Határonkívül

Határokon át, földön, vízen, levegőben

Agyvérzés avagy ki érti ezeket ?

2016. május 23. 22:54 - SodalisO

Hosszabb szünet után adok egy kis életjelet magamról.

                                                 A szokásos monotonitással indult a mai napom is.

faradt.jpg

/kép:otthonfa.hu/

     Kellőképpen fáradtan és unottan baktattam dolgozni. Tudtam, hogy mint mindig, én ma is időben ott leszek, velem azonos időben kezdő munkatársammal ellentétben.Tehát üzlet kulcs elővesz, először ajtórács fel, majd bejárati ajtó kinyit.....-vagyis kinyitnám, ha engedne. De szorul már vagy 2 hete , így minden reggel csuklótöréssel vagy "kulcsbeletöréssel" túlaggódva, feszegetem, toszigálom...már-már megkérek egy járókelőt, hogy segítsen...De! Végre ! Ma is én győztem! Nyitva.Villanyok fel, pénztárgép bekapcs, táskából kipakol,/egész napi hideg-meleg élelem, kávé üvegben, némi gyümölcs, kis csoki, szőlőcukor éhség és szédülés ellen. Kabát levet, elszalad újságért, Mirror, Sun, Daily Mail....Minden rendben,ajtó tábla megfordít.

    Open

 Két aranyos nyugdíjas vendéggel kezdtem. Még kissé kótyagosan, félig ébren, félig kómásan valahogy átestem mindkét hajvágáson, mint kubikos a talicskán..Közben munkatárs megérkezett, szótlanul, koncentrálva a feladatra, harcra készen, rettentő elmélyülten pakolta ki a munkaeszközeit a pultjára. Mintha valami halálosan komoly műtétre készülne.Miután végzett a precíz logisztikával, minden sarkosan, derékszögben és átlósan kikészítve, leült a székébe és azonnal elkezdett valami lövöldözős játékot a hiperszuper telefonján. 

Fél óra vendég nélkül. Pont tökéletes egy kis törülköző hajtogatásra, fertőtlenítő folyadék cserére. Közben befutottak a 10 órakor kezdő munkatársak is. Igaz, az egyik valahogy mindig 10:15-re időzíti a 10 órát. Jó lett volna reggelizni, de hát már késő, ma is elment ez a vonat. Hétfő, indul, jönnek, sokan lesznek, mint mindig. Mindegy, van szőlőcukor, meg amúgy is, ronda a kövér ember.

Nagydarab, szemüveges, büdös, ápolatlan, fiatal , kb. 22 éves , óriási lobonccal . Alig fér bele a brutális méretű fodrászszékbe. Szokásos kérdésekkel próbálom kiszedni belőle, mit szeretne. Össze-vissza magyaráz, mindent, hogy nem 'túl rövidet, szeretné megtartani a hosszát, de oldalt rövidet, de nem "nagyon" rövidet. Menjek a 4-es talppal és majd eldönti, legyen-e rövidebb....Hátja, apukám, itt tévedsz nagyot, nekem nincs időm 2x vágni hajat, hozni kell a vendégszámot minden nap...szóval...kicsit konkrétabban...mondom neki, a 4-es talp, 13 mm-es hosszt jelent....nem túl nehéz elképzelni mennyi az annyi-gondoltam- na de neki egy brutális forgója bal oldalon fent , a halántékánál és megőrül tőle, menjek fel jó magasra oldalt.....próbáltam neki elmagyarázni, hogy az ahol már a forgója van, az már nem oldal, hanem a fejtető...ha én oda és ott belemegyek az eleven hajba 4-es talppal, az egész fejtetőt végig kell tolni azzal, különben elég érdekesen fog kinézni.....Nemértiiiiiiiiiiii! 

Jó, fussunk neki, magyarázom, kolléga röhög a bajsza alatt, jólkifogtadbamme...

Frankón a hajvágógép nem vágja a hajtömeget, akkora lobonc van a fején, zsír, elő az ollóval, 'előhajvágás. 2 kg haj a földön, most talán már menni fog. 20 percig küzdöttem a fején, győztem. Konszolidált fej, forgónak nyoma sincs, a frizura súlypontja megtartva, az, amit akart...dünnyög, dörmög az orra alatt, 2x kell megmutatni kis tükörrel körben. Rábólint, Looking good.....Jóvanvaze. Megyünk pénztárgéphez. 20 fontossal fizet. Visszaadok 8 fontot. Áll. Nem megy. Bámulja a tenyerében a pénzt. Mondja, valami nem stimmel. Mondom: Mi?

Ő flegmán:Hááát, mennyibe is kerül a hajvágás? Én: 12 font. Ő:Jó, de ő 20 fontot adott. Én: Ok, de mennyi van a tenyeredben? Ő: 8 font. Én: Igen, és? Akkor mi a gond? Ő: Hát, hogy ez 8 font....

1battleoftheages_002_braingamesiii.jpg

   /kép:natgeotv.blog.hu/

Najóvanteidióta, akkor megtanulunk számolni! Magyarázom....20-12=8.....Neeeem??? Néééééézzz, gondolkodik....vagyis, nem, azt nem tud. Tovább néz....és már mindenki bennünket néz...és nekem kurva kedvesnek és türelmesnek kell lennem. /Pedig egy pillanatig úgy éreztem, na jó, mindjárt úgy picsán rúgom, hogy füstöt fog és leég az új haja azonnal..../ De mert ez itten ANGLIA kérem szépen! Ahol lehetsz hülye,idióta, debil, bármi és bárki,mert itt a tolerancia sosem megy ki a divatból. 

Elment vállvonogatva...annyit sem mondott fapapucs. Meg volt sértődve...Ki tudja miért.

Nah, nagy levegő, az agyvizem 600, kolléganő látja, mondja, menj ki 1 percre, szusszanj egyet...Így teszek, de a tehetetlen dühtől kijött a könnyem rendesen odakint...hogy rohadna meg minden idióta rakásra.

Lassan telt az idő ezután, mindenféle gondolatok kavarogtak a fejemben. Dolgoztam, de valahogy nem voltam túlzottan feldobódva. Ebéd után egy fiatal törzsvendég jött,24-28 év közötti, valami vegyes beütés szerintem van benne, de hihetetlenül migráns és bevándorlóellenes és nagyon jó fej. Egyszerű, jó vendég, láthatóan tudja, hogy kell tisztelni a normális embereket.Egyszer, 2 éve egy feka gyerek le akart szúrni egy boltban és amikor épp meséltem bent az üzletben , ő is ott volt, hallotta a sztorit, félrehívott, ideadta a telefonszámát, hogy legközelebb azonnal hívjam. Angol tanárnő a barátnője. Bírom a srácot. Nem azért mert legutóbb 5 font borravalót adott......

18338_w.jpg

Erre ma mivel indít? Már ült a székemben, de a bal keze felemelve, diszkréten felém nyújt valamit, a szemével int, hogy vegyem el.....Miap...? Körömlakk!!!!! Egy üveg pink, csillogós körömlakk. Origiúj, bontatlan! Miaszösz? Nekem ? Ezt ? Miért ? Int a szemével, csittt,vegyem már el, ne reklámozzam....csak nekem...mert én OKOS vagyok....:-DDDD

Na vaze...ez szép, ezelőtt 2 órával épp egy hülye oktatott le matekból, meg hajvágásból...most meg épp okos lettem......

Alakul ez....mi lesz itt még ma?!

Délután non-stop. Megállás nélkül, izzik a hajvágógép, a cipőm is dugig hajjal, vágjuk hűvös halomba. Az egyetlen jó dolgot a 4 nappal ezelőtt megfőzött kelkáposzta főzelék ebédem , meg a pink körömlakk jelentette.Összességében azonban nem voltam ma túl talkative.

Majd kisvártatva megérkezett a csúcspont.

40-50 közötti fekete tüsi hajú öltönyös, barna bőrű, fluent english-t beszélő fazon .Mosolyog folyamatosan. Egyszerű vágás, 3-as topon, 2-es back and side, taped back as well.Közben kérdezget...Mindent, mindenről....Több mint 3 éve itt vagyok, ennyi kérdést rám vonatkozóan még soha senki nem tett fel. Hol tanultam, miket tanultam, családról, szülőkről, testvérekről, ki - mivel foglalkozik, otthon hol lakom, mit szoktam csinálni, mi a hobbim, mi érdekel, miért vagyok itt , haza megyek-e majd végleg, ha igen miért, milyen gyakran járok haza.....az atyaúristen tudja még mi mindent kérdezett...Aranyos volt, rengeteget mosolygott, ha épp kissé elpoénkodva válaszoltam . Jópofa volt, kicsit feldobódtam, jó érzés volt, hogy valaki érdeklődik....Még akkor is, ha lehet épp csak udvariasságból, formalitásból tette.Közben kész lettünk, megyünk pénztárgépezni.20 fonttal fizet, Nagyon köszöni a hajvágást, 3 font borravalót ad. Csukom be a gépet, indulok vissza a székemhez, / az üzlet dugig/, erre ő visszafordul és az üzlet közepén könnybe lábadt szemekkel 2 hatalmas puszit lenyom balról és jobbról az arcomra., majd még egyszer megköszöni és elmegy.  ...........HÖÖÖÖKKKK.....Mia....Mindenki engem néz.....vagyis..mit tudom én...megálltak az ollók a kollégák kezében...itt ilyen nem nagyon esik meg.... ezért bámul mindenki ...rám, meg egymásra, összenéznek.....Mi lehetett ez ? Bolond volt a csávó ? Vagy velem van valami gáz ? Túl kedves voltam ? Nem kellett volna válaszolni a sok kérdésre? Vagymivaaaaaan? Mivóótjóvagynemvótjó?? 

01_2.jpg

Áhhhh,nem vagyok egy szívbajos tipus, de nem nagyon szoktak össze-vissza csókolászni , főleg nem egy hajvágásért,  főleg nem nyilvános közönség előtt és nem Angliában, ahol minden és mindenki annyira privát ..........így aztán  voltam  lila, kék, zöld, piros, fehér, minden színben játszottam,kértem 1 perc szünetet...kimentem a levegőre.

 Szóval,de most komolyan , ki érti ezeket ?????

     ...igaziból csak azt akartam mondani, hogy még egy ilyen hülye, furi napom sosem volt itt....Holnap még dolgozok egyet, remélem az már esetmentes" lesz....Aztán 2 szabadnap....le kell lazulni .....vagy fel kell erősödni...Mindegy kutya, csak ne legyek kicsit se bent.

 

  

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hataronkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr228741716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.05.24. 05:32:49

"Ő flegmán:Hááát, mennyibe is kerül a hajvágás? Én: 12 font. Ő:Jó, de ő 20 fontot adott. Én: Ok, de mennyi van a tenyeredben? Ő: 8 font. Én: Igen, és? Akkor mi a gond? Ő: Hát, hogy ez 8 font...."

ez nagyon jo :D :D (persze gondolom te nem rohogtel ugy mint most en :D)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2016.05.24. 11:28:25

@NomádMatyi: háát nem......és a hab a tortára a mai 2. Vendégem.......nyakig behugyozva, iszonyatos bűzzel, minden vendég kimenekült az utcára.....végig öklendeztem, taknyom nyálam egyben......
Mert ez a szabadság országa, itt az lehetsz aki vagy......

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.05.24. 11:38:43

@NagyságosSodalisO [eng]: azt ertem hogy az lehetsz aki akarsz, na de ezt a delikvenst ki lehetett volna rakni arra hivatkozva hogy a tobbi vendeget zavarta, nem?

ez valamilyen szinten kozszemeremsertes, vagy nem tudom mi a jo szo erre

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2016.05.24. 12:10:37

@NomádMatyi: neki is joga van a hajvágáshoz...ráadásul a dübörgő nyugati gazdaságban minden árva fontocska kell a napi bevételhez....ráadásul...kérdeztem a főnököt halkan mennyit számoljak a mai húgyosnak....mert hogy sérült, gondoltam olcsóbb lesz...erre ő 12 helyett 14 fontot mondott....ennyit a megértő, nem lehúzó, sokkal különb emberekről......állítólag ez is csak a magyarokra jellemző.....
Ugyehogyugye???

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2016.05.24. 12:44:26

@NomádMatyi: látod itt a liberalizmus.kimentek a többiek. Hagyták húgyoskodni. Ez a megoldás !!!! :-)) :-))

rezsöatya 2016.05.25. 08:05:33

A zar akadozasara WD40. Csodakat tud tenni!

Az emberi agy akadozasara nincs szer. Turelem. Az segit...
Tudnek meselni live in careres idoszakombol... na, de ok 90+ eves stroke-os, demenciaban szenvedo oregek voltak! A te vendegeidet meg szabadon engedik az utcan! :D

Mindig is tiszteltem azokat, akik emberekkel foglalkoznak. En tervezek, a papir nem beszel vissza, nem hugyozik be es hálás, amikor egy-egy szep rajz koszon vissza rola.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2016.05.25. 11:38:32

@rezsöatya reloaded: Egy biztos, a zárat nem én fogom megjavítani vagy beolajozni. Ha egy reggel nem tudom kinyitni, akkor leülök a küszöbre és majd a főnököm, aki FÉRFI , megoldja. Vagy nem! :-D

Bizonyítási kényszer meg nincs bennem. Itt nincs. Én tudom ki vagyok és mire vagyok képes. Nem kapnak belőlem többet, csak ami papíron jár nekik.:-))))) Fair enough?? :-P

Így is keményen túlteljesítem a munkaköri leírásomat bőven és a hálát itt sem ismerik. Teljesen természetes, hogy te odateszed magad, kompenzáció meg visszafelé nincs. Nagy ritkán ..valamicske, ám messze nem arányos....és az is csak a látszat kedvéért, hogy a saját lelkiismeretük rendben legyen. Az évi egyszeri John Lewis utalvány nem old meg semmit. Az igazi szándék a sima hétköznapokban nyilvánulhatna meg, de annak nyoma sincs. Mindegy....farkastörvények vannak itt is...az marad meg aki úszni tud és aki jól játssza ezt a játékot.
Szerencsére öreg róka vagyok, tudom, hogy kell a húzdmegreszdmeget játszani.:-DD A jelen állás szerint működik is több mint 3 éve.

rezsöatya 2016.05.25. 12:22:48

@NagyságosSodalisO [eng]: akkor itt is igaz:

- Uszni tud?
-...
- Es ha jol megfizetik?

:-)

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2016.06.20. 08:17:48

"Nagydarab, szemüveges, büdös, ápolatlan, fiatal , kb. 22 éves , óriási lobonccal . Alig fér bele a brutális méretű fodrászszékbe." Mondjuk ezért már veszélyességi pótlék is járna. :-)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2016.06.20. 22:43:34

@Suvahe: Hehe, hát kb. nagyjából igen.....Látnád milyen arcok jönnek néha...
Amikor jönnek a debilek, a félkegyelmek, amikor a hospitalizmus tipikus jeleit produkálva hintázik a székben a nagyapakorú apukának későn fogant 22 éves fia......nyilvánvaló, hogy esélye nem volt normálisnak születni.....

Majd összeszartam magam.....hintázott, morgott, néha rikongatott, folyt a nyála én meg igyekeztem levágni a haját
Nem volt eccerűűűűű, néha apuka rám nézett biztatóan és közölte, nem kell félni,nem bánt...

Hát kössz vaze :-)))

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2016.06.21. 10:37:31

@NagyságosSodalisO [eng]: Merész vagy. Ez már felér egy gázai övezetben teljesített katonai szolgálattal.
süti beállítások módosítása