A 'Kerítés'

A közös határ USA és Mexikó között közel 2000 mérföld hosszú és ez áll számos természetes és emberi kéz által készült akadályból.Az építmény a legjelentősebb ember alkotta akadály a "Kerítés",2006-ban kezdték építeni és eddig több mint 3 billió dollárba került és átölel körbe 700 miles területet.
Ez a dokumentum film 2014-ben készült, végigkövetve a lakosság, határőrségek és bevándorlók életét akik oda-vissza mozognak a határ két oldalán minden nap.A film, mint egy statisztikai vizsgálat bemutatja,hogy a Kerítés,mint eszköz mit ért el a bevándorlási reformban.Vizsgálja a projekt hatását felfedve az
eredetileg kitűzött célokat is, úgy mint :illegális bevándorlás,kábítószer-
kereskedelem megakadályozása, az USA védelme a terroristák ellen......

Director: Charles Ommanney
Photography, Video & Sound: Charles Ommanney
Editor: Andrew Hida
Producer: Andrew Hida
Executive Producers: Richard Wolffe & Amy Pereira

De a film bemutatja az előre nem láthatott, képtelen következményeket is.

Az egyik zavaró és kevéssé ismert valóság a kerítéssel kapcsolatban az, hogy a közel 2000 mérföld hosszú határsávnak a kerítés csak 1/3-t védi meg .Az építmény összhatásában olyan mint egy patchwork 'alkotás', egyes részeken hullámos acélból, szögesdrótból,máshol drótkerítésből vagy magas deszkafalból áll és van
ahol véget ér , csak a nyílt tér, a szabadság' veszélyesen hívogató része a
folytatás.

Azok a migránsok, akik nem adják fel a jobb élet reményét, csak elindulnak a kerítés mentén, megtalálni azt a részt, ahol már szabad út az átkeléshez. Azonban ott könnyedén beleszaladhatnak a nagyon szigorú határellenőrökbe. Nagyon sok próbálkozás ért tragikus véget , több mint 2000 halálos áldozatot követeltek már
az illegális próbálkozások ami máig sem ért véget.....

Copy by Original story :http://www.worldpressphoto.org/multimedia-
gallery/2015/the-fence?gallery=2918986#fullcontext

Fordítás : Határonkívül

     Ebolában meghalt férfi felesége könnyek között telefonál....

                                            Utcáról-utcára folyik a harc az ebola ellen.

                 /Az eredeti cikk megtalálható :2014.okt.16, The New Yourk Times-ban, szerző : Ben C.Solomon/

Néhány monrovai mentős is megfertőződött ebolával,míg mások támadják őket, mert nem kapnak betegellátást időben.
Egy hétig úton , és Libéria fővárosa egyre mélyebbre merül a krízisben. 

A mentős munka Libériában nagyon magányos és fárasztó 'üzlet'.                                

Fighting the Ebola Outbreak, Street by Street from The New York Times - Video on Vimeo.

Helyszín: Monrovia, Libéria fővárosa

-Az út megrepedt, nagyon göröngyös-...Kiabálta Gordon Kamara a mobiltelefonjába, a feje fölött sikító mentőautó szirénája alatt.A telefon folyamatosan csörög hajnal 5 óra óta.
-Nem most! Most nem!-Kiabálta később a telefonba az ambulancia nővérének.
-A város másik oldalán vagyunk!-
A hívások a hét folyamán ugyanazok voltak:barátok, ismerősök, ismerősök ismerősei, családtagok, rokonok vagy teljesen idegenek.Mindegyikük szerettei ebolában betegedtek meg és neki könyörögnek, hogy jöjjön gyorsan.A hét minden napján nonstop dolgozott Kamara és legénysége a fővárosban, egy régi amerikai mentő autó fedélzetén aminek még mindig kaliforniai rendszáma volt.
-Sosincs megállás!- mondja Kamara egy újabb hívás fogadása közben.
Vagy 15 mentős csapat kering körbe a városban és folyamatosan szörnyű nehéz döntéseket kell meghozniuk.Több száz új ebola fertőzöttet fedeznek fel minden egyes héten,de sokkal több a fel nem fedezett új beteg.És a járvány során közülük csak egy kis százalék jut el kórházba és kap megfelelő ellátást.
-Látjuk, ahogy befolyik a közösségekbe, először csak egy és aztán rengeteg fertőződik meg.-mondja Kamara. "A térképet lassan vörösre festi a vírus."

Gordon Kamara, an ambulance nurse, checking on a body in the middle of a street last month. A video about Mr. Kamara’s experiences is at nytimes.com/video. Credit Daniel Berehulak for The New York Time

Szembekerülve az ebolával néhány közösségi csoport belépett a segítőkhöz, motiválva az önzetlenség és a kétségbe esés által.Bizonyos környékeken az önkéntesek csapata próbálja követni a megbetegedetteket, áldozatokat, elmagyarázzák a fertőtlenítési alapszabályokat , de sajnos nagyon csekély felszereléssel, dekontamináló anyaggal rendelkeznek, gyakran nincs elég klór,hogy gátat állítsanak a járványnak.
Mr. Kamara nem a kormány alkalmazottja.Mégcsak diszpécsere sincs, aki megmondhatná neki, mikor hova menjen, melyik beteget vegye fel.Ehelyett,a csapatát egy ellenzéki parlameni képviselő finanszírozza Saah H. Joseph, aki behozta a két használt mentőautót Amerikából ebben az évben Monroviába......

Döbbenetes videó filmet készítettek, megrázó és felkavaró a valóságot látni.
Vannak akik megkérdezik, mi közünk nekünk ehhez, messze -távoli vidék, jobb ha becsukjuk a szemünket és nem nézzünk szembe a világban történő fájdalmas dolgokkal!

Én azt gondolom, igenis, kötelességünk lélekben velük lenni, erőt küldeni nekik,velük együtt reménykedve, hogy egyszer vége lesz ennek a szörnyűségnek.

                                                                  Welcome to India

Következzen egy kicsit részletesebb leírása, hogy milyen emberekkel találkoztam Indiában. Természetesen ezek a leírások nagyon szubjektívek és csúnya módon általánosítóak. Összességében nagyon sajnáltam, hogy Angliában (az egyetemen) szerettem az indiaiakat, míg Indiában ez az érzés feléjük nagyon gyorsan és nagyon meredeken lehanyatlott.

A végére azért próbáltam egy-két számadatot is gyűjteni, hogy valami konkrétat is lássunk. Politikai elemzésbe nem mennék bele, mert nem is tudok annál sokkal többet, hogy egy tényleges demokráciáról van szó (ahol persze egy ember általi többszöri szavazás előfordulhat személyes beszámoló alapján, de hát hol nem csúszik hiba a rendszerbe?), ahol alapvetően a társadalmi konvenciókon kívül nincsenek jelentős törvényi szabadságjog-korlátozások.
Tényleges szabadság van és tényleges kapitalizmus. "Mindenki annyit ér amennyije van", vagyis abból él, amit magának összedolgozik, legyen az fehéren vagy feketén. Látszólag az állam nem túl szociális.

 Násznép egy állítólagos alsó középosztálybeli esküvőn ... bár nem értek hozzá, a szári alapján kicsit jobb módúaknak ítélném a képen látható hölgyeket

Viszont van fejlődés, de erről majd a végén egy kicsit. Még annyit, hogy általában nehéz ruházat alapján belőni valaki vagyoni helyzetét, persze mondjuk a gazdagabb nőkön például látszik, hogy azért komolyabb szárit hordanak, de inkább az autó márkája a döntő (és felső kategóriásokból van bőven - főleg a luxusabbnak számító bevásárlóközpontok bejáratánál, ahol a tulaj kiszáll, a bevásárlóközpont sofőre pedig elviszi a parkolóba, és majd a vásárlás végén előálljon).

A "lakótelep" ahol én laktam (már a második vendégházban). Ez jól néz ki

Ez meg nem néz ki jól....

Varanasiban az utcán ... bizalomgerjesztő, nem?

A fenti kép szöges ellentéte ... élő zongoraszó ... ez már olyan luxus volt, hogy én is rosszul éreztem magam

Haladjunk tehát sorban.

 1, A barátok

Nagy szerencsém volt, hogy egy, az angliai egyetemen megismert indiai barátnőm felajánlotta, hogy segít mindenben az odaérkezésemkor. És tényleg sokat segített, pl. összeszedett a reptéren, próbált segíteni szállást keresni, adott metrókártyát, SIM kártyát, első nap elkísért és összeszedett az irodában, és később is ha bármi kérdésem vagy gondom volt, mindig rendelkezésemre állt.
Tényleg nagyra értékelem a segítségét, azt azért meg kell jegyeznem, örök fikázóként, hogy összességében azért elég megbízhatatlanok, tervezni nagyon nehéz velük, ami inkább ugye a déli jellegű "lazaságukból" adódhat.
Nyilván társadalmilag a (felső)középosztályba tartozik, hiszen megengedhette magának az Angliában való tanulást, hasonlóan egy szintén másik, Leedsben megismert indiai haverom, akinek az apja vállalkozó, az anyja házi asszony és van cselédjük.

2, A barátok szülei

Nagyon intelligens, oktatott emberek. Viszonylag érdeklődőek (de muszáj is annak lenniük, tekintve, hogy én voltam az egyetlen vendég).
Ennek ellenére, azért elég hagyománytartóak is. A barátnőm apja megkövetelte a lány fiúbarátjától, hogy a szokásoknak megfelelően köszöntse (és fejezze ki tiszteletét iránta ... vagyis nem csak egy "hello" volt ... ez valahogy úgy nézett ki, hogy a srác a kezével megérintette a leendő após mindkét lábfejét egymás után, aztán meg valami keresztféleséget vetett).
A lány és a fiú nem fogták egymás kezét sem a lány, sem a fiú szülei előtt. Este a lány apjától fél óra kimenőt kaptunk mindhárman, hogy megnézhessük a tűzi játékot (diwali volt). Olyanról persze álmodni se merjen senki, hogy a fiú vagy a lány a másiknál alszik.
Végül is meglepő, hogy én a lány családjánál aludhattam fiú létemre :D
A lány anyukája pedig még konzervatívabb volt, megtartotta a vallási szertartását a tűzi játék előtt a kis házi szentély sarkában. Angolul egyébként nem beszélt.

Kivilágítás Diwali alkalmából egy jobb-módú környéken

2, Az első landlord

Az első, ideiglenes szállásom végül is kellemes meglepetés volt, legalábbis elsőre (ahhoz képest, hogy mire számítottam). Nagyon kedves, intelligens landlord, folyamatosan ajánlgatta a segítségét stb.
Persze ő is ensz-es volt, vagy akármi, 500 nyelvet beszél, kanadai, angol és még ki tudja milyen állampolgár ... na itt már kezdett gyanús lenni, hogy nem biztos, hogy minden szót készpénznek kell venni (de az is lehet, hogy igazat mondott).

Az első vendégház, ahol laktam

Mindenesetre persze az interneten írt ár 150%-át kellett volna fizetnem a fürdőszobás szobáért, és amikor jeleztem, hogy nem erről volt szó, akkor kezdett el mérséklődni az ár kb. 130-140%-ra. Persze ezt nem fogadtam el és a kiköltözés mellett döntöttem, így az addig eltöltött 3 nap felára is rögtön megugrott ... de mindegy, így jártam.
De a végén még hozzátette, hogy akármikor hívhatom ha segítségre lenne szükségem. Szerencsére nem kellett hívnom.

3, A második landlord

Vagyis a szolgája (értsd: ügyeletes az úgynevezett vendégházban), mert hogy magával a landlorddal sokáig nem is találkoztam, csak az egyik rokonával, akivel megegyeztünk a "kedvezményes" árban (azért mégis olcsóbb volt, mint az első és még jobb hely is).
A kis szolga nem volt kifejezetten barátságos és angolul sem beszélt túl jól. Egy idő után azért megszokta, bár látszólag sosem örült, amikor valami munkát, vagyis kellemetlenséget okoztam neki és cselekednie kellett (pl. kiesett a törölköző tartó a falból és vissza kellett szerelnie, borravalóért sokszor megkértem, hogy hozzon ezt-azt a közeli trafikból, stb.).

A második vendégházam (a bevezetőben volt kép a környékről)

Persze cigit a "lakótelep" kapujában álló biztonsági őr részére bátran kért (igaz, szerencsére nem sokszor). Sőt, szerintem lopta is a cigit néha-néha, de ezt nem nagyon tudnám bizonyítani, és szembesítéskor amúgy is még jobban elfelejt angolul (egyszer egy bontatlan dobozt hagytam az asztalon, és mire visszaértem pár nappal később, nem volt ott ... szembesítéskor nem értette mit akarok, bejött a szobába, lehajolt benézni az asztal alá ... és hopp, hirtelen ott termett a cigi ... kicsit fura szerintem, mert én nem láttam a dobozt az asztal alatt ... és amúgy is, fújt volna a szél a szobában vagy magától repült volna a cigi az asztal alá?!).

Na mindegy, ezért általában a cigit és a pénzt elrejtettem (sőt, az összes pénzemet inkább néha furikáztam magammal mindenhova); ha pedig a laptopot vagy a fényképezőt akarta volna meglovasítani, az túl feltűnő lett volna, úgyhogy azzal nem is próbálkozott szerencsére.

4, A kiszolgáló személyzet

Ezalatt értek minden kiszolgáló egységet, étteremtől a szállodáig, valamint az indiai alkalmazottakat az irodánkban.
Ők minden esetben nagyon illedelmesek és szolgálatra készek, ami azért lehet, mert 1, ez a munkájuk; 2, ha panasz érkezik rájuk a külföldiek felől, azonnal találnának a helyükre mást.

Pénztáros az egyik szupermarketben

Az irodában különösen volt egy-két nagyon kedves személyzeti tag, akikre illett az eredeti elvárásom az indiaiak felé. Sajnos viszont ez volt a kisebbség.
Még érdekességképpen, hogy ne csak szubjektív része legyen a dolognak: a villanyszerelő srác (egyetemista vagy friss diplomás) kb. havonta 60 000Ft-ot keresett az irodánkban. (Én nekem csak a havi szállásdíjam volt 96 000Ft csak összehasonlításképpen).
5, Az edzőtermi emberek
Összességében normálisok, kulturáltabbak mint az utca népe, hiszen ez már egy erős közép, felső és oktatott réteg volt. Nem voltak azonban kifejezetten barátságosak (mint általában senki, egyébként).

Az edzőterem ...

... a főút, ahol található volt

Egy oldalutca az előbbi főútról

És az edzőteremhez "közel" lévő metrómegálló

Első alkalommal 2 srác meg egy lány eldobott a metróig, ahol le is alkudtak nekem egy tuktukot, szóval rendesek voltak. A vicces történet inkább a köztünk lezajló párbeszéd, aminek a következő a lényege:
- ha 25 évesen még nem vagy házas, akkor defekt van a fejedben (legalábbis régebben ez volt az általános hozzáállás, mondták ők ... vajon hogy fiatal létükre ők is úgy gondolták-e, vagy csak kamuztak a nagy modernségükről, azt nem tudom)
- az elrendezett házasságról szóló kérdésemre szintén magas szintű modernségről próbáltak tanúbizonyságot tenni, azt állítva, hogy manapság és főleg a városokban már nem annyira jellemző az elrendezett házasság.
Erről sajnos nem nagyon lehet statisztikát készíteni szerintem, de az tény, hogy egyre többen házasodnak szerelemből. Ennek ellenére, nem reprezentatív felmérésem szerint még mindig többségben vannak az elrendezett házasságok.

6, A partyarcok

A liberálisabb (oktatottabb és gazdagabb) fiatalok azért isznak már alkoholt. És elég hamar be is rúgnak, amivel legalább olcsón megússzák a bulit, mert a bárok egyébként nem túl olcsóak (amit mondjuk megengedhetnek maguknak). A nagy buli éjfél körül véget is ér, mert törvényileg éjfélkor vagy legkésőbb 1-kor be kell zárniuk ezeknek a helyeknek (ez alól csak néhány külön engedéllyel működő klub kivétel - ilyenben nem voltam).

Szórakozóhely egy luxusszállodában, valószínűleg közép vagy felső osztálybeli vendégekkel

Egyébként a "korai" zárással nincs gond szerintem, teljesen emberi idő. Viszont vicces látni, ahogy a részeg fiatalok este 10-11 körül bukdácsolnak kifelé a szórakozónegyedből.
Azonkívül, hogy elég alacsony az alkoholtűrő képességük (magyarul hamar berúgnak), ők már beillenének egy európai kultúrkörbe, ilyen szempontból legalábbis. Kicsit vicces látni a nagy alkohol ellenes társadalom tagjait ilyen "keményen" partyzni, kiöltözve full sminkben, rendesen, nyugati zenére ugra-bugrálva (de azért egy-egy bollywoodi party szám is fel szokott csendülni természetesen).

Buli egy bárban a sok külföldit elszállásoló gazdag elővárosban

De általánosítok, bocsánat ... és ez amúgy is az ellentétek országa. Belefér.
Egy házi buliban is jártam,a hol hasonló jellegű emberek voltak, akik ittak, cigiztek, táncoltak (igaz többnyire indiai, de party zenére, nem népzenére) - a házi gazda szülei előtt! És mielőtt ideértünk, egy másik házban iszogattunk, ami olyan volt, hogy mi is irigyelhetjük.

Házibuli

A szülők előtt ivás és dohányzás vs. "nem fogjuk egymás kezét" effektus között érzek egy nem szerény különbséget!
A Nehru egyetem campusán is jártam, ott ugyan nem partyn és nem is láttam semmi partyra utaló jelet ... a campuson amúgy sem lehet alkoholt kapni (amúgy mindenféle bolt és étterem/menza van ott). Ha jól emlékszem, nem koedukáltak a kollégiumok egyébként.
Egy másik campuson jártam valami este 7-zől este 10-ig tartó bulin, ahol természetesen alkohol nem volt (erről részletek a blogomon: https://davidaroundtheworld.wordpress.com/2015/02/22/rock-your-body/)

7, A rendőr

A sikátorokban könnyen eltévedhet az ember. Ilyenkor talán a legjobb megoldás, hogy az ember a sarkon álldogáló rendőrtől kérjen irányba igazítást.

Én - ott középen ... menekülés a Gangesz folyópartjáról ...  az épületek mögötti sikátorokon át (vagyis ki)

Ha persze a rendőr tudna/hajlandó lenne megszólalni angolul és segíteni. De nem volt. Legalábbis annál az egy alkalomnál, amikor szükségünk lett volna rá a legszentebb hely (Varanasi) valamelyik undorító, koszos, büdös sikátorában.
Szerencsére többet nem kellett rendőr közelébe mennünk. Általában nem zaklatják a külföldieket, legalábbis a saját tapasztalatom alapján (mondjuk engem szerencsére az erről híres (?) Oroszországban sem vegzáltak egyszer sem).

8, A tuktuk vezető

Az egyik legrosszabb. Általában nagyon keveset beszél angolul, többek között mert valami faluból származik. Gátlástalanul és pofátlanul átver.
Az embernek támad némi rossz érzése, amikor egy tucat tuktukoshoz kell odamennie alkudozni. Legalábbis én nagyon nem szerettem.

Egy kis WC szünet menetközben

Ha úgy tartja kedve, nem visz el (annak ellenére, hogy lehúzna, vagyis jól keresne rajtad). Elég veszélyesen is vezetnek, ami egyébként egy élmény, de elsőre kicsit halálfélelme lehet az embernek.

Szívesen alkudozol? Sok sikert (ha alkudtál is, még úgyis rosszul jártál)

Érdekesség, hogy ugyan az egész társadalom hozzáállása mondhatni érdekes az alkoholhoz (nem isznak sokat általában, nemzeti italboltok vannak, a metrón nem lehet szállítani), azért az önkábítást senki nem veti meg.
Erre a legjobb példa a tuktuk vezető, mert nagy többségük úgynevezett bételt vagy mit rág. Ez tulajdonképpen valami dohány meg még valami, amitől olyan vörös a köpetük, mintha vért köpnének. És ugye tudjuk, hogy köpködni nagyon szeretnek, szóval rögtön leellenőrizhető, hogy kábult-e a "sofőrünk". És sokan sokszor azok ... de azért haláleset szerencsére ritkán szokott lenni ennek ellenére is, legalábbis én nem tapasztaltam szerencsére.

9, Az utcagyerekek

És a leges legrosszabb. A hatalmas szegénység egyik legnyilvánvalóbb megnyilvánulása. Szerencsére azonban ezzel sem találkoztam sokat.
Egyszer volt az, hogy lógott rajtam 2-3 gyerek ... ami egyébként az egyik legfejlettebb, leggazdagabb és külföldiekkel tele lévő előváros egyik metrómegállójában volt.
Bár nagyon sajnáltam őket, az egyetlen dolog amit tehet az ember az a szó szerint lerázás (mint kézmosás utána a vizet) és a gyors léptekkel való haladás a célod felé (ebben az esetben a metrómegálló, oda nem jönnek be).

Az iroda mellett lévő mini sátortábor ... ezek munkások ... és ezek a kisgyerekek nem jötek kéregetni

Sok metrómegálló kijáratánál vannak sajnos hajléktalanok és hajléktalan gyerekek, akik természetesen a két lábon járó pénztárcákra (értsd: külföldi - hiszen hozzájuk képest tényleg azok vagyunk, de nem a gazdag indiaiakhoz képest!) különösen ugranak. Továbbá még a közlekedési lámpáknál futhat beléjük az ember, és amint látják, hogy fehér vagy, nem tágítanak a tuktuk mellől, sőt, még próbálnak hozzád is érni, pl. nekem egyszer kivenni a kezemből egy pizzás dobozt. A rendesebb (1-2) tuktuk vezető elhajtja őket.
És hogy ezzel kapcsolatban mennyire tükrözte a valóságot a Gettómilliomos? Természetesen erről nem tudok tényekre hivatkozva nyilatkozni, de azt hiszem van megalapozottsága a filmnek.
Egyébként kevesebb kéregetőt, mint olyat látni az utcákon, mert mindenki csinál valamit, legalábbis látszólag (bár nagyon hatékonytalanul): söpröget, árul valamit, stb.)

Folyamatos tevékenykedés van (ez egy muszlim negyed egyébként)

Közben pedig olyan gazdagság is létezik az országban, ami nekünk is elképzelhetetlen. Az ellentétek országa elnevezés nem egy üres közhely (és a világ segglyuka megnevezés sem, sajnos, legalábbis az én szempontrendszerem alapján).

De azt el kell ismernem, hogy a nagyon sok rossz mellett azért gyors ütemben fejlődik ország, aminek bizonyítékául vehetjük a hihetetlen sebességgel épülő hihetetlen hosszú metróvonalakat a fővárosban.
Egyszer eljöhet az idő, hogy az európaiak akarnak majd Indiába költözni? Lehet ... bár szeretném ha Európa nem süllyedne olyan szintre (természetesen az általános jólétet nem sajnálom, sőt kívánom minden indiai és más ember számára is).

Végül álljon itt pár adat a Világbanktól, ami objektívebben mutatja az indiai helyzetet.

Statisztikai adatok Indiáról

India demográfiai profilja

A világon 6 ember közül egy Indiában él. India népessége Kína mögött a második, és várhatóan meg is haladja Kína népességét 2040-re, 1,5 milliárdos létszámmal. India 2000 elején érte el az 1 milliárdos népességet, ami csaknem háromszorosa az 1951-es, 361 milliós népességnek. India népsűrűsége a világon az egyik legmagasabb, 789 személy/négyzetmérföld, az amerikai népsűrűség tízszerese. India 25 államra és 7 uniós területre oszlik. 2000-ben Uttar Pradés (India legnagyobb állama), függetlenként a világ hatodik legnagyobb országa lett volna, 166,6 millió emberrel. 1998-ban a népesség 80 %-a vallotta magát hindunak, 14 % muszlimnak. A vallási kisebbségek között szikheket, keresztényeket, buddhistákat és dzsainákat tartanak számon. A kaszt, osztály és vallás gyakran okozott feszültséget a különböző közösségek között.

India nagyrészt agrárország. Az elmúlt néhány évtizedben az emberek fokozatosan városi területekre költöztek. A városi népesség a teljes népesség 19 %-a volt 1965-ben, ez 2000-re 28 %-ra emelkedett.

A népesség mérete és termékenység

Indiában 1921 óta növekszik a népesség, 2,5 %-os csúcsot ért el 1981-ben. 2000-ben a növekedés ütemét 1,8 %-ra becsülték, ami azt jelenti, hogy a népesség 39 év alatt megkétszereződhet. 2025-re Indiában több ember élhet, mint az egész fejlett világban, ideértve Japánt. A teljes termékenységi ráta az 1947-es 6-ról 3,3-ra csökkent 2000-ben. Várhatóan tovább csökken, 2020-ra egészen a szinten tartásig. Ennek fő oka az átlagos házasságkötési életkor emelkedése. 1961- ben az átlagos házasságkötési életkor a férfiaknál 26, a nőknél 16 év volt. 1993-ra ez 26,5 illetve 24,5- re emelkedett. Bár a növekedési ráták csökkennek, a népesség éves gyarapodása folytatódik. India minden évben több embert ad a világnak, mint bármely egyéb ország. A 70-es évek végén, amikor a növekedési ráta a legmagasabb volt, az éves növekedés átlagosan 13,7 milliót ért el. India kormánya a függetlenség óta hangsúlyozza a családtervezést, fogamzásgátlók használatával. 2000-ben a becslések azt mutatták, hogy a férjezett indiai nők 48 %-a használt valamilyen fogamzásgátló módszert; 43 % modern fogamzásgátló módszert. A valamilyen fogamzásgátló módszert használó párok közül a nők 67 %-át, a férfiak 9 %-át sterilizálták.

Egészség és halandóság

A betegségek jobb gyógykezelése alacsonyabb halálozási rátát eredményezett. A halálozási ráta/1000 ember az 1955-ös 26,6 %-ról 9 %-ra csökkent 2000-ben. Az elmúlt tíz évben a csecsemőhalandóság/ 1000 születés az 1989-es 96 %-ról 72 %-ra csökkent 2000-ben, ami megfelel a dél-közép-ázsiai 74 %- os átlagnak. A halálozási ráta 1955 óta tartó csökkenésének fő oka a nagy járványok megfékezése, különösen a sikeres malária eltörlési program a 70-es években, és a gyerekek átfogó oltási programja. Az anyák és gyerekek egészsége területén a kormányprogramok között szerepelnek: oltások DPT, himlő, tetanusz és más gyerekbetegségek ellen, nők, különösen terhes és szoptató anyák egészséggondozása. 1996 végére a terhes nők 78 %-át oltották be tetanusz, 89 %-át DPT, 90 %-át himlő és 81 %-át kanyaró ellen. Bár az oltások számos járvány csökkentéséhez járultak hozzá, a HIV/AIDS ellen nincs vakcina. Jelenleg világszerte 60 millió ember él együtt a HIV/AIDS vírussal. Ez a vírus egyre jobban terjed, különösen Indiában. Valamennyi ország közül Indiában él a legtöbb fertőzött személy, több, mint 8 millióan. Férfiak és nők egyaránt tovább élnek. 1965-ben a férfiak és nők életkilátásait 46 illetve 44 évre becsülték. Ezek a számok 60 illetve 61-re emelkedtek 2000-ben.

Népességi jellemzők

Indiában a népességi struktúra fiatal. Amerikában, 2000-ben a népesség 21 % volt 15 év alatti, 13 % 65 felett. Indiában a népesség 36 %-a 15 év alatti, és csak 4 % 65 felett. A nemzetközi migráció nem jelentős Indiában. Az 1947-es függetlenség óta főként Pakisztánból és Bangladesből történt bevándorlás. A kivándorlás nem volt elég nagy ahhoz, hogy demográfiailag jelentős legyen; bár aggódnak a nyugati „brain drain" miatt. A 80-as évek elején a legtöbb kivándorlót, különösen gazdasági értelemben, a Közel-Kelet vette fel.

Népesedéspolitika

India kormánya a jelenlegi népesedési helyzetet rendkívül komolynak tekinti, különösen a szegénység enyhítését illetően. Kísérletet tettek arra, hogy a népesedéspolitikát és az általános fejlesztési terveket integrálják az ötéves tervekbe, amelyeket 1951-ben kezdtek el. Az egymást követő tervek szélesítik a programokat, hogy átfogó anya- és gyerekegészség gondozást biztosítsanak. Népszámlálás tíz évenként, 1881 óta folyik rendszeresen. 1976-ban, a negyedik ötéves terv (1972-77) során Szandzsaj Gandhi, a miniszterelnök fia kísérletet tett a kényszerű sterilizálással. A kényszerű sterilizálások végül megbuktatták a kormányt. A következő kormány hangsúlyozta a családtervezés önkéntes jellegét, annak beépítését az általános anya- gyerekegészség gondozás és táplálkozás programokba. A hetedik ötéves terv (1987-1992) arra törekedett, hogy szinten tartó termékenységet érjenek el 2000-re. A nyolcadik ötéves terv (1992-97) több program megvalósítását kezdeményezte, köztük a gyerek túlélés és biztonságos anyaság programokat 1992-ben. Erőfeszítések történtek, hogy biztosítsák a nők szülés előtti, alatti és utáni gondozását. 1996-ban azt a célt tűzték ki, hogy 2000-re felszámolják a himlőt. A kilencedik ötéves terv (1997-2002) céljai: a népesség növekedésének megfékezése, valamint a gazdasági fejlődés felgyorsítása. További célok a megfelelő termelékeny foglalkoztatás, a szegénység felszámolása, a környezeti fenntarthatóság biztosítása, a nők mint aktív szereplők bevonása a társadalmi-gazdasági változásokba és fejlődésbe.

Társadalmi-gazdasági jellemzők

1987 óta az egy főre eső jövedelem 23 %-al emelkedett, 300 $-ról 370-re. 1951-től 1981-ig a bruttó nemzeti termék évente elég állandó, 3,5 %-os szinten növekedett, 1980-87 között elérte a 4,6 %-ot. 1997-ben a GDP reálnövekedési rátát 5 %-ra becsülték. 1996-ban még mindig a mezőgazdaság adta a GDP 30 %-át, az ipar és a szolgáltatások 28 illetve 42 %-a mellett. 1995-ben a 390 millió munkás 67 %-a dolgozott a mezőgazdaságban, 18 % a szolgáltatásokban, és 15 % az iparban. A jövedelmi egyenlőtlenség magas. A népesség 35 %-a élt a szegénységi határ alatt 1994-ben. A 350-400 millió, szegénységi határ alatt élő vidéken él. Ugyanakkor Indiában van a világ legnagyobb középosztálya (300 millió), amely 1947-ben még szinte nem létezett. A fogamzásgátlók kevéssé elterjedt használatát azzal indokolják, hogy sok nő nem tud írni-olvasni. 1981-ben a vidéki indiai nőknek csak 18 %-a tudott írni és olvasni. Csaknem 15 évvel később ez a szám 37,7 %-ra emelkedett, 1995-ben. Mindkét nem esetében magasabbak a számok a városi térségekben. Pl. Keralában, India leginkább urbanizált és gazdaságilag legfejlettebb államában a férfiak 93 %a, a nők 86 %-a volt írástudó 1991-ben. Sokkal több férfi olvas és ír, városokban és vidéken egyaránt. 2000-ben a férfiaknál ez a mutató 65 % volt, csaknem kétszer annyi, mint a nőknél. A kormány hosszútávú célkitűzése az általános elemi oktatás minden gyermek számára, 14 éves korig.

Szép napot nektek