egy egész életen átivelő életprogram lehet. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a külföldi léttel járó nehézségek esetenként bizonyos addikciókra (alkohol-, drog-, internet- vagy társfüggőség) hajlamosithatnak és meglehetősen komplex problémákat hozhatnak felszinre, amik az otthoni környezetben esetleg rejtve maradtak volna, igen lényeges, hogy az idegen kultúrába való beilleszkedés minél zökkenőmentesebben történjen.

A honvággyal és a kulturális sokkal való megküzdés tulajdonképpen már a tényleges költözés előtt megkezdődhet. Mivel a legtöbben nem egyik pillanatról a másikra döntenek úgy, hogy elhagyják hazájukat, az országváltással szükségszerűen együtt járó bizonytalanság csökkentésére a legkézenfekvőbb módszer a célország alapvető jellegzetességeinek feltérképezése még a kiutazás előtt. Természetesen a „lakva ismerszik meg a másik” szabály itt is érvényes és biztosra vehető, hogy a legtájékozottabb bevándorlót is érik majd meglepetések az új hazájában, de a célországra való tudatos ráhangolódás mindenképpen enyhitheti a változásokkal járó szorongást. 

Black és Mendenhall (1991) modellje négy szakaszra bontja a külföldön élés élményét: nászutas-, kulturális sokk-, alkalmazkodás- és mester szakasz (ld. 1. ábra). A modell a letelepedést követő időszaktól indul, attól a ponttól, amikor már minden országváltással kapcsolatos hivatalos kérdés megoldódott. Mivel azonban a letelepedés is érzékenyen érinti a külföldön élő emberek lelki békéjét, röviden kitérek ennek a szakasznak a kihívásaira is, mielőtt belekezdenék a modell szerinti szakaszok és az egyensúly taglalásába. 

Letelepedés

A külföldre költözés első napjaiban több bürokratikus problémát is meg kell oldania az újonnan letelepülőnek. Ilyen feladat például a lakáskeresés és otthonteremtés, a hivatalos szervekhez való bejelentkezés, vagy a lakókörnyezet megismerése. Ezeknek a feladatoknak az intézése általában viszonylag rövid ideig tart, viszont a sürgősségük és a külföldi ország hivatali rendszerében való járatlanság miatt nagy stresszt jelent az emberek számára. Tapasztalataim szerint a külföldön élők az első napokban és hetekben annyira időnyomás alatt érzik magukat, hogy sajnos még a stressz feloldásában és én-időteremtésben megoldást jelentő alapos önelemzést is elutasítják. Ezzel kapcsolatban mindig eszembe jut Ferenc József császár, akinek a komornyikja egy reggel a következőképp szabadkozott az udvari orvosnak: „Őcsászári felsége elnézést kér, de le kell mondania a mai vizitet, ugyanis gyengélkedik ma reggel.”

Nászutas szakasz

Szerencsére ezt az igen stresszes időszakot egy kellemesebb nászutas szakasz követi.  Természetesen nem véletlen ennek a szakasznak az elnevezése. Ebben az általában három-hat hónapban ugyanis teljes mértékben rózsaszín szemüvegen keresztül látják az emberek a külföldi országot. Emlékeznek arra, milyen érzelmek szoktak Önökben kavarogni egy párkapcsolat elején? Vagy egy tengerparti nyaralás első napján? Pontosan ilyen állapotban élik meg a külföldön élők is az idegen országot kezdetben. Izgalmasnak találnak mindent, ami más, mint az otthon megszokott; nem győznek betelni a sok újdonsággal, boldogan fedezik fel az ismeretlen kis utcákat, a sok kulturális látnivalót; élvezik, hogy mindig új emberrel ismerkednek meg, és végre kiszakadtak az otthoni, megszokott közegből. A külföldön élő emberek lelki egyensúlya ilyenkor is felborul, csak épp a pozitív érzelmek javára. 

A nászutas szakasz azonban nemcsak a lelki béke szempontjából jelent kihívást, de hovatartozásukat illetően is eltolódik ilyenkor az egyensúly, méghozzá a régi otthontól az új ország felé. A frissen külföldre érkezett embereket gyakran annyira lefoglalják az aktuális kérdések és élmények, hogy hajlamosak elfeledkezni régi kapcsolataikról, ami viszont hosszú távon a gyökereik elvesztéséhez vezethet. 

Kulturális sokk

A modell szerint a külföldön élő emberek hozzáállásában a kiköltözés után kb. fél évvel egy „szemüveg-csere” történik: a rózsaszínt a régi otthon kapja meg, míg a feketét az új ország. Így egyensúlyról továbbra sem beszélhetünk, inkább a másik véglet megtapasztalásáról, amit a modell kulturális sokknak nevezett el. Adler (1975) szerint ez a sokk természetes érzelmi reakció, ami annak köszönhető, hogy a saját kultúránkban tanult viselkedések már nem jelentenek megoldást az új ország kultúrájában, viszont még nem telt el annyi idő, hogy megtanulhattuk volna, mikor milyen viselkedés a megfelelő az adott országban. A külföldön élő emberek ilyenkor gyakran tanácstalannak és bizonytalannak érzik magukat. Előfordul, hogy félelemről, gyakori haragról, könnyű irritálhatóságról vagy depresszióról panaszkodnak, esetleg becsapva vagy kiközösítve érzik magukat (Ward et al., 2001). Sokan ilyenkor inkább a négy fal között maradnak, és szabadidejüket a családjukkal, otthoni barátaikkal való beszélgetéssel töltik, hiszen azt a világot legalább jól ismerik, biztonságban érzik magukat. 

Alkalmazkodás

Az aktív egyensúlykeresés szakasza a kulturális alkalmazkodási fázisban kezdődik el. Ebben a fázisban a külföldön élő emberek lelki egyensúlya már nagyjából helyrebillent, megkezdődik az ideális egyensúly keresése a régi és az új ország között. Ez az az időszak, amikor a külföldön élők megtanulnak mindkét országban élni, rugalmasan alkalmazkodni a kulturális különbségekhez, és kialakítják saját megoldásaikat a két ország közötti váltásra. Tipikus kérdések, amelyek ilyenkor felmerülnek:

• hol az otthon?

• hová tartozom?

• mi az identitásom?

E kérdések megválaszolásával nő önismeretük, fejlődik személyiségük.  Schneider és Asakawa (1995) kutatása szerint négy területen mutatható ki leginkább személyiségfejlődés külföldön: önállóság és függetlenség terén, önbizalommal kapcsolatban, személyes határvonalak meghúzása és megtartása vonatkozásában, valamint az intim kapcsolatteremtésben. .

Mester szintű kulturális alkalmazkodás

Az interkulturális alkalmazkodás modellje szerint a folyamat utolsó szakaszában a külföldön élő emberek megtanulják mester szinten menedzselni életüket a két kultúra között, és lassan stabilizálódik helyzetük. Ebbe a szakaszba lépve kialakul új identitásuk, megtalálják helyüket az új környezetben, és ezt közvetíteni is tudják mások felé. Nagyon fontos ugyanis a harmónia szempontjából, hogy a változást, ami külföld hatására végbement az emberekben, az otthon maradtak is valamilyen szinten legitimizálják. Sok ember számára például konfliktust és stresszt jelentett a hazalátogatás, mert nehéz volt bekapcsolódniuk az otthoni szeretteikkel folytatott beszélgetésbe, kívülállónak érezték magukat, akiket nem ért meg a családjuk, ugyanakkor ők maguk sem tudják mire vélni az otthon végbement változásokat. Ilyen esetekben megoldást jelenthet, ha a külföldön élő ember megtanulja, hogyan tud „mássága” ellenére is intim kapcsolatot kialakítani a környezetével.

Összességében tehát láthatjuk, hogy a külföldön élés számos kihívást tartogat az egyensúly megtartása szempontjából, amelyek a legtöbb esetben a lelki békével és identitással kapcsolatos egyensúlyi kérdéseket feszegetik.

Van egy történet ami Russel Ward nevéhez fűződik, aki a Huffington Post külsős újságírója,mellesleg világutazó is és ebből az apropóból egy saját bloggal is rendelkezik.2002-ben döntötték el a feleségével, hogy elhagyják országukat, az Egyesült Királyságot.

Az ő okuk akkor más volt, nem  pénzügyi vagy politikai helyzet miatt döntöttek a kivándorlás mellett.  Ők akkor csak egy jobb életet akartak élni, kevesebb stresszel, több szabadidővel. A következő évben már eleget is tettek ezen vágyuknak, és továbbálltak két kutyájukkal. 2003-ban a kanadai Vancouverbe költöztek, majd jött Ottawa, végül a melegebb éghajlatú Sydneybe repültek át.

Posztjaiban Ward sokat ír utazásairól, de emellett komolyabb dolgokról is elmélkedik, mint például arról:

*hogyan is változnak meg azok az emberek, akik engednek a vágyaiknak,belevágnak az ismeretlenbe és külföldre költöznek.

1.) Nem az vagy, aki voltál

A külföldön élés egy igazán nagy vállalkozás. Nem csak egy munkahelyváltás, vagy költözés. Több. Ilyenkor változik a táj is, amit az ablakodból kinézve látsz, továbbá minden és mindenki, amit és akit eddig ismertél; arról nem is beszélve, hogy mindez a személyiségedre is nagy hatást gyakorol. Úgy formál, hogy alig vesszed észre, hogy változtál. Ez utóbbi tényt csak akkor fogod fel igazán, amikor már egy bizonyos idő eltelt.

Míg te kint élsz valahol, fejlődsz és továbblépsz a kisebb, nagyobb kurdarcokon. Mindazon dolgok, amik régen fontosak voltak, azok eltűnnek, fontosságukat vesztik, míg a korábban kevésbé fontosnak tartott dolgok értéke megnövekedik. Például semmit sem veszel már biztosra és magától értetődőnek; jobban odafigyelsz az emberi kapcsolatokra, amiket eddig kialakítottál. A barátaid jobban megbecsülöd, fontosabb lesz a barátság, míg az ismerősök és velük együtt a fogalom maga is egyre távolabbi, míg nem elfelejtett fogalommá válik.

A külföldre költözés arra is hamar ráébreszt, hogy ez az egész elköltözősdi mégsem egyenlő a boldogsággal, mint ahogyan azt korábban remélted vagy sejtetted.

Viszont emiatt újra átgondolod a dolgokat, mintegy újradefiniálva a saját ötleteidet, amikről úgy gondoltad korábban, hogy sikeresek lehetnek, esetleg az ötletek által te is.

A külföldre költözés egy olyan utazás, melynek során nem csak az adott országban élő népről, annak nyelvéről, valamint kulturális hasonlóságokról, illetve különbségekről tanulhatsz, hanem magadról is. Egy idegen terepen, idegen emberek közt többet megtudhatsz magadról, hogy mint azt gondolnád.

Kihívásokkal nézel szembe, s közben megismerjed egy olyan részed, aminek a létezéséről korábban még csak tudomásod sem volt. Ez tetszik majd és csodálva tekintesz magadra és amivé lettél; majd a világra, amiben élsz és ami segített megismerni azon részed, mely eddig valahol háttérbe szorulva elnyomva volt.

2.) Nem mehetsz haza

Azaz, ha nagyon szeretnél, akkor persze haza is mehetsz. De ez nem lesz egyszerű...

Be kell majd látni, hogy a dolgok látszatra úgy állnak, mintha a többiek már túlléptek volna rajtad, mintha más pályákon mozognátok. És ez - sajnos -, így is van.

A barátok korábbról családalapításba kezdtek vagy egyszerűen csak élik az életüket, mint mindenki más, s mint ahogyan azt tetted te is. Ennek folytán mindenkinek kialakulnak a saját szokásai, amik eléggé eltérőknek tűnhetnek.Azt is lehetne mondani, hogy valamilyen szinten túlléptetek egymáson, habár sokáig úgy tűnik, hogy minden változatlan, csupán csak a távolság van jelen a kapcsolatokban.

De ennek az életstílusnak mondhatni ez az ára; tiéd lehetnek a kalandok, az izgalom, amikor bejárod egy város utcáit új lakosként. Ezeket már nem teheted azokkal, akikkel eddig korábban együtt róttátok az utakat. Talán minden hiányzik a korábbi életből, ami korábban a tiéd volt, de most már valamilyen szinten kívülálló vagy, aki a pályaszéli vonal mellől nézi a többieket, s ahogy azok az életüket élik.

Ekkor jöhet a felismerés, hogy ha nagyon akarnánk, akkor sem tudnánk visszajönni. Meglehet próbálni és vannak olyanok is, akiknek ez összejön, de a probléma ott van, hogy míg minden szerettünk élte az életét, addig mi is azt tettük, s így tulajdonképpen nem csak ők léptek túl rajtunk. Elfogadták, hogy már nem vagy ott nekik folyamatosan, fizikailag, de ugyanez megtörténik a mi részünkről is. Ez a túllépés kölcsönös.

Megritkulnak a telefonhívások, az emailek, s talán már te is kevesebbszer és más stílusban adsz hírt magadról. Mindettől függetlenül persze a családunk mindig a családunk marad és ez nincs másképp a barátokkal sem.

3.)Bármi lehetséges

A legnehezebb részen már túl vagy. Az volt, amikor elmentél. Menni és hátra hagyni a megszokottat mindig a legnehezebb. De te ezen már túl vagy és pont ezért, most már bármi lehetséges!

Mit gondolsz, tényleg kinyitottad Pandora szelencéjét ?