Mint korábbi posztomban írtam, szabadnapjaimon jártam a környéket (+/- 200 km), kirándultam, felfedeztem, s megörökítettem Skócia szépségeit. Láttam a loch-ness-i szörnyet (igaz, csak bronz szobor formájában), hegyeket, tavakat, vízeséseket, a norvég fjordokhoz hasonlító tengeröblöket, melyek partját rododendron bokrok és pálmafák díszítették, mindezt az 57-ik szélességi fokon, Göteborggal, Tallinnal egyvonalban.
Highland időjárása szeszélyes. Reggel még esik, aztán kisüt a nap, majd a délutáni havazás után újra napsütés... ilyenkor mindenki örül...! Emberek, állatok egyaránt! (íme, a képi véleményem erről! :-) )
Skócia ezer arca:
Kőházak...
...kőhidak...
...kővárak...
...és kövek, csak úgy...
...tengeröblök...
...Plockton, a kis halászfalu...
...ahová egy esküvőre voltam hivatalos:
íme egy tipikus északi táj... :-))))
...és vizek, vizek mindenütt... folyók, hegyi patakok, vízesések...
.."Múltunk mind össze van torlódva s mint szorongó kivándorlókra, ránk is úgy vár az új világ...." /József A./
Idézzünk kicsit József Attila 1937 májusában írt Hazám című verséből:
"...Retteg a szegénytől a gazdag s a gazdagtól fél a szegény. Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény.
Nem adna jogot a parasztnak, ki rág a paraszt kenyerén s a summás sárgul, mint az asztag, de követelni nem serény.
Ezer esztendő távolából, hátán kis batyuval, kilábol a népségből a nép fia...."
A honfoglaló csak áll és földbe mered a lába a csodálkozástól......
Hányan éltük át ezt az izgalmasan fájdalmas érzést? Az egyre brutálisabb méreteket öltő elvándorlás miatt az újkori magyar honfoglalók száma megsokszorozódott . Az okokat most nem fogom mélységeiben újra pontokba szedni, hiszen hála az internet világának,ezekről sokat olvashatunk, korlátlan mennyiségű információ, személyes beszámoló ad tájékoztatást.
A közvetlen környezetemben is nagyon sok 'új honfoglaló' van,különböző országokban ,tengeren innen és túl. Természetesen majdnem mindenki más-más indíttatásból indult útnak. Különböző kényszerítő körülmények állnak a háttérben. Különböző korosztályok, eltérő családi státusszal rendelkezők és nem utolsó sorban a legváltozatosabb szakmai képesítésekkel döntöttek a sorsdöntő változtatás mellett.
Ma egy rendhagyó kezdeményezéssel próbálkozom meg.
Ismerőseimmel folytatunk egy 'virtuális' kerekasztal beszélgetést.Mindenkinek ugyanazokat a kérdéseket tettem fel, nézzük sorban a válaszokat.
1. Új honfoglalónak vagy csak átmenetileg külföldön élőnek tartod magad ?
Józsi /Anglia/: "Új honfoglalónak, ha már így tetted fel a kérdést. Ahogy a dolgok állását látom, nem egyhamar fognak megváltozni a dolgok. Lehet, hogy nyugdíjas leszek, míg lesz otthon munka a szakmámban."
Mici/Chile/:"Átmenetileg külföldön tartózkodó."
Sarolt/Ázsia/:"Új honfoglalók vagyunk, immár 8 éve itt élünk. Valószínűleg már nem is térünk haza. Maradunk végleg itt."
Péter/Hollandia/:"Átmenetileg külföldön tartózkodó vagyok. Kalandozok, felfedezek, tanulok."
Karesz/Ázsia/:'Igazából egyiknek sem, vagy nem tudom eldönteni. Már régóta álmom volt egy olyan karrier, amely keretében utazhatok és akár pár évente új helyre költözhetek. Nevezzem magam talán örökmozgónak? Persze biztos eljön majd a letelepedésem ideje is, de azt a nyugdijas éveimre szeretném halasztani . Nyugdijasként viszont valami karib-tengeri luxus vityillóban szeretném tengetni a napjaimat."
Zsu/USA/:" Már a kezdetektől az volt a célom hogy itt maradok, és ez igy is történt. Az én esetemben végleges lett a kivándorlás, nem tervezek hazaköltözni, bár a jövöt sohasem lehet tudni."
2.Az előző kérdésre adott válaszod függvényében, hogyan élted meg a döntés előtti /elhatározás, készülődés/ időszakát?
Józsi:"Nehéz volt a döntés. Lassan érett meg, de legalább volt időm felkészülni."
Mici:"Könnyen döntöttünk. Egyik napról a másikra. "
Sarolt:" Nehezen és sokáig készülődtünk, de a kemény anyagi kényszer miatt nem volt kétséges az elindulás. A készülődés ideje alatt volt aztán a legnehezebb, minden nap felszámoltuk egy darabját az otthoni életünknek, kiürült egy szoba, majd szép lassan minden, eladtuk a bútorainkat, és amikor elhajtott a teherautó, keményen össze kellett szorítanom magamat belül. Az otthoni, addigi életem és emlékeim tárgyi bizonyítékait vesztettem el örökre. "
Péter:"Lázasan, várakozásokkal telve, csak folytattam amit már korábban elkezdtem."
Karesz:"
Nekem az egyetemi tanulmányaimmal kezdődött a határátkelésem, ami ugyan a könyebb változat, de ennek ellenére a pozitiv izgalom mellett féltem, aggódtam is. Nem vagyok egy nagyon bátor ember, ezért a gimnázium utáni “lelépés”-hez nekem elég nagy elhatározás kellett. Igazából lehet, hogy azért voltam a félelmem ellenére is kitartó, mert a családból többen mondogatták, hogy úgysem megyek ki, mert beszari vagyok … és ilyenkor nekem bekapcsolódik az “azért is bebizonyitom” mód.
Szóval a félelmem ellenére, büszke is voltam, hogy le tudom győzni a félelmemet, talán fejlődésre képes vagyok, és hogy a gimnáziumból akkor még én voltam a kevesek egyike, akik külföldre mentek továbbtanulni."
Zsu:"A döntés előtt volt egy pár kemény év, amikor fokozatosan de biztosan elvesztettem a lábam alol a talajt otthon. Az elhatározás igy nem volt nehéz, viszont a készülődés időszaka nyomasztó volt - az ingóságaim felszámolása, a tudat hogy a szeretteimtől távolra költözöm, és terveim szerint végérvenyesen."
3.Egyedül keltél útra vagy családdal?
Józsi:"Nejemmel jöttem és itt került sor a válásra. That's the Life!"
Mici:" Családdal"
Sarolt: "Családdal, férj, 2 gyerek."
Péter::Egyedül, de gyorsan barátokra leltem, ami sokat könnyített."
Karesz:"Egyedül. Még túl fiatal voltam akkor azért, hogy családom legyen. Most már kevésbé vagyok fiatal, de még mindig nem állok készen saját család alapitására "
Zsu:"Egyedul jöttem ki, a családom nélkül."
4.Mennyi időbe került megteremteni az igényeidnek megfelelő életszínvonalat magadnak?Egyáltalán sikerült-e ?
Józsi:"Volt felfutás, aztán mélypont, majd megint pozitívra fordultak a dolgok. Mindig vannak új célok, ahogy változik az élet."
Mici:"Az életszínvonal az első havi fizetéssel jelentősen javult. Kb. 1 év alatt sikerült az, amiért kimentünk."
Sarolt:" Kicsit tovább tartott mint azt előzetesen elképzeltük, de a férjemnek sikerült viszonylag hamar munkába állni, igaz nem a szakmájában, csak segédmunkásként, de már az ő fizetésével is stabillá vált a megélhetésünk. Igaziból az első 3 év volt nehéz, kicsik voltak a gyerekek, és tovább tartott a férjem képesítés szerinti munkahelyváltása. Mostanára már elmondhatom, hogy egyenesben vagyunk.8 év után."
Péter:"Miután nincsenek nagy igényeim, egyetem mellett mindig dolgoztam félállásban, így az ösztöndíj és a keresetem bőven fedezi az igényeimet. Tudod, haverok, buli, Fanta."
Karesz:"Mivel tanulni mentem, ezért ez a kérdés kevésbé vonatkozik rám. Lekopogom, a családom a lehető legmaximálisabb módon támogat, amig el nem érem, amiért küzdök (és ez még folyamatban."
Zsu:"Kb. harom evbe telt amig elertem egy szamomra mar elfogadhato szintet, de ebbe az is belejatszott hogy kozben tarsra talaltam. Ketten mindig konnyebb."
5. Mi okozta a legnagyobb nehézséget , mihez tudtál a legnehezebben alkalmazkodni ?
Józsi:"Szerencsés alkat vagyok, alkalmazkodó. A távolság az otthoni szeretteimtől. Az egy gyenge pont.
Mici:"Ismerősök hiánya, idegen nyelven beszélni. Ezek voltak a legnehezebbek. "
Sarolt: "A gyerekeknek nagyon nehezen ment a beilleszkedés, a nagyon eltérő kultúra és nyelv miatt és ezért ez nekem is nehéz időszak volt. Hiányzott a családom, a segítő nagyik, bátyámék. Rengetegen emlegetik a skypot, az internet adta lehetőségeket a kapcsolattartásra. Igen , valóban könnyít. De amikor egy ölelésre vágytam nem segített a skype, vagy amikor anyu nagy betegen otthon feküdt, nem tudtam megtörölni a homlokát, és nem lehettem mellette. Ezeket a pillanatokat sem megfizetni,, sem visszahozni nem lehet. Nincs majd máskor, majd legközelebb.Ezek a sebek örökre belém égtek. "
Péter:"Őszintén ? Az anyukám által biztosított kényelem, tiszta ruha, főtt kaja,egyéb más komfort tényező.Az öngondoskodást igen nehezen tanultam meg, voltak kritikus időszakaszok."
Karesz:"Közhely, de a kezdeti időszakokban azért a tanult és a valóságban beszélt nyelv közötti különbségek okoztak nehézséget, és az ebből következő valamilyen szintű önbizalomhiány (ami alapból is megvan). Összességében viszont nagyon szerettem ott lenni, európai ország(ok)ról van szó, és azokban szerintem nem annyira nehéz alkalmazkodni, még az elsőre furának tűnő dolgokhoz sem, vagy ez talán azért volt, mert nekem még azok a fura dolgok is szimpatikusnak tűntek? Lehet."
Zsu:"Sok minden nehéz volt eleinte, de talán a legnehezebb volt a hátrahagyott család hiánya."
6.Személyiségedre, mentalitásodra, gondolkodásodra vonatkozóan milyen lényegi változásokat fedeztél fel magadon ?
Józsi:"Otthon is vállalkozó voltam, de legalább ismertem a helyzetet. Itt sok mindent újra kell/kellett tanulnom. Alkalmazkodni az itteni szisztémához. Itt még inkább nyitottnak kell lenni."
Mici:"Rájöttem hogy vannak dolgok amik egyáltalán nem számítanak, mert csak nehezítik a kint lakást."
Sarolt: " Mások azt mondják, keményebb lettem és nem jó értelemben. Magamat erősebbnek, határozottabbnak, racionálisabbnak érzem./ Lehet mások ezért tartanak keményebbnek?/ Kicsit kevesebbet nevetek mint 'azelőtt'.Talán nyitottabb és befogadóbb lettem, amit nem bánok."
Péter:"Miután kénytelen voltam megtanulni önállóan élni, nem a szüleim árnyékában, így elmondhatom, hogy lassan felnőttem.Komolyodtam és megfontoltabb lettem. Jobban és könnyebben szervezem már az életemet mint azelőtt. Én vagyok a felelős most már a dolgaimért, nem háríthatok többé."
Karesz:"Szerintem a határátkelés sokat formált a személyiségemen, főleg az önbizalmomon (pozitiv értelemben), hiszen relative az egyik napról a másikra kellett felnőnöm. Én aki addig otthon laktam, se nem főztem, se nem intéztem hivatalos ügyeket stbstb. Hirtelen mind rám szakadtak. Ha otthon maradtam volna, szerintem sokkal később jött volna el ez a szükségszerű felnövés.
Azóta ugye több országot is megjártam, és látom, hogy talán már nem Taigetosz pozitiv vagyok ,
Zsu:"Elvesztettem a világgal kapcsolatos "naivságomat", pragmatikusabb, tapasztaltabb lettem, talan nyitottabb is."
7.Elindulnál-e újra ha az 'őshazádban' ideálisak lennének a feltételek és tudnál 'élhető életet' élni?
Józsi:"Ez azért összetett dolog. Nem bántam meg és megismertem egy másik kultúrát. Ugyanakkor már tudom, mit hagytam ott, amit nem értékelnék ennyire, ha nem jöttem volna el. Így bármennyire is furcsa, igen, elindulnék, hogy visszatérhessek."
Mici:" Soha nem mentem volna ki ha otthon minden megfelelt volna, vagy legalább egy normális átlag életmód. Az egyik napról a másikra élés, tartalékok nélkül nem normális, csak kényszer."
Sarolt: "Biztos, hogy nem jöttünk volna és nem jönnénk el."
Péter:"Azt hiszem igen, elindulnék újra."
Karesz:
"Ahogy fentebb irtam, mindig is egy nemzetközi karrierre készültem, igy szerintem erre a válasz az, hogy igen. Az őshaza mindig őshaza marad, de nem biztos, hogy a haza az ember igazi otthona is (ezt a gondolatmenetet a napokban láttam ezen a blogon, vagy valami kapcsolódó témakörű oldalon – és egyetértek vele).
De ha a feltételek ideálisak lennének, talán meggondolnám a nyugdijas-korú letelepedésemet az őshazában. Bár azért egy karib-tengeri vityillót semmilyen ideális kárpát-medencei feltétel sem tudna felülmúlni."
Zsu:" Ha otthon meg tudtam volna teremteni a szükséges életfeltételeket, akkor nem valoszinu hogy kivándoroltam volna. Elképzelhető, hogy ideiglenesen dolgoztam volna külföldön egy darabig, vagy még azt sem."
8. Boldog vagy-e, vagy csak 'elégedett' ?
Józsi:"Elégedett vagyok. Boldog is, de az nem a "honfoglaláshoz" kötődik.
Mici:"Nem tudom. Néha mindkettő, de inkább az elégedett felé közelítek."
Sarolt:" Sosem tudtam definiálni mi a valós boldogság. Ha a legfontosabb 'boldogság faktoromat' veszem figyelembe, hogy egészséges gyermekeim és férjem van, akkor ez a boldogság és én az vagyok. Minden mást pedig elfogadok, elégedett pedig időnként."
Péter:"Boldog még nem vagyok de maximálisan elégedett.Még nem teljes az életem, ha majd megszerzem a végső képesítésemet és megtalálom a nekem legmegfelelőbb állást, s egy nap utamba kerül a nagy szerelem is, nos majd akkor boldog is leszek."
Karesz:"
Nem állitom, hogy feltétlenül boldog vagyok, mert még nem értem el a kitűzött célomat (ami viszont lehet, hogy hiú ábránd, és lehet hogy az is marad, ezért még fel kell készitenem magma lelkiekben, hogy a boldogságot ne ebben a célomban keressem).
De összességében nagyon elégedett vagyok egyelőre, mert olyan dolgokat éltem meg (többnyire pozitivakat), amiket sosem gondoltam volna."
Zsu: "Boldognak mondhatom magam, mert van egy boldog kapcsolatom és nincsenek anyagi gondjaim."
"Játszd újra Sam", avagy sohasem késő váltani, újat tanulni. Írás Rezsőatyától, a naposabb oldalról. Figyelem, ez is folytatásos történet lesz!
Ez az írás egy kicsit válasz a hó elején megjelent posztra. Egy kicsit más megvilágításban, más oldalról, más tapasztalatokkal. Mert nekem más „élményeim” voltak... olyanok, mint az Érinthetetlenek (Intouchables) című filmben. Ha valaki még nem látta volna és gondozásra adná a fejét, annak alapfilm.
Persze a hozzáálláson is múlik. Ilyen vagyok. Fontos a felkészülés, a flexibilitás, a váratlan helyzetek megoldásának képessége, meg hát alapvetően a dolgozni akarás. Talán ezért.
Nekem sem volt fenékig tejfel, de keseregni? Az nem az én stílusom...
jelenet a filmből
Mindjárt leszögezem, hogy soha nem gondoltam volna, hogy valaha képes leszek az egészségügyben dolgozni! Mindig azzal poénkodtam, hogy „anyám orvos, lányom orvos, én azért lettem iparművész, mert utálom a vért!” Mondjuk az alaptermészetem olyan, hogy mindig is tiszteltem azokat, akik emberekkel foglalkoznak, legyen az orvos, vagy bolti eladó, fodrász, vagy tanító. Mert én ugye, ha tervezek, rajzolok valamit és „elrontom”, akkor vehetem a tiszta papírt és újrakezdhetem. De ha egy műtét nem sikerül...
Hogy a témánál maradjak, az utóbbi évtized nem igazán kedvezett a művészeknek Magyarországon, de a döntésemben sok egyéb tényező is közrejátszott. Lényeg, hogy három éve lezártam egy életszakaszt és külföldön, pontosabban Angliában folytatom az életemet. Most már a szakmámban dolgozom, de leírom a kezdeteket.
Nagyjából egy évig készültem rá, igyekeztem utánaolvasni, mik a lehetőségeim, informálódni, tanulni. Így jutottam el arra a gondolatra, hogy olyanba kezdjek bele, ami keresett, tehát kezdetektől fogva lesz munka és jó pénzt is keresek vele. Hogy aztán majd tovább tudjak lépni. Pontosan nem tudnám megmondani, mi volt a kiváltó ok, mint írtam, van egészségügyes a családban (sőt a nagy fiam is képzett bébiszitter, dolgozott is a szakmában), meg aztán fiatalkoromban a nagymamámat ápoltam sokáig. Így bekattant a bentlakásos idős gondozás, mert alapból benne van a szállás és ellátás, így szinte az egész keresetem megmarad.
Hosszas keresgélés, összehasonlítgatás után, még otthonról jelentkeztem egy live in care tanfolyamra (300 £ tanfolyam díj + 100 £ az itteni erkölcsi bizonyítvány + 150 £ volt a szállás a városban a tanfolyam ideje alatt) így az utazásomat arra időzítettem, hogy előtte még bankszámlát tudjak nyitni, meg elintézzem az NI numbert. A tanfolyam elvégzésekor kezemben volt a Qualified Carer Certificate itteni, angol végzettségről, ami azért számít (jól gondoltam)! Komplex, mindenre kiterjedő képzés volt, a végén vizsgázni kellett, ezzel hát megvoltam.
A következő lépés a munka. Egy férfi ápolónak nehezebb dolga van, mert a nőket jobban elfogadják ebben a szakmában, viszont van, ahol szükség van a férfierőre, mert emelgetni kell a beteget. Érdekes volt szembesülni azzal, hogy itt 50 év felett még bőven aktív az ember (56 évesen jöttem ki), sőt sok helyen kimondottan örülnek egy idősebb, komoly munkaerőnek (ez minden szakmában így van). Jogos is, egy fiatal könnyebben elmegy szórakozni (kocsmába), aztán másnap egyszerűen beteget jelent és nem megy be dolgozni (tapasztaltam kollégáknál ilyet).
Szóval elkezdtem hirdetésekre jelentkezni, többször kaptam visszajelzést, hogy sorry, de női gondozót keresnek (ugye a hirdetésekbe nem szabad belerakni sem életkori, sem nemi, sem etnikai feltételt, mert az diszkrimináció). A jelentkezések ideje alatt azért felfedeztem Londont (akkoriban ott laktam), – na persze, egy részét csak, de eljutottam a nevezetes helyekre, múzeumokba.
Úgy három hét után kaptam egy telefont, kellő kölcsönös informálódás után megállapodtunk egy London környéki személyes interjúban – mint kiderült, a munka Skóciában volt, de az öregúr (akit gondoznom kell) egyik lánya London közelében lakik. Megfeleltünk egymásnak, így irány Skócia!
Londonból 9 óra autóval (a sajátommal jöttem ki Magyarországról) Highland. Este indultam, reggelre értem oda. Sötétben vezettem, hajnal felé félrehúzódtam egy parkolóba, egy félórát pihenni, mire kinyitottam a szemem, ez a kép tárult elém:
Ez egyből meghatározta Skóciához való viszonyomat. Szerelem volt első látásra! Az út további része is gyönyörű, kies tájakon vezetett...
Megérkeztem a „munkahelyemre”. Ez egy kis, 200 fős faluban volt egy folyóvölgyben, valahol messze a Felföldön...
Egy család, ahol a 92 éves öregúr stroke után volt, felesége is bottal járt, de ő ellátta magát.
Ketten, carerek váltottuk egymást egy huszonéves lengyel lánnyal, ő a faluban lakott, nekem egymagamnak a család egy két szobás összkomfortos mobilházat bocsátott a rendelkezésemre.
A munka nem volt nehéz, de mint írtam, hozzáállás kérdése. Persze félve álltam hozzá, de hamar belejöttem, sokat segített a családtagok kedvessége is. Igen, a gondozásnak vannak nehéz részei is, hogy szépen fejezzem ki magam: a személyes higiénia, szóval a mosdatás, WC, de ha azt nézi az ember, hogyan segíthet másokon, akkor ez átsegíti a nehezebb pillanatokon. Az öregek hálája pedig erőt adott a továbbiakhoz. És imádták a sütijeimet! Ez plusz volt, nem volt benne a „munkaköri leírásomban”, ehettem is, amit akartam, de az angol konyhával máig nem tudok megbarátkozni, magamnak meg úgyis készítettem, ők meg szerették, nagyon! :-)
Az öreg aranyos volt, tiszta pillanataiban mesélt, berepülő pilóta volt korábban. Jó időben sétálni vittem, vagy az orvoshoz kontrollra. Mivel az egész napját tolószékben töltötte, tornásztatni kellett, egy terapeuta jött hozzá rendszeresen.
Heti két nap szabadidőm volt, s mivel természetkedvelő vagyok, élveztem a mesevilágot, kirándultam, felfedeztem a környéket. Vittem a kutyájukat sétálni, vagy vásároltam a közeli (40 mérföld!) városban.
Eilean Donan vára
Urquhart vára és Loch Ness
Később adódott egyéb munka is a faluban, egy kis kerítésépítés, kertészkedés, sofőrködés... Szabadnapjaimat ezekkel is töltöttem. Talán nagyképűség leírni, de mindenhol meg voltak velem elégedve.
És persze rajzolgatok, festegetek azóta is...
Egy évig voltam Skóciában. Hogy miért mentem tovább? Ezt a következő posztban leírom...
Még adós vagyok egy-két válasszal az előző posztra. Sajnálom, hogy a hölgy így élte meg, ismeretlenül nem minősítem. Csak az ő tapasztalatából "nagy", általános igazságokat nem kéne osztani. Mint ahogy nekem is talán szerencsém volt ezzel a családdal.
Én magam szerveztem meg a kiutazásom, munkám, közvetítők, ügynökségek szóba sem kerültek. Így – gondolom, - egy csomó lehúzástól (amikről olvasok) megmenekültem.
Csak szerződéssel szabad munkába lépni. Angoloknál működik még a szóbeli megegyezés, akikkel bajom volt, az mind paki, fekete, meg egyéb náció...
A gondozói munka nem minimálbéres. 8 £ és felette. Idős otthonokban is megadják a 7-et. A bentlakásos gondozásnál legalább 2000 £-t lehet keresni, de volt 2600-as fizetésem is. Persze láttam olyan bentlakásos gondozói hirdetést is, hogy „250 £-t adunk hetente, de gyönyörű vidéki környezetben élhetsz”. Hát kösz, nem! A munkaszüneti napok fizetése (előre) megállapodás kérdése. Nyilván, ha hét közben kapom meg a szabadnapomat, akkor vasárnap munkanap, azt rendesen számolják el. De a Bank Holiday-ekre megkaptam a dupla fizetést, ami az akkori 85 £ helyett 170 £, nem esett rosszul... :-)
Lehet jó beteget kifogni, meg nyűgöset is. Én is hallottam kliensről, akivel csak a gond volt, de volt olyan gondozottam is, akitől óva intettek, ugyanakkor tök jól megértettük egymást. Mert előbb kell a szeretetet nyújtani és a betegek megérzik, ha valaki emberségesen bánik velük. Sajnos láttam, tapasztaltam az ellenkezőjét is, aki nem képes emberekkel bánni, annak ott a gyári szalagmunka... :-P
UPDATE!
Hogy milyen az Élet ! :-(
A poszt megírása utáni napon kaptam a hírt, hogy elhunyt az öregúr...
R.I.P.
(most ezek után folytassam? Merjek írni a többi kliensemről...?)
Ma egy rendhagyó kezdeményezéssel próbálkozom meg.
