Ez az írás egy kicsit válasz a hó elején megjelent posztra. Egy kicsit más megvilágításban, más oldalról, más tapasztalatokkal. Mert nekem más „élményeim” voltak... olyanok, mint az Érinthetetlenek (Intouchables) című filmben. Ha valaki még nem látta volna és gondozásra adná a fejét, annak alapfilm.

Persze a hozzáálláson is múlik. Ilyen vagyok. Fontos a felkészülés, a flexibilitás, a váratlan helyzetek megoldásának képessége, meg hát alapvetően a dolgozni akarás. Talán ezért.

Nekem sem volt fenékig tejfel, de keseregni? Az nem az én stílusom...

jelenet a filmből

 Mindjárt leszögezem, hogy soha nem gondoltam volna, hogy valaha képes leszek az egészségügyben dolgozni! Mindig azzal poénkodtam, hogy „anyám orvos, lányom orvos, én azért lettem iparművész, mert utálom a vért!” Mondjuk az alaptermészetem olyan, hogy mindig is tiszteltem azokat, akik emberekkel foglalkoznak, legyen az orvos, vagy bolti eladó, fodrász, vagy tanító. Mert én ugye, ha tervezek, rajzolok valamit és „elrontom”, akkor vehetem a tiszta papírt és újrakezdhetem. De ha egy műtét nem sikerül...

Hogy a témánál maradjak, az utóbbi évtized nem igazán kedvezett a művészeknek Magyarországon, de a döntésemben sok egyéb tényező is közrejátszott. Lényeg, hogy három éve lezártam egy életszakaszt és külföldön, pontosabban Angliában folytatom az életemet. Most már a szakmámban dolgozom, de leírom a kezdeteket.

Nagyjából egy évig készültem rá, igyekeztem utánaolvasni, mik a lehetőségeim, informálódni, tanulni. Így jutottam el arra a gondolatra, hogy olyanba kezdjek bele, ami keresett, tehát kezdetektől fogva lesz munka és jó pénzt is keresek vele. Hogy aztán majd tovább tudjak lépni. Pontosan nem tudnám megmondani, mi volt a kiváltó ok, mint írtam, van egészségügyes a családban (sőt a nagy fiam is képzett bébiszitter, dolgozott is a szakmában), meg aztán fiatalkoromban a nagymamámat ápoltam sokáig. Így bekattant a bentlakásos idős gondozás, mert alapból benne van a szállás és ellátás, így szinte az egész keresetem megmarad.

Hosszas keresgélés, összehasonlítgatás után, még otthonról jelentkeztem egy live in care tanfolyamra (300 £ tanfolyam díj + 100 £ az itteni erkölcsi bizonyítvány + 150 £ volt a szállás a városban a tanfolyam ideje alatt) így az utazásomat arra időzítettem, hogy előtte még bankszámlát tudjak nyitni, meg elintézzem az NI numbert. A tanfolyam elvégzésekor kezemben volt a Qualified Carer Certificate itteni, angol végzettségről, ami azért számít (jól gondoltam)! Komplex, mindenre kiterjedő képzés volt, a végén vizsgázni kellett, ezzel hát megvoltam.

A következő lépés a munka. Egy férfi ápolónak nehezebb dolga van, mert a nőket jobban elfogadják ebben a szakmában, viszont van, ahol szükség van a férfierőre, mert emelgetni kell a beteget. Érdekes volt szembesülni azzal, hogy itt 50 év felett még bőven aktív az ember (56 évesen jöttem ki), sőt sok helyen kimondottan örülnek egy idősebb, komoly munkaerőnek (ez minden szakmában így van). Jogos is, egy fiatal könnyebben elmegy szórakozni (kocsmába), aztán másnap egyszerűen beteget jelent és nem megy be dolgozni (tapasztaltam kollégáknál ilyet).

Szóval elkezdtem hirdetésekre jelentkezni, többször kaptam visszajelzést, hogy sorry, de női gondozót keresnek (ugye a hirdetésekbe nem szabad belerakni sem életkori, sem nemi, sem etnikai feltételt, mert az diszkrimináció). A jelentkezések ideje alatt azért felfedeztem Londont (akkoriban ott laktam), – na persze, egy részét csak, de eljutottam a nevezetes helyekre, múzeumokba.

Úgy három hét után kaptam egy telefont, kellő kölcsönös informálódás után megállapodtunk egy London környéki személyes interjúban – mint kiderült, a munka Skóciában volt, de az öregúr (akit gondoznom kell) egyik lánya London közelében lakik. Megfeleltünk egymásnak, így irány Skócia!

Londonból 9 óra autóval (a sajátommal jöttem ki Magyarországról) Highland. Este indultam, reggelre értem oda. Sötétben vezettem, hajnal felé félrehúzódtam egy parkolóba, egy félórát pihenni, mire kinyitottam a szemem, ez a kép tárult elém:

Ez egyből meghatározta Skóciához való viszonyomat. Szerelem volt első látásra! Az út további része is gyönyörű, kies tájakon vezetett...

Megérkeztem a „munkahelyemre”. Ez egy kis, 200 fős faluban volt egy folyóvölgyben, valahol messze a Felföldön...

Egy család, ahol a 92 éves öregúr stroke után volt, felesége is bottal járt, de ő ellátta magát.

Ketten, carerek váltottuk egymást egy huszonéves lengyel lánnyal, ő a faluban lakott, nekem egymagamnak a család egy két szobás összkomfortos mobilházat bocsátott a rendelkezésemre.

A munka nem volt nehéz, de mint írtam, hozzáállás kérdése. Persze félve álltam hozzá, de hamar belejöttem, sokat segített a családtagok kedvessége is. Igen, a gondozásnak vannak nehéz részei is, hogy szépen fejezzem ki magam: a személyes higiénia, szóval a mosdatás, WC, de ha azt nézi az ember, hogyan segíthet másokon, akkor ez átsegíti a nehezebb pillanatokon. Az öregek hálája pedig erőt adott a továbbiakhoz. És imádták a sütijeimet! Ez plusz volt, nem volt benne a „munkaköri leírásomban”, ehettem is, amit akartam, de az angol konyhával máig nem tudok megbarátkozni, magamnak meg úgyis készítettem, ők meg szerették, nagyon! :-)

Az öreg aranyos volt, tiszta pillanataiban mesélt, berepülő pilóta volt korábban. Jó időben sétálni vittem, vagy az orvoshoz kontrollra. Mivel az egész napját tolószékben töltötte, tornásztatni kellett, egy terapeuta jött hozzá rendszeresen.

Heti két nap szabadidőm volt, s mivel természetkedvelő vagyok, élveztem a mesevilágot, kirándultam, felfedeztem a környéket. Vittem a kutyájukat sétálni, vagy vásároltam a közeli (40 mérföld!) városban.

Eilean Donan vára

Urquhart vára és Loch Ness

Később adódott egyéb munka is a faluban, egy kis kerítésépítés, kertészkedés, sofőrködés... Szabadnapjaimat ezekkel is töltöttem. Talán nagyképűség leírni, de mindenhol meg voltak velem elégedve.

És persze rajzolgatok, festegetek azóta is...

Egy évig voltam Skóciában. Hogy miért mentem tovább? Ezt a következő posztban leírom...

Még adós vagyok egy-két válasszal az előző posztra. Sajnálom, hogy a hölgy így élte meg, ismeretlenül nem minősítem. Csak az ő tapasztalatából "nagy", általános igazságokat nem kéne osztani. Mint ahogy nekem is talán szerencsém volt ezzel a családdal.

Én magam szerveztem meg a kiutazásom, munkám, közvetítők, ügynökségek szóba sem kerültek. Így – gondolom, - egy csomó lehúzástól (amikről olvasok) megmenekültem.

Csak szerződéssel szabad munkába lépni. Angoloknál működik még a szóbeli megegyezés, akikkel bajom volt, az mind paki, fekete, meg egyéb náció...

A gondozói munka nem minimálbéres. 8 £ és felette. Idős otthonokban is megadják a 7-et. A bentlakásos gondozásnál legalább 2000 £-t lehet keresni, de volt 2600-as fizetésem is. Persze láttam olyan bentlakásos gondozói hirdetést is, hogy „250 £-t adunk hetente, de gyönyörű vidéki környezetben élhetsz”. Hát kösz, nem! A munkaszüneti napok fizetése (előre) megállapodás kérdése. Nyilván, ha hét közben kapom meg a szabadnapomat, akkor  vasárnap munkanap, azt rendesen számolják el. De a Bank Holiday-ekre megkaptam a dupla fizetést, ami az akkori 85 £ helyett 170 £, nem esett rosszul... :-)

Lehet jó beteget kifogni, meg nyűgöset is. Én is hallottam kliensről, akivel csak a gond volt, de volt olyan gondozottam is, akitől óva intettek, ugyanakkor tök jól megértettük egymást. Mert előbb kell a szeretetet nyújtani és a betegek megérzik, ha valaki emberségesen bánik velük. Sajnos láttam, tapasztaltam az ellenkezőjét is, aki nem képes emberekkel bánni, annak ott a gyári szalagmunka... :-P

 UPDATE!

Hogy milyen az Élet ! :-(

A poszt megírása utáni napon kaptam a hírt, hogy elhunyt az öregúr...

R.I.P.

(most ezek után folytassam? Merjek írni a többi kliensemről...?)

Victoria, British Columbia

1993-ban költöztem a Vancouver Szigetre, Kanadában. Ekkor már 3 éve az országban éltem, csak jóval északabbra. Egy idő után a kemény telek és az elszigeteltség miatt máson se járt az eszem, mint hogy Irány Dél! Éghajlat alapján két helyet néztem ki a térképen, az Okanagan völgyét, és a Vancouver Szigetet. Az előbbi nem nyerte el a tetszésem, a környező sivatagos táj és ultra tradicionális '“redneck” kultúra miatt. A szépséges Vancouver Szigetbe viszont könnyű volt beleszeretni.

A sziget Vancouvertől nyugatra helyezkedik el - Hollandiához hasonló területével Észak Amerika nyugati partjának a legnagyobb szigete.  Kb. 780 ezer ember él itt, leginkább a délkeleti oldalon. A sziget legnagyobb része vadon, esőerdő, hegyvonulatok, nehezen megközelíthető öblök és fjordok. A déli csücskön található British Columbia tartomány fővárosa, Victoria, mely egyben Kanada egyik legszebb városa is.  A nyugati, nyílt Csendes óceáni oldalon helyezkedik el Kanada egyik népszerű nemzeti parkja, a Pacific Rim National Park. A szigeten van Kanada legmagasabb vízesése is, a 440 m-es Della Falls (a világon a 10. legmagasabb).  

Chesterman Beach, Tofino

Az éghajlat itt a legenyhébb Kanadában: a Gulf szigetekkel párhuzamos szakaszon, ahol én is élek, szubmediterrán a klíma, vagyis a nyarak melegek és szárazak, a telek pedig enyhék és esősek. Itt megterem pl. a citromfa, és a kínai pálma is áttelel az óceánhoz közel. Az őshonos vegetáció két különlegessége az enyhe éghajlatot kedvelő Gary tölgy és a kopasz, hámló törzsű arbutus. Az esőerdőben cédrus, Douglas fenyő, bürökfenyő és Sitka fenyő nő többek között - az egyik tartományi parkerdőben 95 méter magas lucfenyők és ezer évesnél öregebb cédrusok láthatók. Az erdők jellegzetessége a talajt beboritó páfrány takaró. 

Páfrányos erdő

Chesterman Beach, Tofino

Az természet közelsége a lakott területekre is rányomta a bélyegét: a  kisebb nagyobb városokban sok  a természetes park, és a házak közötti zöldterület. Az esőerdő gazdag állatvilágban is, mint pl.  fekete medve, Roosevelt szarvas es puma (az eredeti "cougarcat"). A tengeri állatok közül a legjellegzetesebbek az orca, tengeri vidra és a szürke bálna.  

Találkozás egy fekete medvével a folyóparton

A sziget őslakosai észak-amerikai indiánok.  Az európaiak megjelenése negatív hatással volt rájuk és a különböző Európából hozott betegségek miatt számuk erősen megfogyatkozott. Manapság  mint abszolút kisebbség, különleges státuszt élveznek, főképp ha a szerződésekben kijelölt területeken élnek. Ennek ellenére a helyzetük sok esetben szomorú, "harmadik világ"-hoz hasonló, és kapcsolatuk a fehér lakossággal nem mentes konfliktusoktól.

Totem oszlopok, szabadtéri indián múzeum, Duncan

A Vancouver Sziget hagyományos iparágai a halászat, fakitermelés, fafeldolgozás, valamint a cellulóz és papíripar. Az elmúlt évtizedekben a hagyományos iparágak erősen visszaszorultak, nem egy gyár dél-amerikába települt át, ahol jóval olcsóbb az üzemeltetés és alacsonyabb a bérszint. Jelenleg a szolgáltatóipar, egészségügy, épitőipar és turizmus foglalkoztatja a legtöbb embert. Victoria-ban van British Columbia IT és fejlett ipari technológia központja, valamint a tartományi kormány különböző minisztériumai . A szigeten kevesebb a bevándorló, mint Kanada más nagyvárosaiban, de azért itt is reprezentálva van sokféle náció. Miután az ingatlanok itt drágák, valamint állást találni nem olyan egyszerű, a legtöbb bevándorló Kanadán belül költözik ide, amikor már máshol kialakított valami egzisztenciát. 

A kontinensről komppal, repülővel, vagy hidroplánnal lehet ide eljutni - a kompút Vancouvertől 1,5 - 2 óra, míg hidroplánnal kb. 20 perc. Nem gondoltam volna amikor ideköltöztem, de nagyon ritkán hagyom el a szigetet, nem hiányzik Vancouver. Talán ez Victoria közelsége miatt van, ahol a szórakozástól kezdve a vásárlásig sok minden megtalálható. 

Ide sok ember költözik máshonnan - a természeti szépségen és enyhébb éghajlaton kívül a vonzerő még az itteni életforma, a “West Coast lifestyle”. Ebbe belefoglaltatik a különböző kültéri sportok űzése, strandolás, természetjárás, egészséges életmód és “lazaság”, vagyis itt kevésbé tapossák az emberek a mókuskereket, mint máshol. A 60-as, 70-es években különböző "counter-culture" csoportok találtak itt otthont, pl. hippik, vagy olyanok akik egy egyszerűbb életformára vágytak. 

Hegyi rét, Mount Cokely

Hogy egy pár negatívumról is legyen szó…. Télen sokat és gyakorta esik az eső. Ritkán havazik, de amikor igen, akkor a hó vizes, nehéz és csúszós. A helyiek nem olyan barátságosak mint amit azt megszoktam Kanada más részein. Először azt gondoltam velem van baj, de később hasonló panaszokat hallottam más tartományokból ide települő kanadaiaktól. És végül, a Magyarországra utazás innen egy igazi bumli.

Ennyit bevezetőként a szigetről ahol élek - legközelebb talán majd írok a városomról, meg egyéb dolgokról részletesebben.

Bár egyes elképzelések szerint az internet korában egy országváltás korántsem jelent akkora traumát, mint régebben, hiszen a távolság ellenére a kapcsolattartás akár napi szinten megoldható az otthoniakkal és a külföldre készülő jó előre tájékozódhat a befogadó ország legapróbb jellegzetességeiről is, napjainkban sem szabad leértékelni a nemzetközi migráció egyénre gyakorolt pszichés hatásait.

Tekintve, hogy az országváltás során hátrahagyott fizikai környezet, anyanyelv, kultúra, hiedelem- és értékrendszer az otthon maradt családtagok, rokonok és barátok alkotta társas rendszerrel együtt a külföldre költöző múltjának kiemelkedően fontos részét képezik és igy identitásához szervesen kapcsolódnak, sok kutató a migrációt a teljes személyiséget igénybe vevő krizisnek tartja, amellyel a megküzdés egy egész életen átivelő életprogram lehet. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a külföldi léttel járó nehézségek esetenként bizonyos addikciókra (alkohol-, drog-, internet- vagy társfüggőség) hajlamosithatnak és meglehetősen komplex problémákat hozhatnak felszinre, amik az otthoni környezetben esetleg rejtve maradtak volna, igen lényeges, hogy az idegen kultúrába való beilleszkedés minél zökkenőmentesebben történjen.

A honvággyal és a kulturális sokkal való megküzdés tulajdonképpen már a tényleges költözés előtt megkezdődhet. Mivel a legtöbben nem egyik pillanatról a másikra döntenek úgy, hogy elhagyják hazájukat, az országváltással szükségszerűen együtt járó bizonytalanság csökkentésére a legkézenfekvőbb módszer a célország alapvető jellegzetességeinek feltérképezése még a kiutazás előtt. Természetesen a „lakva ismerszik meg a másik” szabály itt is érvényes és biztosra vehető, hogy a legtájékozottabb bevándorlót is érik majd meglepetések az új hazájában, de a célországra való tudatos ráhangolódás mindenképpen enyhitheti a változásokkal járó szorongást. 

Black és Mendenhall (1991) modellje négy szakaszra bontja a külföldön élés élményét: nászutas-, kulturális sokk-, alkalmazkodás- és mester szakasz (ld. 1. ábra). A modell a letelepedést követő időszaktól indul, attól a ponttól, amikor már minden országváltással kapcsolatos hivatalos kérdés megoldódott. Mivel azonban a letelepedés is érzékenyen érinti a külföldön élő emberek lelki békéjét, röviden kitérek ennek a szakasznak a kihívásaira is, mielőtt belekezdenék a modell szerinti szakaszok és az egyensúly taglalásába. 

Letelepedés

A külföldre költözés első napjaiban több bürokratikus problémát is meg kell oldania az újonnan letelepülőnek. Ilyen feladat például a lakáskeresés és otthonteremtés, a hivatalos szervekhez való bejelentkezés, vagy a lakókörnyezet megismerése. Ezeknek a feladatoknak az intézése általában viszonylag rövid ideig tart, viszont a sürgősségük és a külföldi ország hivatali rendszerében való járatlanság miatt nagy stresszt jelent az emberek számára. Tapasztalataim szerint a külföldön élők az első napokban és hetekben annyira időnyomás alatt érzik magukat, hogy sajnos még a stressz feloldásában és én-időteremtésben megoldást jelentő alapos önelemzést is elutasítják. Ezzel kapcsolatban mindig eszembe jut Ferenc József császár, akinek a komornyikja egy reggel a következőképp szabadkozott az udvari orvosnak: „Őcsászári felsége elnézést kér, de le kell mondania a mai vizitet, ugyanis gyengélkedik ma reggel.”

Nászutas szakasz

Szerencsére ezt az igen stresszes időszakot egy kellemesebb nászutas szakasz követi.  Természetesen nem véletlen ennek a szakasznak az elnevezése. Ebben az általában három-hat hónapban ugyanis teljes mértékben rózsaszín szemüvegen keresztül látják az emberek a külföldi országot. Emlékeznek arra, milyen érzelmek szoktak Önökben kavarogni egy párkapcsolat elején? Vagy egy tengerparti nyaralás első napján? Pontosan ilyen állapotban élik meg a külföldön élők is az idegen országot kezdetben. Izgalmasnak találnak mindent, ami más, mint az otthon megszokott; nem győznek betelni a sok újdonsággal, boldogan fedezik fel az ismeretlen kis utcákat, a sok kulturális látnivalót; élvezik, hogy mindig új emberrel ismerkednek meg, és végre kiszakadtak az otthoni, megszokott közegből. A külföldön élő emberek lelki egyensúlya ilyenkor is felborul, csak épp a pozitív érzelmek javára. 

A nászutas szakasz azonban nemcsak a lelki béke szempontjából jelent kihívást, de hovatartozásukat illetően is eltolódik ilyenkor az egyensúly, méghozzá a régi otthontól az új ország felé. A frissen külföldre érkezett embereket gyakran annyira lefoglalják az aktuális kérdések és élmények, hogy hajlamosak elfeledkezni régi kapcsolataikról, ami viszont hosszú távon a gyökereik elvesztéséhez vezethet. 

Kulturális sokk

A modell szerint a külföldön élő emberek hozzáállásában a kiköltözés után kb. fél évvel egy „szemüveg-csere” történik: a rózsaszínt a régi otthon kapja meg, míg a feketét az új ország. Így egyensúlyról továbbra sem beszélhetünk, inkább a másik véglet megtapasztalásáról, amit a modell kulturális sokknak nevezett el. Adler (1975) szerint ez a sokk természetes érzelmi reakció, ami annak köszönhető, hogy a saját kultúránkban tanult viselkedések már nem jelentenek megoldást az új ország kultúrájában, viszont még nem telt el annyi idő, hogy megtanulhattuk volna, mikor milyen viselkedés a megfelelő az adott országban. A külföldön élő emberek ilyenkor gyakran tanácstalannak és bizonytalannak érzik magukat. Előfordul, hogy félelemről, gyakori haragról, könnyű irritálhatóságról vagy depresszióról panaszkodnak, esetleg becsapva vagy kiközösítve érzik magukat (Ward et al., 2001). Sokan ilyenkor inkább a négy fal között maradnak, és szabadidejüket a családjukkal, otthoni barátaikkal való beszélgetéssel töltik, hiszen azt a világot legalább jól ismerik, biztonságban érzik magukat. 

Alkalmazkodás

Az aktív egyensúlykeresés szakasza a kulturális alkalmazkodási fázisban kezdődik el. Ebben a fázisban a külföldön élő emberek lelki egyensúlya már nagyjából helyrebillent, megkezdődik az ideális egyensúly keresése a régi és az új ország között. Ez az az időszak, amikor a külföldön élők megtanulnak mindkét országban élni, rugalmasan alkalmazkodni a kulturális különbségekhez, és kialakítják saját megoldásaikat a két ország közötti váltásra. Tipikus kérdések, amelyek ilyenkor felmerülnek:

• hol az otthon?

• hová tartozom?

• mi az identitásom?

E kérdések megválaszolásával nő önismeretük, fejlődik személyiségük.  Schneider és Asakawa (1995) kutatása szerint négy területen mutatható ki leginkább személyiségfejlődés külföldön: önállóság és függetlenség terén, önbizalommal kapcsolatban, személyes határvonalak meghúzása és megtartása vonatkozásában, valamint az intim kapcsolatteremtésben. .

Mester szintű kulturális alkalmazkodás

Az interkulturális alkalmazkodás modellje szerint a folyamat utolsó szakaszában a külföldön élő emberek megtanulják mester szinten menedzselni életüket a két kultúra között, és lassan stabilizálódik helyzetük. Ebbe a szakaszba lépve kialakul új identitásuk, megtalálják helyüket az új környezetben, és ezt közvetíteni is tudják mások felé. Nagyon fontos ugyanis a harmónia szempontjából, hogy a változást, ami külföld hatására végbement az emberekben, az otthon maradtak is valamilyen szinten legitimizálják. Sok ember számára például konfliktust és stresszt jelentett a hazalátogatás, mert nehéz volt bekapcsolódniuk az otthoni szeretteikkel folytatott beszélgetésbe, kívülállónak érezték magukat, akiket nem ért meg a családjuk, ugyanakkor ők maguk sem tudják mire vélni az otthon végbement változásokat. Ilyen esetekben megoldást jelenthet, ha a külföldön élő ember megtanulja, hogyan tud „mássága” ellenére is intim kapcsolatot kialakítani a környezetével.

Összességében tehát láthatjuk, hogy a külföldön élés számos kihívást tartogat az egyensúly megtartása szempontjából, amelyek a legtöbb esetben a lelki békével és identitással kapcsolatos egyensúlyi kérdéseket feszegetik.