Határonkívül

Határokon át, földön, vízen, levegőben

London "giccsei"

2015. február 24. 10:47 - rezsöatya

avagy mindig van új felfedeznivaló...

kezdokep_1.jpg

Ismét egy poszttal válaszolnék a pénteki (20.-ai) bejegyzésre. És amolyan rendhagyó módon... A pszichológus néni(?) azzal magyarázza a külföldön dolgozó honfitársaink rövidebb életét, hogy idekint „fokozott lelki megterhelésnek” vagyunk kitéve... Szerintem ez egyáltalán nem ország-, hanem inkább egyén- és helyzetfüggő.

„Az élet nem habostorta” - hangzik el A tanú című filmben. Hát nem bizony! Sem Magyarországon, sem külföldön nem az! Viszont bárhol is vagyunk, rajtunk áll, hogy sütünk-e tortát és díszítjük-e finom tejszínhabbal...!

Mert ugyan dolgozni jöttünk ki, de – legalábbis tapasztalatom, - ha a kezdeti nehézségeken túl van az ember (és nem fut bele újabbakba), akkor a szabadnapjait értelmesen kihasználva feltöltődhet, s felfedezheti az új környezetét (vagy akár a régit). Korábbi posztomban már írtam, hogy Skóciában is a day offokon mindig csavarogtam, ez is egy módja, hogy a stresszt levezessük (nem, nem találtam fel a spanyol viaszt, de nem is vagyok pszichológus! :-) ). Perczel Forintos Dóra szerint „jellemző ránk magyarokra, hogy az anyagi javak megszerzésére, birtoklására túlzottan nagyok az igények”. Most akkor ezért nem lennék magyar? Nekem a nem kézzelfogható világ, az érzések, élmények többet jelentenek! Amúgy is nehéz hetem volt (mondjuk magamnak „csináltam”!), íme egy kis képes hétvégi beszámoló.

 

London. Nem először, de (Budapesten sem egyszer jártam a Margitszigeten), mindig van új felfedeznivaló...

 

01_1.jpgGyalogos/biciklis híd a Paddigton Basin felett

 

Már régóta szerettem volna megnézni Heatherwick stúdió alkotását a Rolling, vagy másnéven Curling Bridge-t. Ez Paddogtonban van, pont ahová a vonatom beér, így itt kezdtem. Sajna, csak péntekenként délben lehet megtekinteni működés közben (a turistákon kívül ki ér rá akkor?), így a videót a YouTube-ról szedtem (s a gif forrása a wikipédia, de az összes többi saját fotó).

 

02.jpg

 

Így működik:

 

03.gif

 

 

 

 

Aztán átkerekezve a Hyde parkon,

 

04_1.jpg

(ha még nem mondtam volna, bringával mentem – már csak a „hosszú élet reménye” miatt is! hehe! ),

 

a Wellington Arch érintésével

 

05.jpg

 

a Buckingham Palotához értem:

10.jpg

 

11.JPG

 

12.JPG

 

13_1.jpg

 

Ha a királynőt nem is láttam, de egy lovas őrségváltást megszemlélhettem...

 

06_1.jpg

 

07_1.jpg

 

08_1.jpg

 

A felirat némely embernél is aktuális lehetne:

 

09_1.jpg

 

Majd a Trafalgar Square. Nelson admirális mögött már feltűnt a Nemzeti Galéria.

 

14_1.jpg

Itt Peder Balke 19. sz.-i norvég festő műveire voltam kíváncsi. Lenyűgöző, ahogy az Észak fényeit, jéghegyeit meg tudja jeleníteni!

 

15_1.jpg

 

16_1.jpg

S persze - és ki tudja hányadszor, - elmerültem a „nagyok” képeiben... Murillo-tól Canalettóig,

 

17_1.jpg

Turner-től Renoir-ig...

 

18_1.jpg

 

A Trafalgar Square-en valami színpadot „ácsoltak”, (kivégzés lesz?) nem néztem utána, milyen alkalomból, amúgy is igyekeztem, olyan áprilisi időjárás volt, hol kisütött a nap, hol beborult. Távolban a Big Ben,

 

19_1.jpg

 

Ami közelről is úgyanúgy néz ki! :-P

 

21_1.jpg

A Parlament a Temze partján

 

23.JPG

 

Westminster Abbey gyönyörű kőcsipkéi... sokáig álltam ott! Fantasztikus!

 

25.jpg

 

Covent Garden, London egyik művésznegyede

 

26_1.jpg

 

Érdekességek útközben:

 

27.JPG

 

28_1.jpg

 

Gyalogoshíd a Temzén:

 

29.JPG

 

London Eye:

 

30_1.jpg

 

és vissza a Big Benhez:

 

31_1.jpg

 

Nem azt mondom, hogy most ettől leszek hosszú életű, de hogy több, az biztos. Különben is, inkább hiszek a minőségben, mint a mennyiségben. De ezt majd százötven évesen még végiggondolom...! :-)

 

 

 

 

 

 

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hataronkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr707210339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.02.24. 11:41:57

jaa hogy ez a "Nesztek" :D

london a kedvencem, imadom, meg ha nem is igazi anglia mar (amugy lattam az indexen hogy a Menjek/Maradjak londoni resze hetvegetol fent lesz az indexen ha valakit erdekel)

na ha tenyleg kivegzes lenne ott, az nagy show lenne :D

2015.02.24. 17:27:16

Koszi, jo kis virtualis seta. En is olyan ember vagyok, akit fel tud dobni a szep kornyezet. Ehhez nem kell puccos kornyeken elni, mert minden penz nelkul oda lehet setalni ahol mindezt latni, tapasztalni lehet. Sztem erdemes meglatni kulfoldon ami szep es jo (mar ha akad ilyen), meg akkor is ha eppen honvagyunk van, vagy epp nem ott akarunk elni. Minimum sok uj, erdekes dolgot lehet latni, ami lekoti a figyelmet, vagy eppen eltereli a gondolatokat a problemakrol... Osszehasonlitani nem erdemes - mashogy szep es jo mint ami otthon az. Leginkabb: nem szabad a negy fal kozt gubbadni, ki kell mozdulni, amennyit csak lehet. Van akinek ez seta a varosban - nekem itt kirandulas a termeszetben. Es persze vannak olyan orszagok ahol ilyen setakat nem lehet megtenni - na ez nehez dio. Ha a pszichologus no szerint leleknyomorito Nyugaton elni, akkor mit mondana Afrika nemely orszagarol? Vegul is amit o sugall az az, hogy a magyarok nem kepesek uj helyzetekhez alkalmazkodni, ami nem igaz.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.02.25. 13:15:08

@cougarcat: Szerintem is fontos, hogy ezekre nyitott legyen az ember. A nagy kérdés az, hogy ehhez adottak-e a körülmények ? Idő ?? Pénz?? Energia ? Azt gondolom, hogy az egészséges kíváncsiság és a vágy önmagában kevés .......
süti beállítások módosítása