Határonkívül

Határokon át, földön, vízen, levegőben

Lassan az őrület tetőfokán !

2015. szeptember 04. 08:52 - SodalisO

A menekültügyi probléma által gerjedt indulatok, a pro és kontra táborok komment harcai miatt olyan a helyzet, mintha egy őrült szellem szabadult volna ki a palackból.

2015.április 12.-én írtam először az illegális határátkelésről egy posztot .

Akkor még nem gondoltam, hogy ez nem csak Mexikó<>USA vonatkozásában és Olaszország partjainál jelent súlyos problémát, hanem Magyarországon is.

Év elejétől pedig eldurvult a helyzet hazánkban is, havonta egyre növekvő számban érkeztek a "menekültek". A tendencia rohamosan változott, látható volt, hogy egyre keményebb kihívások elé leszünk állítva. Az EU menekültügyi bizottsága és az általuk megalkotott szabályok alapján tennünk kellett a dolgunkat. Úgy, ahogy a szabályok előírták. Orbán V.-nak meglehetősen kemény csatái voltak, de véleményem szerint az egyetlen létező és lehetséges megoldást választotta. Betartja  a szabályokat és megpróbálja Magyarországot megtartani továbbra is biztonságban élhető országnak. 

Kerítés : A török határon is készültek hasonlóan sokkoló képek mint ami nálunk pát napja bejárta a hazai sajtót:

tur3gettyimages-477119842.jpg

 

turk6gettyimages-477119644.jpg

Theresa May brit és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter ez év augusztus elején azt nyilatkozta, hogy ezt a globális migrációs válságot csak úgy lehet megállítani ,ha megoldást találnak arra, hogy csökkenjen az Afrikából Európába érkezők száma.

Legfontosabb teendőként kiemelték, hogy kézre kell keríteni azokat a tippadókat, felbujtókat, bűnözőket, akik arra biztatnak amúgy is kiszolgáltatott embereket, hogy belevágjanak a nagyon veszélyes utazásba,a migránsok számára meg világossá kell tenni az út kockázatait és a visszatoloncolás eshetőségét is.

3_tuneziiss.jpg

 /kép: AFP hírügynökség/                                                                 Tunéziában  is hatalmas tömeg tart Európa felé

Akkor nézzük mi a helyzet most!

Felfokozott , szétfeszült állapot, a rendfenntartó erők, a lakosság és a menekültek részéről egyaránt.Kisebb-nagyobb atrocitások, elszabadult indulatok, egyelőre féken tartva,  Szélmalom harcnak tűnő küzdelem az önkéntes, jótékonykodó szervezetek részéről,  továbbá a menekültek elhelyezését szolgáló operatív munka, étkeztetésük, szállásolás, egészségügyi ellátásuk, minden migránsokat szolgáló logisztikai egység maximális teljesítményt nyújtva teszi a dolgát, ami egyelőre kilátástalannak tűnik.

 1. Igen, a helyzet az, hogy támadhatják ugyan Magyarországot, de a szabályok szerint védeni kell az ország határokat és Európát is.  /Schengen, és a térség,/  A dublini egyezmény érvényes európai jogszabály, a menekültstátuszt kérelmezőknek abban az országban kell regisztráltatniuk magukat, amelynek határán keresztül beléptek az Európai Unióba. 

2.Martin Schulz az EP elnöke  kemény, bíráló szavai a német ZDF televízió adásában, hatásvadász módon az európai szolidaritásról beszél, amiben állítása szerint Orbán V. nem akar részt venni.

3. Merkel szerint az európai uniós tartózkodásra nem jogosult menedékkérőket vissza kell juttatni hazájukba. Az üldözötteket pedig tagországonként /tagországok nagysága, gazdasági ereje alapján/ fel kell osztanunk egymás között.

4. Mai helyzet a Keletiből >Németország helyett Bicske ? 

5. 12 órával ezelőtt Bécsben : Nem tudják ellenőrizni az összes átutazót, sem megállapítani a személyazonosságukat, valamint őrizetbe venni sem tudják őket, ezért ellenőrzés nélkül továbbengedik őket Németország felé.

Egyszóval, a nyomás rendesen jön, több oldalról, több irányból.

Eközben a sajtó és a média félelmetes ferdítésekkel, félrevezető fotókkal és képaláírásokkal manipulálja az olvasótábort. Ami egyébként is kellőképpen megosztott.

Néhány példa: Ma ez a kép /Fotó: Veres Viktor/ volt a vezető sláger a sajtóban.A FB-on az egyik tábor kommentelői embertelennek és szörnyetegnek minősítették a rendőröket akik "brutálisan" elbántak a férfival.

Eközben a valóságban mi történt : A férfi magával rántotta a feleségét a sínek közé,aki sivalkodni kezdett a férfi pedig folyamatosan ordítozott valamit arab nyelven. A lényeg a pánikkeltés volt, rendőri intézkedés provokálása, miután látta, hogy vagy 10 fotós ugrál körülöttük csőre töltött fényképezőgéppel. 

itt  a videó is hozzá:

10698618_542509195914475_3493417843733243416_n.jpg

/Kép: Viktor Veres, Népszabadság/

 Nógrády György nyilatkozik a katolikus rádiónak:/Katt az első részre, pár másodperc és indul/

http://www.katolikusradio.hu/musoraink/adas/377066

  Itt pedig egy ízelítő abból, ha a muszlimok valóban felvonulnak./London, Luton/

 Tegnap láttam fényképet egy kukáról a Keletiben, ami dugig volt a magyar adományozók és segítők által elkészített szendvicsekkel. Bontatlanul dobálták ki. 

kaja.jpg

Egy másik képet a szemétdombról a keletiben. Egy önkéntes csoport Balaton szelettel próbálta rávenni a gyerekeket játékos formában a szemétszedésre. Adtak nekik zsákokat, védőkesztyűt.Egy több órás akció eredménye több mázsa szemét lett.

A riportereknek elmesélt megannyi szívszorító történet, családok drámái, otthonok elvesztése, földönfutóvá válása,életveszély elől menekülés úttalan-utakon, országokon át, illegálisan, törvénysértően.......

Jómagam aggódva szemlélem a káoszt, amit Európa rajtunk akar leverni....mégis azt mondom, ha a családommal hasonló helyzetbe kerülnék, biztos, hogy még a kenyér héját is megenném és nem érdekelne, hogy van buborék az ásványvízben vagy nincs............

 

 

 

117 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hataronkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr227758950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Larry Silverstein 2015.09.04. 20:38:47

@Megnevelő Ember: pofád befogod.

Magyarországra jött a legtöbb menekült Európában de nálunk nincs őrjöngés mint dél-olaszban meg görögországban. A többbiek meg se szólaljanak.

Másik: Naná h lehet mutatni beilleszkedett hasznos moszlimokat meg négereket, kit érdekel? nem úgy müxik a dolog h idejönnek százezerszámra és rájövünk h ők nekünk tulképp kellenek.

Európának kell a bevándorlás. Majd hirdetünk meg állásokat, ha megkapták jöhetnek.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.04. 20:46:43

"pofád befogod"

Ezúton jelzem a blog gazdájának, hogy amíg nem végez alapos takarítást az oldalon, addig én inkább nem jövök.
Azt hiszem, hogy van egy szint, amit nem kéne alulmúlni.

steery 2015.09.04. 20:52:24

Mi ebben az őrület? És hol van még a tetőfoka?
Ez még csak a kezdet. Rövidesen sokkal durvább dolgok következnek. Jövőre pedig még keményebb lesz a szitu. Eutropa elindul, mélyrepülésben a végpusztulás felé.

chepunk 2015.09.04. 21:01:26

Miközben össze-vissza ugattok a karaván halad...

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 21:03:22

Orbán röhög a markába.

Hagyta a vadakat rámenni az M1re, ami által mindenki megutálja őket, nem csak a nagy többség. Ez pipa.

Lépéselőnyben vagyunk, mert most meg kell mutatni az osztrákoknak/németeknek, hogy mekkora migránsrajongók. 3-4 nap múlva odaérnek a menekültek, addig vagy kész van a vízumuk, vagy meg kell állítani őket a határon, és rögtön az osztrákok lesznek a nácik. Priceless

Vagy befogadhatják/átengedhetik a szemetet vízum nélkül, akkor onnantól senkinek nem kell schengent betartani, ami azért jó mert akkor mi meg a genfi egyezményt nem fogjuk betartani. Flawless victory

_Epikurosz_ 2015.09.04. 21:04:34

@Megnevelő Ember: Nem a gyűlölet, hanem a félelem. Nagy különbség.

Csatos náci 2015.09.04. 21:08:18

@Megnevelő Ember: Ha ilyen finnyás vagy, +leszünk nélküled.

Csatos náci 2015.09.04. 21:09:19

@Larry Silverstein: Már hogyne lenne őrjöngés. Itt vagy te meg az elvtársaid.

2015.09.04. 21:11:35

"„Let them in, let them earn” címmel jelent meg a napokban egy írás The Economist brit hetilap honlapján. A cikk arra vállalkozik, hogy bebizonyítsa: Európa érdekében áll a modernkori népvándorlással útra kelő több millió bevándorló befogadása. Nem is vesztegetnék szót az írásra, ha nem a világ legtekintélyesebbnek tartott gazdasági hetilapjában jelent volna meg.

A cikk kezdi az unásig ismert közgazdasági érvvel: az elöregedő Európának kellenek a fiatal, erős, friss munkáskezek. Bevallom, én már itt elmerengek, mint egyszeri bölcsész a romkocsmában: a The Telegraph brit napilap által hivatkozott tanulmány szerint ugyanis az elmúlt 17 évben az Európán kívülről érkezett bevándorlók £117,9 milliárd veszteséget generáltak az Egyesült Királyságnak, vagyis ennyivel kevesebb adót fizettek be, mint amennyi transzferben (segély, oktatás, egészségügyi ellátás, stb.) részesültek. (Ugyanebben az időszakban az Európából érkező migránsok hozzájárulása a brit költségvetéshez – befizetett adók mínusz kapott szociális transzferek – pozitív volt, £4,4 milliárd többletet termelve.) A statisztikák szerint tehát a bevándorlók elsősorban nem szorgos munkáskezeket jelentenek, hanem további terhelést a már most is nehezen fenntartható európai szociális ellátórendszereknek."

Szóval nem kell rettegni a nyugdíjért, merkel mama, jön a segítség.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 21:26:39

@Quercus a favágó: '"„Let them in, let them earn” címmel jelent meg a napokban egy írás The Economist brit hetilap honlapján. A cikk arra vállalkozik, hogy bebizonyítsa: Európa érdekében áll a modernkori népvándorlással útra kelő több millió bevándorló befogadása. Nem is vesztegetnék szót az írásra, ha nem a világ legtekintélyesebbnek tartott gazdasági hetilapjában jelent volna meg.'

Szerencsére a gazdaságot nem újságírók irányítják.

Egy cég sem vesz fel munkaerőt úgy, hogy az előszobát ellepik a jelentkezők, és akkor hirtelen rájönnek hogy nekünk ember kell.

Hanem kitalálják hogy milyen ember kell honnan, és meghirdetik a helyeket. Igy csinálja Kanada, Ausztrális és az USA a bevándorlását.

Na, szóval igaz amit az Economist ír ahogy az is igaz h ezt a hordát el kell takarítani Európából. Makes sense?

rezsöatya 2015.09.04. 21:26:43

@Larry Silverstein: kerlek, az indulatot hagyjuk kivul! Koszi!

@Megnevelő Ember: erdekes, hogy pont neked jut eszedbe ilyesmi...
Persze, hogy manipulaljak a hireket, inkab szenzaciokeltesbol, mint valami bujtatott politikai erdekbol...

De a posztban levo video jo pelda arra, hogy ha csak fotokat latsz, akkor "nezd, mit muvelnek a rendorok!", ha meg a videot nezed, latszik, hogy a srac mit muvel... (a rendirok meg megaem hagyhatjak ott a sineken fekudve!)

Akkor itt egy video. Eleg egyertelmu, hogy valoban nem kell a kaja nekik!

youtu.be/1EYlwyoP4vc

zila5 2015.09.04. 21:37:45

@Megnevelő Ember:
Gondolom nem ragasztanál rájuk címkéket, melyek szerint rég lejárt a szavatosságuk.
Bár...úgyse venné senki észre. :D
Bezzeg az illedelmes magyar betegek szépen megeszik a kórházi reggelit, pedig hol van az ezektől a guszta szendvicsektől.

rezsöatya 2015.09.04. 21:39:00

@rezsöatya: es az inkabb 2b (telo!) :-P

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.09.04. 22:06:09

Eközben a déli határnál:
"
ÖHV Információs Csoport 10 új fényképet töltött fel.
8 órája ·
Mentőt kellett hívni az ásotthalmi gyűjtőpontra
Egy elfogott hölgy szó szerint hiszti rohamot (orvosi szakkifejezés) kapott elfogása után, amit tökélyre fejlesztve ájulásig képes volt kivitelezni. Gondoljuk, nem látta a délelőti bicskei videókat, honfitársai hasonló őrjöngéséről.......
Tudjátok, azért ez elgondolkodtató. Őrjöngnek ezek az emberek, mert itt kell (legalábbis egy ideig) maradni Magyarországon. Mert be kell tartani az európai törvényeket, amelyek nem csak ránk, de rájuk is vonatkoznak. Őrjöngenek a táborokban, mert "lassú az ügyintézés, nincs víz-étel, nincs wifi", stb..........
Ha én menekülnék és elérném az általam annyira vágyott és áhított népcsoportot, hát szégyen, nem szégyen, kezet csókolnék nekik, hogy összeszednek az út mellől, nem kell tovább erdőben aludnom, enni-inni adnak és még fedelet is a fejem fölé. Ha én menekülnék......... Ennyire más lenne a kultúránk? Ennyire más lenne az értékrendünk? Vagy nagyon egyszerű a válasz: ők ennyire nem menekültek!!!
Ha már ott volt az orvos, hirtelen nagyon sok embernek lett komoly baja, a mentősök elláttak égési sérülét (?), illetve csípéseket. Hiába, no, európában bizony csípnek a szúnyogok!!!!
Lefényképeztünk egy kisfiút, neki valami furcsa gyulladás volt a hasán, kezén, nem tudjuk mi. Komoly baja nem lehetett, a mentő nélküle ment el.
Azt se felejtsük azért el, hogy a kerítés áll, tehát az a közel 250 ember aki tegnap a gyűjtőpontra került, mind kerítés rongálás által tudott csak betörni a hazánkba!!!!!
A lényeg: miután minden bevándorló megkapta a magyar állam által finanszírozott szendvicsét, sok-sok vizet, ingyenes orvosi ellátást, nos egymást letiporva nyomakodtak fel a buszra, nem tudnak várni, MENNI KELL TOVÁBB!!!!!!!!..."

és..
Hírpercek24:
Lázárják a magyar-szerb határt. Nincs több menekült.
A kormány döntött és lezárja a határt, figyelmen kívül hagyva az EU szabályzatát. Az EU háborog és nem értenek egyet Orbán döntésével. Radikális lépést fontolgatnak. Mi lesz ennek a vége?

határonkivül · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.09.04. 22:19:30

A mai poszt nem hangulatkeltés céljából íródott.
Hangulat az van, már elég régóta./Nem hinném egy szerény kis blog fog hangulatot kelteni./

Hangulatot sokkal inkább a mai napon történt "lázadások" keltenek.
Bicske, Keleti-pu, Röszke menekült tábor /300 bevándorló, kibontotta a kerítést, Szeged felé rohantak, délután újabb 200 menekült tört ki, közben kövekkel, vizes palackokkal dobálták a rendőröket, freedom kiáltásokkal/
A baj az, hogy Németország bejelentette, nem fogják legális iratok, útlevél, ID card nélkül beengedni ők sem a menekülteket, hiába tartanak oda.

Szóval , hangulat az van, rendesen......

rezsöatya 2015.09.04. 22:31:30

@határonkivül: az van. Marmint hangulat. Keriteseken kivul, meg belul is...

_Epikurosz_ 2015.09.04. 22:33:27

@chepunk: Ez most kivételesen találó, tekintve, hogy :
1. a migránsok karavánja halad az M1-esen Ausztria felé
2. az orosz kisegítő haderő karavánja halad Szíria felé
3. és még mindig az oroszok .... Ukrajna... de ezt inkább megnézem pontosabban, mert a 2 napos hír lehet, hogy ebben a témában is réginek számít.

Emlékezzetek Kaszparovra, mit mondott: "Háború van, hülyék!"

Ne legyen igazam, de az amcsik meg a ruszkik most mennek Szíriába kipróbálni a legújabb haditechnikát. Valószínű, hogy csak barátságos versenyt rendeznek, azaz egymásra nem lőnek, csak a mindenféle szírekre meg hasonló helyi lakosokra. Lőnek pár noplízt aztán hazamennek a trófeával (www.viccesviccek.hu/Nopliz).

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 22:40:21

@határonkivül: A szirek nem fognak megálllni az osztrák határon azért, mert Németország mégsem fogadja be őket (papírok nélkül), attól, h egy államtitkársági al-osztályvezető ma ezt nyilatkozta.

Merkel mondta (v. nem mondta) a tutit, most neki kell segget csinálni a szájából, politikus lévén ez nem okozhat gondot.

GERI87 2015.09.04. 22:48:05

@határonkivül:

"A baj az, hogy Németország bejelentette, nem fogják legális iratok, útlevél, ID card nélkül beengedni ők sem a menekülteket, hiába tartanak oda."

Akkor majd szépen átszöknek, erőszakkal meg nem tartják őket vissza.
Kivételesen helyes döntésnek tűnik busszal a határra vinni őket: kikényszerítik az állásfoglalást a németektől, osztrákoktól és áthárítják a felelősséget!
Ha ennyire nagylelkűek akkor tessék, lehet gondozni őket!
ha már ennyire vonzóvá tették magukat.
Persze ez hosszú távon nekünk sem jó, de ez van sajnos.

_Epikurosz_ 2015.09.04. 22:49:03

@határonkivül: Azt csak a Merkel nem bírta megemlíteni, hogy "Deutschland ist ein Papierland." Annyira nyilvánvaló volt neki. Kíváncsi vagyok, mi lesz a határnál. Még az is lehet, hogy ezek most mind bemennek önként Bicskére, ha meghallják ezt a hírt. Bármi előfordulhat. Ahhoz képest, hogy Magyarország egy szuverén állam, a bármi az sok lenne. De gondolom nem véletlenül kísérik őket rendőrök. Hosszú a műszak szegényeknek. Viszont jobb kondiban vannak, mint a menekültek, mégiscsak megérte az a felvételi követelmény meg kiképzés, meg folyamatos fittségi követelmény. :) Most használják is. :)

Sandor Akarki 2015.09.04. 23:25:08

Lázár egy értelmes ember. Ő viszi a hátán a dolgot jelenleg.

_Epikurosz_ 2015.09.04. 23:31:33

@Sandor Akarki: Lássuk, mit hoz ki a helyzetből. Nincs könnyű dolga, elvégre magyarokkal kell zöld ágra vergődnie. :P :D

_Epikurosz_ 2015.09.04. 23:33:58

@_Epikurosz_: No, most tárgyal Ausztria Németországgal, hogy mit tegyen. Fogadjunk, hogy a gyors átutazásra játszik. index.hu/belfold/2015/08/31/menekultek_bevandorlok_krizis_percrol_percre/ausztria_nem_hagyja_magukra_a_menekulteket/

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.04. 23:39:59

@_Epikurosz_: Remélem nem azt értette a kedves sógor ebben a felette óvatos nyilatkozatban, hogy hoznak bozgoronként 2 karton Almdudlert, oszt jó napot.

Mer feltör a kuruc vírem!

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 00:00:10

A Perzsa-öböl menti, szénhidrogénekben gazdag hat arab monarchia - Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Kuvait, Omán és Bahrein - mindeddig egyetlen szíriainak sem ajánlotta fel azt áttelepülés lehetőségét - idézte pénteken online kiadásában az Amnesty International közlését a The Washington Post. S mindezt megerősítette Kenneth Roth, a Human Rights Watch ügyvezető igazgatója is. "Találják ki, hány szíriai menekült befogadását ajánlotta fel Szaúd-Arábia és a többi öböl menti ország! Nulláét" - írta Twitter-bejegyzésében.

_Epikurosz_ 2015.09.05. 00:20:58

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Kuruc? Hát, akkor meg legyek labanc, akkor lesz vita meg kattintás. :D Szerintem egyébként most már mindenki rájött, hogy alaptalanul nem nyilatkozgatunk - legalábbis remélem.

Ejjnye Bejjnye 2015.09.05. 00:21:44

Az az érdekes, hogy a tömeg segíteni akar a menekülteknek - mert kötelességének érzi. Tök idegeneknek. Azonban ugyanez a tömeg nem érezte/érzi kötelességének, hogy kiálljon azért a több tízezer családért - honfitársaiért - akik otthonát a devizahitel spekuláció miatt elárverezték a bankok. Nem áll ki azokért a magyar családokért, akik még tartják magukat valahogy. Nem áll ki azokért a magyar emberekért, akiknek nem jut normális munka, vagy éhbérért foglalkoztatják őket.
Furcsa egy világ na!!!

Sandor Akarki 2015.09.05. 01:39:57

@Ejjnye Bejjnye: A tömeg azért akar segíteni, hogy menjenek már innen. Hitelt felvenni meg alapból értelmetlen dolog.
Régen, amikor a dolgoknak volt valami valódi értéke, akkor azt őrizték (arany, ezüst, gabona, stb). A virtuális pénz (amit amúgy nem Keynes miatt találtak ki, hanem arábiában adósságlevelek formájában már krisztus előtt 1000 évvel is létezett) pedig csak arra jó, hogy a tömegeknek keveset adjanak belőle és így folyamatosan rabigában tartsák. Cáfolj...

_Epikurosz_ 2015.09.05. 02:24:15

@Sandor Akarki: A virtuális pénz arra is jó, hogy könnyebb legyen kamatot szedni és adni. Így akinek van megtakarítása, az beteheti a bankba, ott adnak rá valamilyen kamatot. Akinek szüksége van pénzre, és tud kamatot fizetni, az megkapja a pénzt, befekteti, vállalkozik vele, és a nyereségből visszafizeti a kamatot. A fogyasztási javakra adott hitelnél csak a fogyasztás ideje változik meg holnapról mára, plusz-mínusz kamat, nincs nyereségtermelő befektetés, legfeljebb a hitelfelvevő alkalmazott, és eleget keres. Ha vállalkozásba fektetik a hitelt, az ugyan elég kockázatos, de közvetlenül segíti a gazdaságot.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 02:30:32

Na, kellemes meglepetés. Reggelre 2000rel kevesebb bozgor van az országban. TANK YOU GERMAN

Remélem nem indul meg holnap az egész balkán azonnal a hírre, még nincs kész az aknazár!

felirat 2015.09.05. 02:38:08

Schengentől függetlenül taktikai hiba volt nem engedni felszállni-elengedni a vonatokra az érvényes jeggyel rendelkező menekülteket a kezdetektől.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 02:52:03

@felirat: Nem volt hiba, hanem ezzel tartottuk be az EU jogot. Németország most is úgy nyilatkozott, hogy aki nincs regisztrálva, nincsenek papírjai azt nem engedik be.

Pontosan Orban beszolasa + a migransok gyaloglasa hozta kenyszerhelyzetbe az osztrakokat, akik megkonzultaltak Merkellel ma ejjel hogy gyorsan vegye at oket, es lon. Felkeszultek 1500ra.

Jo ha szokjak hogy minimum napi 3000et fognak kapni mostantol minden nap, de csak addig amig elkeszul a kerites, utana masfele mennek!

Merkel nepszerusege 4%-ot esett 1 hónap alatt és ott még nem is láttak menekültet. mostantól buszonkent minusz 1%.

Sandor Akarki 2015.09.05. 03:04:56

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Merkel kivégezte önmagát. Rendőrt, határőrt, katonát kellett volna küldenie a közös EU határra. Nem tette, pedig ott van haderő és az agyatlan nyilatkozatai miatt özönlenek a sáskák. Persze, a németek a kettős-többes állampolgárságot betiltották (törökök miatt, szociális okokból), arra viszont nem gondolt az öreglány, hogy így fog bedőlni az egész. Az egyetlen kérdés most már az, hogy a menekült vízumot úgy adják-e ki ahogy kéne, időszakosan, 1 évre, 2 évre aztán utána visszaküldik az egész bagázst miután rendeződött a helyzet. LOL, megnézem, hogy a magát szírnek hazudó bangladesi mekkorát fog nézni Szíriában.
.
Szóval, gyengébbek kedvéért: a menekült vízumok időszakos vízumnak találták ki és végleges maradásra nem jogosít.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 03:07:42

@Sandor Akarki: 'Rendőrt, határőrt, katonát kellett volna küldenie a közös EU határra.'

Majd fog egy hónap múlva, figyelj. Német bakák fogják megépíteni a 15 méter magas kerítést a horvát határra októberben.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 03:08:32

'Werner Faymann ugyanakkor kijelentette: elvárják, hogy Magyarország teljesítse az európai kötelezettségeit, és készen álljon arra, hogy a menekültek egyenlő elosztásával járó terheket viselje, a vészhelyeztet kezelje.'

Egyenlő elosztás? Miről beszél ez a holdkóros? Hozzánk nem hívta őket senki, és nem is akart senki idejönni közülük, nekünk ő ne fogadjon be senkit, köszike.

milyen egyenlő elosztásról handabandázik az egész EUban a 10 milliós Magyarországra szökött be a legtöbb igráns!

Sandor Akarki 2015.09.05. 03:22:54

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Ha Merkelnek van egy csöpp esze. Tartok tőle, hogy nincs.
Ahogy ez most kinéz, nos, leszarom milyen az életszínvonal de inkább látnám Magyarországot Ukrajnával együtt Orosz-Szovjet Tagköztársaságként mint Kis-Arábiának vagy Kis-Afrikának. Ha már valakit választani kell, akkor inkább Putyin mint Merkel. A Szovjetek annak idején adtak nekünk cserébe valamit, legvidámabb barakk, kicsi jólét, az átlagember boldogult. Az osztrákok meg a németek pedig csak saját érdekeik szerint a földbe akarnak minket döngölni és semmit nem adnak érte cserébe. Az, hogy éhbérért dolgoztatják itt a népet az nem csere hanem kizsákmányolás. Merkel mondjon le! Meg az a Juncker csóka is, alkalmatlanok.

venszivar3 2015.09.05. 03:39:29

ALÁAKNÁZNI az állam határt! különben bejönnek ezek az ÁLLATOK!

_Epikurosz_ 2015.09.05. 04:45:46

@venszivar3: Nyugodj meg, akkor is be fognak jönni. Vagy egyszerűen csak nyugodj le.

Azt nem értem, Tarlós miért hagyta abba a Verseny utcai kialakítást, 4000-en jönnek dél felől ismét. Azt már biztosan kezelni kell. Ráadásul ezek lemaradtak az előző két lehetőségről, ki tudja, milyen hangulatban vannak / lesznek. Szóval lesz itt még csődület, de higgyétek el a szírek hatékonyabban fogják kezelni Merkel nénit meg az egész EUs apparátust mint a mi összes külügyérünk. :D

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2015.09.05. 06:31:58

Kedves szerző. Nagyon sok helyen írtam már tényszerűen a kérdésről. A te írásodból látszik, hogy itt felesleges lenne ezzel szenvednem, te már rég eldöntötted, mit akarsz hinni erről.

*Ide képzelj egy nagyon durva káromkodást*

venszivar3 2015.09.05. 06:43:00

@_Epikurosz_: NE nyugtassál! alacsony a vérnyomásom 95/65. még a nyugdíj elejét sem látom, de ezeket a férgeket etethetem.....

chepunk 2015.09.05. 08:21:00

@_Epikurosz_:

Igen anank szántam!

Mindenesetre a ruszkik az arab világban való szarkeverésüket ugyanúgy abbahagyhatnák mint az USA. Ebből a szempontból az egyik 19 a másik 20. Minek kell a szír válságot mélyíteniük? Ja orosz harcosok katonák idáig is voltak Szíriában, amerikait nem sokat lehet látni, akkor ki is csinálja (megjegyzem a fegyverek 90%-a orosz...). Azt se feledjük, hogy ezen rezsimek, diktátorok, puccsokkal, polgárháborúkkal, kerültek hatalomra a hidegháborúban orosz segítséggel mert kikötő, bázis kölött vóna nekik... Főként Atlanti de az nem jött össze nekik, de az "útépítés" közben jól szétcsesztek sok mindent, a szándék most ugyan az. Meg fegyver támogatás minden hülyének aki kiagyalta, hogy ő most komcsi forradalmat robbant ki, és kitűzte a veres csillagot, aztán sokszor csak az ingyé Kalasnyikov kellett nekik, a Szovjetunió bukása után meg egyből iszlamista lett. Az ISIS is logikusan a ruszkik műve, ha valaki hát ők álhattak mögötte (persze csak ha nem teljesen helyi kezdeményezés, ugyanis van bőven ilyen az iszlám világban...).

Ja Putyin elvtárs meg nagy lendülettel utánozza a szovjet 80-as évekbeli "sikereket".... A gazdasága romokban, szépen elszigetelődik nemzetközileg, lassan még a haverjaitól is, nő a munkanélküliség, nőnek az árak, élelmiszerhiány, csökkenő bérek, de azért holdutazás, új atomrakéták, harci repülők, meg tank az köll... Ja meg Afganisztán. Ahol bizony a ruszki beavatkozás ágyazott meg az azóta tartó helyzetnek, és jó nagy szög volt a szovjet rendszer koporsójában. Szíria, Ukrajna mi lesz? ;-)

Shopping 2015.09.05. 09:00:27

Jelentkezzen már valaki aki TUD MONDANI EGY OLYAN ORSZÁGOT A VILÁGON, AHOL AZ ARABOK BEILLESZKEDTEK?????
Nincs.
A legjobb példa a skandináv országok, ahol lakást +tobb ezer eurós segélyeket kaptak, és mi az eredmény ?
A bűnesetek 70%-át a bevándorlók követik el.
Ezek tények. Ezekkel nem tudsz vitatkozni.

Miert gondolja bárki, hogy ezután másként lesz ??

rezsöatya 2015.09.05. 10:19:38

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: "Na, kellemes meglepetés. Reggelre 2000rel kevesebb bozgor van az országban. TANK YOU GERMAN"

Akkor ez? Ma reggeli hir:

"Csongrád megye déli részén 1817 határsértőt - köztük 423 gyermeket - tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve pénteken - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t."

Szoval a letszam maradt... :-(

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.05. 10:23:20

'A várakozások szerint szombaton több mint ötezer migráns érkezik Macedóniából Szerbiába.'

Most már napi 5000 fog jönni, király.

Ausztria tegnap éjjel 800-1500ra számított, odavittünk 4500at. Hehe, már vonatoztatják is őket Merkelnek.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.05. 17:15:42

Szíves engedelmetekkel elmondom, hogy én mit látok.

Van pár millió ember, akik útnak indultak egy olyan világból, ami a legtöbbünk számára teljesen ismeretlen. Még csak elképzelni sem nagyon tudjuk, hogy milyen körülmények között éltek eddig. Ha megállítjuk őket, azt mondják: van egy céljuk, és azt bármiáron el fogják érni. Ha ezért több ezer kilométert kell sétálniuk, az sem baj. Ha az emberek leköpik őket, az sem baj. Nem hátrálnak meg, és ami ennél is fontosabb: összetartanak.

Hívjuk őket menekülteknek.

Aztán van pár millió ember, akiknek a zöme a saját hazájában illetlenül, tiszteletlenül, neveletlenül viselkedik. Nekik soha semmi nem elég jó. A nap 24 órájában sírnak, zokognak, panaszkodnak. Ők "Azabajország" szülöttei. Ha meleg van, az a baj. Ha fűteni kell, az a baj. Ha nincs munka, az a baj. Ha túlórázni kell, az a baj. Ha tanulni kell, az a baj. Ha a jobb életért egy másik országba kell költözni, az a baj. Ha korán kell kelni, az a baj. Ha délutános műszakot kell vállalni, az a baj. Ha baloldali politikusok vezetik az országot, az a baj. Ha jobboldaliak, az a baj. Ha útfelújítás van, az a baj. Ha a városvezetés nem tesz semmit, az a baj. Ők nem összetartanak, hanem ahányan vannak, annyi felé indulnak.

Őket pedig hívjuk magyaroknak.

Számomra a menekültek hozzáállása szimpatikusabb.

rezsöatya 2015.09.05. 18:22:58

@Megnevelő Ember: a menekulteket pont az emberek nem köpik le. Ha megfigyelted pont az onkentesek, valamint sokan nevtelenul segitenek nekik (budaorsiek a mai hirekben!). Akik leköpik oket azok a hivatalok, a kormany, a katasztrofavedelem (nem ilyen kulonleges esemenyek kezben tartasara hoztak letre a szervezetet?).
Es hat van mar tapasztalatunk Europaban, hogy akik most tomegesen jonnek, mennyire nem tudnak integralodni, hiszen mas kulturalis kozegbol jottek. Es a "barmi aron" azert ne jelentse azt, hogy letapossak a gazdak faradsagos munkaval megdolgozott veremenyeset, leszedjek a termest (embercsempeszre van penz, elelemre nincs?), vagy (szinten hirekbol:) pl.ledontottek az autopalya melletti vadvedelmi keritest. Es ha emiatt kozvetve tomegbalesetet okoznak? Milyen sullyal esik latba, ahhoz kepest, hogy a fiatalok egy resze nem adja at a helyet az idoseknek?

Nem minden magyar panaszkodik, aki meg elment dolgozni/elni masik orszagba, azok meg epphogy tettek valamit panaszkodas helyett. Tegnap tuntettek az egeszsegugyes noverek, ok is tenni akarnak panasz helyett (csak nyilvan az ujsagoknak szenzaciosabb tema a menekultkerdes.

Te ugy latod, en igy...

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.05. 18:42:52

@rezsöatya: Tehát a menekültek ne tapossák le a gazdák veteményesét, de a nyugati életszínvonal fenntartásához szükséges nyersanyagokra a hatalmasságok szó nélkül rátehetik a kezüket a menekültek országában, legyen szó gyémántról, esetleg olajról.

Szóval nézeteim szerint a probléma még mindig nem a Keletinél összegyűlt pár ezer ember, nem az M1-es autópályán sétáló tömeg, de még csak nem is az áttaposott kerítés, hanem sokkal inkább a Nyugat jelentette kizsákmányolás. Mert az teljesen természetes, hogy a "civilizált nyugati világ" leigáz népeket, kifosztja a földjeiket, háborúba taszít családokat, aztán pedig otthagyja őket elpusztulni a porrá rombolt falvakban, miközben a nyugati ország elszigetelt lakóparkjának házában már fel sem fél a nappali falára a legújabb 4K LED tévé.

rezsöatya 2015.09.05. 19:02:00

@Megnevelő Ember: akkor a te logikad szerint a kisember (hiszen a menekultek azok!) egy masik orszagba erve ne tartsak be annak torvenyeit (vizum, utlevel-nelkuliseg) es nyugodtan okozzon kart, vagy fennakadast (magyarok is szeretnenek utazni vonaton) az itteni kisemberek munkajat semmibe veve, MERT: X hatalom (mondjuk az USA) ra akarja tenni a kezet az orszaguk nyersanyagara.

Akik Mo-rol mentek dolgozni/elni - most magamrol beszelek - utlevellel, szabalyokat betartva (adozom, betartom az itteni kreszt, nem szemetelek es elore engedem a gyalogost a zebran, stb.) es nem kezelhetetlen tomeget alkotva jottek ki.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.05. 19:15:52

@rezsöatya: Én mindössze annyit akartam mondani, hogy mindennek ára van. Vagy mondjuk úgy, hogy amit most látunk, az nem egy ok nélküli okozat.

Hogy vannak még tisztességes és becsületes emberek a világon, azt nem kétlem, de amikor suttyó magyarok (nem rád gondolok) kezdik osztani az észt arról, hogy "takarodjanak innen ezek a senkiháziak", miközben ők maguk is képtelenek normális ember módjára viselkedni, attól elszáll az agyam.

rezsöatya 2015.09.05. 19:26:52

@Megnevelő Ember: valszeg nem az altalad emlitett "suttyo magyarok" visznek elelmet, ruhat a menekulteknek...

Azt pedig lassuk be, annak is ara van, ha nem akarjuk pl. ezt:

s15.postimg.org/q74nxbc3v/Paris_2030.jpg

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.05. 19:36:20

@rezsöatya: Mennyivel rosszabb ez, mint a katolikus kereszt mögé bujtatott álszent gondolkodás? Amikor "tisztes családapák" ott csalják a nejüket, ahol csak tudják? Amikor "tisztes háziasszonyok" alig várják, hogy jöjjön a postás vagy a tejesember? Amikor a "tisztes családokban" rettegnek a gyerekek, mert a szülők lelkileg és/vagy fizikailag bántalmazzák őket? Amikor "tisztes nagypapák és nagymamák" szemet hunynak a családon belüli erőszak felett, mert a lényeg, hogy a lány jó helyre házasodott? Soroljam még?

De hagyjuk, mert két teljesen különböző pályán mozgunk, melyeknek soha nem lesz találkozási pontja.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.09.05. 20:21:02

Én változatlanul kitartok a véleményem mellett, mi szerint a világban rendnek kellene lenni.Az, hogy nincs, nem a "kisemberek" miatt van.
A politika és a nagyhatalmak meccsei miatt jönnek létre a háborúk, a népirtások, majd a tömeges népvándorlások.
De.
Mindegy egyes országnak megvannak a saját szabályai a működéshez. Minden egyes tömbnek is megvannak a szabályai, EU, USA, stb....
Rengeteg szabály, /nem sorolom/, minden egyes létrehozott szabályozó ide tartozik. Határokra, szuverenitásra, külső-belső védelemre. Természetesen és nyilvánvalóan minden országnak a SAJÁT lakosságát / aki a határon belül állampolgárként él, mert odaszületett/ kell védenie és szabályokkal ellátnia majd azokat betartatnia.
Ki így -ki úgy de teszi a dolgát. Elfogadva az együttélés szabályait.
Ebből a szempontból engem kifejezetten zavar, ha én nem hívtam senkit, / vagy ha hívtam volna sem jöhetne, pl. megfelelő iratok, engedélyek nélkül/.....De ha az én vendégem lenne bárki is, felelősséggel tartoznék a viselkedéséért.Minden körülmények között.
Engem vajon miért nem enged be az USA beutazási engedély nélkül ? Ki sem léphetek a repülőtérről? Vagy Ausztrália ? Vagy Kanada ?
Miért nem indulok el , csak úgy, vaktában, saját felelősségemre? Miért Angliát választottam a jobb kereset reményében ? Hiszen ugyanúgy jó pénzt kereshetnék még számos országban a világban ?
Normális , értelmes emberek számára nem így működnek a dolgok, véleményem szerint.

/Tudom, hogy a legtöbb tovább akar menni. Menjenek. De ne lődörögjön mindenfelé 160 ezer ember úgy , hogy nem lehet tudni, ki ő, honnan jött, vagy épp azt hazudik amit akar....Kideríthetetlenül, azonosíthatatlanul....
Mert ő azt mondja, hogy....rokonok Németországban, Angliában.Ok. Akkor kérjük a bátyus nevét, lakcímét, telefonszámát, meghívólevelét, stb... / Ha nekem kint él a nagynéném, apám, anyám, bátyám , nem fogom eldobni az egyetlen igazoló okiratomat, amiben tudom bizonyítani a nevemmel , hogy igen, Ő a kit lévő rokon, Kovács 2. Pista, én meg vagyok Kovács 2 Marika, a lánya. itt a jegyem , az útlevelem, hagyjatok hadd menjek,,,,/

Ráadásul felelősségteljes felnőttként, ha háború elől , a halál elől kellene menekülnöm, mentve a családom és a magam életét, biztos nem választanék egy rozzant ladikot vagy gumicsónakot tengeri átkeléshez. Mert az csak a halálnak egy másik változata lenne. Mert nem a Kurca-patakon kell átkelni.....Ja, másik esetben pedig nem egyedül menekülnék és "menteném" a saját irhámat.....mert ez így elég ellentmondásos...

Ezek az emberek mehetnének és választhatnának számtalan biztonságos országot az arab térségből, vagy Afrikából és még a jó ég tudja mennyi opcióból.
Ja, hogy oda nem engedik be őket papírok nélkül???
Az okok, indokok számomra hiteltelenek, nevetségesek.
A hisztéria ami 2 táborra szakította a magyarokat szintén nevetséges.
Nézek ki a fejemből és csak tágra nyílt szemekkel bámulok.

Személy szerint én, azért nem akarok Angliában élni, mert nem vagyok képes együtt élni ezekkel az idegen kultúrájú és gondolkodású emberekkel. Ezért döntöttem úgy, hogy maradok a hazámban, Magyarországon.Abban a Magyarországban, ahol ha egy hajléktalannak adnak vizet és ennivalót, nem dobja el, vagy ha egy szegény és nélkülöző, hátrányos helyzetű roma faluba segélyszállítmányt visznek, akkor nagy örömmel és hálával fogadják a segítséget.
Szeretném ha a hazám ilyen maradna. /Persze van még hova javulni azért, tudom, tudom....:-))) /
/Tudom, ez az én egyéni szociális problémám...:-P/
A döntés jogát megtartom magamnak.

rezsöatya 2015.09.05. 20:26:28

@Megnevelő Ember: most ez hogy jon ide? Itt egy 21. szazadi nepvandorlasrol beszelunk, menekultekrol. Ehhez kepest a tejesember egyeni problema (hozzateszem, hogy nekem egy parkapcsolatban, hazassagban a tisztelet, huseg, hazugsagok elkerulese elsodleges dolgok. De ez az en maganeletem).
A katolikus alszent viselkedesrol kerdezd az egyhazat, egyenileg rengeteg jo ember van, hivo es nem hivo egyarant.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.09.05. 20:36:53

Ami még lemaradt..
Igaziból számítottam rá, hogy ez a poszt nem marad komment nélkül.
Ezzel együtt csak egy szimpla helyzet jelentésnek szántam, semmi másnak.
Mert gumicsont ez, ráadásul a rosszabbik fajtából.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.05. 22:32:08

@rezsöatya: Akkor itt a kulcs, nem igaz? "Egyénileg rengeteg jó ember van..."
Akkor ez legyen igaz mindenkire, ne csak a fehérekre, az európaiakra, a magyarokra és a keresztényekre. Ha így állunk hozzá, akkor ebbe belefér egy muszlim is, aki "egyénileg" lehet jó ember. Én legalábbis ismerek néhányat, akik emberségből simán kenterbe verik a legtöbb magyart/európait. Így már talán érted, hogy miért csűrtem-csavartam idáig a szavakat.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.05. 22:42:44

@NagyságosSodalisO [eng]: Iszonyú sok általánosítás és csúsztatás van a mondataidban.

Valószínűleg még sosem éltél háborús övezetben, tehát nem tudhatod, hogy a melletted lévő házba becsapódó rakéta milyen reakciókat váltana ki belőled. Én sem tudom, de nem is írok olyanokat, hogy "ilyen helyzetben biztosan nem így csinálnám".

Aztán mondjál kérlek legalább egy biztonságos országot Afrikából, ahová te egy háború során szívesen költöznél.

Ott vannak még a magyar hajléktalanokról szóló megható mondataid. A legtöbb leszarja, ha kaját akarsz adni neki, mert ő elsősorban pénzt, piát vagy cigarettát akar kapni.

Végül pedig maradt a rend és a szabályok kérdése. Egy olyan világban, ahol a harácsoló nagyhatalmak bármit megtehetnek, felrúgva megállapodást és békét, ott az áldozatok miért tartanák be a szabályokat? Ha Magyarországon olyan nyersanyag lenne, amiért a nagyhatalmak harcba szállnának, és eközben szitává lőnék a családodat, te milyen szabály szerint élnél tovább? Akkor is érdekelnének a papírok, az utazási engedélyek, a vízum, vagy inkább egy bosszúra éhes gyilkológéppé válnál?

Próbáld már meg nem egy dimenzióban látni ezt a világot.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.05. 22:55:13

Láttad már ezt a "knock on roof" videót?
www.youtube.com/watch?v=a755Rq5mqEE

0.12-nél "bekopognak", majd 1.22-nél szarrá lövik az épületet.

És akkor most képzeld el, hogy ott élsz. Te ezek után elkezdenél válogatni a különböző típusú hajók között? Kétlem. Szerintem inkább fognád az első deszkát, ami az utadba akad, és akár annak a hátán is kimennél a nyílt tengerre, hogy magad mögött hagyhasd végre ezt a borzalmat.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.09.05. 22:57:19

@Megnevelő Ember: Vállalom. Én általánosítok. Mert ez is én vagyok.
Egy kis rövid szösszenet én miért általánosítok.
valasz.hu/vilag/miert-nem-a-gazdag-arab-orszagok-fogadjak-be-a-muszlim-menekulteket-114864

Csak egy kérdés. Te komolyan azt hiszed,hogy ezek akik most megszállják épp Európát , kivétel nélkül mind a háború elől és miatt menekülnek ?

Írod: "Ott vannak még a magyar hajléktalanokról szóló megható mondataid. A legtöbb leszarja, ha kaját akarsz adni neki, mert ő elsősorban pénzt, piát vagy cigarettát akar kapni."

erre meg idézem amit nekem írtál: "Iszonyú sok általánosítás és csúsztatás van a mondataidban."

Oda is és vissza is működjön akkor,nem ?

Milyen szabályok szerint ? Szerinted ?

Hát....én nem dobnám el a csikket sem, meg az ajándékba kapott liberos pelenka csomagot sem és amerre járnék nem nézne ki utánam így semmi:

www.kepfeltoltes.hu/view/150905/11960173_1143541785675112_7658380645371941987_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

btw...sajnos, most elég sok dimenzióban látom a világot....bár ne így lenne.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.05. 23:00:37

@NagyságosSodalisO [eng]: Ilyen képet én bármikor csinálok neked a Nagykőrösi út/Határ út buszmegállóban (de akár még a Határ úti végállomáson is), pedig ott nem menekültek, hanem magyar ember járnak nap mint nap.

És ha már itt tartunk: te komolyan elhiszed, hogy az a félmillió magyar, aki lelépett Magyarországról, mind dolgozni indult Nyugatra?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.09.05. 23:06:40

@Megnevelő Ember: Elég félelmetes, de maradjunk annyiban, hogy a háborúk nem 0:0-nál kezdődnek. Valószínűleg az első baljós jelre már illaberekben lennék családommal együtt. Nagy a világ. Ha valaki valóban a családját tartja a legfontosabbnak, /és nem úgy, hogy a sinekre löki, a gyerekkel együtt, hátha majd lesz valami jó hatása is / a szó nemes értelmében , akkor a célt és az eszközt is, komoly ember módjára választja meg. Időben. Még mielőtt.....
Azért amit linkeltél, azon nem az látszik, hogy a szétlövés előtt 2 perccel még hófehér békegalambok röpdöstek gyönyörűséges harmóniában......Izrael több mint 30 éve egy háborús övezet, én meg nem szeretném, hogy itt is az legyen.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.05. 23:11:03

Hadd írjak gyorsan pár magyar ismerősömről.

Az egyik lány kint élt sokáig Észak-Írországban, aztán átment az ír oldalra, egy Dublin melletti kisvárosba. Először dolgozgatott, aztán hazajött. Itthon nem boldogult, visszament, és másfél éve segélyen él. Több pénzt kap így, mintha elmenne part time-ban melózni.

A szobatársa szintén egy magyar csaj. Ingázik Írország és Hollandia között. Hogy miért, azt nem kell mondanom, miközben az ír államtól kapja a segélyt.

A harmadik srác Prestonban él (UK), két és fél éve segélyen "tengődik". Ide-oda jelentgeti magát a különböző lakhelyek között, és egy csomó okiratot hamisított, hogy félre tudja vezetni a hatóságokat.

A negyedik szintén egy csaj, aki Párizs mellé költözött. Elvetette magát egy francia fickóval, aztán elváltak, azóta kint él, szintén segélyből. És ez csak négy magyar ember a közvetlen környezetemből.

Ha jól belegondolok, sokkal több dolgozó muszlimot ismerek Nyugaton, mint magyart. Közülük sokan buszvezetők, de akad szakács, mosogató, felszolgáló, orvos, ápoló és informatikus is. Nagyon jó viszonyban vagyok velük, nincs olyan dolog, amiben ne kérhetném a segítségüket.

A magyar "barátaimról" ugyanezt nem mondhatom el.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.05. 23:15:16

@NagyságosSodalisO [eng]: Nem mindegy, hogy 30 éve vagy 3 perce van háború? Arról beszéltünk, hogy "a halál elől kell menekülni".

rezsöatya 2015.09.05. 23:17:18

@Megnevelő Ember: nem vitatom, hogy egyenileg lehet sok jo ember koztuk. De annyira mas a kulturajuk, elter az europaitol! Raadasul, amig pl. en nyitott vagyok es megprobalok "Romaban ugy elni, mint a romaiak", ez roluk nemigen mondhato el. Meg egyenileg sem...
Te posztokat szentelsz annak, hogy magyarok szemetelnek a buszodon. Most nezd, mit hagynak maguk utan a menekultek az oket szallito buszokon.
(es szerinted ezt is "berendeztek" az ujsagirok?)

s16.postimg.org/ft05t2kfp/11140132_1041875585847154_5227144170234709169_n.jpg

s16.postimg.org/i04egzppx/11207315_1041875592513820_7977994453223700225_n.jpg

s4.postimg.org/gwdtygknh/11953194_1041875599180486_2272890740880805024_n.jpg

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.05. 23:22:36

@rezsöatya: Na, akkor tisztázzuk a félreértéseket. Én nem azt mondtam, hogy nincs baj velük, hanem azt, hogy nem csak velük van baj. Én mindig is azt vallottam, hogy mindenki sepregessen előbb a maga portáján, és csak utána mutogasson másokra. És már azt is megbeszéltük, hogy ezt nem rád értem.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.09.05. 23:25:33

@Megnevelő Ember: Hát nagyon nem mindegy.....mert ahonnan jönnek, ott épp nem 3 perce kezdődött a háború és a felelősségteljes, családot féltő apukának lett volna ideje bőven megszervezni egy sokkal biztonságosabb családkimentést...nem az utolsó pillanatban ugrok bele egy gumicsónakba...de már ne is haragudj..tényleg nagyon nem egyről beszélünk....

Az utolsó kommentedre meg...nah. már megbocsáss, akkor most fogom lerombolni a muszlimokról az álomképet.
Nekem meg van olyan aljadék muszlim ismerősöm Angliában, akit épp most zavartak haza, mert lejárt vízummal illegálisan tartózkodva, mint fővállalkozó embereket szintén illegálisan alkalmazva éhbérért dolgoztatott....most elkapták , mehet haza..vége a jó világnak...és az egész pereputtyával együtt...pedig jól előadta magát, meggyőző volt mindig, már-már majdnem hihető amiket hazudozott.
Magyarokat viszont nem sokat ismerek kint....nem barátkozni jöttem..aki meg ismerősöm van kint, az mind dolgozik.
Én ha elveszteném a munkám, hát segélyre nem maradnék egy napot sem. Akkor húznék haza. Az nekem nem létező opció. Sehol. Se itthon, se otthon, se kint se bent.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.05. 23:30:26

@rezsöatya: Egyébként utaztál már transzkontinentális járaton? Láttad te már, hogyan néz ki a "first class" egy 14 órás repülés után? Pedig ott nem menekültek utaznak, hanem a jóléti társadalom krémje, a tehetős "üzletemberek", akik talán a fedélzeten is háborúért imádkoznak, hiszen akkor bizonyos részvények zuhanni kezdenek. És már vissza is tértünk a kizsákmányoló Nyugathoz.

Vitázhatunk itt órákig. Soha nem fogom veletek együtt kórusban ordítani, hogy a fehér ember a felsőbbrendű faj. Ahhoz én túl sok aljas és szégyentelen fehér embert láttam már életemben.

rezsöatya 2015.09.06. 00:11:24

@Megnevelő Ember: "Soha nem fogom veletek együtt kórusban ordítani, hogy a fehér ember a felsőbbrendű faj."

Ezt egy szoval sem mondtam! De vannak bizonyos ertekek, mely ertekrend szerint szeretnem, hogy eljenek a gyermekeim es unokaim.
Latom, mi van itt, a "multikultiban"...

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.06. 08:49:29

@rezsöatya: Milyen értékrendről beszélsz?

Beillesztesz itt mindenféle képet koszos buszokról, amit a menekültek hagytak maguk mögött.

Arról miért nem teszel ki képet, hogy mit műveltek az "igaz magyar" drukkerek a román-magyar meccs előtt és után az Oktogonnál, a Blahánál, a Keletinél, a Nagykörúton, majd a Népligetnél? Arról miért nem írsz, hogy a Planetáriumnál, ami számomra például kedves gyerekkori emlék, nem menekülteket, hanem magyarokat kellett vízágyúval oszlatni? És arról miért nem teszel ki képet vagy videót, hogy 10 magyar autósból legalább 7 nem engedi át a zebrán a magyar embereket? És arról miért nincs történet, hogy a magyarok nem adják át a helyet a buszon/villamoson/trolin a magyar kismamának? Arról se nagyon látok képet, hogy a magyar tahók pofátlanul beállnak a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyre, vagy ahogy szintén magyarok lökdösnek félre magyarokat, csak hogy legyen ülőhelyük.

Mindig más a hibás? Most éppen a menekültek vannak soron? A magyarokkal nincs semmi gond?

Gyere már el légyszíves a Határ úti ideiglenes buszvégállomáshoz, és nézd meg, milyen szemétdombot hagynak maguk után a magyar emberek. Hogy amikor beáll mondjuk a 123-as busz, akkor 10 magyar dohányosból 10 fogja a földre dobni a csikket, pedig ott van tőlük másfél méterre a szemetes. És ugyanezt teszik a Városligetben is, a játszóterek közelében, ahol gyerekek rohangálnak. Hogy magyar emberek szarnak magasról a dohányzási tilalomra, pedig magyar gyerekek és magyar nemdohányzók állnak körülöttük.

Erről beszélgessünk először, ne a menekültekről. Azok csak áthaladnak rajtunk, de a suttyó magyarok sajnos itt maradnak nálunk. Ha rajtam múlna, én őket pakolnám fel egy buszra, hogy vigyék őket minél messzebb innen.

Arról miért nem esik szó, hogy a magyar ember mikor fog végre beilleszkedni a saját hazájába?!

adg 2015.09.06. 09:02:02

@Megnevelő Ember: "Iszonyú sok általánosítás és csúsztatás van a mondataidban."

Olvasd csak vissza a tieidet, legy szives. Egy mero altalanositas az egesz mondokad. Multkor azt mondtad, nem fogsz altalanositani.

Mb ugy lehet veled is beszelgetni, mint Hintaval.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.06. 09:21:40

@adg: Neked is csak azt tudom mondani, hogy előbb talán a hazai dolgokat kéne rendbe rakni, s csak aztán ugatni arról, hogy bezzeg a muszlimok. Amíg akár csak egyetlen szemetelő magyart embert látok a magyar utcákon, addig nekem senki ne érveljen azzal, hogy a menekültek mocskot hagynak maguk után, mert én arra csak annyit fogok tudni mondani, hogy a magyarok is mocskot hagynak maguk után. Csak a magyarok még a menekülteknél is rosszabbak, mert ők ezt a saját hazájukban teszik, tehát oda szarnak, ahol esznek.

Ha más általánosít, akkor én is. Ha más nem teszi, akkor én sem. Egyéb probléma? Nem arról volt szó, hogy te szóba sem állsz velem? Mi van a saját kasztoddal a másik blogon? Miért nem ott próbálsz érvényesülni?

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.06. 09:31:51

Az általánosításról pedig annyit, hogy ha valaki fotókkal tudja igazolni, hogy a menekültek szemetet hagytak maguk után, akkor én is fotókkal tudom igazolni, hogy a magyarok is szemetet hagynak maguk után. Ha valaki azt mondja, hogy a menekültek egy része csak segélyért megy Nyugat-Európába, akkor én azt mondom, hogy a magyarok egy része is csak segélyért megy Nyugat-Európába. Ha valaki azt mondja, hogy a menekültek egy része nem beszél nyelveket, akkor én azt mondom, hogy a magyarok egy része sem beszél nyelveket. Ha valaki azt mondja, hogy a menekültek egy része takarodjon haza, akkor én azt fogom mondani, hogy a külföldön élő magyarok egy része is takarodjon haza. Ha valaki azt mondja, hogy a menekültek egy része soha nem fog beilleszkedni a befogadó országba, akkor én azt mondom, hogy a magyarok egy része soha nem fog beilleszkedni még a saját hazájába se. Ha valaki végre azt mondja, hogy a menekült is ember, akkor én azt fogom mondani, hogy a magyar is ember.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.09.06. 09:47:09

@Megnevelő Ember: Mar megbocsass de lehet elkerulte a figyelmedet...de itt es most az illegalisan bevandorlokrol keszult poszt alatt beszelgetunk ...es roluk....
Nem a magyarokrol, akik epp megszallnak egy masik orszagot.

Emberek ok is, de oket miert mented fel a jogosan elvarhato illedelmes viselkedes alol?

adg 2015.09.06. 10:03:44

@Megnevelő Ember: "Nem arról volt szó, hogy te szóba sem állsz velem? Mi van a saját kasztoddal a másik blogon? Miért nem ott próbálsz érvényesülni?"

Nem abban maradtunk, en barkivel szoba allok szivesen. Tiszta lapban maradtunk.
Van sajat kasztom? Mintha azt hirdetned, hogy egyenloek vagyunk. Most akkor megsem?
Mi az, hogy ervenyesulni?
Elarulok neked valamit. En egy szabad ember vagyok. Arra a boogra megyek, amelyikre akarok, es oda irok, ahova csak akarok, ameddig a bloggazda maskepp nem dont. Nem latom a problemadat. Ez zavar teged? Szerinted nem kellene ide irnom? Nem sokat szoktam amugy, talan nem olyan fajdalmas neked sem.
Mindenesetre eleg erdekesnek latom, hogy itt meg mindenhol frocsogo gyulolettel pappolsz arrol, hogy szeressuk egymast.

Na mindegy, te dolgod.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.06. 10:11:58

@adg: A kettőnk közti ellenségeskedést nem én kezdtem, de ha úgy érzed, véget vethetünk a dolognak. Rajtam biztosan nem múlik.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.06. 10:14:46

@NagyságosSodalisO [eng]: És a magyarokat miért mentjük fel a jogosan elvárható illedelmes viselkedés alól? Én úgy látom, hogy a "menekült" szó ezekben a napokban egy remek takaró, amivel sokan igyekeznek elfedni a valódi problémákat, melyek jóval túlmutatnak a menekülteken.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.06. 10:20:42

@NagyságosSodalisO [eng]: Ja, és ha számodra nem tetsző emberek százezrei indulnak útnak, akiknek eltérő a bőrszínük, a vallásuk, a kultúrájuk, akkor az "megszállás". Ha több százezer magyar indul útnak, akkor az csak "átköltözés egy másik országba a jobb élet reményében". Na, hát ez a kettős mérce az, ami engem zavar egy kicsit. Minden embernek joga van élni. Nem vegetálni, nem éhezni, nem háborúban túlélni, hanem élni. Csak így, egyszerűen.

rezsöatya 2015.09.06. 10:48:04

@adg: apa, kezdodik! (mint a reklamban...):

m.smh.com.au/federal-politics/political-news/australia-ready-to-take-more-refugees-from-syria-tony-abbott-says-20150906-gjg6ud.html

"The Greens want Australia to immediately accept an additional 20,000 Syrian refugees."

Jo, tudom, eleg nagy a jatszoter, de...

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.06. 10:58:05

Valahol fentebb már elköszöntem egyszer. Látom, hogy ez az irány hová vezet, és igazából nem kívánok részt venni a tömeges hisztériában. Úgy érzem, hogy a frusztrált tömeg csak arra vár, hogy valaki rámutasson egy embercsoportra, mondván: ők a hibásak mindenért, a tömeg pedig falkaként tépi szét a bűnbakot. Pont úgy, ahogyan történt ez nagyjából 75 évvel ezelőtt is. Az emberiség tényleg semmit nem változott.

Nem kellett volna belefolyni ebbe a beszélgetésbe. Hiba volt.

Ha félni akartok, féljetek. Jogotok van hozzá. Én mindenesetre mindenkinek nyugodt életet kívánok.

rezsöatya 2015.09.06. 11:08:42

@Megnevelő Ember: "Minden embernek joga van élni. Nem vegetálni, nem éhezni, nem háborúban túlélni, hanem élni. Csak így, egyszerűen."

Pontosan!

Mondd! Aki ehezik, az a sinek koze dobja a kapott elelmet, vizet? Aki menekul a haboru elol, az kovetelozik, tuntet?

Megint csak egy sajat peldat tudok mondani (mert az messze nem altalanositas!). Az egyik angol csaladtol, ahol dolgoztam (azonkivul, hogy kifizettek a munkam), kaptam egy biciklit. Mert tudtak, hogy nagy bringas vagyok. Es annak ellenere, hogy mar ket bringam van, nem dobtam a sinek koze(!), hanem odaadtam egy itt dolgozo magyar ismerosomnek, akinek szuksege volt ra. A csaladnak meg megkoszontem. Errol a kulturalis kulonbsegrol beszelek! Es ez csak egy eset volt az eletembol.
Beszelhetunk a magyar emberek szemeteleserol is, de en Mo-on sem dobtam el egy buszjegyet sem, gyermekeimet is kornyezettudatossagra neveltem (ismet pelda: amikor kijottem, a fiamnak adtam az automat. De joreszt biciklivel jar o is, ha egyedul megy, csak a csaladdal hasznalja az autot).
Ezeket csak azert irtam le, mert irod: "mindenki sepregessen előbb a maga portáján, és csak utána mutogasson másokra". Van meg mit tennem nekem is! De engedtessek meg, hogy leirjam velemenyemet. Sokat tapasztalt/elt emberke vagyok...

adg 2015.09.06. 11:50:59

@Megnevelő Ember: Igen, valoban jol emlekszel. Valakivel beszeltem a cigany srac posztja alatt arrol, hogy segiteni kell az orszag leszakado, hatranyos helyzetu tersegeit, es sajnos meg kellett allapitanod, hogy rasszista meg kirekeszto meg mittudomenmilyen vagyok. Azota sem ertem, mi bajod volt.

Hat mindegy, ez van. azt mar latom, hogy nem kapok toled udvozlolapot Karacsonykor.

Amugy a kerdeseim mellett elsiklottal, de ne faradj. Majd kitalalom a valaszt helyetted.

adg 2015.09.06. 12:14:19

@rezsöatya: long time no see. :)
Azt figyelted, Abbott milyen ravasz? Johet tobb szir, de a menekultek szama allando. :)
Amugy ausztralia eleg sok menekultet befogadott eddig es ezutan is.
Nekem tetszik az a megoldas is, hogy aki illegalisan jonne, pl csonakon, az nem teheti be a labat soha ausztraliaba. Cserebe megvan a legalis modja, es akkor befogadjak oket. Az illegalisok meg mennek vietnamba, meg png-be, naurura. Hoppa, el is tuntek az embercsempeszek, nem fulladnak emberek ezrevel a vizbe, stb. Aki bajban van, az segitseget kap, aki csak a jobb elet remenyeben kel utra, az meg valaszthatja a legalis bevandorlast. Szerintem korrekt.
Valami ilyesmi europaban is mukodhetett volna.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.06. 12:59:30

@adg: Természetesen válaszolok a kérdéseidre.

A kasztosodásról szóló megjegyzésem mindössze provokáció volt. Mi már többször is egymásra találtunk, aztán amikor azt hittem, hogy vége, akkor mindig odatettél még valami megjegyzést arról, hogy nem így kell "megnevelni" az embereket, noha én többször is jeleztem, hogy a nickem nem keverendő össze a véleményemmel. De mindegy is.

És igen, szabad ember vagy. Oda írsz megjegyzést, ahová akarsz. Engem nem zavar, csak kérlek, hogy ne piszkáljuk egymást. Semmi kedvem nincs veszekedni. Veled se, mással se.

És ha adsz egy címet, küldök neked karácsonyra üdvözlőlapot. :)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.06. 13:17:26

@rezsöatya: Értem a saját példáidat (tök jó, hogy vannak még ilyen emberek), és csak ismételni tudom magam, hogy nem rólad beszéltem, amikor suttyó magyarokat emlegettem.

Nem akartam továbbfűzni a gondolatot, de megteszem, mert szerintem érteni fogod.

Van nálunk egy cigány buszsofőr. Régen muzsikus volt (több mint 20 év után tette le a hegedűt), majd iszonyú szorgalommal megtanulta a buszos szakmát/hivatást. Egyébként a legtöbb utasnak elképzelése sincs arról, hogy mennyire összetett ez a meló, de ez most nem fontos. A srác ma az egyik legmegbecsültebb munkavállaló a garázsban. Soha nem panaszkodik semmiért, bármire kérik a diszpécserek vagy a területvezetők, megteszi. Soha nem hallottam még, hogy nemet mondott volna bármire is. És mindig mosolyog, jó hangulat veszi körül.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ha te kikéred magadnak a magyarokkal kapcsolatos kritikámat (hiszen a saját példádon keresztül be tudod mutatni, hogy nem mindegyikük ilyen vagy olyan), akkor képzeld el, hogy mit érezhet az a menekült (és itt szigorúan az egyénről beszélek), aki nem dobja el a felé nyújtott élelmet, aki nem kiabál a tömeggel együtt, és aki semmi másra nem vágyik, csak hogy valahol végre emberként élhessen, mégis egy kalap alá veszik a többiekkel, és azt mondják neki, hogy takarodjon innen.

rezsöatya 2015.09.06. 15:43:59

@Megnevelő Ember: nem kertem ki magamnak, mert tisztaban vagyok vele, hogy sok javitanivalom van még...

Azt hogy mit ereznek a normalisabb menekultek? Kb. azt, amit a 80-as evekben a magyarok a mariahilfenstraße-i boltokban a "magyar ne lopj" tablak lattan. Tomegben egyebkent maskepp viselkednek sokan, errol rengeteg kiserlet, iras szuletett mar. Majd az ido eldonti, ki tud/akar beilleszkedni. De a kulturalis kulonbsegek nagyon nehezen kuzdhetok le. Ez mar az en szemelyes tapasztalatom is...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.09.06. 21:02:58

@Megnevelő Ember: Eszemben sincs felmenteni a magyar embereket ha illetlenül vagy botrányosan viselkednek. Sőt az első vagyok , aki kérés nélkül rászól.
Bocsáaa meg, de én úgy látom nem jól látod amit látsz.
Konkrétan arra gondolok, hogy összehasonlítasz két teljesen különböző dolgot aztán a saját összehasonlításod után odaírod, hogy kettős mérce.
1. A menekültek" illegálisan jönnek, mindenféle nemzetközi egyezmény vagy unió tagsg nélkül. Konkrétan semmi keresnivalójuk itt. Nem vagyunk célország, állítólag dolgozni, élni , életben maradni akarnak Német, Francia vagy egyéb gazdagabb országban, nem sorolom....Amerre járnak, szemét, kosz,piszok, pusztítás, agresszió, műhiszti, hálátlanság, öngerjesztett lázongás az ellátás mennyisége minősége , az ügyintézés gyorsasága miatt....
Kérdésem : Nem nézték meg hova jönnek? Miből gondolták, hogy kizárólag muszlim ételekkel felszerelt hideg-meleg vizes,külön szobás motelek, táborok, szállodák fogják őket várni? Maximális számra növelt ellátószemélyzet, gyorsított adminisztráció,senki nem kérdez semmit, bármit kérhetnek.....mert a szívnek meg kell szakadni.......
2. A magyarok az EU tagság alapján mozognak Európában, dolgozni, élni, önfenntartani mennek.Szeméthegyek nélkül, követelések nélkül, agresszió nélkül, sokan hálával és az idegen, befogadó ország felé felmutatott beolvadási szándékkal jelzik, hogy igenis hálásak. Magyarok után igen ritkán látsz hasonló mocskos autópályákat külföldön. /lehet, hogy külföldön is tudunk viselkedni?/
3. nem hinném, hogy sok fotót tudnál felmutatni nekem az utóbbi 2 évből, ugyanígy az M1 útszéléről, amit mi magyarok szartunk össze magunknak.
Ettől függetlenül rákerestem az általad emlegetett pesti részre, valóban volt ott is illegális szemétleró , amit azóta felszámoltak, megszüntettek. Mindig lesznek akik szemetelnek....
De ha valóban annyi szarházi, szemét rossz ember lenne itthon, mint amennyiről te beszámolsz, te magad is belefulladnál a buszon a szemétbe, nem látnád az utat a fülkében a kosztól.
Szóval...szerintem túlzol...vagy csinálj fotót a buszokon, hasonló mennyiségű szeméttel
Én meg nem túlzok.....én is próbálok csinálni fényképet arról, mennyi szemetet hagynak maguk után a körülöttem élő magyarok....

Azt nem értem, hogy egy jó ideig egész kellemes konstruktív beszélgetéseket lehetett veled folytatni.
Ez a téma láthatóan kiverte nálad a biztosítékot. Én elfogadom, teljes mértékben azt, hogy neked erről más a véleményed. Nem sértődök meg, nem bánt, nem gondolom, hogy nekünk többet nincs beszédünk egymással.
Csak azért, mert másképp gondolkodunk ez ügyben.
Részedről viszont egész másként áll a dolog, láthatóan....
Kár....

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.06. 21:30:42

@NagyságosSodalisO [eng]: Írtam fentebb, hogy kár volt belefolynom ebbe a beszélgetésbe, de ez nem azt jelenti, hogy másról nem beszélhetnénk vidáman.

Ami ebben a történetben engem zavar, az nem más, mint amiről már te is beszéltél. A vonat előtt kajával dobálózó szír ember látványa engem is dühít, de közben nem tudok nem arra gondolni, hogy mindaz, amit most magunk körül látunk (az ordibáló tömeg, a vonatsínen fetrengő menekült, a szétdobált szemét az autópálya mellett; röviden: a káosz) egy jól megrendezett forgatókönyv egyik fejezete. Ha ezzel előállok, ezren ugranak rám, és azt mondják, húzzak a fenébe, mert ez csak egy újabb "konteó".

Szóval én továbbra sem azon gondolkodom, hogy miért van összeszarva a menekülteket szállító busz, hanem azon, hogy valakik odafent már azt is tudják, hogy ennek az egész folyamatnak mi lesz a következménye mondjuk 2-3 év múlva. Tehetetlen bábunak érzem magam, mint ahogy tehetetlen bábunak látom azokat is, akiket beáldoznak ehhez a tervhez. Itt nem a nyugat-európai segélyekről van szó. Itt a lényeg a bűnbak, mert a reményvesztett ember örül, ha valakit hibáztathat a sorsáért. Innen már csak egyetlen lépés a háború.

Ezért nem tetszik, ha valaki a felszínen lebeg, és vízumokról, szemétről, beilleszkedni képtelen emberekről beszél. Ami ma a világban (vagy Európában) történik, az valakinek nagyon-nagyon-nagyon sok pénzt hoz a konyhára. Nem vagyok történész, sem politológus, de az tuti, hogy ez nem egy egyszerű népvándorlás.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.07. 19:32:04

OFF

Ezt nem a menekültek csinálták, hanem Magyarországon élő magyar emberek, akiknek (sajnos) minden joguk megvan ahhoz, hogy ebben az országban tartózkodjanak.

www.origo.hu/sport/magyarfoci/20150907-a-szurkolok-tonkretettek-a-planetariumot.html

ON

rezsöatya 2015.09.08. 11:09:00

@Megnevelő Ember: errol tudsz bovebbet?
(tudom, nem a bkv-nal vagy, de esetleg ismersz kolegakat)

index.hu/belfold/2015/09/07/volt_buszsofor_aki_26_orat_vezetett/

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.08. 18:55:34

@rezsöatya: De, én a BKV-nál vagyok. Sokan keverik a BKK-val. De mindegy.

Az esetről természetesen hallottam, de részleteket nem tudok. Nemes Gabival nagyon jóban vagyok, de mostanában nem beszéltem vele. Fogalmam nincs, hogyan zajlott ennek a levezénylése.

A BKV buszokban nincs tachográf, illetve van, de a használata alól mentesítve vagyunk, viszont ez a mentesség igazából csak a menetrend szerinti járatokra érvényes. Ilyenkor nem számít a tachográf szerinti pihenőidő, hiszen az rajta van a munkalapunkon. A pihenőidő a napi beosztás része, anélkül nem is dolgozhatnánk. Meg van még egy sor másik szabály is, amit a BKV rendesen be is tart.

Ha rendkívüli esemény van (ez lehetne egy katasztrófa sújtotta területre való kivezénylés is), akkor más szabályok a mérvadók, de hogy ilyenkor hogyan kell eljárni, és az esetleges mulasztásokért kit lehet felelősségre vonni, arról nem tudok semmit. Elvileg azért van a szakszervezet, hogy védjék és képviseljék a munkavállalói jogokat, ami a BKV-nál szintén elég jól működik.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.09.08. 22:40:17

Na, én meg ma röhögtem egy hatalmasat. De akkorát, hogy sírtam.....:-)

Ebédidőben leszólított egy angol Tv stáb, mikrofont nyomtak az orrom alá, hogy feltehetnek-e pár kérdést.
Mondom, ofc!
Erre ők, mi a véleményem a migráns helyzetről, ami most épp Magyarországot érinti a legsúlyosabban?
Nagy levegő, gyenge mosolyt elmorzsoltam a számsarkában, majd ártatlan szemekkel megkérdeztem a mikrofonos fazont, hogy nem baj-e, hogy én épp magyar vagyok és eléggé képben vagyok, mert a déli határ közelében lakom?
Azt a pofát kellett volna látni......szegény csávó, majdnem a nyakamba ugrott örömében....:-))))))
Ötezer kérdést tett fel, hát én meg válaszoltam...ő meg izzadt !!!!
Aztán mondtam neki, hogy bocs, de nekem mennem kéne .../kezdtem azt hinni asztalt meg székeket hoznak mert a pacák extázisba jött :-)))
Csak remélni merem , hogy valami fostalicska TV volt. O_o

rezsöatya 2015.09.08. 22:53:08

@NagyságosSodalisO [eng]: nocsak, celeb lettel? Szindarabot nem irnak az interjudbol? Szolithatunk-e muvesznonek ezentul? Irany Halivúd? Oscar? Nobel?

Egyelore ezekre emlekszem, hogy ilyeneket kell/szoktak kerdezni... tudjukkik...! :DDD

rezsöatya 2015.09.08. 23:02:04

@Megnevelő Ember: azert ugye tudod, hogy ez nem menti fel a migrans tomeget, hogy disznoolat hagyjanak maguk utan, amerre jarnak?

Az hogy mas szemetel, valahol, az nem ment fel engem, hogy akkor nekem is szabad!
Megjegyzem, amit belinkeltel, az egy ujevi utcabal, orjonges eredmenye, s a Westminster Council koltsegveteseben nyilvan szerepel a takaritas is!

Hidd el, anyazok rendesen, amikor hetfoi napon, a bicikliuton kerulgetem a hetvegi bulizok altal szedobalt/szettort italos uvegek cserepeit!

(Olyat meg nem irtam roluk, hogy mocskos disznok!)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.09. 20:01:09

@rezsöatya: Azért ugye tudod, hogy a migráns tömeg szemetelése nem menti fel a magyarokat, hogy disznóolat hagyjanak maguk után, amerre járnak?

Újévi utcabál Londonban, migránsok vonulása az Alföldön, esetleg magyarok hanyagsága Budapesten; egyre megy. A lényeg az egyén, aki szemetel. Egyik sem jobb a másiknál.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.09. 20:10:15

@rezsöatya: Közben érdeklődtem. A lényeg, hogy a sofőrök önkéntes alapon vállalták a menekültek szállítását. A BKK-BKV (egy úgynevezett operatív törzs döntése után) a járműveket szolgáltatta (ha jól tudom, volt Volános is, meg talán egy-két maszek), és persze megszervezték az egész bulit. Voltak "utómunkálatok" is, ugyanis az összepiszkított, összeszart buszokat fertőtleníteni kellett, és ezt meg is csinálták becsülettel. Tudom, mert az egyik ott van a mi garázsunkban, és legalább 2-3 napig ki sem mehet forgalomba, úgy bűzlik a hipótól (vagy valami hasonló szertől). Tisztességgel kipucolták az üléseket, a padlót, a kapaszkodókat, mindent. A sofőrök ki lesznek fizetve, de hogy milyen elszámolás alapján, azt nem tudom, és nem is rám tartozik. A pihenőidőt ebben az esetben felülírta a "rendkívüli helyzet". Ezt a részét nem értem, de ha ők azt mondják, hogy ez jogilag így rendben van, akkor biztosan úgy is van. Széllel szemben úgysem lehet pisálni. Viszont minden garázsba kiraktak egy köszönetet kifejező közleményt, melyben a sok vezérigazgató és a budapesti főpolgármester hálát mond mindenkinek, aki a fentiekkel kapcsolatos teendőket ellátta.

rezsöatya 2015.09.10. 02:03:57

@Megnevelő Ember: koszi! Ez tenyleg hiteles info errol a helyzetrol!

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.09.10. 18:59:09

@rezsöatya: Most pedig privátban akartam írni, de aztán rájöttem, hogy talán mást is érdekel.

Szóval beszéltem kollégával, aki úton volt.

Amit a BKV-ról tudni kell, hogy ez a cég egy óriási "szociális háló". Végtelenül korrektek, az összes jogszabályt betartják, ráadásul a KSZ (kollektív szerződés) számos pontja sokkal kedvezőbb, mint amit a munka törvénykönyve előírna. Ezért ajánlgatom ezt a céget mindenkinek, mert hazai viszonylatban tényleg fasza. Itt most a versenyszférát kihagyom a történetből. Szerintem az egy külön lapra tartozik.

Vannak nálunk úgynevezett elvont szabadnapok. Megvan a beosztás. Annyit dolgozom, amennyit a törvény enged, egy perccel sem többet, illetve ha mégis, akkor azt kőkeményen ki is fizetik. Ez ugye a túlóra, de az elvont szabadnap még ennél is jobb, mert azt duplán fizetik (ha ünnepnapra esik, akkor triplán). Szóval ha plusz pénzre van szükségem, akkor szólok a diszpécserenek, hogy ekkor vagy akkor ráérek. Ha kellek, adjon egy számot (járatszám), és megyek melózni. Persze ez fordítva is megtörténhet, tehát ők kérnek meg arra, hogy ugorjak be. Mindig kell ember, mert ahogy már egy bejegyzésemben is írtam, a buszvezető-ágazatban állandó a létszámhiány, öregszik a szakma. Hogy embereknek itthon miért nem elég a nettó 170-250 közötti fizetés, azt nem egészen értem, miközben megy a sírás, hogy "Magyarországon csak éhen dögleni lehet", de ezt most hagyjuk.

Szóval a kolléga is így vállalta a melót. Senki nem fenyítette be, hogy ha nem vállalja, kirúgják, vagy hasonlók. Volt, aki szólt, hogy fáradt/nincs kedve/nem akarja vállalni, nem volt belőle semmi gond.

Tehát aki ment, az ilyen feltételekkel ment. A pihenőidő tekintetében sem sértett törvényt a cég, ugyanis a kormány rendkívüli rendelkezése felülírta az ide vonatkozó jogszabályokat. Annyit viszont megtettek (a biztonság érdekében meg is kellett tenniük), hogy a sofőrre bízták a dolgot. Ha valaki szólt, hogy fáradt (volt ilyen is), azt azonnal leváltották.

Hát nagyjából ennyi. A sajtóban leközölt információk engem nem igazán szoktak érdekelni. Ritkán olvasok híreket, és ha mégis, a leírtakat általában azonnal elosztom kettővel. Vagy hárommal. Sosem hiszek el semmit elsőre, de gyakran még másodikra se.