Mint a múltkor ígértem, folytatom a történetemet...
Skóciát imádtam, szeretem a mai napig is, de minél délebbre jövünk, annál többet fizetnek a gondozói munkáért... és hát elsősorban pénzt keresni jöttem a Királyságba, s persze sorban kipróbálni mindent, ami eddig kimaradt az életemből...
Leeds. Egyetemi város Yorkshire-ban:
Itt egy 38 éves, paralízissel (cerebral palsy) született fiatalembert kellett gondoznom. Voltak járulékos „effektek”, némi autista beütés, no meg meg kellett érteni, hogy születésétől kezdve különleges figyelemben volt része, központi kérdés volt a családban a vele való foglalkozás (a szülők és nővére is egészséges emberek), így nem róható fel, hogy kialakult nála egy jókora adag önzés.
Szeretem a kihívásokat és a pszichológiát. Így nem nyomasztó feladatként éltem meg a munkát, pár nap alatt ráhangolódtam az életvitelére. 9:00-kor ébresztő, addig előkészíteni mindent, reggelit, ruháit, fürdőszobát, elmenni, megvenni az Independent című napilapot – mert hogy politkusnak készült a lelkem (mondjuk nem volt egy buta gyerek!), - beállítani a nappaliban (ahol reggelizett) a TV-t a kívánt (hír-)csatornára és ha csak egy percet is késtem, 9:01-kor már szólt a telefonom, hogy merre vagyok... :-)
Mindennap ugyanaz a napi rutin, óramű pontossággal. Heti lista, hogy mit eszik, pl. csütörtökönként csirke, péntekenként hal, stb, az ebédhez összekeverni a lettice-t a majonézzel, vacsorára csak mellé; melyik nap van hajmosás, keddenként bevásárlás, ilyenek... szerencsére teljes körű itinert, user manual-t kaptam hozzá... de amint egy kicsit eltértem, „alkottam”, már dorgálás volt... :-)
Kibírtam.
Mint mondtam, pár nap alatt belerázódtam, s ettől kezdve rutinná vált és a szünetekre koncentráltam... :-)
Ugye, hivatalosan napi három óra pihenőidő jár. (négy óránként fél óra, a 24 órás felügyelet mellett). Ezenkívül ott volt az éjszaka (este pontban 10:00-kor villanyoltás), amikor biztos nem zavart, mert ugye működött az óramű. A gond az volt, hogy a szünetet ő kötelező érvényűnek értelmezte, vagyis el KELLETT mennem „kikapcsolódni” (holott volt külön szobám), akkor is, ha épp zuhogott az eső, vagy mosnom kellett volna magamra, vagy csak egyszerűen meg akartam nézni egy filmet. Mondjuk nem nagy ügy, beültem az autómba és szokásom szerint felfedeztem a várost, a környéket, vagy messzebb mentem, ami az időbe belefért...
Egy kis kitérő, képekkel... Leeds:
A park tóval, ahová futni jártam:
A Kirkstall Abbey, ahová meg rajzolni:
...és a temetők, a sírkövek, a kelta keresztek... csodálatosak!
...és nem hagyhatom ki a poént sem (akinek nem ingle, ne vegye magára!):
Gyönyörű a bradford-i székesegyház:
...és York mindenestül. A vár, a katedrális, a város egycsapásra a kedvencem lett:
meg A Kék Bicikli:
Aztán, amint "kifogytam" a látnivalókból (bizonyos távolságnál nagyon nem mehettem messzebb, mert a délutáni csúcsforgalomban időre vissza kellett érnem), a múzeum hatalmas (és természetesen ingyenes) könyvtárában töltöttem a szabadidőmet. Imádtam azt a sok szakmai, építészeti könyvet, pl. a régi angol téglaépítészetről, meg egyéb helytörténeti összefoglalókat... Ötleteket is adott a sok könyv, így jutottam el közeli ipari múzeumokba, Thwaite Mills, Armley Mills, etc.... (Itt tudtam meg például, hogy a Leeds Castle nem Leedsben van, hanem Londonhoz van közelebb, így azt akkor néztem meg, amikor később ott dolgoztam...)
Ezek "vizimalom alapú" létesítmények, a folyó mellé települtek. Textil-feldolgozással (gyapjú - birkák, ugye?), nyomdával, vasművel "foglalkoztak". (majd külön írok posztot, mert rengeteg képem van...)
A munkám épp a karácsonyi, újévi időszakra esett, így vinni kellett a srácot a vidéken lakó szüleihez. Magyarázatképp, a tehetősebb angolok itt vidéken élnek, a fiuk az állapota miatt lakott a városban (közlekedés, orvosi felügyelet közelsége). Speciálisan átalakított autója volt a srácnak, egy Citroen Berlingo (az itteni TB fizeti!), hátul lenyitható rámpával, amelyre felhajthatott az elektromos kerekesszékével (amit az itteni TB fizet).
Azt rögzítettem, + biztonsági öv ééés: indult a „rémálom 2.0”! :-)
Ugyanis a kacska kezével szegény nem vezethetett, de kapitányként mondta, hogy melyik sávba soroljak be, mikor álljak meg, mert piros a lámpa (tényleg?) :-) (amúgy volt SatNav is! És igen, a TB fizeti azt is!). A kerekesszékén lévő joysticket amúgy nagyon jól kezelte...
Szóval az ünnepek alatt jókat kocsikáztunk, s mint kiderült, a fiú édesanyja 56-ban jött ki Magyarországról még fiatalon, aztán itt ment férjhez. A srác nem sokat tudott magyarul a „köszönöm, jó napot, viszontlátásra” szavakon kívül... :-)
Készültem, egy mákos bejglit sütöttem (magyar mákból) ajándékul, amin igencsak meghatódott a hölgy...
Aztán szabadnap, csak este kellett érte mennem, majd második ünnepen ugyanúgy...
Én is kaptam tőlük ajándékot (a srác rövid idő alatt nagyon megkedvelt engem), könyveket.
Tibor Fischer: Under the Frog (56-ról szóló) könyvét, két George Mikes könyvet (ő is újságíró, humorista, de nem a „mi” Mikes Györgyünk, George a XX. sz. elso feleben vandorolt ki Angliába) ; egy nagy Oxford Dictionary-t, meg két nagyon szép gyüjteményes művészeti könyvet...
Én is meghatódtam...
A szilvesztert a srác a barátainál töltötte egy másik vidéki kúriában, ott is ovációval fogadtak (kismadár vitte a hírem?), csinos lányok marasztaltak, hogy én is szilveszterezzek velük... :-P
Érdekes a carerekhez való hozzáállás. Bármikor mentünk a sráccal vásárolni, mindenütt mosolyogtak ránk az emberek, értékelik és tisztelik a gondozói munkát (bár ők nem vállalnák, kevés angol carerrel találkoztam).
Voltak egyéb érdekes történetek. Benevezett egy „rapid-randira”, de hát nem ő kellett a lányoknak... szegényt úgy megsajnáltam... aztán a neten keresett hölgyeket, jelentkeztek is Natasák, Olgák, Oroszországból, elég nehéz volt elmagyarázni neki, hogy ők csak angol férjet akarnak fogni... Igyekeztem meggyőzni, hogy az Élet majd kellő pillanatban elhozza a megfelelő társat...
Aztán lejárt a „mandátumom”, továbbléptem, egy kis holidayt adva magamnak a déli tengerparton, keresztül utazva fél Angliát.
De ez már a következő történet... :-)
