Amint látjátok, ez a blog friss hús az internetes oldalak dzsungelében. Most van alakulóban.
Szándékom szerint, szeretnék BÉKÉS teret nyújtani minden idelátogatónak beszélgetésekhez, tapasztalatcserékhez, élmény beszámolókhoz.
Ebből az apropóból, felhívást teszek közzé. Szívesen fogadunk minden élménybeszámolót, sztorit, vicces történetet,hasznos tudnivalókat,képeket, összegyűjtött tapasztalatokat, amiket megéltetek.
Ne hezitáljatok, ragadjatok bátran tollat, és a következő címre küldjétek el.
hataronkivul'kukac'citromail.hu
Semmit nem ígérhetek, csak azt, hogy főoldalra kerültök, nem hagylak benneteket szétszedni, durva beszólásokat, udvariatlan kritikákat nem tűrök egy percig sem.
Arra törekszem, hogy jól érezzük magunkat itt, együtt, szórakozzunk , töltsük el az időt jókedvűen, bosszankodás nélkül.
A túrórudival, balatoni nyarakkal, multikulti Budapesttel érvelni már régen nem elég. Nem az a baj, hogy sokan szeretnének máshol élni, hanem az, hogy egyre kevesebben akarnak itthon. Egy felmérés szerint minden második fiatal gondolkodik erről, s ha nem is veszi a cókmókját, megfordul a fejében. Elgondolkodik azon a fontos kérdésen, hogy hol lenne neki a legjobb. Menni vagymaradni? Melyiket bánnád jobban? Mi fontosabb: a család, az idetartozás vagy a szabadabb lélegzet, a mosolygó arcok az utcán? A jó fizetés vagy a munka? A biztonság vagy a lehetőség? Melyik ijesztőbb: a kilátástalanság vagy a magány? Az ismerős vagy az ismeretlen? Csupa kérdés, de nincsenek egyértelmű válaszok.
Mostanában ez a téma sok családban: hova menjenek, mikor induljanak. Nyelveket beszélő, intelligens, értelmiségi magyar emberek, akik, bár szeretnének, nem tudnak itthon boldogulni.
Magyarok – akár egyetemisták, akár negyvenesek –, akik bébiszitterként, pincérként, konyhai kisegítőként dolgoznak, és nem a végzettségüknek megfelelő munkát végzik. Ők odakint nem karriert építenek, hanem próbálnak megélni – jobban, mint itthon. Anyagilag megéri, de nagy árat fizetnek érte: az ottani társadalmi ranglétrán nem tudnak feljebb lépni. Nem, vagy csak nehezen fogadják be őket, és örökre kívülállók maradnak. Lesznek barátaik – legtöbbjük maga is betelepült külföldi, vagy odaszakadt magyar.
Akiknek a legnagyobb esélyük van arra, hogy ez sikerül, talán azok a fiatalok, akik kint járnak egyetemre és a szakmájukban helyezkednek el, vagy azok, akiket egy külföldi házastárs „bevezet” a közösségbe. Egy friss felmérés szerint a kivándorlók 80 százaléka fiatal, és csak nagyonkevesen tudják biztosan, hogy haza akarnak jönni. Akinek vannak kapcsolatai, és nem a teljes bizonytalanságba utazik, annak talán könnyebb megvetni a lábát, munkát találni, beilleszkedni. De érzelmileg? Az megint egy más kérdés.
Mi van azokkal akik elmentek de visszajönnének?
Tényszerű az az állítás, hogy bárhová megyünk , mindig külföldinek számítunk? Megvan mindenünk még sincs semmink?
Szeretettel köszöntök minden kedves bloghasználót, írót, olvasót, kommentelőt.
2015. január 28. Borongós, hideg , téli idő.
Azt hiszem, senkinek nem tetszene, ha nagy tiszteletköröket tennék itt, és hosszú lére engedném a nyitó oldal beszélgetést indító posztját.
Mégis, pár rövid gondolatot hadd adjak nektek.
A motivációm az volt, hogy megannyi olvasgatás, különböző blogok látogatása után azt éreztem, hogy hiányzik egy igazi, beszélgetős oldal, ahol a blogom mottójaként szereplő témában, civilizált formában lehetne jókat dumcsizni.
Természetesen rengeteg hasonló témájú blog és webes oldal található,jó ideig olvasgattam is őket. A legtöbb azonban nem interaktív, inkább olyan magányosan olvasgatós, útinapló jellegű.:-)
A mai napot indítsuk hát 'indulással'! :-D
Van-e köztetek olyan,aki /az elmúlt egy év bevándorlással kapcsolatos, biztos-bizonytalan szabályozási dilemmáitól függetlenül/ készülődik a 'Nagy Utazásra'!
Ha úgy érzitek, szeretnétek itt , velünk megosztani, beszélgessünk róla!
