Helló Mindenki. Hosszas távollét után jelentem, újra itt.
Csak néhány mondatban felvázolnám az utóbbi idők rettenetes történéseit és egyben okait is a blog szünetnek. Először is kitartó és alapos 'hozzá nem értéssel sikerült megölni a laptopomat. A Windows 8.1 teleszemetelésével és a sok használhatatlan program letöltéseivel majd az évek óta használt de nem frissített munkaképtelenné vált Windows-al..teljes kék halál állt be egy reggelre. Csak töltött és töltött és töltött..én meg vártam...a csodára, mert az kellett. De nem jött! Így egy hét után a nem reagáló F8 és egyéb megmentő kombinációk felhagyásával döntöttem. Szerviz, de előtte mentés ezerrel. Mert a C meghajtó tömve volt az utolsó két év történéseivel, videók, képek, dokumentumok, naplómappák...mintegy 120 GB anyag. ....Hát nem volt egyszerű,..ugyanis nem engedett belépni a hard drive.Mintha megkukult volna.
Megoldás ? Igen! Régi hard drive kivesz, új megvesz /130 font / betesz...régi hard drive külső egységre kapcsolva, másik laptopra csatlakoztatva, letölt-feltölt, Windows 10 install az új Samsung SSD-re, mentett elemek áttöltése.....Mindez röpke 4 hét alatt.. /Nem röhög!/ Nem értem rá..rengeteg a tenni való..hajjj "Bár volna két életem"...
Nos, röviden ennyi. De újra itt, frissen, fiatalosan, készen a folytatásra a megmentett képekkel, videókkal.
Így aztán belecsapok a lecsóba a nyári, Japánban tett kirándulás folytatásával. Azonban szűkszavú leszek, nincs idő sokat körmölni. Beszéljenek inkább a képek és a rövidfilmek.
Pénteknél hagytam abba anno..így aztán szombattal folytatom. Egy nagyon rövid Kamakurai kirándulással. A 15 órás repülőút után masszív jet lagunk volt, ami konkrétan napokon keresztül tartó ,vészes álomkórt jelentett. Majdnem másfél napot sikerült kómában tölteni az ágyban...ugyan elhatároztuk a Kamakurai kirándulást, mert közel a tenger meg izé...De a reggeli indulás helyett azonban, mindjárt sikerült délután 5-kor felébredni, pánikba esni, hogy ezt elcsesztük....de még nem késő, húzzunk bele, rohanjunk, hátha....
Sikerült vonattal odaérni mire teljesen besötétedett, így látni alig láttunk valamit...viszont elmondhatjuk: Ott is voltunk! Íme itt a bizonyíték...
A lényeg a lényeg...Egyel több ok, hogy az idén visszamenjünk.
Tanulva hibáinkból, másnapra precízebb tervet kovácsoltunk. Az idő szorítása miatt elhatároztuk,hogy reggel korán útra kelünk. Nem engedünk az ágy mágneses vonzásának. Mégis csak Japánban vagyunk, vagy mi!? Kyoto lett a célpont, többek között a több mint 2000 temploma miatt, na és persze azért, mert jó messzire van Tokiótól és mert a távolságot a híres japán, szuper expressz vonattal, a Shinkanszen-el tehetjük meg. 513 km két és fél óra alatt. Elég kihívóan hangzott. És valóban...repesztettünk mint a szélvész..én teljesen hülye vagyok a modern technológiához, de gyorsan tudatosult bennem, hogy ez valami brutál szerkezet.
Copy from Wikipédia : "
Kiotó (japánul 京都市 kjótosi, szó szerinti magyar fordításban „főváros”) japán nagyváros Honsú szigetén.
Szépen, rendben, jó turista módjára el is indultunk másnap reggel. Mondhatom , megérte.
Most pedig jöjjön néhány kép is.
A vasút állomás liftje
Mágneszáras biztonsági kapu
Föld alatt a vonathoz
Utasok csinosban
..és persze gondoltak a cigisekre is.....volt dohányzófülke...full extrásan, úgy jó japánosan.
Meleg volt rendesen...
Ez nemtommivót....de elég különleges, nem ?
Azután találtunk egy igazi, 10 székes, kicsi, maszek kifőzdét...gondoltuk ott kajálunk ....úgy is volt, a kaja is jó volt, a tulaj is jó fej volt, tényleg 10 szék volt bent, egyszerre ennyi vendégre volt kalibrálva.....na , meg persze pár teljesen barátságos, kapitális méretű, fekete csótányra, a hátam mögött futkostak a falon.....mindenki látta őket csak én nem, ménincsnekemszememahátamon?!!! Áhhhh :-)
Az állomásra vissza már csak laza sétafika volt. Megcsodáltuk az éjszakai fényben tündöklő Kyoto Tower Hotelt és tornyát. Ráadásként épp elkaptunk egy megbolondult, zenélő szökőkutat.
Onnan folytatom, hogy vonatra szálltunk és úton voltunk megtalálni a szállodánkat az ismeretlenben. Konkrétan Tokióban , Shinjuku /Sindzsuku/ városrészében a Washington Hotelt.
Volt térképünk, meg minden ami egy óriáslabirintusban kellhet. A többnyire japán nyelvű feliratok persze nem könnyítették meg a dolgunkat. Elképesztő méretű pályaudvart kell elképzelni. Több mint 200 be - és kijáratot számlálhatunk meg. Az egyik legfontosabb közlekedési csomópont Japánban. Van itt összeköttetés mindennel, városi, elővárosi vasút és metró vonalakkal.Területe alapján a második legnagyobb pályaudvar. Nem sorolom fel hányféle vasúti társaság van itt jelen és hányféle irányban közlekednek.Ezer...
Szóval ez fogadott bennünket.
/Visszatérve egy mondattal a hosszú repülésre, cigisként elképzelni nem tudtam, hogy fogom kibírni a 13 órás utat bagózás nélkül...Miután landoltunk, csak akkor fedeztem fel, hogy a gépen egyszer sem jutott eszembe a cigi..Szuper, nem ?! /
"Őt" kerestük tehát, a washingtoni szép, fehér óriást. Csak 25 emeletes volt, nem tűnt egyszerűnek megtalálni a 40-50 emeletes kockatornyok között.
Sosem gondoltam volna, hogy ha ilyen magasra felnézek, megtántorodok és megszédülök....
Szóval...Egy biztos. Valami überbrutál módon szervezett, modernizált és karbantartott itt minden. A tisztaság pedig a felsőfok felett magasan. Csillog villog minden, szemét sehol. Sőt még szemetes sem. Meg csikktartó sem. Mert nem lehet cigizni, szinte sehol...Ja, de, az éttermekben,vonatokon IGEN! Hehe. Mekkora kontraszt már.Félelmetes teljesítményű elszívók vannak a cigi füst eltüntetésére. Magamban jókat röhögtem, hogy ülünk az éttermekben,bárhol, én cigizek és a mellettem ülő asztalnál meg vígan kajálnak, a cigifüstömből egy szemernyit sem éreznek. Pontos, precíz elszívórendszer, hight-tech ,gondolva mindenkire.
Például itt egy kép arról, hogy hol lehetett hivatalosan, előírás szerint cigizni. A szálloda háta mögött, a hátsó kijáratnál.Méterre pontosan meghatározva, táblával elkerített részen. A képen 2 személy ül a bokrok melletti kőfalon...Na az TILOS!!! Ott is volt a tábla mellettük! De ők mégis..na ez hatalmas rendbontásnak számított...
De ne menjek már ennyire előre....Jajj..annyi minden van ami cikázik a fejemben..csak el ne felejtsem őket..
Szóval, megérkeztünk, a térképen belőttük merre van a szálloda, légvonalban egyenesen a pályaudvartól , talán 10 perc sétára. Persze volt nálunk két kézi bőrönd, meg két nagy 23 kg-os . Ezeket húzni-tolni tudtuk...De nem ez volt az igazi nehézségünk, hanem eldönteni melyik kijáraton /észak, dél, kelet, nyugat / menjünk ki, hogy arccal legyünk a cél felé.....10 perc böngészés után eldöntöttük...South, a déli kijárat kell nekünk. Szerencsére nem tévedtünk. De még a pályaudvar területén a föld alatt mennünk kellett jó sokat a vágánytól a déli kijárat felé. Mentünk lábon, mozgólépcsőn le és fel, szinte biztos voltam benne, hogy nem jó az irányzék. Szerencsére magunkhoz vettünk egy nagyméretű tolható poggyászkocsit. Rátettünk mindent, 60 kg biztos volt rajta. Mozgólépcső előtt épp tanakodtunk, hogy szedjük le és rakjuk fel őket úgy, hogy közben fejre ne essünk és a bőröndök se éljenek önálló életet messzire szaladva tőlünk.....Hát gondolkoztunk rendesen...Erre odalépett hozzánk egy kedves 60 év körüli japán hölgy,gondolom vasúti ügyelő /minden 3 méteren állt egyébként egy egyenruhás alkalmazott irányítva a nem kicsi forgalmat/, egyenruhában, szoknya blúz, merev, fegyelmezett, nem túl csinos, de ropogósra vasalva.....Angol tudás zéró, de elkezdte magyarázni kézzel-lábbal, hogy hagyjunk mindent a kocsin, lépjünk rá a mozgólépcsőre magunk előtt tolva a marha nagy trollit....fogta és mutatta és tolta rá a mozgó első lépcsőfokra.....Gondoltam atyaúristen, le fog borulni az egész, nem lehet egy ekkora kocsit súlypontozni a kerekeivel az első szétnyíló lépcsőfokra.....de kitartott, magyarázta, mutatta, hogy nyugi..........Jesszusom, én betojtam mi lesz itt.....de már rajta voltunk.....és újra betojtam....a lépcsőfokok felvették a kerekek magasságbeli pozícióját......és stabilan állt és haladtunk..minden rendben, tökéletesen biztonságban.....Mire észbe kaptunk, hogy mondunk neki egy "arigatót" /japán köszönöm/ már oda is voltunk ....Kész voltam, röhögtünk mint a gyogyósok, hogy ilyen niiiiiincs!!!!! Ez meg hoooogy a p......ba?
Utcára kiérve ez a kép fogadott bennünket. A pályaudvar bejáratánál az első "kis" kereszteződés délután 5:30-kor.
Láttam egy fekete csili-vili taxit, a visszapillantó tükrök krómozottan fényesek, mint a 'Salamon töke elöl a motorház oldalán, mint az amerikai elnök kocsiján. A sofőr hófehér kesztyűben, egyenruhában, tányérsapkában, egyenes háttal előreszegezett tekintettel. A kocsi tiszta mint egy steril kórházi szoba....erre mit látok?! A hátsó ülésen egy fiatal csaj ül, kezében persze mobil a szája előtt meg hófehér szájmaszk!!!!!! Mi a sz....gondoltam , ugyan miért? Ennél patikább helyen már nem ülhetne...Egyébként utunk során jellemzően sok volt a szájmaszkos japán ember. Nők és férfiak. Valaki azt mondta, hogy a nők féltik a bőrüket a naptól...na de akkor mi van a férfiakkal ? Megkérdeztük japán barátunkat itt. Azt mondta, ez általános személyi higiéniás szokás. A szmog ellen, a por ellen, a járványoktól való félelem miatt, a megfázás miatti betegségek ellen védekeznek vagy próbálják elkerülni a munkahelyi mulasztást amit itt nem nagyon tolerálnak..és akkor még nem beszéltünk az allergiásokról, akik nagyon nagy számban vannak.
Kicsit lassan haladtunk, mert én lépten-nyomon megálltam. Konkrétan bámulni. Sok volt ez nekem, sűrű, tömény, túl mozgalmas, túl hangos..tooo much!! :-)
Aztán a szállodához érve még néhány gyors kattintás
Majd figyelmesen nézzétek a járdák és az utak, járművek tisztaságát. Szóljatok, ha találtatok valami rém koszosságot.
A taxik közül pedig most épp egy zöld
Ekkor már szerda délután 7 óra volt. Kedden indultunk 1 órakor otthonról, szóval kezdtem rendesen szétcsúszni...ideje volt nyugovóra térni és átaludni majdnem másfél napot.
Nagy, kövér köszönöm a felkelő nap országának amiért hét fantasztikus napot tölthettem el ezen a távoli,különleges szigeten.
Kronológiai sorrendnek megfelelően, naplószerűen fogom leírni, hogyan éltem meg életem első 'óperenciántúli' kirándulását. Miután nagy izgalommal készültem / több okból is kifolyólag / és mert nagy hatással is volt rám, elnézést kérek ha túl részletes lesz ez a beszámoló. /Célom elsősorban magamnak,családom tagjainak megőrizni örökre, ezt a képekkel megtűzdelt utazást és beszámolót. Remélem majd az unokáim is -ha lesznek majd- élvezettel fogják olvasni , merre járt a "szédült" nagyanyjuk./ A beszámolómban csak a saját fotóim lesznek benne, néhány majd nagyon gyenge minőségű lesz..de vállalom a kritikákat is. Igyekeztem minden érdekes pillanatot elkapni, néha tényleg nem volt idő a kamerát vagy a telefont beállítani.
Mint például ezt..a felszálláskor a Boeing 787-9 Dreamliner fedélzetén.
Mielőtt valóban belevágok a japán "lecsóba", szeretnék néhány apró dologról említést tenni azoknak, akik nem ismernek de olvassák a blogomat.
Lassan 5 éve élek és dolgozom Angliában fodrászként. Egyedül jöttem ide majdnem 50 évesen azzal a tervvel, hogy gyökeresen megváltoztatom az életemet és megteremtem magamnak a lehetséges legnagyobb anyagi biztonságot. Sikerült. Nagyon keményen dolgoztam. Két lakást fizettem az itteni fizetésemből, évente 3-4 alkalommal utaztam haza szabadságra. Megteremtettem magamnak egy csinos és biztos hátteret otthon.Megvettem magamnak mindent amire vágytam és nem sanyargattam magam a 20 pennys, este leértékelt szendvicsekkel vagy olcsó ennivalókkal. Mindezek mellett csinos kis összeget sikerült félreraknom. Ez nagyon fontos volt számomra. / Hazautazásaim során sokszor találkoztam vagy utaztam együtt sok éve Angliában dolgozó magyarokkal. Például 12 éve egy londoni ,nagy, plasztikai sebészeti klinikán dolgozó nővérkével majd egy 8 éve itt élő házaspárral gyerek nélkül..és még sorolhatnám. Beszélgetéseink alkalmával kiderült, hogy nincs egy fillér megtakarított pénzük sem. Nekem ez nagyon furcsa volt.Tapasztalatból tudom, hogy itt nem nehéz félretenni,legalább is könnyebb mint otthon..persze csak ha valaki akar. Számomra a biztonság a legfontosabb. Főleg egy idegen országban. Soha nem tudhatjuk mi történik velünk. Bármi váratlan...betegség, váratlan változás esetleg extra kiadások...Itt nincs kihez fordulni, nincs kitől kérni...emlékszem a nővérke pl. szemüveges volt és nagyon óvatosan törölte meg a lencsét, mert az otthoni szabadsága alatt eltörte a bal szemüvegpálcát és hevenyészve ragasztotta össze az apukája. Azt mondta, az új szemüveg lesz vagy 200 font de most egy darabig nem tudja megcsináltatni, mert nincs pénze...majd gyűjt -persze, biztos nem volt gond neki, 3x annyit keresett a magánkórházban mint én- de én tuti megőrülnék ha nem lenne félretett pénzem.....Just in case'.../
Szóval..csak azt akartam mondani, hogy aki próbálja kitalálni, honnan volt nekem erre pénzem /szerintem tök jó fej vagyok, mindig gondolok másokra, mint pl. most, azokra, akik azonnal elkezdtek a zsebemben turkálni /
/depositphotos.com/
Hát innen.
2017.július 25.kedd 15:45 pm, London Heathrow Terminál 5
Kezdjük azzal, hogy mint külföldi vendégmunkás általában a London Luton reptér látogatója vagyok rendszeresen, mint törzskönyvezett Wizzair utas. Nos! Már ezért érdemes volt felébredni, látni Európa és a világ harmadik legforgalmasabb repülőterét. Nemzetközi utasforgalom szempontjából, beleértve az átszálló utasokat is, a világon a legnagyobb . Én meg még sosem voltam itt, úgyhogy tátottam a számat rendesen a méretektől. Minden rendezett, átlátható, magas szinten modernizálva,még egy tapasztalatlan utazónak is könnyű eligazodást biztosít. Beleértve a reptéri személyzetet is. Hihetetlen volt látni, mennyivel magasabb szintet és minőséget képviseltek az itt dolgozók. Mindenki elképesztően kedves, mosolygós, segítőkész, olykor humoros, vicces, közvetlen. Ellentétben a 'Lutonos' grumpy, durcás, savanyú, hanyagul kinéző és hanyagul is beszélő alkalmazottakkal. Őszintén megmondom, a hosszú út miatt szorongtam rendesen, de miattuk máris jobban éreztem magam. Valami hihetetlen pozitív kisugárzásuk volt, ami nagyon jól jött....tulajdonképpen, nyugodtan mondhatom, képletesen "összefostam" magam mindentől../előbb a hosszú út miatt, másodszor a repülési fóbiám miatt ,-13 óra a levegőben és nyilván nem fog elromlani a repülőgép, na persze, nem hát-..és végül a reptértől. Mellesleg az 'összefosás', úgy mint konkrét történés később baromi jól jött volna, mert 1 hétig horrorisztikus szorulásom lett...gőzöm nincs mitől, talán a sok hal, a nagyon különböző kaják, a sok csodálkozástól elfelejtettem vagy nem értem rá inni, vagy csak fóbiám lett a szupermodern klotyóktól...ezt már sosem tudom meg!! U.I. Tegnap este itthon végre...!!!
Várjuk a British Airways BA5 Boeing 787-9 Dreamliner indulását. Check-in rendben megvolt,nagy bőröndöket leadtuk, az enyémben persze benne volt a fél ház. A reptérnek imádtam minden percét. Úristen! Özönnyi ember, több száz járat indul és érkezik ötpercenként, dübörögtek a nagy 'madarak' felettünk.Iszonyat lázban égtem, azt sem tudtam hova nézzek, Ezerféle arc, nemzet, ruhák, mint egy nemzetközi életképes divatbemutatón...Szalmakalapos, hófehér vászonruhás 60-as szőke hölgy, a kalapnál is nagyobb napszemüvegben, gondoltam ő már jön valahonnan, Honolulu vagy Thailand..mert napbarnított bőre kiabált...de az is lehet, hogy indult, láthatóan stílusosra vette...peruiak, poncsókban, gitárokkal, nádsípokkal, brazil sportolóknak kellett utat adni , mert para-olimpikonok voltak tolókocsikban, civil ruhás ' amerikai katonacsajok egy csoportja / a jelvényük azért fel volt tűzve /, sorolhatnám vég nélkül...Villogtam mint a pereces és mondogattam magamban, atttyaúúúúristen, ez kurvajóóóóó! :-)
Beszállás előtt ettünk még egy jó kis lazacos-kagylós-mittomén milyenes' puccos-reggeli-ebédet.
Na igen, amiről fontos beszélnem, az a repülési 'limitem'. Maximum 2,5 óra.....Volt! Eddig! Most aztán fel kellett vérteznem magam mindennel. A pontos információk szerint a repülés 12 óra 30 perc Londonból a tokiói Narita Airportra.
Szóval repülünk úgy vagy 4 órája már, előttem a műholdas monitor dugig zenével, jó filmekkel, játékokkal és még annyi mindennel. Millió gomb, nyomkodom őket mint az állat ezerrel, baromira tetszik. A gép tele utasokkal, mindenhonnan. Szuper kényelmes ülések, extra szerviz, kaja-pia-olimpia..mondanám...de tényleg. Az ablak nyomógombbal sötétíthető, van rajta vagy 8 fokozat..ezt is nyomkodom. A szárny mögött ülünk, én az ablaknál. A felszállás hibátlan volt, néztem a hatalmas szárnyat a rajta fel és lecsukódó részeket a navigációk közben. Messze magasan repültünk követve a föld gömbölyűségét, utólag olvastam el, hogy egyes légitársaságok és országok, Oroszország és Korea miatt kiemelten nagy kerülővel közlekednek, a legbiztonságosabb légi folyosón. /Múlt hét pénteken az Air France egyik gépe 366 utassal a fedélzetén 10 km közel repült pont akkor és ott, ahol Korea ügyeletes heti rakétája Japán északi szigete, Hokkaidó közelében japán felségterületű vizekbe csapódott be./ Így aztán amikor elhagytuk Európát , majd Svéd-Norvég és Finnországot, csodálkozva láttam, hogy nagy ívben felfelé kanyarodunk a térképen Oroszország északi része felé. De most már tudom, miért nem megyünk egyenesen!!!...Rárepültünk a Bárensz-tenger vonalára és majd csak amikor elértük Szibériát , csak akkor egyenesedett kissé a repülési vonalunk. De akkor is kitartóan Észak-Szibériában repültünk közel 6000 km-t. Szóval volt még hátra 8000 km, közel 8 óra a levegőben. -50 fok van odakint, beléptünk Szibériába Kaniuskaya-Tundra felett.Kezd sötétedni, a nap már csak a jobb szárny csúcsát nyalogatja. 8:10 pm van.Most vitték el a vacsora maradékát épp, a derekam szarakodik, bent van már 2 fájdalomcsillapító. Kaptunk 2 kispárnát, plédet, fejhallgatót, szemellenzőt, mindent a kényelemhez. ja és sok-sok bort, vöröset-fehéret, kávét, whiskyt, rengeteg vizet és gyümölcslevet szolgálnak fel. Persze minden benne van a a jegyárban.
Megettem mindent!! Teriyaki csirke, zöldségkörettel,rizzsel, bor, narancsos csoki, hideg saláta előételként, sok víz és banán.A sztyuvik édesek, tündériek, érdekes, hogy nincs köztük csinibaba, mint a pinky Wizzairnél. Mindenki az idősebb generációból van, na és persze 2 idősebb férfi is van köztük.
Hosszú út...nagyon hosszú, rengetegen alszanak, én nem. Ahhoz túl izgatott vagyok. Nézek lefelé...Amit látok...Szibéria..még mindig, nagyon ronda, kurva nagy és egyforma...Fúúúúapuskám, nagyon durvaaaa...
Hajnali 3:30 perckor landoltunk. Japánban az időeltérés +9 óra, hulla vagyok. A leszállás sima volt, tökéletes és biztonságos.Megérkeztünk Tokió Narita Airportra.
/ ezt ne kérdezzétek miért nem áll egyenesen....kipróbáltam mindent, forgattam mindenfelé, akkor is így rakja fel /
Ezt még itt Angliában rendeltük meg angol-japán utazási irodától. Külföldi turistáknak ez kell, ha utazgatni akarnak a különféle japán vasúti társaságokkal . Japánban ez nem beszerezhető, beutazás előtt ennek meg kell lennie. 2 főre 500 font volt, de megérte, mert majdnem minden vasúti társasághoz használható korlátlan mennyiségű utazásra és távolságra . Legfőképp kell a Shinkansen szuperexpresszhez. De a reptéri JR irodában helyjegyet kell váltani, mert nem lehet akárhová leülni.
Várjuk a csatlakozásunkat Tokió Shinjuku városrészébe...addig nézgélődtünk
..és már a vonaton...valódi leather ülések, patika tisztaság, nano-tech tájékoztatás, számítógép mindenhol, basszuss ez nagyon jaj eddig..én meg 15 óra utazás után szétcsúszva :-)
De legalább már nem kérdezem: "Ott vagyunk már ?" !!!
