Határonkívül

Határokon át, földön, vízen, levegőben

Ha pünkösd, akkor búcsú Csíksomlyón

2015. május 22. 00:14 - határonkivül

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg.

dscf5053.JPG

/saját képek, készültek 2005-ben/

2005. májusában voltam először ezen a fantasztikus eseményen.Ez volt az első olyan tömegeket /500 ezer látogató/ ,magyar és székely embereket vonzó esemény,amelynél szembesülhettem a hit és az összetartozás erejével. Meghatározó élmény volt , addig sosem érzett "része lehetek valami nagy dolognak" érzés. 

A Csíksomlyói Búcsúra egyre többen, több százezren kíváncsiak. A Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó közötti nyereg minden évben megtelik hívőkkel: együtt imádkozva ünneplik a Szentlélek eljövetelét. Hihetetlenül látványos és hangzását tekintve is megdöbbentő, melyet ez a Búcsú létrehozott: egyszerre imádkozik fiatal és idős, férfi és nő, felnőtt és gyermek,egészséges és beteg. Egyszerre hangzik el az „Ámen” és egyszerre némulnak el.

dscf5039.JPG

 

/A csíksomlyói búcsú a székelyek 1567-ben kezdődő, katolikus hitük megvédéséért hálát adó fogadalmi zarándoklata, amely 1990-től kezdődően mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált. A magyar katolikus és keresztény hívők által minden év pünkösdjén, több százezer résztvevő jelenlétében megtartott búcsú az erdélyi Csíksomlyó kegytemplomában és a közeli Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben./ Wiki/

dscf5038.JPG

 

 2015.máj.22-én pénteken kezdődik az idei pünkösdi zarándoklat  és máj. 23-án ér véget .Az ünnepi szentmise a Hármashalom Oltárnál 12:30-kor kezdődik.

A zarándokok a világ minden részéről jönnek, ahogy az már lenni szokott.  Mii egy édesanyával és kisfiával találkoztunk akik kerékpáron indultak útnak Magyarországról ,2 héttel korábban, hogy biztos időben odaérjenek. De érkeznek, busszal, repülővel tengerentúlról, vonattal, gyalog, szekerekkel, tolókocsikkal betegek.....Döbbenetes a látvány, ahogy az emberek útra kelnek és érkeznek egy közös imáért.......

dscf5022.JPG

dscf5002.JPG

dscf5046.JPG

dscf5011.JPG

dscf5067.JPG

dscf5000.JPG

 

 

 

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hataronkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr57479558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.05.22. 10:59:17

@rezsöatya: az bizony ...és ott kell lenni , mert 500 ezer magyar ember egy kupacban elég meggyőző tud lenni sok szempontból......különös a kontraszt, mert valamiért nem látsz csillogó BMW-t és 2 cm vastag arany koloncot a nyakakban.....azok akik ott vannak más dimenzióban emberek...:-)))

rezsöatya 2015.05.22. 11:21:20

Tudom. Bar pont a bucsun nem voltam, de Erdelyben sokszor. Olyan helyeken, ahol turista nem jar, szinte megallt az ido.

Nekunk kulonleges, de elgondolkodtato... egyreszt elheto emberi elet (igazi, a szo nemes ertelmeben emberi), de vajon jo-e, ha igy marad? Maradnia kell, vagy hozzaigazodni a 21. szazadhoz?

Latcho Rom 2015.05.22. 16:05:46

Igen, szep ez, az osszetartozas, a magyar lelkek egymasba kapaszkodasa.

Felveszem kicsit Cas bacsi kajan kalapjat, merthogy keveset ir ide, inkabb odaat hecceli a nepet..elgondoltam a 2-300 ott gurizo magyart a Hyde parban, ahogy magyar es szekely himnuszt eneklik.

Latcho Rom 2015.05.22. 16:09:06

Szepet irtal cica ma. megfogott engem is. Tchuss.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.05.22. 17:00:31

@shakti_rom: Köszönöm szépen. Nekem egy nagyon meghatározó és maradandó élmény volt. Persze utána voltunk még sokszor, mert ezt igaziból leírva nem lehet átadni, ehhez tényleg ott kell lenni. De olyan mint egy tisztítótűz...nekem legalábbis az volt.
Azért amikor a székely himnuszt 500 ezer ember énekli...beleremegtek a hegyek.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.05.22. 18:00:59

@rezsöatya: Őszintén? Ezen én is sokat gondolkodtam....Mi lenne a jobb ?
Én annak örülnék, ha minden olyan érintetlen maradhatna, amitől kézzel fogható, tapintható a varázslat.
Ebből következik egy új kérdés, az ottani székelyeknek mennyire lenne jó? Mert a világot a fejlődés viszi előre.
A modernizációval az emberek élete könnyebbé vált, a munkavégzés, a termelékenység, a produktivitás hatékonyabbá vált.
A kérdés, hogy lehet-e ezt a két dolgot párhuzamosan vinni, hogy a hagyományok, a tradíciók és a múlt ne tűnjön el, de a haladás , a fejlődés az emberek életét segítse, a múltat pedig ápolja és megőrizze......
Sok okos ember kell ehhez....

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.05.22. 18:24:05

@shakti_rom: Ezért meg köszi , estére meg is nézem a filmet is.Nagyon jónak tűnik .

film.indavideo.hu/video/f_eselytelenul

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.05.23. 12:10:16

Nézem a tv-ben. Több mint félmillió magyar ember együtt imádkozik. Döbbenetes.
Minderről az "objektív tájékoztatás" felelős oldalán egy sor sem jelent meg ! Ez is döbbenetes.

Külföldön élők is egyenes adásban nézhetik:

www.eloadas.tv/tv/live/duna-tv-1.htm

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2015.05.23. 18:04:18

Nagyon jó képek!
Woodstock magyar változat, kicsit másképp.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.05.23. 18:11:39

@Suvahe: Köszi.

Igen , más, olyan székely-magyaros. de az igaziból.
Főleg amikor a székely himnuszt énekli majdnem 600 ezer ember, mint az idén...<3
Na , olyat ritkán érezni..<3

2015.05.24. 04:02:10

@shakti_rom:
"Felveszem kicsit Cas bacsi kajan kalapjat, merthogy keveset ir ide, inkabb odaat hecceli a nepet.."
First of all: nem bacsi!!!!! Orokifju! Erted!?:)
Masoccor: nejakard, hogy ide is irjak, de kivansagod parancs! Itt is tudok heccelni, csak hogy ne legyen igazuk "odaat" a kicsihuszaroknak" meg a "focenzornak". Mert ok tudjak am, hogy en mit akarok. Csak en nem.
Szoval akkor "partypooper" leszek:

1. Szekely Himnusz:
"Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha."
Sok svajci is nemetul beszel, az osztrak is, a bajor is, a svab is, megsem egy nep. A british is angolul beszel, az irish is, az amerikai is, az ausztral is, megsem egy nep. A spanyol is spanyolul beszel, a mexikoi is, a kolumbiai is, a kubai is, megsem egy nep. Hogy mit akarok ezzel mondani? Igen, azt...:)))))
2. @Suvahe: "Woodstock magyar változat, kicsit másképp. "
Az igazi erdelyi valtozat ez: (a velemenyem ezzel kapcsolatban is megvan, de az nem ide tartozik)
www.youtube.com/watch?v=OA_R7Sq_NyM Transylvania Calling 2012 HD
www.youtube.com/watch?v=bgrOjznN3WQ Transylvania Calling 2013 - Mainstage Friday
transylvania-calling.com/video/

Pax Vobiscum!

Latcho Rom 2015.05.24. 17:32:09

@Cascabel: Gondolod őt kinézték volna Csíksomlyóról?

m.youtube.com/watch?v=eBDH16KtUek

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.05.24. 17:56:37

@shakti_rom: Nem hiszem...sőt ! Azt hiszem nagyon nagy tapsot kapott volna.

Latcho Rom 2015.05.24. 20:17:40

@NagyságosSodalisO [eng]: Hazám hazám nélkül gondoltam.

megvan a nagydij!!!!!!! Bravo kisjeles, Saul fia.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.05.24. 20:23:58

@shakti_rom: ÉS IGEN! YESSSSSSSSS! Megvan bizony ! Annyira tudtam!!!!! :-))

/Büszkeeeeeeeeeee/

Sütemény1975 2015.05.24. 23:57:21

Szèp jo estet, holgyek es urak! Koszonom az ertesitest a blogrol, jovok, nezem, szologatok majd hozza.
A poszthoz annyit, hogy edesanyam 57 evesen, egyedul, gyalog zarandokolt el a csiksomlyoi bucsura, innen Budapest mellol.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.05.25. 08:52:07

@Sütemény1975: Szia! :-)

Na ezek a nagy dolgok, jesszus, gyalog 57 évesen ??? Hát erős asszony lehet anyukád, nem akármilyen tartással és akaraterővel.

Büszke lehetsz rá,fantasztikus anyukád van. Huu, hallod, elképzelem, micsoda elszántság kell végigcsinálni.
Elképesztő teljesítmény.Óriási tiszteletem neki.
süti beállítások módosítása