Mindenki számára egyértelmű magyarázatot adott Hanula Zsolt tegnapi cikke az Indexen.
Én most csak szemezgetek, csak úgy, magamnak. Mondhatjuk naplózok.
Részletek a cikkből:
„A gép előtt az online személyiségünkkel ülünk, ami ugyan nagy vonalakban hasonlíthat az offline-ra, de jóval impulzívabb, türelmetlenebb, indulatosabb. Az önkontroll oldódik, és az érzelmi élményre vágyó ember szabadon írja le válogatás és impulzuskontroll nélkül, ami eszébe jut. Lehet egy cuki nagymama is, aki így vezeti le felgyülemlett feszültségét, vagy egy magas pozíciót betöltő fiatalabb ember, akit a „nehogy már ne tehessem meg!” gondolata vezet.
Hihetetlen mennyiségű az az érzelmi motiváció, amiben az „én is leszek valaki”, „megmutatom magam mindenkinek” a vezérelv, vagyis a kommentelés leplezetlenül az exhibicionizmusról szól. Sokszor nincs színvonalelvárás, korrekció, de vannak durva helyesírási hibák, és közönséges mondatok, olykor izzó gyűlölet.”
"Ezt pedig nem én mondom, hanem kísérletekkel bizonyított tudományos tény. A gyűlölet és harag érzése az agyunkban noradrenalint, oxitocint és dopamint szabadít fel, nagyjából ugyanazokat a vegyületeket, mint a szex vagy a kokain (vagy akár egy romantikus szerelem, hogy ne csak negatív dolgokat említsünk). Ennek valószínűleg evolúciós okai vannak, de amíg őseinknek kimondottan jól jött a harci lázban a fájdalmat és a félelmet elnyomó hormonkoktél, a közösségi médiában a beszélgetések színvonalának ugyanez határozottan nem tesz jót. A gyűlölet biológiai szinten nézve egy olyan agyi funkció, amivel drogot termelünk saját magunknak. Erre a drogra természetesen rá is lehet szokni, és ha más forrásból nem kapjuk meg, akkor beszerzési módnak marad a gyűlölködés. Ez megmagyarázza azt az elsőre érthetetlen jelenséget is, hogy miért olvasnak és kommentelnek emberek rendszeresen olyan lapokat, amiknek nem értenek egyet a mondanivalójával."
“Lélektani szempontból az indulat ilyen levezetése habituálódni tud, vagyis szokássá válik. Mint egy reggeli kávé. Valahol ki kell önteni az érzelmeket, és a közösségi média pont megfelelő hely, mert nincs szankció, legfeljebb egy moderálás. Az a személyiség azonban, akinek jók az érzelmi fékjei, nem fog rászokni arra, hogy gyűlölködhessen, mert nincs rá igénye. A szankció nélküliség, az impulzuskontroll oldódásának lehetősége annak vonzó, akinek az online felület adta szabadságra van szüksége ahhoz, hogy ezeket a mondatokat leírhassa. Az agyi jutalmazás itt nyilván meglesz, vagyis kifejezetten jó érzéseket fog az illető átélni, megelégedettséget, hogy most aztán jól odavágott” – mondja a pszichológus. Mindez magyarázatot nyújt arra a jelenségre is, amit ebben a kísérletben a saját bőrömön tapasztaltam: hogy a kezdő internetezőt hogyan nyelik le az ezoterikus szélhámosok és a gyűlöletcsoportok. “Amikor valaki odacsapódik olyan csoporthoz, melynek hangadói kifejezetten agresszívek, a csoporthoz tartozás vágya erősebb lehet a személyes érzelmeknél. Megjelenik a kognitív torzítás: az ember a többi taghoz igazítja a saját észlelését, a gondolkodását aláveti a csoport mentalitásának.”
"A közösségi média sok szempontból fura hely, és az egyik legfurább jellegzetessége, hogy beszélgetésnyi távolságra közel hoz egymáshoz olyan embereket, akik egyébként nem állnának szóba egymással, sőt, valójában nagyon jól elvoltak addig egymás létezésének a tudomásul vétele nélkül is. Az ember a való életben olyanokkal veszi körül magát, akik nagyjából hasonlóan gondolkodnak, mint ő. Ez az interneten is folytatódik, amíg egy-egy érdeklődési kör köré szerveződő csoportokról van szó, de előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor – tipikusan egy cikk kommentjei között – az illető szembesül azzal, hogy itt olyanok vannak a társaságban, akik az ő koordináta rendszerében az “őrült”, a “hazaáruló”, vagy a “gonosz” címkék alá férnek csak be. Ez pedig igazi sokkhatás, és komoly frusztrációt okoz. A közösségi média dühössé tesz – és a ezért közösségi média világában a dühös tartalmak terjednek a legjobban."
"Az online gyűlölködést sok esetben az ember saját, offline élete feletti elégedetlenség fűti, az elismerés, a pozitív elfogadás iránti sóvárgás. A kommentekben a haragnak és a gyűlöletnek valójában nagyon sokszor nem is az adott téma a forrása, egyszerűen csak az internet tökéletes felületet ad a lecsapódásának. Jellemző forrás a rivalizációs harag is, az „ilyet én is tudnék írni”, és az „ezért még pénzt is kapsz?” jellegű mondatok egyértelműen a féltékenységről szólnak a pszichológus szerint. “Az embert a közösségi médiában a megosztás élményének öröme vezeti. A „mi egyet gondolunk” érzése elég erős ilyenkor, felülírhatja a józan ítélőképességet – vagyis vagyis megfontolás és kritika nélkül azonosul egy véleménnyel.”
"Vagyok valaki, mert van véleményem – üzeni minden egyes poszt, a törtető és magamutogató 10-20 ezer vagy még több komment és megosztás a közösségi médiában, az emberek pedig ösztönösen arra kezdik használni ezt a lehetőséget, hogy a segítségével jobbnak érezzék a saját életük érzelmi élményét. Kétségbeesetten igyekszünk magunkról olyan képet közvetíteni, amilyennek szeretnénk, ha látnának minket az emberek. Műveltnek, okosnak, jól értesültnek, viccesnek, boldognak. Ha nem is tudatosan, de a Facebook-posztok meglepően nagy része ezt a célt szolgálja a naplementére írt Coelho-idézetektől a kiscicás videókon át a nyaralási fotókig és buli-szelfikig."
"De hogyan illik bele ebbe a keretbe az online gyűlölködés? A pszichológus szerint ezt is ugyanaz az érzelem jellemzi: a nárcisztikus közlés vágya, amiben fontos az online közönség számára továbbított tartalom, de nem feltétlenül az a minősége.A gyűlölet erőt és célt ad az embernek, és a gyűlölet célpontjára könnyen rátolja a felelősséget minden rosszért. És ezzel megint ott tartunk, hogy akinek hiányzik a sikerélmény, a saját sorsa feletti irányítás érzése, akinek üres és kilátástalan az élete, az fogékonyabb a gyűlölködésre. És akinek szüksége van rá, az mindig talál magának gyűlölnivalót – ezt az igényt pedig felfedezte magának a mainstream média is, és ki is használja. A politikáról nem is beszélve.
Ezen a ponton viszont felvetődik a kérdés: hogy lehet az, hogy a gyűlölködő kommentek nem vesznek el a kulturált emberek okos hozzászólásainak tengerében? Azért, mert itt tökéletesen működik a hangos kisebbség uralmának elve. “A szelídebb emberek általában nem bocsátkoznak kommentcunamiba, mert gyorsan eszköztelenné válnának, az eltérő szóhasználat és érzelmek miatt. Általában is ez a helyzet, hogy ez a csoport elzárkózik az online kommunikációs harctól, egyrészt mert nincs rá igénye, másrészt, mert ez valójában itt lehetetlen győzni, csak csapódni lehet ahhoz a véleményvezérhez, aki uralja a terepet. Ezt a kommunikációs helyzetet pedig jobb elkerülni, mert igen kiábrándító érzelmileg” – mondja Tari Annamária.
"Ebből viszont egyenesen következik, hogy megindul a klikkesedés. Van a gyűlölködők csoportja, és van mindenki más, aki önkéntelenül is átsorolja magát egy másik csoportba. Mindenki szépen felállítja a sztereotípiáit a másik csoportról (konkrétan azt, hogy a túloldal nem normális), és onnantól nincs esély se közeledésre, se párbeszédre, se úgy egyáltalán racionális gondolkodásra. A helyzet abszurditását jól mutatja, amikor a gyűlölködők vádolják a gyűlöletük célpontját gyűlölködéssel ."
Ugye, hogy a balesetek is mindig másokkal történnek.:-D
