Van egy történet ami Russel Ward nevéhez fűződik, aki a Huffington Post külsős újságírója,mellesleg világutazó is és ebből az apropóból egy saját bloggal is rendelkezik.2002-ben döntötték el a feleségével, hogy elhagyják országukat, az Egyesült Királyságot.

Az ő okuk akkor más volt, nem  pénzügyi vagy politikai helyzet miatt döntöttek a kivándorlás mellett.  Ők akkor csak egy jobb életet akartak élni, kevesebb stresszel, több szabadidővel. A következő évben már eleget is tettek ezen vágyuknak, és továbbálltak két kutyájukkal. 2003-ban a kanadai Vancouverbe költöztek, majd jött Ottawa, végül a melegebb éghajlatú Sydneybe repültek át.

Posztjaiban Ward sokat ír utazásairól, de emellett komolyabb dolgokról is elmélkedik, mint például arról:

*hogyan is változnak meg azok az emberek, akik engednek a vágyaiknak,belevágnak az ismeretlenbe és külföldre költöznek.

1.) Nem az vagy, aki voltál

A külföldön élés egy igazán nagy vállalkozás. Nem csak egy munkahelyváltás, vagy költözés. Több. Ilyenkor változik a táj is, amit az ablakodból kinézve látsz, továbbá minden és mindenki, amit és akit eddig ismertél; arról nem is beszélve, hogy mindez a személyiségedre is nagy hatást gyakorol. Úgy formál, hogy alig vesszed észre, hogy változtál. Ez utóbbi tényt csak akkor fogod fel igazán, amikor már egy bizonyos idő eltelt.

Míg te kint élsz valahol, fejlődsz és továbblépsz a kisebb, nagyobb kurdarcokon. Mindazon dolgok, amik régen fontosak voltak, azok eltűnnek, fontosságukat vesztik, míg a korábban kevésbé fontosnak tartott dolgok értéke megnövekedik. Például semmit sem veszel már biztosra és magától értetődőnek; jobban odafigyelsz az emberi kapcsolatokra, amiket eddig kialakítottál. A barátaid jobban megbecsülöd, fontosabb lesz a barátság, míg az ismerősök és velük együtt a fogalom maga is egyre távolabbi, míg nem elfelejtett fogalommá válik.

A külföldre költözés arra is hamar ráébreszt, hogy ez az egész elköltözősdi mégsem egyenlő a boldogsággal, mint ahogyan azt korábban remélted vagy sejtetted.

Viszont emiatt újra átgondolod a dolgokat, mintegy újradefiniálva a saját ötleteidet, amikről úgy gondoltad korábban, hogy sikeresek lehetnek, esetleg az ötletek által te is.

A külföldre költözés egy olyan utazás, melynek során nem csak az adott országban élő népről, annak nyelvéről, valamint kulturális hasonlóságokról, illetve különbségekről tanulhatsz, hanem magadról is. Egy idegen terepen, idegen emberek közt többet megtudhatsz magadról, hogy mint azt gondolnád.

Kihívásokkal nézel szembe, s közben megismerjed egy olyan részed, aminek a létezéséről korábban még csak tudomásod sem volt. Ez tetszik majd és csodálva tekintesz magadra és amivé lettél; majd a világra, amiben élsz és ami segített megismerni azon részed, mely eddig valahol háttérbe szorulva elnyomva volt.

2.) Nem mehetsz haza

Azaz, ha nagyon szeretnél, akkor persze haza is mehetsz. De ez nem lesz egyszerű...

Be kell majd látni, hogy a dolgok látszatra úgy állnak, mintha a többiek már túlléptek volna rajtad, mintha más pályákon mozognátok. És ez - sajnos -, így is van.

A barátok korábbról családalapításba kezdtek vagy egyszerűen csak élik az életüket, mint mindenki más, s mint ahogyan azt tetted te is. Ennek folytán mindenkinek kialakulnak a saját szokásai, amik eléggé eltérőknek tűnhetnek.Azt is lehetne mondani, hogy valamilyen szinten túlléptetek egymáson, habár sokáig úgy tűnik, hogy minden változatlan, csupán csak a távolság van jelen a kapcsolatokban.

De ennek az életstílusnak mondhatni ez az ára; tiéd lehetnek a kalandok, az izgalom, amikor bejárod egy város utcáit új lakosként. Ezeket már nem teheted azokkal, akikkel eddig korábban együtt róttátok az utakat. Talán minden hiányzik a korábbi életből, ami korábban a tiéd volt, de most már valamilyen szinten kívülálló vagy, aki a pályaszéli vonal mellől nézi a többieket, s ahogy azok az életüket élik.

Ekkor jöhet a felismerés, hogy ha nagyon akarnánk, akkor sem tudnánk visszajönni. Meglehet próbálni és vannak olyanok is, akiknek ez összejön, de a probléma ott van, hogy míg minden szerettünk élte az életét, addig mi is azt tettük, s így tulajdonképpen nem csak ők léptek túl rajtunk. Elfogadták, hogy már nem vagy ott nekik folyamatosan, fizikailag, de ugyanez megtörténik a mi részünkről is. Ez a túllépés kölcsönös.

Megritkulnak a telefonhívások, az emailek, s talán már te is kevesebbszer és más stílusban adsz hírt magadról. Mindettől függetlenül persze a családunk mindig a családunk marad és ez nincs másképp a barátokkal sem.

3.)Bármi lehetséges

A legnehezebb részen már túl vagy. Az volt, amikor elmentél. Menni és hátra hagyni a megszokottat mindig a legnehezebb. De te ezen már túl vagy és pont ezért, most már bármi lehetséges!

Mit gondolsz, tényleg kinyitottad Pandora szelencéjét ? 

Mindig vigyünk magunkkal hazait.

Magdi és Csaba 5 éve élnek Londonban, az ő trükkjük egyszerű: bárhová is költöznek az esős brit fővároson belül, mindig van pár régi, hazai holmi ami az otthon melegére emlékezteti őket, emellett pedig a hazai ízekről se mondanak le.

„Van egy különleges, dekoratív pálinkás üvegünk, amit vázának használunk. Valahányszor ránézek, mindig eszembe jutnak az otthoni pálinkázások, és az igazi jó, magyar főzetek. Aztán ott van az / X /sportklub-mezem is: dekorációnak használom, amitől mindig jókedvem lesz” – mondja Feri.

A pár arra is ügyel, hogy mindig hazai finomságokkal a bőröndjükben térjenek haza: bizonyos kolbászokat, szalonnákat, tejfölöket és túrókat kimondottan nehéz Angliában beszerezni, nem is beszélve az édességekről.

Az első időszakban foglaljuk el magunkat, hogy ne tudjunk sokat gondolkodni az otthonunkról.

A honvágy különösen a kezdeti időszakban okozhat problémákat: az új helyhez még nem kötődnek élmények, minden idegen és fura, ugyanakkor a megszokott, régi jó dolgok – és emberi kapcsolatok – elvesztése összeszorítja az ember szívét.

„Eddig négy országban és hat városban éltem, mégis minden költözés megviselt egy kicsit. A trükköm az, hogy az első időszakban készülök erre, ezért szándékosan több programot szervezek, mint muszáj. Eleve rengeteg dolgot kell elintézni, de odafigyelek arra is, hogy minél gyakrabban el tudjak menni szórakozni, várost nézni, lazítani. Ha csak a stresszes tennivalók maradnának, bekattannék, és agyalni kezdenék mindazon, amit magam mögött hagytam” – mondja Angi, aki két és fél évvel ezelőtt költözött a dániai városba.

A sok program abban is segít, hogy kellemes emlékeket gyűjtsünk, amelyek az új helyhez kötődnek.

Használd a skypot, így nem maradsz ki sok mindenből, a kapcsolatokat fontos megtartani.

Józsi Kanadában él, évente legfeljebb egyszer tud hazalátogatni.

Azt mondja, nem is a tárgyak, a helyek, hanem az emberek hiányoznak neki a legjobban.

„Már gyerekkoromban is egyértelmű volt, hogy pillanatok alatt bárhol otthon tudom érezni magamat. Nyaralni is úgy mentem, hogy már a harmadik napon volt törzshelyem az üdülővárosban, és könnyedén kiismertem magam mindig bárhol. Az emberek azonban nagyon hiányoznak. Elsősorban a szüleim, a testvérem, a rokonaim és a régi barátaim. Éppen ezért nagy Skype-partikat rendezünk, órákon át beszélgetünk, de még filmet is nézünk néha együtt. Így nem is tűnik olyan elviselhetetlennek a távolság” – árulja el a titkát Józsi.

„A kaja az, ami mindig hazarepít… repülő nélkül is…”

Már 5 éve Monacóban él Juckó, a férje miatt költözött délre.

Imádja a napsütést, a tengert, a barátságos embereket, de persze neki is gyakran van honvágya.

„A honvágy elleni receptem egy jó recept. Igen, jól hallottátok, bármilyen igazi, klassz magyaros recept. Tepsis túrós csusza sok szalonnával, tepertő, paprikás krumpli, rakott krumpli, lángos, igazi, hagymás kenyérlángos, töltött káposzta, székelykáposzta, ahogyan a nagymamám csinálta, töltött paprika, húsleves csirkelábbal és erős paprikával… és a példákat még sorolhatnám. A kajálás eleve megnyugtatja és felvidítja a lelket, ráadásul rögtön otthon is vagyok fejben, nem kell hozzá repülő” – mondja Juckó, akinek szerencsére az egész családja imádja a magyaros ételeket.

Maradjatok velünk, a sorozat a honvágy leküzdésének különféle módjairól folytatódik!

      Életemben először repülőre ülök!! JET2 from BP-to Edinborough>>Irány Skócia!! Félek.      Még sosem repültem.Nem is akartam. Évekkel ezelőtt kategorikusan kijelentettem, ha egyszer lesz pénzem világkörüli útra én oda vagy szánkóval vagy biciklivel megyek!!Úszni nem tudok, tehát a hajó kilőve, a repülő pedig leesik ha elromlik....Utolsó este búcsúparty, könnyek, jókívánságok keserédes hangulattal.Mindenféle érzelem ami a világon csak létezik kavargott bennem ezerrel.Elhatározásom sziklaszilárd volt de mégis kételyek támadtak bennem az utolsó pillanatban. lehet, hogy ez normális emberi reakció vagy labilitást tükröz.Sosem tudom meg. Másnap korán reggel indulás Ferihegyre, ahol szintén sosem voltam .Útközben erősen leltároztam magamban, eltettem mindent, mit hagyok itthon vajon, mit kellett volna még eltennem.Mostmár mindegy...Viszonylag gond nélkül boldogultam a reptéren, de az a szaros gombóc a torkomban állandóan fojtogatott.Hülye érzés, utálom! Ittunk kávát 8 millió FT-ért aztán könnyes búcsú, bár én próbáltam magam tartani kegyetlenül.Mégis egyértelműen úgy éreztem, minden szempontból elvesztem a lábam alól a talajt innentől kezdve és más alapokra lépek .Jóra vagy rosszra, az hamarosan kiderül majd .Becsekkoltam, majd átléptem a terminálba. Várakozás felszállásra a cikázó gondolataimmal....Nem túl jó együttes:P Természetesen, hogy bonyolódjanak a dolgok a JET2 légikisasszonya kiszúrta, hogy a 3500 ft-os kínaiban vásárolt 10 kg-os kofferemmel valami nem stimmel, rátették a  poggyászsablont és közölték velem , ez sajnos 1,5 cm-el hosszabb, nem vihetem fel a gépre és fizessek 12 ezer ft-ot.Szupi!:(Kistáskát nem pakoltam be , így felszállás előtt kivettem pénztárcámat, útlevelet, iratokat, a fiam özönvíz előtti MP3 lejátszóját, újságokat, 2 kabátot és felszálltam a gépre. 2 savanyú, cingár angolul beszélő fiatal ült mellettem, én ablak mellé mert onnan szép a kilátás állítólag. Egy biztos, én innen ki nem nézek az istennek se!! Csak éljem túl!! Ölemben 8 rakat aprósággal, meggyulladva a két kabát alatt, beszorulva az ülésbe valami állandóan leesik!!Ezt nem hiszem el!. Sírhatnékom van és már befelé sírok is.....Még nem késő, leszállhatok, hagyjuk ezt az egész állatságot, kell ez nekem, normális vagyok én ???? Mindegy már, a gép meglódult, felszállunk! A szivem a torkomban dobog és alig kapok levegőt.Emelkedünk, fel-fel ,egyre magasabbra, de hova már az isten szerelmére , már fenn vagyunk a Holdnál:PP Ilyen a repülés?? Hát nekem nagyon nem jön be. És kanyarodunk, ezt nem hiszem el, dönti a szárnyát , mindjárt átesik a gép.....Jézusom....10 ezer méteren biztos útkereszteződés van és jobbra fordulás be a mellékutcába??????Vagy mi ???? Nem lehet belőni a célt és csak úgy "ala natur" odarepülni? Lassulunk is persze, alig változik lennt a föld képe.Így soha nem érünk oda az biztos.Sőt mindjárt megállunk és leesünk szép lassan. 15 perce repülünk, nem telik az idő.Gondoltam hallgatok zenét, elterelem kicsit a figyelmemet,el is indítottam a zene lejátszót ami 2 szám után le is merült izibe.Ekkor már kicsit nagyobb sebességgel jöttek a könnyek a szememből, kéne zsepi...de az meg nincs...király....Nem részletezem tovább, 100x óranézés, 56 szárnydöntés, folyamatos pityergés után megérkeztünk. Örökkévalóságnak tűnt ez  3 óra, de legalább talaj van a lábam alatt megint.Sokáig tartó útlevélellenőrzés, mert egyszerre ért be 4 gép, a barátaim hívtak, itt vannak várnak a reptér előtt. Ez jó:)Persze a poggyászaimat nem jó futószalagnál vártam, 24 perc után erre azonnal rájöttem!.........