Purcell hegység ,– távolban a Sziklás hegység vonulata

British Columbia tartomány Kanadának azon része, ahol a legjellemzőbb a természetközeli életmód. A hegyi kerékpározástól, az óceáni kajakozáson keresztül a hátvidéki sielésig, sokféle szabadtéri szenvedélynek élnek a helyi lakosok. Mindez nemcsak elfoglaltságot, hobbit jelent nekik, hanem a széles értelemben vett kultúrájuk, identitásuk részévé is vált. A sport teljesitményen és a természetben eltöltött időn túl az is hagyomány, hogy a résztvevők a civilizációtól távol, nehezebb körülmények között tesztelik tűrő- és túlélő képességüket. Ennek a gyökere pedig az első telepesek, a pionirok életmódjához vezet vissza, akik Nyugat-Kanada európai szemmel felfoghatatlan terjedelmű és nehézségi szintű vadonjában voltak kénytelenek a helyüket megállni. A mai posztnak csak narrátora leszek, hiszen az alábbi kalandokat a férjem élte át.  

A 10 napos sitúrát az Alpine Club of Canada szervezi minden évben Golden környékén, a Purcell hegységben, amely a Kanadától az USA-ig húzódó Columbia hegység egyik vonulata. A siház csak helikopterrel közelithető meg - errefelé semmiféle más jármü nem képes eljutni. A ház 2300 méter magasan helyezkedik el, ahonnan felfelé kell vándorolni még sitalpakon, és onnan lesiklani.  A környéken  nincs mobil szolgáltatás - a lavina, időjárás és hóviszonyok jelentésre szolgál egy rádió, amit a siház tulajdonosa üzemeltet. Segélykérésre pedig műholdas telefon szolgál.

A síház

A helikopter újra felszáll de már nélkülünk

A siházban nincs folyó viz vagy fürdőszoba. Vizet a közeli patakból kell hozni, ahol nem ritkán a jeget először fel kell törni. A konyhában propán bután gázzal lehet főzni, melegiteni, viszont az összes élelmiszert a résztvevőknek magukkal kell hozni. Minden  nap két ember felelős az étkeztetésért – a menün egyszerű és laktató ételek szerepelnek, amit otthon előre el lehet késziteni és csak fel kell melegiteni. Fűtésre fakandalló szolgál, cicamosdásra meg szintén fával fűtött szauna. Ha hiv a természet, akkor a kinti budit lehet csak használni, ahol éjszaka és korán reggel kb. – -25 C van.

The Drop Zone, avagy a Pottyantó Zóna, vagyis a „sibudi”

A környéken nincs lesikló pálya, vagy sifelvonó. A csapat (férfiak és nők, huszonévestől a hetvenesig) reggeli után sitalpakon kezdi meg a fárasztó, tüdőkiköpködő menetelést felfelé, egy közeli csúcshoz. Valamikor telemark felszereléssel végeztek ezt a „death march”-ot, de ma már mindenki átváltott alpine touring technikára, mellyel a felfelé menetelés valamivel kevesebb erőfeszitést vesz igénybe, és igy többször meg tudják ezt tenni egy nap. Naponta kb. háromszor képesek megtenni a mászás és lesiklás körforgását mielőtt vagy a kimerültség, vagy a lebukóban lévő nap véget vet a mulatságnak.

 A csoport legidősebb résztvevője készülődik a napi gyűrődéshez

 Menetelés a csúcsra

A lesiklás nyomai a porhóban

Lavina

Újra visszatérve a siházba, a csoport vacsorázik, utána egy ital mellett beszélgetnek, anekdotáznak, néha humoros versikéket (limericks) faragnak egymást kifigurázva. Lefekvés korán. Az erősen horkolók pedig számithatnak arra, hogy hasonszőrű társaikkal lesznek egy szobában elszállásolva.

A férjem a fizikai kimerültség után minden évben megfogadja, hogy ez volt az utolsó túra, de aztán minden évben feliratkozik a következő kalandra. Mert akit hivnak a fehér hegyek, nem fog nemet mondani.

Alkonyat

Néhány érdekesség, furcsaság:

•          A környéken menyétek élnek, melyek harcias kis állatok és előszeretettel riogatjak a népet korán reggel, a budiba menet.
•          Az egyik túra alkalmával norovirus fertőzés tört ki, és az ezzel járó hányás és hasmenés miatt az egész csoportot pár nappal a túra vége előtt helikopterrel evakuálni kellett.
•          Az idei túrán két résztvevő egy meredek oldalon lavinát okozott. Szerencsére senki nem volt a közelben akit elért volna.

A csatolt képek saját fotók.