"Az anyák olyanok, hogy maminak szólítjuk őket, meleg a nyakuk meg a válluk, ahová a fejünket fúrjuk, és jó szaguk van. Az anyák mindig (mindenkor, bármikor etc.) velünk foglalatoskodnak, állandóan rajtunk tartják a szemüket, és ettől láthatóan boldogok. Boldogok. A szemük színe olyan, mintha az ég be volna borulva, de mégis ragyogna a Nap. Nevetős szemük mélyén - később - meglátjuk a szomorúságot is, az állandó, kiapadhatatlan és eltörülhetetlen fájdalmat, amelyről nem tudjuk, mire vonatkozik, hacsak nem magára a nevetésre. Enni adnak, inni adnak, puszit adnak. (...) Vagy arra ébredünk, hogy ülnek az ágyunk szélén, és fogják a kezünket. Vagy pihekönnyű tenyerüket a mellkasunkhoz tartják, a szívverésünkön, és így ébredünk. Akárhogy is, amikor kinyitjuk a szemünket, az ő arcuk tölti be az egész látható teret. A világot. Később lesz egy rövid szakasz, amikor nem szeretjük (a falnak megyünk tőle), ha hozzánk érnek. Nem kell ezt kimondanunk, tudni fogják, érezni, és megtorpannak az ajtóban, ezt még mi nem látjuk, és azt sem, hogy onnét hosszan és kedvtelve kémlelnek minket, (...) mi még az álmok ködében úszunk, amikor puhán, aranylón, mintha angyalhangot hallanánk, valami gyönyörűségeset, puhán, suhogva, igen, a nevünket, egy angyal rebegi el a nevünket, az első nyújtózkodást megelőző rebbenésünkre az anyák is rebbennek, elrebbennek, vissza abba az életükbe, amelybe nincs belátásunk, árnyékos vidék, és amely igazán sosem érdekelt bennünket, halljuk a nevünket az égből."  /Esterházy Péter/

                                                               Igen, még mindig Állatfarm!

Mert a dolgok  visszamenőlegesen mindig megváltoznak, majd feledésbe merülnek,mint az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi. A Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – Minden állat egyenlő – érdekesen módosul…

Ébresztő állatok! Irány dolgozni! Én vagyok itt Napóleon és az lesz,amit én akarok! Aki ellent mond,az áruló! Aki négy lábon jár,az barát. Aki két lábon jár (és nincs szárnya) az ellenség.......

/Napóleon irányítja az Állatfarmot a lázadás után. Sztálinhoz hasonlóan a hadsereg (jelen esetben kilenc kutya) segítségével biztosítja hatalmát. Napóleon erőszakkal állítja félre vetélytársát, Hógolyót, a többi állatba pedig beleneveli a félelmet. Igazi diktátorrá válik és megváltoztatja az állati társadalom eredeti célját – a regény végére teljesen emberi életet él. ......-úgy kell neki- :-) Az állatfarm eseményei és szereplői mind a Szovjetunió történelmére utalnak, ez a könyv egyben a sztálini Szovjetunió allegóriája is./

És életében először lesz rá ideje, hogy tanuljon és művelődjön. Mint mondta, élete hátralévő részét arra fogja szentelni, hogy megtanulja az ábécé még hátralévő huszonkét betűjét..... 

                                                         Ez a modern fabula számomra megunhatatlan!

Régi kedvencem, idén újraolvastam.  Pofátlanul egyszerű nyelvű (már-már primitív), az író sem a legobjektívebb, és néhol túl sokat sejtet. De ettől függetlenül egy nagyon jó ötlet még jobb kibontása, jól eltalált jellemekkel, karakterekkel. A történet pedig hűen követi nemcsak a kommunizmus, hanem minden önkényuralmi rendszer forgatókönyvét. Ahogy Robespierre, Sztálin vagy épp Napóleon (meg persze a többiek) is végigsöpört nem túl dicső uralmán, vérben tocsogva. Nem csodálom, hogy a franciák érzékenyek a Napóleon névre, és nem lehet disznót így elnevezni a törvény szerint. Nehogy kitalálja a coca, hogy akkor ő már pedig forradalmár lesz. :) 

Ez valószínűleg a legjobb szatíra, amit valaha olvastam. Szinte komédiának indul az öreg disznó szónoklatával és a gazda elkergetésével – aztán azon kaptam magam, hogy már régen nem mosolygok, hanem rettegve várom, hova fajulnak a dolgok. Egy ponton túl az állatok már nem voltak állatok, és ez még jóval a disznók két lábra állása előtt történt. 

Hogy mennyire aktuális ? Döntse el mindenki maga! Mennyi "Napóleon" röfög körülöttünk?

Felidéznék pár nekem tetsző részletet.

HÉTPARANCSOLAT /2. fejezet/

1. Aki két lábon jár, az ellenség.
2. Aki négy lábon jár, vagy szárnyai vannak, az barát.
3. Állat nem visel ruhát.
4. Állat nem alszik ágyban.
5. Állat nem iszik alkoholt.
6. Állat nem öl meg más állatot.
7. Minden állat egyenlő.

3. fejezet részlet

Elvtársak! - kiáltotta Süvi. - Remélem, nem képzelitek, hogy mi, disznók, ezt önzésből csináljuk, vagy előjogokat akarunk biztosítani magunknak? Sokan közülünk egyenesen utálják a tejet meg az almát. Én sem szeretem. Egyedüli célunk az, hogy megóvjuk egészségünket. A tej és az alma (ezt bizonyítja a Tudomány, elvtársak) olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek nélkülözhetetlenek a disznók egészséges táplálkozásához. Mi, disznók, szellemi munkások vagyunk. Ennek a tanyának az egész vezetése és szervezése a mi vállunkon nyugszik. Éjjel-nappal a ti jóléteteken őrködünk. A ti kedvetekért isszuk a tejet és esszük meg az almát.

Túlságosan is nyilvánvaló lett, mennyire fontos a disznók egészségének megóvása. Így aztán minden további vita nélkül beleegyeztek abba, hogy a tej és a hullott alma (és az érett alma java része is) kizárólag a disznókat illesse.

10.fejezet

MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL!

Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesen egyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó.

Orwell imádnivaló karaktereket tett a zsebünkbe 1945-ben. Ő még akkor nem tudta , hogy milyen hosszú útra csomagolt nekünk. Időtlen időkig fogjuk hordozni a  zsebünkben Napóleont, Hógolyót, Süvit,Pirosszemet, Őrnagyot,Bandit, Rózsit, Benjámint és még sokan másokat.....

Előre bocsájtom, elfogult vagyok.Így aztán meg sem próbálok objektív véleményt megfogalmazni. / A mai magyar oktatást kritizálókat pedig udvariasan megkérem,hogy lapozzanak vagy igyanak egy kávét inkább. Ez az írás nem fog nekik tetszeni./

Történik Magyarországon, egy vidéki kisvárosban. Az ok, amiért tollat ragadtam, az egy esemény, amelyen nézőként részt vehettem. Ahol meggyőződhettem arról, hogy a mai kor "vívmányai"  nem tudják felülírni az egyetemes keresztényi értékeket.

Fiam nagykorúvá válása óta, messzire kerültem a magyar oktatási rendszertől.Így aztán nem is kísértem feszült figyelemmel a változásokat. Természetesen a médián keresztül hozzám is eljutottak a hírek. A nagy családomnak köszönhetően gazdagon el vagyunk látva óvodás és iskolás korú gyermekekkel. Rajtuk keresztül most újra lehetőségem van kicsit közelebbről látni, hogy is működik manapság az oktatás "gépezete".

      Adott egy katolikus általános iskola,amely nem csak bevételgyűjtés céljából elkészített egy produkciót, amit közönség előtt bemutattak.Először felkértek egy írót, hogy írjon egy színpadra vihető dalos-táncos-prózai darabot, ami korunk aktuális kérdéseivel foglalkozik.Amely, családokat, gyermekeket, iskolákat mikro és makro közösségeket is érint.Érdekes kettősség rejlett ebben a darabban. A történet, amiről a darab szól dupla funkcióssá vált, mert a téma egy kihívás és próbatétel,vizsga és analízis a családnak....és ugyanezt jelentette a iskola számára is, létre kellett hozni egy színpadon előadható darabot, mintegy "seregszemlét", az iskola apraja-nagyja részvételével. A darab szerint mindkettő tökéletesen teljesített. A feladat az volt, hogy "Mentsük meg Tomit" /ez a darab címe /. Így is történt.

    A tartalom szerint Tomi szülei válnak. A fiú kétségbeesve keresi a megoldást, mert nem akarja őket "külön" szeretni. Családot akar, egyet, egészet, úgy ahogy addig is volt.A fiú érzelmi válságba kerül, ugyanis őt, mint a család egyik fontos tagját kihagyták a döntésből.Abból, amely végérvényesen megbontja az addig tökéletesnek hitt szeretet, összetartozás és biztonság "intézményét",felismerte, hogy a szeretetét nem tudja porciózni.Súlyos döntést hoz. Akcióba lép és elhatározza, hogy többé nem megy iskolába. Ekkor majd az igazgatónő behívatja a szülőket és a fiút,így Tominak végre lesz lehetősége elmondani mennyire nem ért velük egyet és felszólítja őket, hogy kezdjenek közös párbeszédet a család megmentéséért....... Először a barátai szerették volna megmenteni különböző ötletekkel.Végül a fiú próbatételeken keresztül önmagát mentette meg Tündérországban, ahol a szeretet fáján kellett kigyűjtenie az összes szívet, különböző küldetéseket teljesítve.Mert a szeretet mindig győz. Mert a gyerekek mindig jók. Mert mi felnőttek is jók vagyunk, csak néha nem figyelünk eléggé a jelekre. 

 A színpadi díszleteket, a hátteret a gyerekek által elkészült rajzok adták, hatalmas méretben kivetítve. Láthattunk tündéreket, számokat , betűket, hangszereket, állatokat,sportolókat, harcoló fekete-fehéreket...mindezek betétként, különböző küldetéseket , feladatokat jelentettek Tominak. Az iskola diákjainak pedig egy csodálatos feladatot, az előkészület időszakában. Közös jelmezkészítést, megannyi kedves rajzot, amelyekkel megmutatták nekünk, hogy a számok nem csak számok, a betűk sokkal "többek" is tudnak lenni ha mi is úgy akarjuk.

     A történet színpadra való feldolgozása, a díszletek, jelmezek,a betétdalok, a koreográfia és a gyerekek játéka,láthatóan óriási befektetett energiát igényelt.A produkción keresztül pedig, mi nézők egy mesteri módon,tökéletesen megalkotott csapatmunkát is láthattunk.Míg néztem az előadást, számtalan gondolat fordult meg a fejemben...pl.hogy ez a kis színdarab messze túllép sok mindenen, mert igaz ,hogy a szereplők nem profi színészek hanem csodálatos gyerekek,és azon kívül, hogy a feladatuk volt "előadni", eljött végre az a várva várt pillanat az életükben, amikor a mesében belül lehetnek, mesét "játszhatnak " a valóságban is ... aztán még az, hogy a darabot nem profi színházi szakemberek vitték színre, hanem fantasztikus pedagógusok....akik, ki tudja hanyadszor, a tanítványaik által Tündérországban "dolgozhattak"....aztán az is eszembe jutott, hogy milyen gyakran halljuk manapság: " Hallottad, válnak X-ék, vagy Y-ék? "- és mi meg sem lepődünk, sietünk tovább a közértbe, a napi vacsoráravalót beszerezni....pedig tudnunk kellene, hogy ez sok-sok Tomit jelent, akiket valahogy, valakiknek meg kellene menteni....Hm...Sokkal több tündér és manó kellene!!!.... Dehát nekünk vannak manóink, tündéreink!!!!! Ma este láthattuk is, hogyan "dolgoznak".

    Ez az előadás egyenesen rámutat a legfontosabb értékekre.Minden egyes szereplő, a legkisebbtől a legnagyobbig a szemünkbe nézve kérdezi:-Mi lesz a világból,ha nem figyeltek ránk??Néztem az arcokat....a gyerekek átszellemült tekintetében a tiszta játékot és a varázslatot láttam, amit csak ők tudnak , a nézők szemében pedig láttam, hogy elhitték Tündérországot, figyeltem az oldalvonalon feszülten koncentráló pedagógusokat.....és rájöttem, hogy egy nagyon különleges pillanat részese lehettem.

 Itt és most nem egy szimpla iskolai produkciót láttunk, hanem egy csodálatos utazást, ahova egy kiváló közösség által, "meseautóban" ülve mindannyian egészen Tündérországig repülhettünk, 1,5 órán keresztül általuk mind tündérek lehettünk.

Kedves Kertvárosi Katolikus Általános Iskola!Köszönöm ezt a felejthetetlen élményt a gyerekeknek, pedagógusoknak,a tantesület minden tagjának, szülőknek, írónak, segítő családtagoknak.Gratulálok mindenkinek, csodálatosat alkottatok . <3

/A vágott videó felvételt az előadásról nem linkelem be kivételesen! Jelezzétek légyszi, privátban elküldöm akit érdekel./