Határonkívül

Határokon át, földön, vízen, levegőben

Sítúra a kanadai vadonban

2015. március 02. 10:22 - határonkivül

Cougarcat posztja, megtűzdelve a hideg tél szépséges fotóival. Köszi.

elso.jpg

Purcell hegység ,– távolban a Sziklás hegység vonulata

 

British Columbia tartomány Kanadának azon része, ahol a legjellemzőbb a természetközeli életmód. A hegyi kerékpározástól, az óceáni kajakozáson keresztül a hátvidéki sielésig, sokféle szabadtéri szenvedélynek élnek a helyi lakosok. Mindez nemcsak elfoglaltságot, hobbit jelent nekik, hanem a széles értelemben vett kultúrájuk, identitásuk részévé is vált. A sport teljesitményen és a természetben eltöltött időn túl az is hagyomány, hogy a résztvevők a civilizációtól távol, nehezebb körülmények között tesztelik tűrő- és túlélő képességüket. Ennek a gyökere pedig az első telepesek, a pionirok életmódjához vezet vissza, akik Nyugat-Kanada európai szemmel felfoghatatlan terjedelmű és nehézségi szintű vadonjában voltak kénytelenek a helyüket megállni. A mai posztnak csak narrátora leszek, hiszen az alábbi kalandokat a férjem élte át.  

A 10 napos sitúrát az Alpine Club of Canada szervezi minden évben Golden környékén, a Purcell hegységben, amely a Kanadától az USA-ig húzódó Columbia hegység egyik vonulata. A siház csak helikopterrel közelithető meg - errefelé semmiféle más jármü nem képes eljutni. A ház 2300 méter magasan helyezkedik el, ahonnan felfelé kell vándorolni még sitalpakon, és onnan lesiklani.  A környéken  nincs mobil szolgáltatás - a lavina, időjárás és hóviszonyok jelentésre szolgál egy rádió, amit a siház tulajdonosa üzemeltet. Segélykérésre pedig műholdas telefon szolgál.

sihaz.jpg

A síház

helikop.jpg

A helikopter újra felszáll de már nélkülünk

A siházban nincs folyó viz vagy fürdőszoba. Vizet a közeli patakból kell hozni, ahol nem ritkán a jeget először fel kell törni. A konyhában propán bután gázzal lehet főzni, melegiteni, viszont az összes élelmiszert a résztvevőknek magukkal kell hozni. Minden  nap két ember felelős az étkeztetésért – a menün egyszerű és laktató ételek szerepelnek, amit otthon előre el lehet késziteni és csak fel kell melegiteni. Fűtésre fakandalló szolgál, cicamosdásra meg szintén fával fűtött szauna. Ha hiv a természet, akkor a kinti budit lehet csak használni, ahol éjszaka és korán reggel kb. – -25 C van.

sibudi.jpg

The Drop Zone, avagy a Pottyantó Zóna, vagyis a „sibudi”

A környéken nincs lesikló pálya, vagy sifelvonó. A csapat (férfiak és nők, huszonévestől a hetvenesig) reggeli után sitalpakon kezdi meg a fárasztó, tüdőkiköpködő menetelést felfelé, egy közeli csúcshoz. Valamikor telemark felszereléssel végeztek ezt a „death march”-ot, de ma már mindenki átváltott alpine touring technikára, mellyel a felfelé menetelés valamivel kevesebb erőfeszitést vesz igénybe, és igy többször meg tudják ezt tenni egy nap. Naponta kb. háromszor képesek megtenni a mászás és lesiklás körforgását mielőtt vagy a kimerültség, vagy a lebukóban lévő nap véget vet a mulatságnak.

oreg.jpg

 A csoport legidősebb résztvevője készülődik a napi gyűrődéshez

csucs.jpg

 Menetelés a csúcsra

ho.jpg

siklas.jpg

A lesiklás nyomai a porhóban

lavina.jpg

 

Lavina

 

Újra visszatérve a siházba, a csoport vacsorázik, utána egy ital mellett beszélgetnek, anekdotáznak, néha humoros versikéket (limericks) faragnak egymást kifigurázva. Lefekvés korán. Az erősen horkolók pedig számithatnak arra, hogy hasonszőrű társaikkal lesznek egy szobában elszállásolva.

A férjem a fizikai kimerültség után minden évben megfogadja, hogy ez volt az utolsó túra, de aztán minden évben feliratkozik a következő kalandra. Mert akit hivnak a fehér hegyek, nem fog nemet mondani.

 alkony.jpg

Alkonyat

Néhány érdekesség, furcsaság:

  •          A környéken menyétek élnek, melyek harcias kis állatok és előszeretettel riogatjak a népet korán reggel, a budiba menet.
  •          Az egyik túra alkalmával norovirus fertőzés tört ki, és az ezzel járó hányás és hasmenés miatt az egész csoportot pár nappal a túra vége előtt helikopterrel evakuálni kellett.
  •          Az idei túrán két résztvevő egy meredek oldalon lavinát okozott. Szerencsére senki nem volt a közelben akit elért volna.

A csatolt képek saját fotók.

 

111 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hataronkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr317232993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rezsöatya 2015.03.02. 11:00:15

Ez szuper! Olvastam volna még...
köszönöm, Határonkívül!

Néztem ezt a Goldent. Körös-körül nemzeti parkok veszik körbe, jó lehet itt télen, nyáron! Főleg, hogy kerékpározom, sízek gyerekkorom óta! Nekem való hely!

Vajon miért a patakból kell a vizet hordani? Az olvasztott hó nem egyszerűbb? A Drop Zone érdekelne belülről is, szakmai szempontból.
A menyétek a riogatáson kívül mi bajt okoznak?

A képek gyönyörűek!

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.02. 16:13:10

Ahh, engem megfogott a menyétek és az udvari budi combója.....:-DD Ja és a -25 fok, na így együtt a 3 elgondolkodtató lenne...:-)
Viccet félretéve, megint isteni képeket kaptunk, egy káprázatos helyről. Sosem jártam ilyen helyen, alföldi paraszt gyerek lévén én csak a mártélyi" havasokban élvezkedhettem....De emlékszem egyszer, bakfis lánykoromban volt -25 fok, discóban voltunk a szomszédos faluban, éjszaka mentünk ki a vasútállomásra és az egyik fiúnak megfagyott a bajszán a lehelete, ahogy az orrából kijőve oda lecsapódott...én meg mikor észrevettem , egy "Jééé, de cuki" csatakiáltással odakaptam, / csak meg akartam fogni/ ő megijedt én meg letörtem az egészet......Szegény...:-))

Szóval a -25 kurva hideg...

Btw. Jó lehet síelni /annak meg főleg aki tud /, én korcsolyázni sem tanultam meg, pedig ott volt telenként a befagyott Tisza.....de elég beszari vagyok, amibe bele lehet halni, azt nem tanultam meg. Kivétel a biciklizés:-)))

2015.03.02. 16:28:33

Reggel óta meg akarom nézni az oldalt és csak most töltöttek be a képek. Köszönet a helyi internetszolgáltatónak. Gyönyörű táj. Még a budi is szépen kivitelezett DD. Én bírnám napközben a síelést, igaz nem tudok de szeretnék, viszont már nem szervezett csoportban, kötelező ez-meg azzal, kinti budi és társai már nem menne. Túl elkényelmesedtem. De gondolom ezt is szokni kell mint mindent.

2015.03.02. 17:46:49

Most rohannom kell, de majd kesobb jovok es meg meselek es valaszolok... :)
(Bocs, nincs hosszu i-m a klaviaturan, igy ez hianyzik a posztbol, amugy tobbe-kevesbe tudok helyesirni)

**mimi** 2015.03.02. 20:21:47

Ez valami szívfájdítóan gyönyörű .....nem csodálom , hogy a férjed minden évben feliratkozik :)

2015.03.02. 20:28:18

@rezsöatya: "Vajon miért a patakból kell a vizet hordani? Az olvasztott hó nem egyszerűbb?"

Lehet hogy nincs ra logika. A kanadaiak nem mindig az egyszerubb megoldast valasztjak. Amugy meg a hora odapisil/kakil mindenfele allat, szoval a patakviz higienikusabb, mert folyoviz, de igy is fel kell forralni.

"A Drop Zone érdekelne belülről is, szakmai szempontból."

Ez komposztalo budi. Civilizaltabb kirandulo helyeken, pl. nemzeti parkokban is ilyenek vannak. Amugy meg nem veszelytelen ez a technologia. :) Ha tultermeles van a No. 2-esbol es nagyon hideg.... hat... akkor (figyelem, kenyes gyomruak es gyenge idegzetuek itt hagyjak abba az olvasast).... khmmm.... "vissza kell faragni". Igaz ilyen halmazallapotban mas az "anyag". Mondhatnam artalmatlan...... de nem nekem valo kihivas, annyi biztos. :) Ahogy itt mondjak, "separates the boys from the men" :))

"A menyétek a riogatáson kívül mi bajt okoznak"

Leginkabb a hazba akarnak bejutni, ahol a kaja van. De olyan a termeszetuk, hogyha szembe talaljak magukat emberrel, akkor nem biztos hogy elfutnak, ha tamadva, meglepve erzik magukat akkor hasonloan a patkanyokhoz, nem riadnak vissza az osszetuzestol. A borz es a rozsomak rokona... A kornyek igazan veszelyes allata a grizzly medve, telen a barlangjaban, vastag hotakaro alatt alszik. Ahol lelegzenek, a hotakaroban egy termeszetes cso kivezetes keletkezik, vagyis lehet tudni hogy ott lapulnak a melyben.

"Körös-körül nemzeti parkok veszik körbe"

5 nemzeti park van a kornyeken, Yoho, Banff, Jasper, Glacier es Kootenay. Ehhez jonnek meg tartomanyi parkok a Columbia folyo volgyeben es Radium Hot Springs kornyeken. A tartomanyban elni es ezeket nem latni "bun"!! Sajnos sielni nem tanultam meg, de nyari napos turan nagyon sok helyen jartam. En is ugy erzem hogy neked valo hely lenne ez a kornyek. Harom nyari szabit toltottem el itt es meg nem untam meg.

2015.03.02. 20:30:44

@NagyságosSodalisO [eng]: En se tanultam meg se sielni, se korcsolyazni. Illetve sifutni ugy ahogy megtanultam, de a legkisebb lejton azert mar elesek. :) En is meg vagyok hivva a siturara, de ez nem nekem valo. Azert szeretnem eloben latni ezt a kornyeket telen, de nekem olyan 2-3 nap eleg lenne. Na es a kinti budi nem nekem valo, en ejszaka legalabb 2x felkelek pisilni. :)

2015.03.02. 20:34:14

@Turchi: En is a kenyelmesebb fajta vagyok, turazni pl. ugy szeretek, hogy max. 6 ora es utana menjunk vissza a szallasra, ahol legyen valamifele furdoszoba. A ferjem masfele turakra is jar, ahova en is mehetnek, de inkabb nemet mondok. Persze utolag irigykedek ra, de hiaba, en varosi lany vagyok, meg europai, nem vagyok az ilyen tipusu gyurodeshez szokva. O fiatal koraban kint a vadonban ejszakazott a sielo haverjaival - igloo-t epitettek hobol, vagy egyszeruen a halozsakban a hoban aludtak. Na erre mondjak magukrol a kanadaiak hogy "crazy canucks", vagyis hogy orult kanadaiak, de amikor ezt mondjak, akkor lehet erezni, hogy buszkek magukra. :))

2015.03.02. 20:39:03

@**mimi**: Tenyleg gyonyoru, de a ferjem az a fajta, hogy akkor is feliratkozna, ha ronda helyre mennenek. :) O silesiklo buzi (meg hegyikerekparos, kajakos, futo, uszo buzi, stb.), a haverjaival orakat tudnak arrol beszelni, hogy milyen volt a hegyoldal, a ho, meg hogy milyen s kanyarokat lehetett tenni, milyen gyorsan, milyen buckakon ugraltak, stb.. :) 13 eve amikor eloszor ment ugy jott vissza hogy megcsak kepeket se csinalt. Az biztos hogy ez a hegy dolog nagyon be van ivodva az itteni emberek mentalitasaba. Europaban is mindig azt lesi, hogy hol van hegy, meg hol lehet sielni, hegyet maszni. :) En meg a hegyeken tul ertekelem a szelidebb tajakat es persze az Alfoldet is, ahol gyerekkent sok idot eltoltottem.

2015.03.02. 20:46:36

Ezen a kornyeken van helikopteres sieles is, ami mas mint a fenti tortenet. Ilyenkor a helikopter a hegycsucsra felviszi a sieloket, naponta tobbszor, aztan a nap vegen meg vissza a civilizalt, kenyelmes lodge-ba. Ez a fajta sieles eleg draga. Hatranya meg hogy a helikopter konnyen lavinat okozhat, es nem egy csoportos tragedia elofordult mar...

Nyaron a fenti hazba japan turistakat hoznak, akik elboklasznak a viragzo hegyi reteken egy par napig, amig teljesitik a rajuk jellemzo par ezer foto csattogtatasat. Az o szamukra van egy szallithato budi, amit hasznalhatnak bent a hazban is. A teli csoportoknak szigoruan tilos hozzanyulni, az mar mas arkategoria lenne. :)

határonkivül · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.02. 20:51:14

@rezsöatya: Ne nekem köszönd, hanem a Cougar cicának! :-)))

rezsöatya 2015.03.02. 21:23:22

@határonkivül: eloszor telefonon neztem, ott nem lattam az alcimet, ami a teljes oldalon van (azert volt egy elkepzelesem, hogy ki irhatta! :-))) ).
Igy neked koszontem, hogy kiraktad! :-P

@cougarcat: koszonom a valaszt! (es a patakba nem pisil semmilyen allat? A hoban legalabb latszik...!)

Kutyaszan lehetoseg van-e arrafele? Mert még az nagy vagyam! (Sajna csak ket malamutom volt, veluk nem tudtam csapatot csinalni / csak a gyerekeket huztak)

2015.03.02. 21:37:09

@rezsöatya: De oda is pisil, csak mire a vizet merned, az elfolyik. :)

Errefele nem hasznalnak kutyaszant - az eszakabbra szokas, pl. Yukon, vagy pedig a Prairie-n. A nagymamam es a testvere telen kutyaszannal jartak iskolaba, Saskatchewan tartomanyban. Amolyan kozossegi szan volt, a kornyezo farmok gyerekeit osszegyujtotte es egy valaki hajtott a farm kozpontba, iskolaba. Nem tudom hogy a kutyak tudnanak-e teljesiteni meredek hegyoldalon. Itt malamutot, samoyedet es huskyt hasznalnak. Csodalatos allatok, bar ugy tunik megvan a sajat akaratuk (pl. a labradorhoz kepest).

rezsöatya 2015.03.02. 22:06:11

@cougarcat: egyenisegek. Tudnek meselni...

De amikor mered a vizet, lehet hogy feljebb pont egy medve pisilt bele!!! :-))))

2015.03.02. 22:12:18

@rezsöatya: Telen a barlangjukba pisilnek, hala az egnek, aztan hogy onnan hova csorog, ki tudja.... A vadon nem veszelytelen! :)

rezsöatya 2015.03.02. 22:44:05

@cougarcat: "a vadon nem veszelytelen!"

Igen, írtál a lesben álló vérmenyétekről!

:D

2015.03.02. 23:03:09

@rezsöatya: "Igen, írtál a lesben álló vérmenyétekről!"

Bizony, a vermenyetekkel kulonosen vigyazni kell. :) Esetleg egy nagy palacsintasutovel vagy holapattal mereszkedjunk csak ki a budira. :)

2015.03.02. 23:19:11

@rezsöatya: Es azt tudjak-e a torteneszek hogy mennyire volt hatasos a menyethere antibebi kabala? :))

Egyebkent szegeny menyeteknek rossz a hire... Nagyszuleim falujaban, ha menyetet lattak a csirkeol korul akkor nagyapam vadaszpuskaval rohant ki. :) Itt meg a "weasel"-t sunyi, gonosz emberekkel kapcsolatban is hasznaljak: "so and so such a weasel".

2015.03.02. 23:20:34

@cougarcat: De a kanadai menyetek mindenkeppen veszelyesebbek, hiszen ok nem jutnak tyukokhoz. Frusztraltabbak... :)

határonkivül · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.02. 23:49:33

@cougarcat: Írtam...aztán elszállt a net..imádlak Anglia..
Mindegy... a lényeg az lett volna, hogy imádtam ezt a posztot és imádom a te Kanadádat is, miattad.
Írjál még, bármikor, mindenről, fű-fa-virág, madarak-halak-állatok, tájak, hegyek-völgyek..emberek, tájak, városok...bármiről csak Kanada legyen....
Emlékszem...egyszer láttam egy dok. filmet a Spektrumon, fenn északon dolgozó kamionosok életéről szólt, akik 6-8 hónapon keresztül szállították a hatalmas hosszú rönköket fényesre fagyott,jeges utakon, keresztül kietlen tájakon.....Tátott szájjal néztem végig...azóta nekem minden kamion sofőr hős.
Amúgy én bepisilnék inkább, a hideg meg a menyét....jaj...a pottyantós budi az nem lenne gond...attól nem fosok...:-)))
De a fagyos szar vakarás, faragás...hát az kész....még ilyet...cukiii:-)))

határonkivül · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.02. 23:51:57

@cougarcat: Amúgy gratulálok, téged is kitettek az Indexre :-))) Jók vagytok!

2015.03.03. 00:25:31

@határonkivül: és imádom a te Kanadádat is, miattad

Koszi! :) Ha nem erdekelne a termeszet itt akkor nem latnam ertelmet annak hogy ilyen messzire eljek Mo-tol. Ez kot ossze a multammal, a valamikor kek turas kirandulasokkal, a gyerekkortol indulo allat es termeszet szeretettel.... ezert tudok itt itthon lenni, amikor az otthon tavol van. A termeszet az en "vedoburkom" amin senki at nem tud hatolni.

"északon dolgozó kamionosok életéről szólt, akik 6-8 hónapon keresztül szállították a hatalmas hosszú rönköket fényesre fagyott,jeges utakon, keresztül kietlen tájakon.....Tátott szájjal néztem végig...azóta nekem minden kamion sofőr hős."

Nagyon nehez eletforma, sok csalad felbomlik mert apa allandoan uton van. Raadasul sok esetben kisvallalkozo, vagyis be kell fektetnie a meregdraga kamion megvasarlasaba...

"De a fagyos szar vakarás, faragás...hát az kész....még ilyet...cukiii:-)))"

Ez az en komfortzonamon is fenyevekkel tul van..... :))

"Amúgy gratulálok, téged is kitettek az Indexre :-)))"

Koszi...... en meg xarfaragasrol irok, basszus, azt hittem magunk kozt vagyunk. :)))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.03. 00:36:24

@cougarcat: "Koszi...... en meg xarfaragasrol irok, basszus, azt hittem magunk kozt vagyunk. :)))"

Hát látod, ilyen ez a random népszerűség...:-))) De szerintem vannak ott néha ennél még sokkal durvább dolgok is .!

Igen, a kamionos filmben pont erről is volt szó, nem csak a munkáról, hanem annak hatásáról is. 4 sofőr életét mutatta konkrétan be, hát volt minden. Eltávolodás, megkeményedés', elmagányosodás...nagyon nehéz élet, de mind azt mondták, már mást el sem tudnának képzelni....gondolom, megszokták a kihívást, az állandó magas adrenalin szintet.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.03. 00:39:57

@cougarcat: Emlékszem rengeteg indiános filmet forgattak a Yukon -völgyében...De jó volt..Úgy megnézném őket újra.....Imádom és imádtam az indiános könyveket meg filmeket.:-)))
A mai gyerekeknek ez már ki fog maradni....kár, nem tudják milyen klassz dolgot mulasztanak el...Persze a szülőknek kéne a kezükbe adni, tudom.....csak most eszembe jutott....

rezsöatya 2015.03.03. 07:28:00

@cougarcat: "s azt tudjak-e a torteneszek hogy mennyire volt hatasos a menyethere antibebi kabala?"

Sejtheted! :-)
Emberek is, menyétek is élnek még...

**mimi** 2015.03.03. 09:02:27

@cougarcat:
én még sosem síeteltem, szánkózni is csak gyerek koromban, de azért ezek a hegyek elvarázsolnának!

rezsöatya 2015.03.03. 09:19:25

@**mimi**: akkor tarsulj turchival, o sem sielt meg, lehet, hogy tudtok! Oh, wait...!

(az megvan:
- tud hegedulni?
- lehet, hogy tudok, meg nem probaltam! )

:D

rezsöatya 2015.03.03. 09:23:13

Cougarcat: ezt neked: (talalkoztal mar ilyennel?)

fortune.com/2015/03/02/canadian-spock-money/

:D

**mimi** 2015.03.03. 14:58:22

@rezsöatya:
én így vagyok a főzéssel:)) lehet, hogy tudok....

2015.03.03. 17:00:27

@**mimi**: Nekem is csak a szankozas jutott :)

Amugy ha ilyen helyen lennel akkor hotalpakon (snow shoes) tudnal kozlekedni. Ezzel a ho felszinen maradsz, egyensulyozni nem kell, de a hotalpakkal csattogni azert egy ido utan kimerito.

@rezsöatya: Hehe, meg nem.... :)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.04. 16:48:10

huhh de kurva jól néz ki!!!

hatalmas élmény lehet, de nekem az a balkáni szállás elég elriasztó

meg nem biztos hogy bírnám erőnlétben ezt a felfelé "síelést"

@Turchi: nekem már jó a netem, de már kutatom, hogy milyen helyre menjek ahol valószínűleg megint hiper szar sebességű net van :D

2015.03.04. 17:15:03

@DavidT: Ez legyen a fő szempont! Szudán teljesen megfelelő erre.

2015.03.04. 17:15:33

@DavidT: "hatalmas élmény lehet, de nekem az a balkáni szállás elég elriasztó"

Hehe, elhiszem, engem is elriaszt. Az is igaz, hogy ez a szallas nem egy autout vegen van, ide nyaron is csak helikopterrel lehet feljutni, mindent azzal kell felszallitani, nincs kozmu meg ilyesmi. Egy masik hegysegben egyszer egy jurtaban szalltak meg - na az ennel a sihaznal sokkal primitivebb volt. Pufi dzsekiben kellett lenni egesz nap, nem lehetett befuteni. Es ott is voltak vermenyetek. :))

2015.03.04. 17:16:46

@Turchi: En speciel megbolondulok ha a nettel problema van. :) Eros idegzeted lehet...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.04. 17:30:34

@DavidT: Nekem a legmagasabb csúcs amit megmásztam, a Székelykő volt Torockónál. Csapatban mentünk, 1000 méternél kicsivel magasabb, azt hittem ott döglök meg...konkrétan semmi nem volt a végére, se levegő, se lábam, se tüdő...semmi..szerintem a magas csúcson elért az a hegyi nyavalya....vagy az 5000 m felett van? Mindegy....Nekem alacsonyabb szinten is jött...másztunk , másztunk, és nem látszott a teteje, ahogy felfelé néztem csak azt láttam ez a dög az égig ér...! De aztán , hinnye kurva büszke voltam magamra...közben a végén már lámabnál fogva húztak fel, nem akartak út közben ott hagyni a medvéknek...:-)) Azé jóvót.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.04. 17:40:21

@Turchi: még várom az interjút oda :D

@cougarcat: vérmenyétek? :D:D

én egyszer Norvégiában voltam valami hegyi menedékházban (nem túl magas hegy, szóval még én is feljutottam :D) 1, azaz egy éjszakát

na köszi, annyi elég volt a fürdőszoba és angol WC hiányból

@NagyságosSodalisO [eng]: medvék is voltak? :D na ügyes vagy amúgy!!!

én lusta vagyok, inkább helikopterrel nézném meg ezeket a szép hegyeket, de azért meghalni nem szeretnék (vagyis megmászni nem szeretném őket)

2015.03.04. 17:53:56

@DavidT: vermenyet = vermes menyet :)) (weasel)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.04. 18:03:00

@cougarcat: jaaa :D én valami misztikus lényre gondoltam mint hogy vérmókus vagy ilyesmi

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.04. 18:04:46

@DavidT: áhh, én is azt hittem, hogy olyan mint a vérfarkas , olyan horrorzombivámpíros figura :-))

2015.03.04. 18:07:17

@DavidT: Misztikus leny van, mint pl. a Sasquatch/Bigfoot legenda.... meg az indianoktol ered. (Valaki a torzsben nagyon szoros lehetett :)))

en.wikipedia.org/wiki/Sasquatch

2015.03.04. 18:31:01

@cougarcat: Éppenséggel nincs valami erős idegzetem, főleg ha nem jó a net. Meg ha nincs áram. Meg víz DD

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.04. 18:37:55

@cougarcat: :D

mindegy minek hívjuk vagy mi az, de ha a sötét erdőben összefutsz valami ilyennel (mondom, legyen az nagyon szőrös ember vagy akármi), azért beszarsz :D

2015.03.04. 19:07:36

@DavidT: Na ja. :) (remelem ezt meg tudod nezni)

www.youtube.com/watch?v=W5FKlYxhOnU

(Kokanee a helyi sor)

@Turchi: Uh, rokonlelkek vagyunk. :) Egyre kevesbe toleralom a nyugalmam megzavarasat. :)

2015.03.04. 19:23:39

@cougarcat: Ehhez annyit hogy a videoban szereplo kisoreg, Rene Dahinden, svajci bevandorlo, onjelolt "Sasquatch kutato". :) A kornyekre mar jo regen is sok svajci "hegyi ember" (Swiss guides) erkezett, akik nagy mertekben hozzajarultak a nemzeti parkok, turautak kialakitasahoz es siturizmus fejlesztesehez. Meg ma is sok "tour operator" svajci szarmazasu. A svajciak a kanadaiak szerint meg kemenyebb emberek mint ok maguk. :)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.05. 08:18:52

@cougarcat: megnéztem őket :D:D (most már pesten vagyok, itt van jó net)

2015.03.05. 20:58:05

@DavidT: "most már pesten vagyok"

vegre otthon? :))

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.05. 21:48:35

@cougarcat: jaja :)

és milyen jó :) (csak egyelőre a jövőbeli kilátások nem jók ... mert azért hosszú ideig nem akarok itt maradni)

nem tudom összefügg-e a visszaállással vagy a nagyszerű kilátásokkal, de ma mértem a vérnyomásomat és 140/90, 55 a pulzus (reggel még 45 volt)

2015.03.05. 22:00:32

@DavidT: Biztos vagyok benne hogy talalni fogsz valamit ami neked valo az eddigi munkatapasztalatoddal, foleg hogy kulfoldre is kiterjesztetted a keresest!

Remelhetoen csak a jetlag-gel fugg ossze. Haromszor merted es atlagot vettel? Mert akkor kicsit magas, bar nem veszesen.... De ha csak egy meres volt, akkor lehet hogy az atlag normalis. Pihenni, aludni, levegore, napra menni - at kell hogy alljon a biologiai orad. Ha jeglag-em van (es van) akkor Melatonint szedek egy oraval lefekves elott - ez nem altato, de a melatonin segiti az atallast.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.05. 22:04:44

@cougarcat: köszi a biztatást, és a melatonin tippet :)

ma kétszer mértem, de holnap is meg holnap után is majd megint ... én is remélem hogy csak a jetlag-gel meg az átállással van összefüggésben

habár egészségtelen, de azért remélem nem kell a coláról, cigiről és egyéb dolgokról lemondani :D (persze mértéket tartani kell, tudom)

2015.03.05. 23:01:13

@DavidT: Reggel merd, felkeles utan - napkozben megy le-fel amugy is. A meromon azt irja hogy haromszor egymas utan kell merni, es atlagot szamitani. A hidegebb idotol is felmegy a vernyomas - egy par nap alatt akklimatizalodsz.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.05. 23:14:53

@cougarcat: reméljük!

na befejezem a szétoffolást :D

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.05. 23:17:40

@NagyságosSodalisO [eng]: jaaa ... akkor köszi :))) de a vérnyomásom amugy sem olyan érdekes!

majd inkább gondolkodom valami érdekesebb témán :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.05. 23:18:37

ahh szét fog esni a laptopot töltő kábelem,,,nem érintkezik rendesen és nem vettem észre , csak azt, hogy se kép se hang, lemerült, pedig fel volt dugva"...kikapcsolt
:-))Murphy takarodj

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.05. 23:20:07

@DavidT: a vérnyomás is fontos...:-) képzeld el ha nem lenne...nah..vóna ám kapkodás meg idegeskedés:-))

2015.03.05. 23:33:43

@DavidT: Itt nem problema, akarmirol beszelhetunk! :)

@NagyságosSodalisO [eng]:Hat ja, nekem neha 90 korul van es akkor kapkodok is. :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.05. 23:38:07

@cougarcat: és akkor az hogy van , hogy nekem a hiperszuper alacsony vérnyomásom 600 is tud lenni?? Mondjuk nem sok mindenkinek sikerült még ennyire feltolni, de azért előfordult már. Egyszer meg olyan alacsony volt, hogy a fodrász üzletemben majdnem talajt fogtam, a vendégek felraktak egy székre és kihívták aháziorvosomat és nem tudta megmérni..konkrétan azt mondta a gép nem találja.adjam a másik kezem hátha abban van,én kérdeztem, hogy akkor most mi van , meg fogok halni, azt mondta nem hiszi, vagyis reméli hogy még nem...de ilyet még nem látott!!! :-DD

2015.03.05. 23:50:25

@NagyságosSodalisO [eng]: En mar elajultam tobbszor. Ezert ha erzem hogy megy a vernyomasom lefele, akkor rogton halalomon vagyok. :) Mert nem akarok elalelni. :) De amikor 130 korul van, akkor is rosszul vagyok, nekem az tul magas, nyom a fejem, akkor is haldoklok. :) A szivemnek meg kutyabaja, a migrentol van az egesz...

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.06. 07:41:14

@NagyságosSodalisO [eng]: :D

@cougarcat: :)

most reggelre helyre állt amugy, 127/67, 65 pulzus .... majd még figyelem, de remélhetőleg így marad

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.06. 07:46:51

@DavidT: Na, akkor lehet, hogy sok volt a cigi meg a cóla meg a kávé?
én szerencsére túlfogyaszthatom, a dokim megmondta, agyvérzésben nem fogok meghalni.
Bár ki tudja, néha a meglepetések embere vagyok! :-DDDDDDDDD

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.06. 07:51:27

@NagyságosSodalisO [eng]: dehogyis!!! azok nem befolyásolják :D (ezt próbálom épp kedves fatteromnak elmagyarázni)

a jetlag miatt volt! de szerintem tényleg lehet amiatt, vagy kitudja

akkor te szerencsés vérnyomású vagy, nekem szerintem még a családi örökség is közbejátszik majd

bezzeg pénzt sosem öröklünk, csessze meg :D:D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.06. 07:57:29

@DavidT: :-O
Ifjú titán koromban én is mérgelődtem néha ilyesmin, miért nem vagyok én a mittomén ki húga, lánya, hogy lehetett ilyen balfasz , csóringeres családba születni.
De áhh, tudod mit?! Mennyit kellene kínlódni a nagy halom pénzzel, mire elvernénk, láttam filmet a milliárdosok gyerekeiről....majd megdöglöttek nagy kínjukban, szenvedtek az unalomtól, önmaguktól, sok kis hülye picsa és pöcsjankó......jóvanez így, mennyivel jobb napi 10 órát dógozni, meg amúgyis a munka nemesít, megmondták..tudod, nézz meg engem, olyan nemes vagyok már mint az állat!!!!:-)))

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.06. 08:01:46

@NagyságosSodalisO [eng]: nemes és nagyságos :D (de tényleg)

nem, az igaz hogy a nagyon gazdagok élete sem könnyű ... nem is akarnék egy konkrét összeget, csak azt hogy kifogyhatatlan legyen a számlám

tehát amire épp akarom, arra legyen elég (persze az is potenciálisan megváltoztathatná a személyiségemet)

de most már én is inkább munka által szeretnék nemesedni :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.06. 08:06:28

@DavidT: helyes, Dávid ez egy csodálatos válasz volt.:-)))
Egyetértek veled , annyi pénz kellene csak , hogy a számla végtelen legyen, már csak a megnyugtató tudat miatt, aztán úgyis mennénk nemesedni , dógozni valamit, amit ott keresnénk az meg már kit érdekel, legyen elég cigire meg kis zsebpénznek oszt kész, hát nem ? De! Hát !

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.06. 08:09:20

@NagyságosSodalisO [eng]: köszi :)

jaja, ha van kifogyhatatlan számla, akkor nem is kell fizetés a nemesedésért ... akkor a nemes cél vezérelne :)

jaja, a cigi meg sör meg cola és csoki a legfontosabb ... jaa és kávé ... utána meg mérjük a vérnyomásom :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.06. 08:12:17

@NagyságosSodalisO [eng]: Azért kíváncsi leszek, mi lesz a következő állomásod. :-DDD Próbálj valami jó kis vicces helyet találni, olyan neked valót. Szerintem maradj a melegebb övezetben, egy India után északon befagyna a segged.:-))) Arra nem lehet eléggé felkészülni, hiába minden, nem tudsz másra figyelni, csak arra, hogy fázol, vacogsz, kocog a fogad, és állandóan taknyos vagy, mint most én. :-(
Legközelebb már én is dél felé indulok el, az biztos, soha többet erre ....12 fokos szobában aludni, meg -3-4 fokban elindulni reggel, álmosan , mikor végigfagyoskodtad, köhögted, orrodfújtad, az egész éccakát...áhhh Utálom Angliát....ezért.....Is

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.06. 08:14:31

@DavidT: figyi, ha van pézöd, akkor a legdrágább vérnyomáscsökkentőt is megengedheted magadnak!! :-DD
Kitttérdeköl az egész akkó, vöszöl saját mentőt mög egy helikopcsit oszt ha gáz van röpp a saját kórházadba!! :-DDD

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.06. 08:15:25

@NagyságosSodalisO [eng]: eezt most miért ???? Magamnak ??? Áhhh, kávééétttt:-)))
Ez neked szólt Dávid...gondolom, rájöttél.:-P

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.06. 08:29:10

@NagyságosSodalisO [eng]: jaja :D helikopterrel megyek majd a kórházba :D

de inkább ne kelljen menni!

én már ittam kávét, pedig nem kéne :P

hát én is kiváncsi vagyok a következő állomásra, szar ez a bizonytalanság ... kazahsztán a célom (ez egy kattanásom :D)

én nem utálom angliát, sőt! de megértelek, amikor lakást béreltünk, hát télen mi is azt hittük hogy befagy a seggünk, nagyon durva volt othton is kabátban ücsörögni

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.06. 08:31:34

@DavidT: Várjál, nézem mindjárt Kazahsztánban milyen a klíma, meg mi a dörgés, aztán mingyá jövök és jól elijesztgetlek onnan is ! :-)))

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.06. 08:35:04

@NagyságosSodalisO [eng]: na nézzed! :)

de azt hiszem ott olyan szar, hogy télen kurva hideg, nyáron meg kurva meleg

2015.03.06. 16:27:59

Angliában miért rossz a fűtés a lakásokban? Vagy nem mindenhol?

2015.03.06. 17:22:07

@Turchi: Ezt en sem ertem... lehet hogy rossz a szigeteles? Vagy draga a futes, sporolnak vele? Egyebkent a sporolas dolgot Mo-n is tapasztaltam - es ott is hideg, nyirkos ido van telen. De ott legalabb mindig volt egy jo meleg szoba.

A teli idovel kapcsolatban - soha nem is ertettem, hogy miert panaszkodnak emberek az itteni autos eletformara - nincs annal jobb mint telen az ember elofuti az autot, bekapcsolja az ules futest es kenyelmesen kozlekedik munkaba (nyaron meg legkondicionalt). Nekem aztan nem hianyzik se a busz, se a metro, se a bumlizas, meg az hogy ram kohognek, lokdosnek, meg hogy egyutt izzadunk. :) Nekem a kenyelem jo.

@DavidT: En se orokoltem semmit, ami egyszer jart volna nekem, azt enyhen szolva "nem kaptam meg". De talan pont ezert tartok ott ahol, ra voltam kenyszeritve hogy hasznaljam az agyam, kepessegeim, megtanultam hogy csak magamra szamithatok - es meg most is igy nezek a dolgokra, hiaba van parom. Volt itt valami felmeres hogy evi 70 ezer dollar jovedelmen tul a penz nem boldogit mar, mert nem a mennyiseg, hanem a minoseg szamit, felteve hogy a szukseges dolgokra van fedezet. Arrol is olvastam egyszer, hogy olyan 55 ev utan furcsa modon boldogabbak az emberek, mint 10-20 evvel fiatalabban (melypont a 40-es evek kozepe), mert addigra mar elfogadjak hogy nem lesz tobb penzuk mint ami van, es abbahagyjak a penz kergeteset, a masokkal valo anyagi versengest. Ezaltal pedig az eletuk minosege is javul, mert olyan dolgokra fokuszalnak, aminek ertelme van, pl. csalad, baratok, hobbik, stb.

Kazahsztan? Miert ne? :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.06. 17:59:15

@Turchi: Angliában, mint minden a fűtés is rohadt drága, és nincs is igazi jó system hozzá. Vannak a gázzal működő cirkók, az melegíti fel a meleg vizet és az megy mindenhova, radiátor, mosogatás. A fürdéshez külön kapcsoló van. Meg a falon felszerelve, kis kapacitású átfolyó rendszerű kézi tusoló. Általában ezt használják a jéghideg fürdőszobában , majd befagy a segged még az alatt a 2 perc alatt is. És azért van hideg, mert rohadt rossz nyílászárók vannak, amikor megy a fűtés akkor is kimegy utána fél óra alatt. A lakások, falak szigetelése nulla, konkrétan nincs. Talán a most épülő házaknál már használnak európai minőségű dupla szigetelésű ablakokat és ajtókat. Pl. ha egy lakáson belül felmész a z emeletre, hajlik alattad a padló, érzed, ami az alsó helyiség mennyezete. Minden hideg és nyirkos, átveszi a külső hőmérsékletet.
És azért van hideg, mert miután napközben szinte senki nincs otthon, nullára lekapcsolnak mindent, és mikor hazajönnek lefekvésig bekapcsolják 2 órára, meg hajnalban mikor felkelnek újra fűtenek az indulásig. Amit nem értek, mert sokkal rosszabb, hogy full kapacitással kell felfűteni a jégverem lakásokat, vagy hagynák meg 19 fokon állandóan, és este meg reggel kicsit rátennének pár fokot. Nem kerülne többe szerintem.
De ezek nem fáznak.Ide születtek, 7 fokban is rövidujjú pólóban képesek meg lábujjas papucsban,mezítláb közlekedni. Szerintem egymás előtt is villognak, hogy milyen kemények. Sikk bőrig ázni, és úgy mártírkodni. Vannak magyarok akik átveszik ezt, hogy lássák, mennyire be akarnak illeszkedni, csak ők meg tiszta taknyok, mert a hőháztartásuk azért más.
A mostani lakásban, a főbérlő miatt van hideg. Lekapcsolva tart folyamatosan mindent. Hiába szóltunk már. Minden fullra kikapcsolva, nincs meleg víz, nincs fűtés, átlag 12-13 fok van napközben bent, éjszaka most a fagyokkal még kevesebb.Egy hét alatt sikerült 2x kikönyörögni a tusolást. De lopva fazékban én melegítek a gázon vizet. Bekaphatja.Persze ez már nekem is sok volt, taknyom -nyálam egyben, pedig 2 nadrágban, vastag téli kötött garbóban alszok már hetek óta. A édes kis pizsamáim felejtősek. :-)) Mindegy, bele nem halt még senki, én sem fogok. Edződök...gondolom! Remélem! :-DDDD Hát így a gazdag vadnyugaton! :-) Minőség magas fokon. És a 18 hónap alatt most lakok az 4. lakásban. ...Megint költözzek? Neene..
Most olvastam a FB-on, egy magyar házaspár készül ki Angliába és kérdezte, a kalkulálható havi lakás+ rezsit 2 felnőtt és egy 6 hónapos kisbabára. 36 válaszoló, átlagban olyan havi 1600-1800 fontot mondott Londonban vagy a nagyobb városokban...és akkor még nem ettek, nincs autó, busz, vonat, gyógyszer, tisztítószerek, egy kávé egy pizza, pelus , semmi..csak a lakhatás. Ha belegondolok ez átszámolva otthon havi 600-720 ezer ft, tehát az itteni lakhatásból otthon grófi módon megélsz, mindenestől, dáridózva. Itt meg épp csak laksz, és ehhez kell még legalább egy 1000-es pluszban a többi havi költségre és akkor még nem tettél félre. És azért egy mosogató, egy raktári kulimelós, egy takarító főleg, hogy bevándorló nem keres ennyit. Ja és ezt mind egy fizetésből, mert anyuka otthon van a gyerekkel....szóval....én kurvára bírom amikor megy a nagy duma, meg a melldöngetés.....csak a valóság nagyon más....Itt az él fényesebben jobban, aki IT, mérnök, orvos, magasan szakképzett, nagyon jó angollal, na őket fizetik meg úgy, hogy abból tényleg lehet minőségi életet élni.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.06. 18:02:21

@cougarcat: "Nekem a kényelem jo." Hát az én koromban már nekem is az lenne a jó, egyelőre elérhetetlen vágyálom marad. :-)))
Nekem is a legnagyobb örökségem, egyszer nagymamám után kereken 6500 FT volt, egy ház 1/24-ed része volt 1982-ben. Azt hittem én vagyok a leggazdagabb ember a földön, mekkorát örököltem már. Aztán kiderült gyorsan, hogy hát nem! :-DDD Mindegy, de legalább az én családomban az örökségen nem volt és nem is lesz harag! :-)))

2015.03.06. 19:28:39

@cougarcat: Én most fogom örökölni a harmadik adósságot, pedig már a semmivel is kiegyeznék, mert így rengeteg az ügyintézés és végül nem a semmit öröklöm hanem mínuszban leszek. Már nagyon spiller vagyok a témában. Mindenhol van ügyvédem, meghatalmazottam, mikor mi kell.

2015.03.06. 19:34:43

@NagyságosSodalisO [eng]: Én sosem bírtam a hideget. Annak meg semmi értelme hogy teljesen lekapcsolják a fűtést ha nincsenek otthon mert sosem melegszik vissza. Hát ha drága azzal meg nincs mit csinálni, na de valahogy létezni is kell. Falat, ablakot utólag is lehet szigetelni, legalább azt miért nem csinálják? Az csak egyszeri költség. Otthon a központi fűtés is drága, nálunk szabályozható, mérőóra is van rajta, szerencsére a 10. emeleten lakunk így mindenki nekünk fűt, alig kell a fűtést kinyitni.

2015.03.06. 20:01:07

@NagyságosSodalisO [eng]: "A mostani lakásban, a főbérlő miatt van hideg"

Ezek az alberletek eleg durvan hangzanak. Ott nincs semmi eloiras arra hogy milyen meleg legyen - residential tenancy branch, vagy ilyesmi? Itt mindenfele eloirasok vannak hogy milyen homersekletet kell biztosatani. Az etalon az hogy egy kisbaba se fazzon, mert ugye nekik nem mindegy... Dolgoztam itt ingatlankezelo vallalatnal - szigoruan vettek az ilyesmit.

@Turchi: Egy oroksegrol lemondtam, nem tudtam volna mit kezdeni vele itt, eladni meg nem lehetett, kihalt faluban volt az ingatlan, esetleg mezogazdasagi erteke lett volna. Feltem hogy a gondozassal csak tobbe kerulne... Pedig gyonyoru szep helyen volt, Somogyban.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.06. 20:38:16

@Turchi: "Annak meg semmi értelme hogy teljesen lekapcsolják a fűtést ha nincsenek otthon mert sosem melegszik vissza." Hát ez az, ezt mondom én is. Otthon én sem így csinálom, tartok egy alaphőmérsékletet.

"Falat, ablakot utólag is lehet szigetelni, legalább azt miért nem csinálják?" hát azért nem csinálják, mert ők nem fáznak. Mondták anno, hogy az angolokat ne próbáld megérteni, Nem lehet.
@cougarcat:
Itt ilyen nincs, sőt, sokszor látnod kéne, milyen kamu szerződéseket csinálnak. Ugye itt nagyon nagy a populáció, sok a bevándorló, a szegény, az alul képzett, a sokgyerekes, házat nem tudnak venni, csak szobát vagy lakást bérelni. Az egyik legnagyobb biznic itt a lakások kiadása. Óriási pénzek mozognak , és pont ezért rengeteg a visszaélés, a csalás, a manipuláció, a szegény, tudatlan emberek csőbehúzása. A nagy megidealizált nyugat, senki nem hajlandó nyíltan színt vallani, hogy amennyivel "gazdagabb" ország/múlt, terület, gazdasági adottságok, óceán, tenger stb,politika/ semmivel nem kevesebb itt sem a becstelenség.....Csak ugye ide azért jött mindenki, mert itt jobb, hát hogy nézne már ki, őszintén leírni, hogy itt is legalább anyi mocsokság meg szar van mint otthon, vagy bárhol másutt.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.06. 20:40:53

@cougarcat: Ja és csak eszembe jutott, hogy többek között ezért nem voltam túl népszerű és kezdtem el szúrni a hazugok szemét egy másik blogon....De leszartam , és akkor is leírtam, ha tudtam, hogy nem fér bele a nagy propaganda szellembe. :-D Imádok renitenskedni, és szembe menni , ha kell, akkor is ha máglyára kerülök a végén. Büszkén égek el! /Hú ez mekkora szöveg már ...:-DDD /

2015.03.06. 21:11:27

@NagyságosSodalisO [eng]: Eddig azt hittem, csak az arabokat nem lehet megérteni DD

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.06. 21:22:05

@Turchi: hát na, az angolokat sem! És ezt nyomatékosan ki szokták hangsúlyozni! Ne keressünk logikát semmiben. Mert nincs. Mármint az angoloknak sincs meg a dolgaiknak sem.
Csak egy példa. Járda, két ház között. Viszonylag keskeny, szűk átjárószerűség. Az egyik oldalon magas téglafal van, mintegy az adott oldalon lévő házsort elszeparálva. A járda egyben bicikli út is. Na már most. Aki tud kerózni,nálunk, otthon, annak nem kell táblával felhívni a figyelmét, hogy vigyázat ! a fal balra kanyarodik, ne hajts neki, hanem kövesd a kanyart.!!!!!!!!!!!! Itt kitáblázzák. Sosem lehet tudni! És persze mindig van pár marha aki még a tábla ellenére is nekihajt.
Vagy! A S'unsburyben egyik este,fizettem , a kasszán kivül jöttem és a fal mellett mentem a kijárat felé.A fal mellett egy csomó ledobált pénztárgép cédula hevert. Jó pár darab. De nem annyi amit nem lehetett volna fél pillanat alatt felkapkodni. Erre ők??? Elmennek a raktárba, hoznak egy sárga műanyag 3szöget, felállítják! Figyelem! Csúszásveszély. Ez eltart kb oda-vissza 5-7 percig. A felszedés meg 30 másodperc lenne. Normálisak ?? Nem ! Mindenre van szigorú szabály! A buszmegállóban érkezési sorrendben várakoznak. Csúcsidőben ez igen viccesen néz ki. a 14-es buszt egy 1,5 km hosszú sor várja, a vége a Primark előtt kígyózik, már a másik utcában. Beszartam mikor először láttam. Mondjuk nem is értettem, hogy mit csinálnak ilyen kurva hosszú sorban. Eszembe nem jutott, hogy a buszt várják.....Szabályok, illem, how are you, nice to meet you....cheeeees...mosoly, lovely ....és közben a fasz tudja mit gondolnak...de lehet már azt is elfelejtették, hogy valah is ott voltál...:-))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.06. 21:29:27

@cougarcat: Persze, tudom, ez nem minden nyugati országra igaz azért. Csak mindig egyben emlegetik őket. De vannak nagy különbségek, persze , tudom. Szerencsére vannak.

""Csak ugye ide azért jött mindenki, mert itt jobb, "....én is anyagi szempontból gondoltam, hogy azt mondják jobb. Igen a fizetés magasabb, de arányaiban semmivel nem lesz könnyebb....vagyis ..de talán....ha komolyan odafigyel az ember és hajlandó magát porig sanyargatni, akkor még a kevés pénzből is lehet félre rakni, ki lehet fizetni a költségeket.....tehát jobb némileg...kiszámíthatóbb......de hogy humán mércével mérve ezért mekkora áldozatot kell hozni, mennyire alázza meg az ember inden nap magát igényeiben, tartásában....nos...erre írtam, hogy a ferdítés....meg a hallgatás róla...megéri, mondják! Megéri? Ki tudja...könnyebb ha az ember még önmagát is ámítja, a túlélés reményében? Nem tudom....

Most épp nem fázom, lázas vagyok, bekapcsoltam a belső fűtést :-DDDD De pár nappal ezelőtt talán még a máglyára is felültem volna.:-))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 04:48:32

@cougarcat: hat....a palinkam elfogyott....kuralom magam .

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.07. 09:08:34

@cougarcat: évi 70 000 dollárral én már nagyon boldog lennék, sőt, a felével is :))

ügyködöm a Kazahsztánon jaa :D

@NagyságosSodalisO [eng]: büszkén égek el :D:D

@rezsöatya: ma dávid nap van? hát akkor köszönöm, amúgy decemberben tartom :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 10:24:21

@DavidT: Szóval, megnéztem. Váltsál be jó sok tenge-t. Aztán, ahogy látom igen közel van Kína, ne növeszd meg a hajad és ne enged becopfozni, mert ferde lesz a te szemed is. Hál istennek Jemen jó messze van, elrablás veszély , lefejezés csökkent esélyes.Gondolom nagyvárosokat célzol meg majd. Népsűrűség elég szimpatikus , 6 fő / km2. :-DD. Vallás : szunnita iszlám, szóval óvatosan azért:-)))) Este kijárási tilalom a nem ferde szeműeknek. :-P
Kaja: lóhús? vágod ? :-D Alap a hús, liszt ,tej. Tejet ne igyál mert zsíros és fosat. Választanod kell, suba/tevetej/ vagy kumisz/kancatej/ ezek alkoholok, vagy maradsz a pálinkánál.A hagyományos kazah ételek bárány-/jó, ha nem faggyús birka/, ló- vagy marhahúsból, de néha kecske/fujj/- vagy tevehúsból/rágós mint az állat és púpos is / is készülhetnek. A Kaszpi-tenger melletti régiókban és nagy tavak, folyók mentén lévő településeken elterjedtek a halételek is. Szóval, ahogy látom, éhen nem fogsz halni, ehetőbbnek tűnik mint India. :-))
De azért vigyél egy macskát előkóstolni, az a biztos.

Na , és nyáron nem fogsz meggyulladni, max 28 fok, de lehet 16-17 fok is. Sapka, sál, kabát is köll kisfijam! :-)

Na és még egy kis kaja!Szóval mégis...:-DDD
"A folyóvíz a nagyvárosokban általában jó minőségű, de itt is javasolt inkább a palackozott alternatíva fogyasztása. Utcai, piaci árusoknál lehetőleg ne vásároljunk készételt."

Aztán még ez :
"Kazahsztán döntően muszlim és ortodox pravoszláv vallású ország. A kazahok jórészt vendégszerető, segítőkész emberek, ám a déli területeken élők között mégis előfordulhatnak intoleráns megnyilvánulások a külföldiekkel szemben. Ennek elsősorban vallási és etnikai okai vannak. A leglényegesebb, amit tehetünk, hogy öltözködésünkkel és viselkedésünkkel tartsuk tiszteletben a helyi szokásokat."

Vigyél puskát is vagy paprika sprayt,szentelt vizet meg kiskeresztet, ja meg jó vastag sálat a nyakadra, hátha életlen a késük!:-DD

Na mög ez , mondjuk nem tom miért....ja, de, ha véletlenül meglopnak vagy akarnak..értöm.:-D
"Nagy forgalmú piacokon ügyeljünk értékeinkre, s útlevelünk konzuli hitelesítéssel ellátott másolatát tartsuk inkább magunknál az eredeti helyett."

Majd vögyél egy szép csapant, kaftán nélkül haza ne gyere! :-)

Na , möhetsz!

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.07. 10:31:58

@NagyságosSodalisO [eng]: woww Nagyságos SodalisO ... hát ez nagyon részletes kutatás, köszi! :)

sejtettem hogy ezt a helyet azért jobban viselném mint Indiát :)

csaknem változom ferdeszeművé :D de a kaftánnal azért próbálok majd belesimulni a tömegbe :D

viszek szenteltvizet meg kiskeresztet, ez kurva jó :D:D

még nem tartunk az indulásnál azért sajnos, de nyomom a dolgot ... még nem válaszolt a kontakt, még egy pár napot adok neki, aztán újra nyomulok ... azt hiszem más választásom amúgy sincs :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 10:35:27

@DavidT: egyébként van valami alternatíva ha ez nem jön össze...szóval azt akarom kinyögni, hogy any B-terv ?

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.07. 10:38:03

@NagyságosSodalisO [eng]: nem hívnám B tervnek, de sok jelentkezésem van bent, értsd leadva határidőn belül és vagy átfutási időn belül még

júniusig kaptam haladékot a szponzoraimtól (értsd, szüleim), hogy valami legyen ... ha addig semmi, akkor álmokat fel kell adni, és menni robotolni valahova :(((

lehet hogy a nagyszerű kilátások miatt szaraxik a vérnyomásom???! (ma reggel is jó volt, csak a 102 pulzust tartom kcisit soknak, de majd mérem megint)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 10:47:31

@DavidT: figyi , próbáld úgy, hogy 1 órán belül megméred 3x , és abból átlagolsz... az tükrözi kb. a valós értéket...

Amúgy nekem is megy a szivem ezerrel, általában 100 felett van, de nekem az alacsony vérnyomás miatt.., ez nálam normális, mert a szívnek kicsit jobban és többet kell dolgozni, hogy lökjön elég vért mindenhova....
Más kérdés, hogy a szívizmokat kicsit gallyra rakja...de ki nem szarja le....egészségesen kurva nehéz lesz meghalni...:-))
De te még nagyon harmatos vagy és ifjú, figyelgessed. Csak szólok, hogy a stressz /még, akkor is ha nem érzed, hogy van /...mindig dolgozik a háttérben, egy alattomos féreg...rengeteg orvos azt mondja, az újkor hatékony gyilkosa! Azért neked is volt és van most min kattogni...most otthon kicsit jobban tudsz figyelni magadra, kaja, pihenés, több alvás, és lazulás...talán az majd kicsit egyensúlyoz rajtad.
Értöd kisfijam ? :-DDD

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.07. 11:43:56

@NagyságosSodalisO [eng]: mindjárt végzem a mérést

köszi doktornő és kazahsztán szakértő! igazán univerzális vagy :)

a legjobb észrevételed: "de ki nem szarja le....egészségesen kurva nehéz lesz meghalni" :D :D

de igen amugy, most kajálás és alvás van folyton :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 11:47:25

@DavidT: Hehe, ok. Rám mindig számíthatsz, fodrász szakmám miatt" összefüggéseiben is képes vagyok látni a dolgokat."
Fordulj hozzám bizalommal! :-DDDDDD

2015.03.07. 16:03:06

@NagyságosSodalisO [eng]: megadta az útravalót @DavidT: neked, most már mehetsz! Én vagyok a 100. kommentelő hehe

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.07. 17:47:27

@Turchi: csak mehessek már ... tényleg nagyon "ráindultam" :D

és mit kap a 100ik kommentelő? :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 18:08:48

@DavidT: MIt kap? Szerintem egy jutalom utat Dubaiba, de nem tőlem. :-))))

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.07. 18:11:16

@NagyságosSodalisO [eng]: az jó, szerintem annak örülne a legjobban ... neki mindegy hogy kitől kapja

neked nem mindegy hogy tőled kapja-e :D

2015.03.07. 18:26:36

@NagyságosSodalisO [eng]: @DavidT: Mert megérdemlem ! DD ( Dubai-t)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 18:31:46

@DavidT: hát most tőlem nem, még magamnak sem, munkanélküli vagyok épp:-))))

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.07. 18:40:06

@Turchi: és mi mit érdemlünk? :P :D (ne is mondd, egy lóf*szt max, mi?) :D

@NagyságosSodalisO [eng]: lemaradtam valamiről? ird meg privátban lécci!

2015.03.07. 19:37:33

@DavidT: Nem dehogy, jelenlévők mind kivételek, de a többiek igen DD
süti beállítások módosítása