Helló Mindenki. Hosszas távollét után jelentem, újra itt.
Csak néhány mondatban felvázolnám az utóbbi idők rettenetes történéseit és egyben okait is a blog szünetnek. Először is kitartó és alapos 'hozzá nem értéssel sikerült megölni a laptopomat. A Windows 8.1 teleszemetelésével és a sok használhatatlan program letöltéseivel majd az évek óta használt de nem frissített munkaképtelenné vált Windows-al..teljes kék halál állt be egy reggelre. Csak töltött és töltött és töltött..én meg vártam...a csodára, mert az kellett. De nem jött! Így egy hét után a nem reagáló F8 és egyéb megmentő kombinációk felhagyásával döntöttem. Szerviz, de előtte mentés ezerrel. Mert a C meghajtó tömve volt az utolsó két év történéseivel, videók, képek, dokumentumok, naplómappák...mintegy 120 GB anyag. ....Hát nem volt egyszerű,..ugyanis nem engedett belépni a hard drive.Mintha megkukult volna.
Megoldás ? Igen! Régi hard drive kivesz, új megvesz /130 font / betesz...régi hard drive külső egységre kapcsolva, másik laptopra csatlakoztatva, letölt-feltölt, Windows 10 install az új Samsung SSD-re, mentett elemek áttöltése.....Mindez röpke 4 hét alatt.. /Nem röhög!/ Nem értem rá..rengeteg a tenni való..hajjj "Bár volna két életem"...
Nos, röviden ennyi. De újra itt, frissen, fiatalosan, készen a folytatásra a megmentett képekkel, videókkal.
Így aztán belecsapok a lecsóba a nyári, Japánban tett kirándulás folytatásával. Azonban szűkszavú leszek, nincs idő sokat körmölni. Beszéljenek inkább a képek és a rövidfilmek.
Pénteknél hagytam abba anno..így aztán szombattal folytatom. Egy nagyon rövid Kamakurai kirándulással. A 15 órás repülőút után masszív jet lagunk volt, ami konkrétan napokon keresztül tartó ,vészes álomkórt jelentett. Majdnem másfél napot sikerült kómában tölteni az ágyban...ugyan elhatároztuk a Kamakurai kirándulást, mert közel a tenger meg izé...De a reggeli indulás helyett azonban, mindjárt sikerült délután 5-kor felébredni, pánikba esni, hogy ezt elcsesztük....de még nem késő, húzzunk bele, rohanjunk, hátha....
Sikerült vonattal odaérni mire teljesen besötétedett, így látni alig láttunk valamit...viszont elmondhatjuk: Ott is voltunk! Íme itt a bizonyíték...
A lényeg a lényeg...Egyel több ok, hogy az idén visszamenjünk.
Tanulva hibáinkból, másnapra precízebb tervet kovácsoltunk. Az idő szorítása miatt elhatároztuk,hogy reggel korán útra kelünk. Nem engedünk az ágy mágneses vonzásának. Mégis csak Japánban vagyunk, vagy mi!? Kyoto lett a célpont, többek között a több mint 2000 temploma miatt, na és persze azért, mert jó messzire van Tokiótól és mert a távolságot a híres japán, szuper expressz vonattal, a Shinkanszen-el tehetjük meg. 513 km két és fél óra alatt. Elég kihívóan hangzott. És valóban...repesztettünk mint a szélvész..én teljesen hülye vagyok a modern technológiához, de gyorsan tudatosult bennem, hogy ez valami brutál szerkezet.
Copy from Wikipédia : "
Kiotó (japánul 京都市 kjótosi, szó szerinti magyar fordításban „főváros”) japán nagyváros Honsú szigetén.
Lakossága eléri a másfél millió főt. Régebben a császári Japán fővárosa volt, ma a Kiotó prefektúra székhelye, amely Oszaka és Kóbe városokkal az Oszaka–Kóbe–Kiotó urbanizált régiót alkotja. 1997 decemberében itt határozták el a szén-dioxid és egyéb üvegházhatású gázok kibocsátásával foglalkozó egyezmény létrehozását, ami később Kiotói jegyzőkönyv néven vált ismertté.
1994-ben az UNESCO Kiotó, Udzsi és Ócu városát a Világörökség részévé nyilvánította."
Szépen, rendben, jó turista módjára el is indultunk másnap reggel. Mondhatom , megérte.
Most pedig jöjjön néhány kép is.
A vasút állomás liftje
Mágneszáras biztonsági kapu
Föld alatt a vonathoz
Utasok csinosban
..és persze gondoltak a cigisekre is.....volt dohányzófülke...full extrásan, úgy jó japánosan.
Meleg volt rendesen...
Ez nemtommivót....de elég különleges, nem ?
Azután találtunk egy igazi, 10 székes, kicsi, maszek kifőzdét...gondoltuk ott kajálunk ....úgy is volt, a kaja is jó volt, a tulaj is jó fej volt, tényleg 10 szék volt bent, egyszerre ennyi vendégre volt kalibrálva.....na , meg persze pár teljesen barátságos, kapitális méretű, fekete csótányra, a hátam mögött futkostak a falon.....mindenki látta őket csak én nem, ménincsnekemszememahátamon?!!! Áhhhh :-)
Az állomásra vissza már csak laza sétafika volt. Megcsodáltuk az éjszakai fényben tündöklő Kyoto Tower Hotelt és tornyát. Ráadásként épp elkaptunk egy megbolondult, zenélő szökőkutat.
