Ismét egy poszttal válaszolnék a pénteki (20.-ai) bejegyzésre. És amolyan rendhagyó módon... A pszichológus néni(?) azzal magyarázza a külföldön dolgozó honfitársaink rövidebb életét, hogy idekint „fokozott lelki megterhelésnek” vagyunk kitéve... Szerintem ez egyáltalán nem ország-, hanem inkább egyén- és helyzetfüggő.

„Az élet nem habostorta” - hangzik el A tanú című filmben. Hát nem bizony! Sem Magyarországon, sem külföldön nem az! Viszont bárhol is vagyunk, rajtunk áll, hogy sütünk-e tortát és díszítjük-e finom tejszínhabbal...!

Mert ugyan dolgozni jöttünk ki, de – legalábbis tapasztalatom, - ha a kezdeti nehézségeken túl van az ember (és nem fut bele újabbakba), akkor a szabadnapjait értelmesen kihasználva feltöltődhet, s felfedezheti az új környezetét (vagy akár a régit). Korábbi posztomban már írtam, hogy Skóciában is a day offokon mindig csavarogtam, ez is egy módja, hogy a stresszt levezessük (nem, nem találtam fel a spanyol viaszt, de nem is vagyok pszichológus! :-) ). Perczel Forintos Dóra szerint „jellemző ránk magyarokra, hogy az anyagi javak megszerzésére, birtoklására túlzottan nagyok az igények”. Most akkor ezért nem lennék magyar? Nekem a nem kézzelfogható világ, az érzések, élmények többet jelentenek! Amúgy is nehéz hetem volt (mondjuk magamnak „csináltam”!), íme egy kis képes hétvégi beszámoló.

London. Nem először, de (Budapesten sem egyszer jártam a Margitszigeten), mindig van új felfedeznivaló...

Gyalogos/biciklis híd a Paddigton Basin felett

Már régóta szerettem volna megnézni Heatherwick stúdió alkotását a Rolling, vagy másnéven Curling Bridge-t. Ez Paddogtonban van, pont ahová a vonatom beér, így itt kezdtem. Sajna, csak péntekenként délben lehet megtekinteni működés közben (a turistákon kívül ki ér rá akkor?), így a videót a YouTube-ról szedtem (s a gif forrása a wikipédia, de az összes többi saját fotó).

Így működik:

Aztán átkerekezve a Hyde parkon,

(ha még nem mondtam volna, bringával mentem – már csak a „hosszú élet reménye” miatt is! hehe! ),

a Wellington Arch érintésével

a Buckingham Palotához értem:

Ha a királynőt nem is láttam, de egy lovas őrségváltást megszemlélhettem...

A felirat némely embernél is aktuális lehetne:

Majd a Trafalgar Square. Nelson admirális mögött már feltűnt a Nemzeti Galéria.

Itt Peder Balke 19. sz.-i norvég festő műveire voltam kíváncsi. Lenyűgöző, ahogy az Észak fényeit, jéghegyeit meg tudja jeleníteni!

S persze - és ki tudja hányadszor, - elmerültem a „nagyok” képeiben... Murillo-tól Canalettóig,

Turner-től Renoir-ig...

A Trafalgar Square-en valami színpadot „ácsoltak”, (kivégzés lesz?) nem néztem utána, milyen alkalomból, amúgy is igyekeztem, olyan áprilisi időjárás volt, hol kisütött a nap, hol beborult. Távolban a Big Ben,

Ami közelről is úgyanúgy néz ki! :-P

A Parlament a Temze partján

Westminster Abbey gyönyörű kőcsipkéi... sokáig álltam ott! Fantasztikus!

Covent Garden, London egyik művésznegyede

Érdekességek útközben:

Gyalogoshíd a Temzén:

London Eye:

és vissza a Big Benhez:

Nem azt mondom, hogy most ettől leszek hosszú életű, de hogy több, az biztos. Különben is, inkább hiszek a minőségben, mint a mennyiségben. De ezt majd százötven évesen még végiggondolom...! :-)

 A külföldi munkára vállalkozó fiataloknak sok egyéb mellett fokozott lelki megterhelésre is fel kell készülniük, amely az új környezetben, új élethelyzetben érheti őket – hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológiai Tanszékének vezetője. A sikeres helytálláshoz anyelvtudáson kívül mindenek előtt olyan magas fokú szociális intelligenciára van szükség, amelynek hiányosságai az érzelmileg jól beágyazott itthoni környezetben gyakran fel sem tűnnek, ám egy idegen világban a beilleszkedésnél zökkenőket okozhat – állítja Perczel Forintos Dóra klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi docens.

A szociális intelligencia a különböző élethelyzetek elfogadásának, az emberekkel való bánásmódnak, mások megnyilvánulásai megértésének a képességét jelenti, ami többnyire egy magunkkal otthonról hozott finom, érzékeny, belső adó-vevőt feltételez.

- E képességnek külföldön azért kiemelt a jelentősége, mert a kulturális különbségek miatt új környezetünkben könnyen adódhatnak az elfogadottságunkat megnehezítő, lépten nyomon adódó félreértések – magyarázza a tanszékvezető. – Például ilyen helyzetet teremthet a skandináv országokban vagy az Egyesült Államokban munkát vállaló fiatal férfiaknál, hogy az ottani nők rájuk villantott, az itthon megszokottnál szívélyesebb mosolyát kódolt “keringőre felhívásnak” veszik. Holott valószínűleg csupán egy általános udvariassági megnyilvánulásról van szó. A visszautasítás aztán persze még fájóbb lehet idegen környezetben, ahol a személyes kapcsolat hálója rendszerint ugyancsak hézagos, és elkelne minden kis megerősítés.

Kiszolgáltatott érzelmi helyzet

A szakpszichológus szavai szerint mélyebb érzelmi kapcsolat kialakítására külföldi partnerrel egyébként is eleve kisebb az esély a mindennapokban az emberek között láthatatlanul zajló szociálpszichológiai csereelmélet alapján. Egy-egy, akár munkatársi, baráti kapcsolat építésében, ápolásában ugyanis a szimpátia, az önzetlenség pozitív töltetében megbújva is ott a mérlegelés, hogy az érzelmi befektetést mennyire viszonozza a másik. Márpedig egy idegen világba csöppent valakinek az esetek többségében kiszolgáltatott a helyzete, érzelmileg legtöbbször a “bennszülöttekre” van utalva.

- A személyes kapcsolatoknak, bárhol is legyünk, eleve meghatározó a jelentőségük az általános jó közérzet, a személyiség harmóniájának megőrzésében – húzza alá a docens. – Könnyebb azoknak a külföldön munkát találó fiataloknak, akik saját szakmájukban – mondjuk orvosként – helyezkednek el, mert egyenrangú kollégák között, a már megszerzett tudás, rutin biztonságában kisebb erőfeszítéssel hidalhatják át a körülmények változásának kihívásait.

Nehezebb viszont azoknak, akik ahhoz, hogy megvessék a lábukat, netán képzettségük alatti munkát elvállalva kényszerből vagy kalandvágyból vágtak neki a világnak. Aki például jogászvégzettsége ellenére mint éttermi mosogató, pizzafutár vagy ápolónő keresi meg a kenyerét, nem ritkán szembesülni kénytelen azzal, hogy ez a munka nem elégíti ki, szellemileg elszigetelődik, könnyen elárvultnak érezheti magát. Önértékelési kétségei támadnak, megingott önbizalma megerősítésre szorul, ám – rossz esetben – nincs ehhez elfogadható “védnök”. Úrrá lehet rajta a szorongás, befelé fordul, így még nehezebb szót értenie a kollégáival, próbálkozásai sutára sikerednek, ami által visszahúzódik, szép lassan kiközösítettnek érezheti magát. Szerencsére az internet jóvoltából ennek az életérzésnek a kínjai, lelki megpróbáltatásai az otthoniakkal a napi kapcsolat tartás révén csökkenthetőek.

- Mindezeknek a természetes nehézségeknek a megelőzésére az új környezetben ajánlatos mielőbb csatlakozni valamilyen közösséghez, amely többé kevésbé képes helyettesíteni az otthoni érzelmi hálót – fűzi hozzá Perczel Forintos Dóra. – E tekintetben annak előnyös a helyzete, aki ügyes valamilyen sportban, mert az összehozza az embereket. A pályán tényleg megszűnnek a társadalmi különbségek, és a csapattársak között kialakuló sajátos kapocs aztán a pályán kívül is jól kamatoztatható. Mások táncklubokban vagy akár karitatív szervezetekben, egyházi közösségekben integrálódhatnak, ami hozzájárulhat a könnyebb beilleszkedéshez, mélyebb kapcsolatok kialakításához.

Apró megaláztatások a külföldi munka során

A docens úgy ítéli meg, hogy a külföldön vállalt munka egyfajta kivándorlás. Egyszersmind utal azokra a felmérésekre, amelyek szerint a külföldre szakadt emberek között magasabb a pszichés betegségekben szenvedők aránya, és rövidebb az életük azokénál, akik saját hazájukban élnek. Ami rövid távon gazdagító tapasztalat lehet, az hosszú távon a gyökerektől elszakítottságot jelenti, és nagyon változó, ki hogyan tud megküzdeni ezzel.

- A jövevény számára újdonságot jelentő szabályrendszerben tömérdek apró megaláztatás érheti az embert a helyi ismeretek hézagaiban, akár egy metrójegy vásárlása közben – jegyzi meg a szakpszichológus. – A tapasztalat szerint könnyebben elviselik a távollét megpróbáltatásait azok, akik eleve bizonyos belátható időre, mondjuk hat hónapra vállalnak munkát, vagy egy meghatározott céllal, például a lakásvásárláshoz szükséges pénz összegyűjtésére vágnak neki az útnak. Fennáll ugyanis a veszélye, hogy túlpörögve, látástól vakulásig dolgozva, önmagát kizsigerelve tartósan távol a családtól az ember a két szék között a pad alatt találja magát. Az otthoni kapcsolatok már nem igazán élnek, a kintiek pedig még nem alakultak ki. Ezt az átmeneti, akár 2-3 évig is elhúzódó időszakot gyakori, kisebb-nagyobb krízisek terhelhetik, amelyeken azonban külön odafigyeléssel a legtöbb egészséges lelkületű ember képes felülkerekedni.

A magyaroknak különösen nehéz?

Perczel Forintos Dóra szerint jellemző ránk, magyarokra, hogy az anyagi javak megszerzésére, birtoklására túlzottan nagyok az igények. Az általános elégedetlenség, a “semmi nem elég jó” hozzáállás rossz közérzethez, idegeskedéshez, barátságtalan magatartáshoz vezet.

- Ez részben abból fakad, hogy folyton Nyugatra tekintünk – és ebben az összehasonlításban anyagi értelemben alulmaradunk -, ahelyett, hogy Közép-Európában élve, középre helyeznénk magunkat. Horizontunk kiterjedhetne Kárpátaljára, Romániára, Albániára is – veti fel. – Ebben az esetben rögtön jobban éreznénk magunkat. Szembesülnénk vele, hogy szerencsés a helyzetünk, mert nálunk még egyensúlyt lehet tartani a Nyugatra jellemző, a szélsőséges individualizmusból fakadó magányosság, a pazarló jólét és a Keletre jellemző nyomasztó éhezés, a szegénység között. Egy internetes portál szerint “ha van pénzed a bankban, van pénztárcád és némi apród, akkor a világ gazdagjainak a felső 8 százalékába tartozol”, és “ha van ennivalód a hűtődben, van rajtad ruha és van hol aludnod, akkor tehetősebb vagy, mint a világon élő emberek 75 százaléka.” Érdemes figyelembe venni olyan, az élet minősége szempontjából fontos, de anyagiakkal nem mérhető értékeket, mint a családi és baráti kapcsolatok, az anyanyelv könnyedsége, a gyökerek. Ezért mielőtt döntünk, hogy külföldön keresünk boldogulást, a mérlegelésnél tartsuk szem előtt az ókori görög bölcs, Epiktétosz máig érvényes mondását, amely szerint “nem az események zavarják az embereket, hanem az eseményekről alkotott vélemények”. Ugyanis önmagunkat mindenhová magunkkal visszük.