Határonkívül

Határokon át, földön, vízen, levegőben


Túlélni, megélni az országváltást, mikor jön a kulturális sokk?

2015. február 09. 11:42 - határonkivül

Folytassuk a tegnapi témát és nézzük meg mi a megoldás kulcsa.

homesick_cartoon.png

 

Bár egyes elképzelések szerint az internet korában egy országváltás korántsem jelent akkora traumát, mint régebben, hiszen a távolság ellenére a kapcsolattartás akár napi szinten megoldható az otthoniakkal és a külföldre készülő jó előre tájékozódhat a befogadó ország legapróbb jellegzetességeiről is, napjainkban sem szabad leértékelni a nemzetközi migráció egyénre gyakorolt pszichés hatásait.

Tekintve, hogy az országváltás során hátrahagyott fizikai környezet, anyanyelv, kultúra, hiedelem- és értékrendszer az otthon maradt családtagok, rokonok és barátok alkotta társas rendszerrel együtt a külföldre költöző múltjának kiemelkedően fontos részét képezik és igy identitásához szervesen kapcsolódnak, sok kutató a migrációt a teljes személyiséget igénybe vevő krizisnek tartja, amellyel a megküzdés egy egész életen átivelő életprogram lehet. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a külföldi léttel járó nehézségek esetenként bizonyos addikciókra (alkohol-, drog-, internet- vagy társfüggőség) hajlamosithatnak és meglehetősen komplex problémákat hozhatnak felszinre, amik az otthoni környezetben esetleg rejtve maradtak volna, igen lényeges, hogy az idegen kultúrába való beilleszkedés minél zökkenőmentesebben történjen.

A honvággyal és a kulturális sokkal való megküzdés tulajdonképpen már a tényleges költözés előtt megkezdődhet. Mivel a legtöbben nem egyik pillanatról a másikra döntenek úgy, hogy elhagyják hazájukat, az országváltással szükségszerűen együtt járó bizonytalanság csökkentésére a legkézenfekvőbb módszer a célország alapvető jellegzetességeinek feltérképezése még a kiutazás előtt. Természetesen a „lakva ismerszik meg a másik” szabály itt is érvényes és biztosra vehető, hogy a legtájékozottabb bevándorlót is érik majd meglepetések az új hazájában, de a célországra való tudatos ráhangolódás mindenképpen enyhitheti a változásokkal járó szorongást. 

Black és Mendenhall (1991) modellje négy szakaszra bontja a külföldön élés élményét: nászutas-, kulturális sokk-, alkalmazkodás- és mester szakasz (ld. 1. ábra). A modell a letelepedést követő időszaktól indul, attól a ponttól, amikor már minden országváltással kapcsolatos hivatalos kérdés megoldódott. Mivel azonban a letelepedés is érzékenyen érinti a külföldön élő emberek lelki békéjét, röviden kitérek ennek a szakasznak a kihívásaira is, mielőtt belekezdenék a modell szerinti szakaszok és az egyensúly taglalásába. 

Szűcs Nóra.jpg

Letelepedés

A külföldre költözés első napjaiban több bürokratikus problémát is meg kell oldania az újonnan letelepülőnek. Ilyen feladat például a lakáskeresés és otthonteremtés, a hivatalos szervekhez való bejelentkezés, vagy a lakókörnyezet megismerése. Ezeknek a feladatoknak az intézése általában viszonylag rövid ideig tart, viszont a sürgősségük és a külföldi ország hivatali rendszerében való járatlanság miatt nagy stresszt jelent az emberek számára. Tapasztalataim szerint a külföldön élők az első napokban és hetekben annyira időnyomás alatt érzik magukat, hogy sajnos még a stressz feloldásában és én-időteremtésben megoldást jelentő alapos önelemzést is elutasítják. Ezzel kapcsolatban mindig eszembe jut Ferenc József császár, akinek a komornyikja egy reggel a következőképp szabadkozott az udvari orvosnak: „Őcsászári felsége elnézést kér, de le kell mondania a mai vizitet, ugyanis gyengélkedik ma reggel.”

Nászutas szakasz

Szerencsére ezt az igen stresszes időszakot egy kellemesebb nászutas szakasz követi.  Természetesen nem véletlen ennek a szakasznak az elnevezése. Ebben az általában három-hat hónapban ugyanis teljes mértékben rózsaszín szemüvegen keresztül látják az emberek a külföldi országot. Emlékeznek arra, milyen érzelmek szoktak Önökben kavarogni egy párkapcsolat elején? Vagy egy tengerparti nyaralás első napján? Pontosan ilyen állapotban élik meg a külföldön élők is az idegen országot kezdetben. Izgalmasnak találnak mindent, ami más, mint az otthon megszokott; nem győznek betelni a sok újdonsággal, boldogan fedezik fel az ismeretlen kis utcákat, a sok kulturális látnivalót; élvezik, hogy mindig új emberrel ismerkednek meg, és végre kiszakadtak az otthoni, megszokott közegből. A külföldön élő emberek lelki egyensúlya ilyenkor is felborul, csak épp a pozitív érzelmek javára. 

A nászutas szakasz azonban nemcsak a lelki béke szempontjából jelent kihívást, de hovatartozásukat illetően is eltolódik ilyenkor az egyensúly, méghozzá a régi otthontól az új ország felé. A frissen külföldre érkezett embereket gyakran annyira lefoglalják az aktuális kérdések és élmények, hogy hajlamosak elfeledkezni régi kapcsolataikról, ami viszont hosszú távon a gyökereik elvesztéséhez vezethet. 

Kulturális sokk

A modell szerint a külföldön élő emberek hozzáállásában a kiköltözés után kb. fél évvel egy „szemüveg-csere” történik: a rózsaszínt a régi otthon kapja meg, míg a feketét az új ország. Így egyensúlyról továbbra sem beszélhetünk, inkább a másik véglet megtapasztalásáról, amit a modell kulturális sokknak nevezett el. Adler (1975) szerint ez a sokk természetes érzelmi reakció, ami annak köszönhető, hogy a saját kultúránkban tanult viselkedések már nem jelentenek megoldást az új ország kultúrájában, viszont még nem telt el annyi idő, hogy megtanulhattuk volna, mikor milyen viselkedés a megfelelő az adott országban. A külföldön élő emberek ilyenkor gyakran tanácstalannak és bizonytalannak érzik magukat. Előfordul, hogy félelemről, gyakori haragról, könnyű irritálhatóságról vagy depresszióról panaszkodnak, esetleg becsapva vagy kiközösítve érzik magukat (Ward et al., 2001). Sokan ilyenkor inkább a négy fal között maradnak, és szabadidejüket a családjukkal, otthoni barátaikkal való beszélgetéssel töltik, hiszen azt a világot legalább jól ismerik, biztonságban érzik magukat. 

Alkalmazkodás

Az aktív egyensúlykeresés szakasza a kulturális alkalmazkodási fázisban kezdődik el. Ebben a fázisban a külföldön élő emberek lelki egyensúlya már nagyjából helyrebillent, megkezdődik az ideális egyensúly keresése a régi és az új ország között. Ez az az időszak, amikor a külföldön élők megtanulnak mindkét országban élni, rugalmasan alkalmazkodni a kulturális különbségekhez, és kialakítják saját megoldásaikat a két ország közötti váltásra. Tipikus kérdések, amelyek ilyenkor felmerülnek:

• hol az otthon?

• hová tartozom?

• mi az identitásom?

E kérdések megválaszolásával nő önismeretük, fejlődik személyiségük.  Schneider és Asakawa (1995) kutatása szerint négy területen mutatható ki leginkább személyiségfejlődés külföldön: önállóság és függetlenség terén, önbizalommal kapcsolatban, személyes határvonalak meghúzása és megtartása vonatkozásában, valamint az intim kapcsolatteremtésben. .

strategy-icon.jpg 

Mester szintű kulturális alkalmazkodás

Az interkulturális alkalmazkodás modellje szerint a folyamat utolsó szakaszában a külföldön élő emberek megtanulják mester szinten menedzselni életüket a két kultúra között, és lassan stabilizálódik helyzetük. Ebbe a szakaszba lépve kialakul új identitásuk, megtalálják helyüket az új környezetben, és ezt közvetíteni is tudják mások felé. Nagyon fontos ugyanis a harmónia szempontjából, hogy a változást, ami külföld hatására végbement az emberekben, az otthon maradtak is valamilyen szinten legitimizálják. Sok ember számára például konfliktust és stresszt jelentett a hazalátogatás, mert nehéz volt bekapcsolódniuk az otthoni szeretteikkel folytatott beszélgetésbe, kívülállónak érezték magukat, akiket nem ért meg a családjuk, ugyanakkor ők maguk sem tudják mire vélni az otthon végbement változásokat. Ilyen esetekben megoldást jelenthet, ha a külföldön élő ember megtanulja, hogyan tud „mássága” ellenére is intim kapcsolatot kialakítani a környezetével.

Összességében tehát láthatjuk, hogy a külföldön élés számos kihívást tartogat az egyensúly megtartása szempontjából, amelyek a legtöbb esetben a lelki békével és identitással kapcsolatos egyensúlyi kérdéseket feszegetik.

 

26 komment