Blogom mottójában foglaltatik, hogy "Földön, vízen,levegőben..." Most földön barangoltunk.Ma folytatjuk az angliai csatangolások közben talált ínyencségek bemutatását ...Most szépségekkel "támadunk". Mert ez is Anglia.
Windsor, egy kastély közeli kis utcában , régi királyi katonai "garázs" ajtók.
Henley on Thames
Pár kedvenc képemet osztom meg veletek ebben a posztban. Különböző helyszíneken készültek , az utazás, felfedezés időigényes elfoglaltság, ezért is van mostanában kicsit kevesebb friss poszt. De szerintem megéri, mert lassan Anglia déli része teljesen felfedezetté válik.
Ma azt mutatom meg nektek ebben a posztban ami TETSZIK / :-)/ itt.
A színes ajtók. Igen. Tetszik. Mert a régi, avitt shabby /kopott, öreg/ darabokat megmentik, megtartják, igényesen, ízlésesen felújítják, átfestik. A lépcsőkorlát, a kopogtató, a bejárati ajtó lámpa, cserepes növények, ablakkeret, ablakpárkányon a virágláda, vagy a csüngő virágkosár...ez mind-mind roppant igényesen és ízlésesen van megkomponálva. Annyira, hogy fotótémaként mindenképp képekre érdemes.
Henley on Thames
A színes bejárati ajtók elsősorban Angliában kedveltek, hiszen ízlésesen ellensúlyozzák a téglafalak komorságát.
Henley on Thames
Henley on Thames
Aldermastonban...
Goringban...
Kopogtatók.
Néhány letisztult, klasszikus darab.
Windsor
Windsor
Salisbury
Azt mindenképpen fontos megjegyezni, hogy ezeket a fotókat nem a benefiten, segélyen élők lakókörnyezetében készítettem..O_o
Southampton
Isle of Wight
A fenti 3 ajtót Chawtonban, Jean Austin szülőfalujában lőttük.
A két pangbourni klasszikus
Newport_Pagnell: kék-fehér és szürke-piros páros.
Ez meg egy csinos kis kapu, akár a magyar "Tiszta udvar, rendes ház" pályázatra is mehetne./Weston-super-Mare-ban./
A gondoskodás és odafigyelés jellemző az angol értékrendre. Madárkompánia a bejárati ajtónál Westonban.
Isle of Wight
..és néhány igazi kuriózum
A börtönajtók - amik most a southamptoni Sea Museum WC-ét takarják.
Tegyünk egy különleges kirándulást Afganisztánba. Az utóbbi hónapok történései egyébként is erősen indokolttá teszik, hogy alaposabb tudásra tegyünk szert ezzel az országgal kapcsolatban.
Afganisztán Közép-Ázsia legdélebbi országa.Nézzünk egy térképet .
Először kezdjünk néhány adattal, amiket nem árt tudnunk.
Államforma: Elnöki Köztársaság Elnök: Hamid Karzai /2004-/ Fővárosa :Kabul Közigazgatásilag 34 tartományra van felosztva. Hivatalos nyelv:pastu/afgán/,perzsa/dari/ Beszélt nyelvek:arab,üzbég,hazara
Földrajzi sajátossága: A Hindukus -hegység /csúcsai 4000-7000m között/ speciálisan mély völgyeket és magasan szabdalt hegyvidéket alkot Afganisztán legnagyobb központi részén. Nehezen járható, sokszor megközelíthetetlen területeket is jelent.
Népesség: 26 023 100 (becslés 2013 januárból)
A népesség korok szerinti megoszlása:
0-14 év: 44,6% (7 474 394 fiú / 7 121 145 lány)
15-64 év: 53% (8 901 880 férfi / 8 447 983 nő)
64 év felett: 2,4% (383 830 férfi / 409 144 nő)
Átlagéletkor: 17,6 év
Népességnövekedési ráta: 2,626% Várható átlagos élettartam: 47 év
Csecsemőhalandósági ráta: 144,8‰
Írástudatlanság: 64%
Etnikai elosztása: 42% afgán/pastu/ 27% tádzsik 9% hazarák/tádzsik-perzsa nyelvet beszélnek/ 9% üzbégek 4% ajmák 3% türkmén 2% beludzsok 4% nurisztániak,kazak, kirgiz /török nyelvet is beszélnek/
Vallási elosztás : majdnem teljes mértékben muszlimok lakják 80% hanafita szunnita 20% imámita síita kis részben hinduk
Gazdasága szerint elmaradott agrár ország,nem tartozik a fejlett országok közé.
" Mezőgazdaság: A népesség 12%-a az ország határain túlra nyúló területen nomád, félnomád állattenyésztést folytat (juh, kecske). Az öntözött területeken és a hegyvidéki völgyekben dúsan fejlődnek a gabonafélék, de különösen a gyümölcs- és zöldségfélék. Az ország a világ egyik legnagyobb máktermelője, a mákból illegálisan készülő ópium a legfontosabb helyi jövedelemforrás. Az ENSZ 2003-as becslése alapján Afganisztán GDP-jének több mint 50%-át a kábítószer-termelés adja.[12]
Ipar: Fő ágazatok: textil- és ruházati ipar, szappan-, bútor-, cipő-, műtrágyagyártás, élelmiszeripar, cementgyártás; szőttesek, szőnyegek készítése. [13]
Gazdag ásványi nyersanyagkészletei kiaknázatlanok gyémánt-, feketekőszén-, földgáz-, szén-, réz- és kősóbányászata jelentős.
Kereskedelem: Exporttermékek: gyümölcs, kéziszőttes, bőráruk, gyapjú, gyapot, ópium, feldolgozatlan drágakövek. Importtermék: általános élelmiszeripari termékek, olaj és olajszármazékok, ipari termékek, gépek, szerszámok. Főbb kereskedelmi partnerek: Pakisztán, USA, India, Belgium, Németország, Oroszország, Egyesült Arab Emírségek, Japán, Türkmenisztán, Dél-Korea."
/Forrás: Wikipédia/
/fotó:honvedelem.hu/
Az iszlám világ azon országainak egyike, amelyikben a törzsi viszonyok évszázadok óta meghatározóak és etnikai sokszínűség is jellemzi.A törzsiség és az iszlám szorosan összefonódva van ma is jelen a mindennapokban, de ebből a törzsi viszonyok sokkal inkább dominálnak mint az iszlám.Élnek az évszázados hagyományok,a sajátos szövetségek, a törzsi szokásjogok és a mindezekből is kialakult fegyveres konfliktusok kibogozhatatlan összefonódásai határozzák meg az itteni emberek életét.A harcok, háborús helyzetek, fegyverropogás, robbanások, lövöldözések a szokásos hétköznapok részei váltak.Egyébként az afgánokat a nyugaton már jóval a tálibok hatalomra kerülése előtt vallási fanatikusoknak tartották.
Megvan tehát a helyszín, most kicsit járjuk körül az tradíciókat, azon belül is kiemelten azokat a szigorú hagyományokat, amelyek a gyermekek életét , életük minőségét befolyásolják.1933-ban Zahir sah került hatalomra , apja meggyilkolása után. Folytatta az országban megkezdett társadalmi -gazdasági modernizációt. Tulajdonképpen ezután kezdődött meg először a nők hátrányos helyzetének és szerepének jelentős változása. Ez az iszlám modernizációját is jelentette egyben. Munkát vállalhattak, tanulhattak, nem volt kötelező a test mellett az arcot is teljesen eltakaró burka viselése sem. Azonban jobbára ez csak a nagyobb városokban volt működőképes, a kisebb falvakban, városoktól távol eső településeken a helyi vallási vezetők, ragaszkodva az iszlám és törzsi hagyományokhoz, ezeket a reformokat semmisként kezelték.
A www.csaladhalo.hu oldalon hiteles képet kapunk az Ellopott gyermekkor című cikkből.A cikk az alábbi angol nyelvű videó fordítása.
"Az évtizedekig tartó afgán háború egy egész generáció férfiait, apáit, férjeit rabolta el, mély sebeket ütve a társadalmon. Az árván maradt gyerekek legidősebbjei mindent feláldoznak, beleértve gyermekkorukat is azért, hogy életben tartsák családtagjaikat.
Péntek délutánonként ezek az afgán gyerekek néhány órára összegyűlnek, hogy papírsárkányt eregessenek. Számukra ez nem csupán játék: ilyenkor legalább egy rövid időre elfelejthetik nyomorúságos életüket.
“Én vagyok ennek a családnak a feje. Sosem felejtem el azt a napot, amikor hazajöttem, és nem volt itthon élelem, a húgaim, az öcséim és az édesanyám pedig éhesen feküdtek le aludni.”, meséli egy afgán fiú, aki ugyan még csak 13 éves, de családfőként már reggel hatkor fel kell kelnie, hogy elláthassa a feladatait. Tipikus kabuli háztartásban él taknyos orrú, koszos lábú és korgó gyomrú testvéreivel. A fiú minden reggel fogja a vödrét és csatlakozik ahhoz a sok tízezer gyerekhez, akik hozzá hasonlóan az utcákon próbálnak egy kis bevételre szert tenni azzal, hogy autókat mosnak.
Nyomorúságos életük ellenére ők még szerencsések mondhatják magukat: “Az apám pár éve halt meg egy robbanásban” meséli a fiatal családfő. “Az autómosásból csupán napi egy dollárt tudok megkeresni és sokszor a többi fiúval is meg kell küzdenem a munkáért.”
Egy másik gyermek cipőpucolásból él, ő még csak 12 éves. Egy kicsit többet keres ugyan, mint ha autót mosna, de ezt a pénzt is nagyon be kell osztania, hogy jusson belőle élelemre édesanyjának és hét lánytestvérének. Egy jó napon akár nyolc dollárt is megkeresek”, mondja, “de van, amikor egész nap nincs munkám.”
Sok gyereknek a megélhetés legegyszerűbb módja a koldulás. Az utca az iskolájuk, a játszóterük és az életük egyeteme.
A legtöbb szülő nem, vagy nem szívesen engedi gyermekét iskolába, hiszen sok családban ők az egyedül munkaképesek, és akár egyetlen iskolában töltött óra is jelentheti azt, hogy aznap este nem kerül vacsora az asztalra.
“Az afgán népesség 57 százaléka 25 évnél fiatalabb”, mondja Mohammed Yousef, az Aschiana gyermeksegítő karitatív szervezet vezetője. “Ezeknek a fiataloknak a nagy része a háború alatt született és nőtt fel bármiféle oktatás, képzés nélkül.”
Minden 100 millió dollárra, amelyet hadi kiadásokra költenek, csupán 7 millió dollár jut szociális programokra, és ebből még kevesebb a kifejezetten gyerekeket felkaroló projektekre.
“A nemzetközi szervezeteknek és az afgán államnak sokkal több figyelmet és pénzt kellene fordítania a gyerekekre”, mondja Mohammed Nissrat, az egyik gyermekjogi program koordinátora.
Afganisztánban hatmillió gyermek van kitéve szexuális zaklatásnak, erőszaknak és a kemény fizikai munka veszélyeinek. A jelenlegi helyzet azonban nem kecsegtet sok reménnyel, s kérdés, vajon a felnövő nemzedéknek milyen lehetőségei lesznek majd?"
/fotó:csaladhalo.hu/
A gyermekek tulajdonképpen belenőnek a katonáskodásba. Az állandó harci helyzetek, helyi fegyveres konfliktusok, családtagok, szülők elvesztése szociálisan totálisan megsemmisíti őket. Gyermeki ésszel annyit látnak, hogy ahol többen vannak, több és komolyabb fegyveres van, ott nagyobb a túlélésre az esély. Az erő a fegyverekben van, őket is úgy használják már kisgyermekként mint olcsó fegyvert. Könnyű őket fanatizálni, a gyökerekben lévő vallással fanatizálni, irányítani, kényszeríteni őket. joguk gyakorlatilag semmi nincs, csak az engedelmesség, mindent meg is tesznek a túlélésért.
A gyermekkatonák szinte kivétel nélkül mély szegénységben élőkből kerülnek ki. De sok esetben elhurcolják őket otthonaikból vagy lemészárolják szüleiket, családtagjaikat.Olyan is van aki önként vállal küldetést. Különböző célokra használják fel őket.Eleinte legtöbbször postásként, felderítőként, konyhai kisegítőként, őrszemként vannak jelen, míg később egyre több feladatot bíznak rájuk, végül részt vesznek a tényleges fegyveres harcokban is. A lányok esetében még egy súlyosbító tényezőt jelent a szexuális kiszolgáltatottság is. Sokszor szexuális rabszolgaként is használják a lányokat, naponta akár férfiak tucatjai erőszakolhatják meg őket.
/fotó:honvedelem.hu/
Ezeknek a gyermekeknek általában teljesen eltorzul az erkölcsi érzéke, legtöbbjüket már egészen kicsi kortól öldöklésre képezik ki. Sokan nagyon hatékonynak tartják a gyermekkatonákat, ugyanis teljesen más a veszélyérzetük, mint a felnőtteknek, így olyan feladatot is elláthatnak, amelyekre azok nem lennének képesek. Teljes reménytelenségük, kilátástalanságuk miatt még könnyebben rávehetők az öldöklésre. Kisebbek, kevesebb ételre és csak a legolcsóbb fegyverekre van szükségük. Könnyebben manipulálhatóak, nagyon engedelmesek és kémkedésnél egy gyermek sokkal kevésbé gyanús a felnőtteknél. Azok a fegyveres erők, akik gyermekkatonákat alkalmaznak, szinte mind használnak hallucinogén, tudatmódosító szereket is; alkoholt, drogokat, amelyekkel bármit elérhetnek a gyerekektől, akik ráadásul ezáltal szenvedélybetegekké válnak. Az ez ellen lázadó gyerekeket verik, megkínozzák és gyakran a családjukkal zsarolják. A táboraikban sokszor pusztítanak járványok, mint a vérhas és a kolera, ami a rossz higiéniai körülményeknek és a drogok hatására legyengült szervezetek miatt még súlyosabb következményekkel járhatnak.
/Gyermekkatonákról készült a Háború sámánja című film . Nem Afganisztán a helyszín, de a lényeg teljesen ugyanaz. https://youtu.be/_6h_04qk5f8/
Marton Klára tanulmányt készített Magyarországon élő afgán családok beilleszkedési folyamatairól.
"Hogyan képzelték el Magyarországot, mielőtt idejöttek? A legtöbben azt mondták, hogy bár nem tudtak sokat az országról (voltak olyan családok, akik nem is Magyarországot jelölték meg úti célként), de azért az iskolában már hallottak róla, és szinte mindenki ismerte a főváros nevét. Akik ide készültek, azokban egy békés ország képe élt, ahol nincs háború, és nyugodtan lehet élni. Két kamasz fiú elmesélte, hogy mennyire meglepődtek, amikor először körülnéztek. Egyikőjük azt hitte, hogy sokkal fejlettebb az ország, itt olyan felhőkarcolók vannak, mint amilyeneket a filmekben látott. Azt hitte, hogy Európa ugyanolyan, mint az Egyesült Államok. Úgy gondolta, hogy itt minden utca tiszta és rendes. Most viszont látja, hogy sok a szegény ember, sok a hajléktalan. A másik fiú szerint is sok Budapesten a szegény, és feltűnt neki, hogy milyen csendes a város.
Ugyanezek a lányok arról panaszkodtak, hogy a magyarok nem elég vendégszeretők. Náluk az a szabály, hogy azzal a vendéggel kell a legtöbbet foglalkozni, aki a legidegenebb a társaságban, hiszen ő érezheti magát a legkényelmetlenebbül. Rá kell a legtöbb figyelmet fordítani. „Azért kell a vendéggel nagyon figyelmesen foglalkozni”, mondták a lányok, „nehogy azt mondja, hogy a vendéglátók csak magukkal törődnek. Az nagy szégyen lenne.”
"Többeket meglepett, hogy nálunk „a nő az úr”. Az egyik anyuka elmesélte, hogy ha Afganisztánban egy másik férfi meglátta volna, hogy az egyik férj segít a feleségének a háztartásban, biztosan megdöbben. „Mit csinálsz? Hát te nem vagy nő! Arra van a felesé- ged.” Mi több, itt sok családban a nő dolgozik és tartja el a családot. Az egyik anyuka ezzel magyarázza elsősorban, hogy miért nem működik afgán–magyar vegyes házasság. Az afgán nő, tette hozzá, „arra van”, hogy kiszolgálja az urát, hogy otthon maradjon és a házi teendőket végezze, ám egy magyar feleségnek nem lehet csak úgy odamondani, hogy „pucold ki a vécét!”
"Afganisztánban a gyermekek feladata, hogy viszonzásképpen eltartsák az idős szülőket. Erre utal a csupán tízéves kisfiú ígérete: gyorsan munkát talál, hogy eltarthassa édesanyját, és így neki ne kelljen majd dolgoznia. A fiú kötelessége, hogy együtt maradjon a szüleivel. Az egyik kamasz fiú szerint pont ezért sokkal erősebben kötődnek a családhoz a fiúk, mint a lányok, hiszen a lány elmehet, sőt el kell mennie otthonról. A fiú már fiatalon készül arra, hogy bele fog szólni: a húgai kivel házasodhatnak össze, és kikkel barátkozhatnak; ő lesz a felelős az egész családért. A kamasz fiúknak már most azon kell gondolkodniuk, hogyan fogják majd a családjukat eltartani (az új családjuk mellett). Afgán szokások szerint az anya „nem érzi jól magát a lányánál”, miután az férjhez ment. Azt viszont szégyennek érzi, ha más tartaná el őt. Ezért mindig a fiára támaszkodik. Egy fiú nem vonulhat külön a feleségével egy külön házba, ha nincs, aki eltartsa az édesanyját vagy a nővéreit. Ők nem lakhatnak és maradhatnak egyedül. Velük addig marad, amíg férjhez nem mennek. A bátty sokszor olyan, mintha „apa” is lenne. Egy afgán fiú tudja, hogy a szüleinek szüksége van rá (már csak azért is, mert sok családban a szülők nem beszélnek magyarul). Így ő sokkal többet segít otthon, mint a magyar fiúk. A család szent dolog, és ezért az afgánoknál sokkal erősebb az összetartás és a felelősségtudat érzése.Afganisztánban a szülők és a nagyszülők mellett a nagynénik és nagybácsik is beleszólnak a gyermekek nevelésébe.A legnagyobb befolyással az apa nővére, illetve húga bír. "
Az afgán iskolákban a Korán oktatása és olvasása szerves részét képezi a gyermekek nevelésének. A gyermekeknek hétéves koruktól kezdve tartanak vallási oktatást, és az iskola mellett fontos szerepet kap a „mullah”, az afgán egyházi személy is
Afganisztánban a tanár el is verheti a gyermekeket, ezért ott nagyon félnek tőlük.Csak akkor kezd valaki dohányozni, ha – 40 év körül – elég tiszteletre méltóvá válik ahhoz, hogy mások előtt cigarettázzon. Ha otthon megtudnák egy serdülőről, hogy dohányzik, akkor a szülei „agyonvernék”.„Ha egy lány Afganisztánban cigarettára gyújt, akkor az egyértelműen azt jelenti, hogy kurva”. Afganisztánban falun akár tíz gyermek is van egy családban. A városokban már kevesebb a gyermekek száma, itt átlagosan 3–5 gyermeket nevel fel egy család. Ahogy az afgán mondás tartja: legalább négy gyermek kell egy családban, hogy legyen, „aki továbbviszi a szülők családi ágyát”.
Afganisztánban a családok nagy része a földön eszik. Ezért nagyon fontos szabály, hogy csak mezítláb vagy zokniban lehet bemenni a szobába. Étkezéskor fehér abroszt terítenek le a szőnyegre, és körbeülik. Ezt a szokást főleg vidéken őrizték meg.
Papírsárkányok című amerikai filmdráma / Golden Globe-díj, Oscar-díj ,BAFTA-díj ,2007/
Ahmed Khan Mahmudzada, aki a fiatal Hasszánt játszotta a Khaled Hosseini bestselleréből készült drámában, Közép-Ázsián, Oroszországon, Fehéroroszországon és a Balti-tengeren átkelve érkezett Svédországba, ahol már három éve él. A jeges tengerben úszva kellett megtennie az út egy részét .
Hanula Zsolt az Indexen tegnap megjelent írásában remek magyarázatot ad Dr. Tari Annamária az internetes 'gyűlöletkommentekkel kapcsolatban.
Mindenki számára egyértelmű magyarázatot adott Hanula Zsolt tegnapi cikke az Indexen.
Én most csak szemezgetek, csak úgy, magamnak. Mondhatjuk naplózok.
Részletek a cikkből:
„A gép előtt az online személyiségünkkel ülünk, ami ugyan nagy vonalakban hasonlíthat az offline-ra, de jóval impulzívabb, türelmetlenebb, indulatosabb. Az önkontroll oldódik, és az érzelmi élményre vágyó ember szabadon írja le válogatás és impulzuskontroll nélkül, ami eszébe jut. Lehet egy cuki nagymama is, aki így vezeti le felgyülemlett feszültségét, vagy egy magas pozíciót betöltő fiatalabb ember, akit a „nehogy már ne tehessem meg!” gondolata vezet.
Hihetetlen mennyiségű az az érzelmi motiváció, amiben az „én is leszek valaki”, „megmutatom magam mindenkinek” a vezérelv, vagyis a kommentelés leplezetlenül az exhibicionizmusról szól. Sokszor nincs színvonalelvárás, korrekció, de vannak durva helyesírási hibák, és közönséges mondatok, olykor izzó gyűlölet.”
"Ezt pedig nem én mondom, hanem kísérletekkel bizonyítotttudományostény. A gyűlölet és harag érzése az agyunkban noradrenalint, oxitocint és dopamint szabadít fel, nagyjából ugyanazokat a vegyületeket, mint a szex vagy a kokain (vagy akár egy romantikus szerelem, hogy ne csak negatív dolgokat említsünk). Ennek valószínűleg evolúciós okai vannak, de amíg őseinknek kimondottan jól jött a harci lázban a fájdalmat és a félelmet elnyomó hormonkoktél, a közösségi médiában a beszélgetések színvonalának ugyanez határozottan nem tesz jót. A gyűlölet biológiai szinten nézve egy olyan agyi funkció, amivel drogot termelünk saját magunknak. Erre a drogra természetesen rá is lehet szokni, és ha más forrásból nem kapjuk meg, akkor beszerzési módnak marad a gyűlölködés. Ez megmagyarázza azt az elsőre érthetetlen jelenséget is, hogy miért olvasnak és kommentelnek emberek rendszeresen olyan lapokat, amiknek nem értenek egyet a mondanivalójával."
“Lélektani szempontból az indulat ilyen levezetése habituálódni tud, vagyis szokássá válik. Mint egy reggeli kávé. Valahol ki kell önteni az érzelmeket, és a közösségi média pont megfelelő hely, mert nincs szankció, legfeljebb egy moderálás. Az a személyiség azonban, akinek jók az érzelmi fékjei, nem fog rászokni arra, hogy gyűlölködhessen, mert nincs rá igénye. A szankció nélküliség, az impulzuskontroll oldódásának lehetősége annak vonzó, akinek az online felület adta szabadságra van szüksége ahhoz, hogy ezeket a mondatokat leírhassa. Az agyi jutalmazás itt nyilván meglesz, vagyis kifejezetten jó érzéseket fog az illető átélni, megelégedettséget, hogy most aztán jól odavágott” – mondja a pszichológus. Mindez magyarázatot nyújt arra a jelenségre is, amit ebben a kísérletben a saját bőrömön tapasztaltam: hogy a kezdő internetezőt hogyan nyelik le az ezoterikus szélhámosok és a gyűlöletcsoportok. “Amikor valaki odacsapódik olyan csoporthoz, melynek hangadói kifejezetten agresszívek, a csoporthoz tartozás vágya erősebb lehet a személyes érzelmeknél. Megjelenik a kognitív torzítás: az ember a többi taghoz igazítja a saját észlelését, a gondolkodását aláveti a csoport mentalitásának.”
"A közösségi média sok szempontból fura hely, és az egyik legfurább jellegzetessége, hogy beszélgetésnyi távolságra közel hoz egymáshoz olyan embereket, akik egyébként nem állnának szóba egymással, sőt, valójában nagyon jól elvoltak addig egymás létezésének a tudomásul vétele nélkül is. Az ember a való életben olyanokkal veszi körül magát, akik nagyjából hasonlóan gondolkodnak, mint ő. Ez az interneten is folytatódik, amíg egy-egy érdeklődési kör köré szerveződő csoportokról van szó, de előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor – tipikusan egy cikk kommentjei között – az illető szembesül azzal, hogy itt olyanok vannak a társaságban, akik az ő koordináta rendszerében az “őrült”, a “hazaáruló”, vagy a “gonosz” címkék alá férnek csak be. Ez pedig igazi sokkhatás, és komoly frusztrációt okoz. A közösségi média dühössé tesz – és a ezért közösségi média világában a dühös tartalmak terjednek a legjobban."
"Az online gyűlölködést sok esetben az ember saját, offline élete feletti elégedetlenség fűti, az elismerés, a pozitív elfogadás iránti sóvárgás. A kommentekben a haragnak és a gyűlöletnek valójában nagyon sokszor nem is az adott téma a forrása, egyszerűen csak az internet tökéletes felületet ad a lecsapódásának. Jellemző forrás a rivalizációs harag is, az „ilyet én is tudnék írni”, és az „ezért még pénzt is kapsz?” jellegű mondatok egyértelműen a féltékenységről szólnak a pszichológus szerint. “Az embert a közösségi médiában a megosztás élményének öröme vezeti. A „mi egyet gondolunk” érzése elég erős ilyenkor, felülírhatja a józan ítélőképességet – vagyis vagyis megfontolás és kritika nélkül azonosul egy véleménnyel.”
"Vagyok valaki, mert van véleményem – üzeni minden egyes poszt, a törtető és magamutogató 10-20 ezer vagy még több komment és megosztás a közösségi médiában, az emberek pedig ösztönösen arra kezdik használni ezt a lehetőséget, hogy a segítségével jobbnak érezzék a saját életük érzelmi élményét. Kétségbeesetten igyekszünk magunkról olyan képet közvetíteni, amilyennek szeretnénk, ha látnának minket az emberek.Műveltnek, okosnak, jól értesültnek, viccesnek, boldognak. Ha nem is tudatosan, de a Facebook-posztok meglepően nagy része ezt a célt szolgálja a naplementére írt Coelho-idézetektől a kiscicás videókon át a nyaralási fotókig és buli-szelfikig."
"De hogyan illik bele ebbe a keretbe az online gyűlölködés? A pszichológus szerint ezt is ugyanaz az érzelem jellemzi: a nárcisztikus közlés vágya, amiben fontos az online közönség számára továbbított tartalom, de nem feltétlenül az a minősége.A gyűlölet erőt és célt ad az embernek, és a gyűlölet célpontjára könnyen rátolja a felelősséget minden rosszért. És ezzel megint ott tartunk, hogy akinek hiányzik a sikerélmény, a saját sorsa feletti irányítás érzése, akinek üres és kilátástalan az élete, az fogékonyabb a gyűlölködésre. És akinek szüksége van rá, az mindig talál magának gyűlölnivalót – ezt az igényt pedig felfedezte magának a mainstream média is, és ki is használja. A politikáról nem is beszélve.
Ezen a ponton viszont felvetődik a kérdés: hogy lehet az, hogy a gyűlölködő kommentek nem vesznek el a kulturált emberek okos hozzászólásainak tengerében? Azért, mert itt tökéletesen működik a hangos kisebbség uralmának elve. “A szelídebb emberek általában nem bocsátkoznak kommentcunamiba, mert gyorsan eszköztelenné válnának, az eltérő szóhasználat és érzelmek miatt. Általában is ez a helyzet, hogy ez a csoport elzárkózik az online kommunikációs harctól, egyrészt mert nincs rá igénye, másrészt, mert ez valójában itt lehetetlen győzni, csak csapódni lehet ahhoz a véleményvezérhez, aki uralja a terepet. Ezt a kommunikációs helyzetet pedig jobb elkerülni, mert igen kiábrándító érzelmileg” – mondja Tari Annamária.
"Ebből viszont egyenesen következik, hogy megindul a klikkesedés. Van a gyűlölködők csoportja, és van mindenki más, aki önkéntelenül is átsorolja magát egy másik csoportba. Mindenki szépen felállítja a sztereotípiáit a másik csoportról (konkrétan azt, hogy a túloldal nem normális), és onnantól nincs esély se közeledésre, se párbeszédre, se úgy egyáltalán racionális gondolkodásra. A helyzet abszurditását jól mutatja, amikor a gyűlölködők vádolják a gyűlöletük célpontját gyűlölködéssel ."
Ugye, hogy a balesetek is mindig másokkal történnek.:-D
