Purcell hegység ,– távolban a Sziklás hegység vonulata

British Columbia tartomány Kanadának azon része, ahol a legjellemzőbb a természetközeli életmód. A hegyi kerékpározástól, az óceáni kajakozáson keresztül a hátvidéki sielésig, sokféle szabadtéri szenvedélynek élnek a helyi lakosok. Mindez nemcsak elfoglaltságot, hobbit jelent nekik, hanem a széles értelemben vett kultúrájuk, identitásuk részévé is vált. A sport teljesitményen és a természetben eltöltött időn túl az is hagyomány, hogy a résztvevők a civilizációtól távol, nehezebb körülmények között tesztelik tűrő- és túlélő képességüket. Ennek a gyökere pedig az első telepesek, a pionirok életmódjához vezet vissza, akik Nyugat-Kanada európai szemmel felfoghatatlan terjedelmű és nehézségi szintű vadonjában voltak kénytelenek a helyüket megállni. A mai posztnak csak narrátora leszek, hiszen az alábbi kalandokat a férjem élte át.  

A 10 napos sitúrát az Alpine Club of Canada szervezi minden évben Golden környékén, a Purcell hegységben, amely a Kanadától az USA-ig húzódó Columbia hegység egyik vonulata. A siház csak helikopterrel közelithető meg - errefelé semmiféle más jármü nem képes eljutni. A ház 2300 méter magasan helyezkedik el, ahonnan felfelé kell vándorolni még sitalpakon, és onnan lesiklani.  A környéken  nincs mobil szolgáltatás - a lavina, időjárás és hóviszonyok jelentésre szolgál egy rádió, amit a siház tulajdonosa üzemeltet. Segélykérésre pedig műholdas telefon szolgál.

A síház

A helikopter újra felszáll de már nélkülünk

A siházban nincs folyó viz vagy fürdőszoba. Vizet a közeli patakból kell hozni, ahol nem ritkán a jeget először fel kell törni. A konyhában propán bután gázzal lehet főzni, melegiteni, viszont az összes élelmiszert a résztvevőknek magukkal kell hozni. Minden  nap két ember felelős az étkeztetésért – a menün egyszerű és laktató ételek szerepelnek, amit otthon előre el lehet késziteni és csak fel kell melegiteni. Fűtésre fakandalló szolgál, cicamosdásra meg szintén fával fűtött szauna. Ha hiv a természet, akkor a kinti budit lehet csak használni, ahol éjszaka és korán reggel kb. – -25 C van.

The Drop Zone, avagy a Pottyantó Zóna, vagyis a „sibudi”

A környéken nincs lesikló pálya, vagy sifelvonó. A csapat (férfiak és nők, huszonévestől a hetvenesig) reggeli után sitalpakon kezdi meg a fárasztó, tüdőkiköpködő menetelést felfelé, egy közeli csúcshoz. Valamikor telemark felszereléssel végeztek ezt a „death march”-ot, de ma már mindenki átváltott alpine touring technikára, mellyel a felfelé menetelés valamivel kevesebb erőfeszitést vesz igénybe, és igy többször meg tudják ezt tenni egy nap. Naponta kb. háromszor képesek megtenni a mászás és lesiklás körforgását mielőtt vagy a kimerültség, vagy a lebukóban lévő nap véget vet a mulatságnak.

 A csoport legidősebb résztvevője készülődik a napi gyűrődéshez

 Menetelés a csúcsra

A lesiklás nyomai a porhóban

Lavina

Újra visszatérve a siházba, a csoport vacsorázik, utána egy ital mellett beszélgetnek, anekdotáznak, néha humoros versikéket (limericks) faragnak egymást kifigurázva. Lefekvés korán. Az erősen horkolók pedig számithatnak arra, hogy hasonszőrű társaikkal lesznek egy szobában elszállásolva.

A férjem a fizikai kimerültség után minden évben megfogadja, hogy ez volt az utolsó túra, de aztán minden évben feliratkozik a következő kalandra. Mert akit hivnak a fehér hegyek, nem fog nemet mondani.

Alkonyat

Néhány érdekesség, furcsaság:

•          A környéken menyétek élnek, melyek harcias kis állatok és előszeretettel riogatjak a népet korán reggel, a budiba menet.
•          Az egyik túra alkalmával norovirus fertőzés tört ki, és az ezzel járó hányás és hasmenés miatt az egész csoportot pár nappal a túra vége előtt helikopterrel evakuálni kellett.
•          Az idei túrán két résztvevő egy meredek oldalon lavinát okozott. Szerencsére senki nem volt a közelben akit elért volna.

A csatolt képek saját fotók.

Érdekes listával rukkolt elő a Daily Mail, miután összegezték fél év kriminalisztikai statisztikáit.

Jó, tudjuk, hogy a Daily Mail az a magyar Blikk, és a megállapításaik angol tudósok színvonalán mozognak alkalmanként, de ezt a listát nem ők készítették, hanem az angol Igazságügyi Minisztérium.

Nem is azért irjuk meg ezt, hogy aztán ujjal mutogassunk, mekkora parasztok az Angliában dolgozó ügyeskedő dél-keleti szomszédaink, hanem hogy demonstráljuk, mekkora királyok a kint élő magyarok. Mondjuk, miért.

Mert NINCSENEK rajta egyik listán sem.

A lopás, betörés és csalás kategóriát a románok vezetik, de a litvánok, lengyelek és az írek is sűrűn szerepelnek dobogós helyeken.

A lista hat hónapnyi időtartamot ölel fel, ez alatt 39 773 letartóztatás történt, aminek csak egy töredéke – mintegy 5000 egyén – volt külföldi, de az ott élő populációhoz mérten ez is magas szám. 126 000 román él Angliában, ebből 760 embert tartóztattak le, vagyis nyolcszor nagyobb az esélye egy román állampolgár letartóztatásának, mint egy angolnak.

Itt egy újabb lista a letartóztatások számának nemzetekre lebontott top 20-ával. ITT SINCS MAGYAR.

Nagyon úgy tűnik, hogy a magyarok döntő többsége dolgozni megy Angliába. Jó látni ezt a listát, de ismételten nem azért, amit látunk rajta, hanem azért, amit nem.

(Forrás: Daily Mail)

Ismét egy poszttal válaszolnék a pénteki (20.-ai) bejegyzésre. És amolyan rendhagyó módon... A pszichológus néni(?) azzal magyarázza a külföldön dolgozó honfitársaink rövidebb életét, hogy idekint „fokozott lelki megterhelésnek” vagyunk kitéve... Szerintem ez egyáltalán nem ország-, hanem inkább egyén- és helyzetfüggő.

„Az élet nem habostorta” - hangzik el A tanú című filmben. Hát nem bizony! Sem Magyarországon, sem külföldön nem az! Viszont bárhol is vagyunk, rajtunk áll, hogy sütünk-e tortát és díszítjük-e finom tejszínhabbal...!

Mert ugyan dolgozni jöttünk ki, de – legalábbis tapasztalatom, - ha a kezdeti nehézségeken túl van az ember (és nem fut bele újabbakba), akkor a szabadnapjait értelmesen kihasználva feltöltődhet, s felfedezheti az új környezetét (vagy akár a régit). Korábbi posztomban már írtam, hogy Skóciában is a day offokon mindig csavarogtam, ez is egy módja, hogy a stresszt levezessük (nem, nem találtam fel a spanyol viaszt, de nem is vagyok pszichológus! :-) ). Perczel Forintos Dóra szerint „jellemző ránk magyarokra, hogy az anyagi javak megszerzésére, birtoklására túlzottan nagyok az igények”. Most akkor ezért nem lennék magyar? Nekem a nem kézzelfogható világ, az érzések, élmények többet jelentenek! Amúgy is nehéz hetem volt (mondjuk magamnak „csináltam”!), íme egy kis képes hétvégi beszámoló.

London. Nem először, de (Budapesten sem egyszer jártam a Margitszigeten), mindig van új felfedeznivaló...

Gyalogos/biciklis híd a Paddigton Basin felett

Már régóta szerettem volna megnézni Heatherwick stúdió alkotását a Rolling, vagy másnéven Curling Bridge-t. Ez Paddogtonban van, pont ahová a vonatom beér, így itt kezdtem. Sajna, csak péntekenként délben lehet megtekinteni működés közben (a turistákon kívül ki ér rá akkor?), így a videót a YouTube-ról szedtem (s a gif forrása a wikipédia, de az összes többi saját fotó).

Így működik:

Aztán átkerekezve a Hyde parkon,

(ha még nem mondtam volna, bringával mentem – már csak a „hosszú élet reménye” miatt is! hehe! ),

a Wellington Arch érintésével

a Buckingham Palotához értem:

Ha a királynőt nem is láttam, de egy lovas őrségváltást megszemlélhettem...

A felirat némely embernél is aktuális lehetne:

Majd a Trafalgar Square. Nelson admirális mögött már feltűnt a Nemzeti Galéria.

Itt Peder Balke 19. sz.-i norvég festő műveire voltam kíváncsi. Lenyűgöző, ahogy az Észak fényeit, jéghegyeit meg tudja jeleníteni!

S persze - és ki tudja hányadszor, - elmerültem a „nagyok” képeiben... Murillo-tól Canalettóig,

Turner-től Renoir-ig...

A Trafalgar Square-en valami színpadot „ácsoltak”, (kivégzés lesz?) nem néztem utána, milyen alkalomból, amúgy is igyekeztem, olyan áprilisi időjárás volt, hol kisütött a nap, hol beborult. Távolban a Big Ben,

Ami közelről is úgyanúgy néz ki! :-P

A Parlament a Temze partján

Westminster Abbey gyönyörű kőcsipkéi... sokáig álltam ott! Fantasztikus!

Covent Garden, London egyik művésznegyede

Érdekességek útközben:

Gyalogoshíd a Temzén:

London Eye:

és vissza a Big Benhez:

Nem azt mondom, hogy most ettől leszek hosszú életű, de hogy több, az biztos. Különben is, inkább hiszek a minőségben, mint a mennyiségben. De ezt majd százötven évesen még végiggondolom...! :-)