Francia királynők, akik imádták az illatokat
Nem hiába Franciaország a parfümök hazája. A francia királynők nem csak rajongtak az illatokért, és nem csupán élvezeti szerként használták azokat, hanem terápiás célzattal is elővették az olajokat, kivonatokat. Lássuk csak a három legismertebb királynőt, akiknek életében így vagy úgy, de szerepet játszottak az aromák, illóolajok, parfümök, és növényi kivonatok.
Marie Antoinette és a francia parfümök
A francia királynő, Marie Antoinette (1755 – 1793) imádta a parfümöket, az illatosított kesztyűket és sálakat. Ő volt az a királynő, akinek személyes illatot gyártott parfümőre, Jean-Louis Fargeon. A parfümőr drága olajokat, kivételes növényi kivonatokat alkalmazott a királynő kénye kedvére, a fürdőjéhez adva, a levegő illatosítására, a hajára, a bőrére, vagy egyszerűen csak parfümként. A királynő nagy kedvencei közé tartoztak a rózsaolaj, a levendulaolaj, narancsvirág olaj, illetve a liliom, ibolya, nárcisz törékeny virágaiból kivont extraktumok. A királynő nem csak szagosításra használta az illatokat, hanem még a terhességei idején terápiás célzattal is alkalmazta azokat, hogy megkönnyítse a mindennapjait.
Medici Katalin, a parfümipar megteremtője
Medici Katalin (1519-1589) II. Henrik feleségeként Franciaország királynéja 1547 és 1559 között. Ő volt az, akinek Franciaország köszönheti a parfümipar kialakulását, hiszen hazájából, Olaszországból, Firenzéből hozta magával a tudást, majd Grasse-t a mai parfüm fellegvárát tette meg a divat központjává. Több parfümőre is volt, persze főleg olasz mesterek, akik a királynő illatai összeállították. Grasse-ban számos aromás növény telepítését is szorgalmazta, melyek jól bírják a mediterrán klímát.
A virágos Luxemburg Kertek megalkotója, Medici Mária
Medici Mária (1575-1642) toszkánai nagyhercegnő, IV. Henrikkel kötött házassága révén lett Franciaország és Navarra királynéja 1600 és 1610 között, majd régense egészen 1617-ig. A két királynő közeli unokatestvér volt, habár Mária még csak 14 éves volt, mikor Katalin meghalt. Mária királynő volt az, aki a gyönyörű Luxemburg Kerteketmegtervezte Párizs szívében. A kertben olyan növényeke láthatóak ma is –az úrnő kedvencei többek közt – mint a keserű narancs fák (Citrus aurantium var. amara) a számos pompázatos virág között.
<>
Szóóval, az úúgy volt, hogy egyszer régen, francia földre tettem a lábam .
Autóval mentünk,mégpedig egy Fiat Ritmóval. :-) Megérkeztünk Párizs belvárosába, leparkoltunk a Champs-Élysées-n, elég érdekes látvány nyújtott ez a szép jármű a parkoló autók között.Rövid séta és fényképezés után újra nekilódultunk megkeresni a külvárosban lévő, lefoglalt szálláshelyünket.Keresztül kellett mennünk egy másik városnegyeden, láthatóan ez már közel volt a 'peremkerület fogalomhoz.
Miután kellőképpen megéheztünk /délután 1-2 óra körül volt már/ , nézegetni kezdtük, hátha találunk valami kis kellemes, olcsó , európai étkezdét, vagy éttermet. Egyikünk sem beszélt franciául, így elég nehezen boldogultunk. Egyszer csak , megláttunk egy fekete táblát egy üzlet bejáratához közel, és a klasszikus típusú fehér krétás, napi menü hirdetés volt felfirkálva. Elolvasni természetesen nem tudtuk, de a tábla jellege éttermi menü ajánlatra utalt .Ezzzaz, gondoltuk.
Belépve azt láttuk, hogy egy nagyon hosszú asztalnál sokan ültek, ebédeltek. Jobbára férfiak, helyiek, munkások, dolgozó átlagemberek. Látszott rajtuk, hogy ők napi szinten ide járnak, kedélyesen beszélgettek, iszogattak. Volt köztük egy nagydarab fekete hajú-bajszú férfi, fehér, ám rendesen véres hentesköpenyben. Mellette fűrészporos ruhában /gondolom/ács, vagy asztalos ült. A többiek is ilyen vagy hasonló ruházatban.
Hozzánk lépett a tulajdonos, egy kopasz, alacsony török-arab beütésű pasi. Kérdezett valamit. Gondoltuk arra kíváncsi mit szeretnénk. Mondtuk neki angolul és németül, hogy enni. Na a németnek nem lett nagy sikere..:-) Végül a poén kedvéért, magyarul is mondtuk. Nevetett. Ezután jött a pantomim Mutattuk neki az ujjunkat a szánkba téve, hogy "nyamnyam'..Nem nagyon értette...mutattuk, mintha pohárból innánk....azt értette, elszáguldott ,majd hozott 2 poharat és egy üveg igen jó vörösbort./ A hosszú asztalosok' csendben figyelték mi lesz ennek a vége.:-D /
Nem adtuk fel, küzdöttünk! Kézzel-lábbal igyekeztünk elmagyarázni, hogy éhesek vagyunk. Mondtunk mindent, éhes, hungry, mutattuk megint' nyammnyamm' hát most se értette, majd végül elhangzott a bűvös szó, az ujjammal a fogamra koppintottam, és mondtam neki, hogy ez a fogam, ezzel rágnék,/ emlékeztem kicsi koromban a fogat mamám eképpen emlegette/ KUSZKUSZ!
Erre ő: AHAAAAAAAA!! Majd elviharzott. Megértette végre, hogy éhesek vagyunk , utóbb kiderült az információnak semmi köze nem volt a foghoz, viszont......:-)))
Míg ő a konyhában hátul ügyködött, a munkáscsapatból odajöttek hozzánk páran.....Gondolom, a beszélt " nyelv" alapján próbálták beazonosítani a nemzetiségünket.:-))
Kérdezgettek bennünket...hiába..Az asztalunknál a falon volt egy világtérkép. Azt hiszem azt mondták, hogy mutassuk meg az országunkat. Mutattuk. ...Erre ők:"Áh, Bukarest" ?? Mondjuk: "áh, nem, Budapest". Erre ők, "Óhh, ok, Bulgária"....Na bazdmeg...Mondom: "Nem!!!!"..Hungary-Budapest a picsába már !! :-))) Na így....
Kihozták a kaját, nem tudtuk mi, de nem nézett ki rosszul.Egy fényes lapos tálon, főtt gríz, egy mély leveses tálban,piros leveslé, egy külön tányéron rengeteg leveszöldség, és egy másikon egy hatalmas 8 cm vastag és magas főtt marhahús. /Omlós, porhanyós, isteni volt ./Ja , és egy kis csészében erős paprika.
Gondoltuk, olyan 'gulyáslevesvalami lehet. Ennek megfelelően kiszedtük a levet, beledaraboltuk a zöldséget és a húst. Tettünk bele kis csípős paprikát is. Közben én már be voltam rúgva szinte, forgott velem a világ és majd meg gyulladtam olyan melegem volt a bortól, pedig csak 2 kis pohárral ittam.A franciák feszült figyelemmel néztek bennünket....majd a hentes felállt odajött és azt mondta:" kuszkusz, ok??" Hát persze, hogy ok! Ekkor elkezdte lapátolni a tányérunkba a főtt grízt , annyira, hogy a kanál megállt benne, olyan sűrű lett. Majd rakott bele 3 kanál csípőset még, az egészet összekavarta, úgy nézett ki mint egy nagy szurutyka.....Húhhh, gondoltam, így is meggyulladok, ez olyan erős lesz, hogy leég a hajam...Ők meg ezen fognak röhögni egy hétig, hogy kitoltak velünk......Gondoltam mindegy, megeszem, ha beledöglök is, nem hozok szégyent a magyarokra.
Megettük, isteni volt.:-) Megtudtuk, ez egy arab nemzeti étel volt , aminek a neve valóban kusz-kusz! :-))
Ezután már tökre haverok voltak a hosszúkások', látták, hogy nézegetjük a várostérképet, kérdezték hova megyünk, megmutattuk, erre ők: "Tudjuk azt, hogy jutunk oda?".Persze, hogy nem tudtuk.A hentes elmutogatta, hogy szívesen beül a kocsinkba és navigál bennünket. Hejjj de megörültünk, OKOKOK!
Így is történt, már mentünk vagy fél órája, akkor kezdett leesni, hogy ez eddig ok, de ezt a palit illene visszahozni, ha már ennyire rendes volt. Hát , szemétség ide vagy oda, megbeszéltük, hogy sajnos így járt a csávó, nem hozzuk vissza, mert akkor megint nem találunk el a célhelyre, ha odaérünk bizony ott kitesszük és elhúzunk...
Kedves, hálás ember a magyar, érdemes neki segíteni....kicsit szégyenkeztem belül....de hát a szükség, a kiszolgáltatottság....:-((( Meg lehet érteni bennünket, igaz?? :-DDD
A történet csattanója: Amikor megérkeztünk, hosszas hálálkodás után / azt tudtuk, hogy Mercit kell mondani/, becsuktuk a kocsiajtót és sunyi módra próbáltunk lelépni....A visszapillantóból láttuk, hogy a mögöttünk lévő kocsi is megállt és a hentes beült oda.
A haverok jöttek utánunk kocsival és visszavitték! :-DDDDDDDD
Nos, én nagyon megszerettem az igazi francia embereket.
