Ez az írás egy kicsit válasz a hó elején megjelent posztra. Egy kicsit más megvilágításban, más oldalról, más tapasztalatokkal. Mert nekem más „élményeim” voltak... olyanok, mint az Érinthetetlenek (Intouchables) című filmben. Ha valaki még nem látta volna és gondozásra adná a fejét, annak alapfilm.

Persze a hozzáálláson is múlik. Ilyen vagyok. Fontos a felkészülés, a flexibilitás, a váratlan helyzetek megoldásának képessége, meg hát alapvetően a dolgozni akarás. Talán ezért.

Nekem sem volt fenékig tejfel, de keseregni? Az nem az én stílusom...

jelenet a filmből

 Mindjárt leszögezem, hogy soha nem gondoltam volna, hogy valaha képes leszek az egészségügyben dolgozni! Mindig azzal poénkodtam, hogy „anyám orvos, lányom orvos, én azért lettem iparművész, mert utálom a vért!” Mondjuk az alaptermészetem olyan, hogy mindig is tiszteltem azokat, akik emberekkel foglalkoznak, legyen az orvos, vagy bolti eladó, fodrász, vagy tanító. Mert én ugye, ha tervezek, rajzolok valamit és „elrontom”, akkor vehetem a tiszta papírt és újrakezdhetem. De ha egy műtét nem sikerül...

Hogy a témánál maradjak, az utóbbi évtized nem igazán kedvezett a művészeknek Magyarországon, de a döntésemben sok egyéb tényező is közrejátszott. Lényeg, hogy három éve lezártam egy életszakaszt és külföldön, pontosabban Angliában folytatom az életemet. Most már a szakmámban dolgozom, de leírom a kezdeteket.

Nagyjából egy évig készültem rá, igyekeztem utánaolvasni, mik a lehetőségeim, informálódni, tanulni. Így jutottam el arra a gondolatra, hogy olyanba kezdjek bele, ami keresett, tehát kezdetektől fogva lesz munka és jó pénzt is keresek vele. Hogy aztán majd tovább tudjak lépni. Pontosan nem tudnám megmondani, mi volt a kiváltó ok, mint írtam, van egészségügyes a családban (sőt a nagy fiam is képzett bébiszitter, dolgozott is a szakmában), meg aztán fiatalkoromban a nagymamámat ápoltam sokáig. Így bekattant a bentlakásos idős gondozás, mert alapból benne van a szállás és ellátás, így szinte az egész keresetem megmarad.

Hosszas keresgélés, összehasonlítgatás után, még otthonról jelentkeztem egy live in care tanfolyamra (300 £ tanfolyam díj + 100 £ az itteni erkölcsi bizonyítvány + 150 £ volt a szállás a városban a tanfolyam ideje alatt) így az utazásomat arra időzítettem, hogy előtte még bankszámlát tudjak nyitni, meg elintézzem az NI numbert. A tanfolyam elvégzésekor kezemben volt a Qualified Carer Certificate itteni, angol végzettségről, ami azért számít (jól gondoltam)! Komplex, mindenre kiterjedő képzés volt, a végén vizsgázni kellett, ezzel hát megvoltam.

A következő lépés a munka. Egy férfi ápolónak nehezebb dolga van, mert a nőket jobban elfogadják ebben a szakmában, viszont van, ahol szükség van a férfierőre, mert emelgetni kell a beteget. Érdekes volt szembesülni azzal, hogy itt 50 év felett még bőven aktív az ember (56 évesen jöttem ki), sőt sok helyen kimondottan örülnek egy idősebb, komoly munkaerőnek (ez minden szakmában így van). Jogos is, egy fiatal könnyebben elmegy szórakozni (kocsmába), aztán másnap egyszerűen beteget jelent és nem megy be dolgozni (tapasztaltam kollégáknál ilyet).

Szóval elkezdtem hirdetésekre jelentkezni, többször kaptam visszajelzést, hogy sorry, de női gondozót keresnek (ugye a hirdetésekbe nem szabad belerakni sem életkori, sem nemi, sem etnikai feltételt, mert az diszkrimináció). A jelentkezések ideje alatt azért felfedeztem Londont (akkoriban ott laktam), – na persze, egy részét csak, de eljutottam a nevezetes helyekre, múzeumokba.

Úgy három hét után kaptam egy telefont, kellő kölcsönös informálódás után megállapodtunk egy London környéki személyes interjúban – mint kiderült, a munka Skóciában volt, de az öregúr (akit gondoznom kell) egyik lánya London közelében lakik. Megfeleltünk egymásnak, így irány Skócia!

Londonból 9 óra autóval (a sajátommal jöttem ki Magyarországról) Highland. Este indultam, reggelre értem oda. Sötétben vezettem, hajnal felé félrehúzódtam egy parkolóba, egy félórát pihenni, mire kinyitottam a szemem, ez a kép tárult elém:

Ez egyből meghatározta Skóciához való viszonyomat. Szerelem volt első látásra! Az út további része is gyönyörű, kies tájakon vezetett...

Megérkeztem a „munkahelyemre”. Ez egy kis, 200 fős faluban volt egy folyóvölgyben, valahol messze a Felföldön...

Egy család, ahol a 92 éves öregúr stroke után volt, felesége is bottal járt, de ő ellátta magát.

Ketten, carerek váltottuk egymást egy huszonéves lengyel lánnyal, ő a faluban lakott, nekem egymagamnak a család egy két szobás összkomfortos mobilházat bocsátott a rendelkezésemre.

A munka nem volt nehéz, de mint írtam, hozzáállás kérdése. Persze félve álltam hozzá, de hamar belejöttem, sokat segített a családtagok kedvessége is. Igen, a gondozásnak vannak nehéz részei is, hogy szépen fejezzem ki magam: a személyes higiénia, szóval a mosdatás, WC, de ha azt nézi az ember, hogyan segíthet másokon, akkor ez átsegíti a nehezebb pillanatokon. Az öregek hálája pedig erőt adott a továbbiakhoz. És imádták a sütijeimet! Ez plusz volt, nem volt benne a „munkaköri leírásomban”, ehettem is, amit akartam, de az angol konyhával máig nem tudok megbarátkozni, magamnak meg úgyis készítettem, ők meg szerették, nagyon! :-)

Az öreg aranyos volt, tiszta pillanataiban mesélt, berepülő pilóta volt korábban. Jó időben sétálni vittem, vagy az orvoshoz kontrollra. Mivel az egész napját tolószékben töltötte, tornásztatni kellett, egy terapeuta jött hozzá rendszeresen.

Heti két nap szabadidőm volt, s mivel természetkedvelő vagyok, élveztem a mesevilágot, kirándultam, felfedeztem a környéket. Vittem a kutyájukat sétálni, vagy vásároltam a közeli (40 mérföld!) városban.

Eilean Donan vára

Urquhart vára és Loch Ness

Később adódott egyéb munka is a faluban, egy kis kerítésépítés, kertészkedés, sofőrködés... Szabadnapjaimat ezekkel is töltöttem. Talán nagyképűség leírni, de mindenhol meg voltak velem elégedve.

És persze rajzolgatok, festegetek azóta is...

Egy évig voltam Skóciában. Hogy miért mentem tovább? Ezt a következő posztban leírom...

Még adós vagyok egy-két válasszal az előző posztra. Sajnálom, hogy a hölgy így élte meg, ismeretlenül nem minősítem. Csak az ő tapasztalatából "nagy", általános igazságokat nem kéne osztani. Mint ahogy nekem is talán szerencsém volt ezzel a családdal.

Én magam szerveztem meg a kiutazásom, munkám, közvetítők, ügynökségek szóba sem kerültek. Így – gondolom, - egy csomó lehúzástól (amikről olvasok) megmenekültem.

Csak szerződéssel szabad munkába lépni. Angoloknál működik még a szóbeli megegyezés, akikkel bajom volt, az mind paki, fekete, meg egyéb náció...

A gondozói munka nem minimálbéres. 8 £ és felette. Idős otthonokban is megadják a 7-et. A bentlakásos gondozásnál legalább 2000 £-t lehet keresni, de volt 2600-as fizetésem is. Persze láttam olyan bentlakásos gondozói hirdetést is, hogy „250 £-t adunk hetente, de gyönyörű vidéki környezetben élhetsz”. Hát kösz, nem! A munkaszüneti napok fizetése (előre) megállapodás kérdése. Nyilván, ha hét közben kapom meg a szabadnapomat, akkor  vasárnap munkanap, azt rendesen számolják el. De a Bank Holiday-ekre megkaptam a dupla fizetést, ami az akkori 85 £ helyett 170 £, nem esett rosszul... :-)

Lehet jó beteget kifogni, meg nyűgöset is. Én is hallottam kliensről, akivel csak a gond volt, de volt olyan gondozottam is, akitől óva intettek, ugyanakkor tök jól megértettük egymást. Mert előbb kell a szeretetet nyújtani és a betegek megérzik, ha valaki emberségesen bánik velük. Sajnos láttam, tapasztaltam az ellenkezőjét is, aki nem képes emberekkel bánni, annak ott a gyári szalagmunka... :-P

 UPDATE!

Hogy milyen az Élet ! :-(

A poszt megírása utáni napon kaptam a hírt, hogy elhunyt az öregúr...

R.I.P.

(most ezek után folytassam? Merjek írni a többi kliensemről...?)