Határonkívül

Határokon át, földön, vízen, levegőben

Blogháborúk, mert rosszul teljesítenek a virtuális közösségek

2015. július 24. 12:33 - SodalisO

A "csoportok" szenvednek és felerősítik tagjaik hibáit így a "vak vezet világtalant" helyzet alakul ki.

                                                                           A nem annyira bölcs tömeg

tolerancia.gif

"A társas média sem nem közösség,sem nem tanácskozó demokrácia, még a névtelenség kiküszöbölése mellet sem válhat egyikévé sem a csoportos gondolkodás számos jellemzője miatt.A virtuális közösségekben az egyének olyan információkat keresnek amelyek megerősítik létező nézeteiket vagy habitusukat."/Popkin szerint/

Hobbes szerint alig van olyan elv, amiből ne támadhatna ellentét,széthúzás, sértegetés és lassanként háborúba csúszik.Ez nem az elv hamissága miatt van, hanem az emberek hajlama miatt, akik önmaguk számára bölcsnek tűnnek és ugyanilyennek akarnak látszani a többiek előtt is.Véleménye szerint a konfliktusok forrása a vanitas. A ragaszkodás a saját véleményükhöz a hiúság eredménye és az együttélés problémája: "Ha minden ember a saját véleményét követi szükségszerűen viták keletkeznek, nézeteltérések, amiből először veszekedés, később gyűlölet majd végül háború lesz és mindenféle béke és társas élet megszűnik."

i-demand-an-explanationhd.jpg

                                                                         Lincs  és gúny

      A társas média a róla sugárzott biztonságot nyújtó közösség helyett sokkal inkább lincselő  és gúnyos csőcseléknek tűnik.Harmónia helyett harci blogok,gúnykampányok, névtelen feljelentők,blogháborúk, trollok és népbíróságokká alakult kommentfolyamok jellemzik.Nem nyitott kormányzat, hanem deMOCKrácia .Mivel az olcsó és növekvően bőséges információáradatban a figyelemért harcolók leginkább mások szórakoztatásával és haragjuk felkeltésével tudnak sikeresek lenni, ezért ez a két műfaj jellemzi ezt a médiát manapság.Vagy a gúny vagy a felháborodás vagy a harag.A véleményblogok ennek a fő képviselői.A gúny és a botrány célja ugyanaz: a hiteltelenítés.Szó sincs, még a próbálkozás szintjén sem,érvelésről, meggyőzésről.Vádolnak, de nem kell bizonyítaniuk,hiszen véleményszabadság van.Csak az számít, hogy az emberek beszéljenek róluk-az oldalra kattintsanak .A "sikeres" bloggerek jellemzően mérgesek, elidegenedettek és elégedetlenek.

   A blogok és kommentelők önkéntes népbíróságok, demokratikus megszégyenítő ceremóniák:te nem tartozol közénk."Ha nem szégyelled magad, majd én vagy mi teszünk róla.A néző pedig a csendes háttérből, passzív módban élvezi a rombolást és a fájdalmat.Az arctalan hangok világában mindenki bűnös, míg be nem bizonyítja az ellenkezőjét.

konfliktuskezeles-felsofokon-2.jpg

 

  Az internet nem tér el a rajongói által  megvetett tömegmédiától abban, hogy a tudatmódosítást ugyanúgy összekapcsolja a szabadságmítosszal és szabadságélménnyel.A mozgósítás , tudatmódosítás olcsónak és könnyűnek tűnik, összekapcsolódik a szórakozással szinte észrevétlen /YouTube-videók, photoshpolt képek/.

De a civilizált társalgás nem vonz figyelmet, nem vonz kattintást.Unalmas ezért érdektelen.De a nyelvi, kulturális normákat áthágó trollok viselkedését nem lehet csak az ellenkultúrával magyarázni.A trollok élvezik , hogy figyelnek rájuk. Beszűkült "reallife" szektoruk, nincs út a kibontakozásra, a figyelem középpontjába kerülésre. Valós képességeik korlátokat szabnak nekik és leszűkítik a lehetőségeiket. "Csak" átlag emberek lehetnek, épp úgy mint legtöbbünk.Az internet nyitott társadalmat jelképez, mindenki anonim jövevény.A legjobb terep a trollnak. Rombolja a virtuálisan kialakuló kapcsolatokat, önhatalmúlag megosztást , zavarba ejtő megjegyzésekkel, sértegetésekkel provokál majd gyorsan véget vet minden kialakult vagy kialakulóban lévő beszélgetésnek. Ezzel máris a középpontba került.Kemény konfliktusokat gerjeszt, de nyugalomban , székében hátradőlve, kéjesen elégedett és maximálisan biztos a világháló anonimitása által nyújtott védettségében. Azonban durva és elfajult esetekben offline is folytatódnak az általa ártalmatlannak és szórakoztatónak hitt konfliktusok.

slide_25.jpg

/Statisztikák szerint manapság tíz emberből kilencet ért már valamilyen atrocitás közvetve vagy közvetlenül a neten - ha másképp nem, hát egy klaviatúra mögül okoskodó, névtelen fórumozó jóvoltából. Miről is van szó?Aki regisztrál egy közösségi portálon, netán blogolni kezd, azért teszi, mert szeretne nyitni a világ felé: ellenkező esetben egy lakatos emlékkönyv hasábjain rögzítené gondolatait.Az online jelenlétnek többféle oka lehet:  ismerkedés, társkeresés, flört, véleménycsere, a kötetlen beszélgetés lehetősége, kommunikáció a régi haverokkal és barátokkal, portfólió készítés, üzletelés, cserebere, kreatív önkifejezés publikussá tétele... - akárhogy is vesszük, csupa olyan dolog, ami feltételezi a nyílt, egyenrangú kommunikációt két vagy több fél között.De mindezeken keresztül védtelen célponttá is válik akaratán kívül .Ehhez kell egy eltérő vélemény és egy troll.Utána beindul a gépezet.Vita, sértegetés, következik az antiszociális viselkedésforma minden verziója, minősítés, becsületsértés, lejárató hadjárat bosszúból.Mások nyilvános lejáratása az egyik legetikátlanabb netes húzás, ami szóba jöhet, a konfliktus csak azokra tartozik, akiknek nézeteltérésük támadt egymással. Gyakori fogás, hogy egy rondább szakítás után vagy barátságok, ismeretségek megszűnésekor hosszú, keresetlen szavakkal gazdagon megtűzdelt bejegyzés (netán körlevél) lát napvilágot, amelyben a kedves olvasó mindent megtudhat "a vétkes" sötét titkairól és ciki ballépéseiről. Kevés ocsmányabb dolog van, mint szidni és lejáratni valakit pártatlan idegenek és elfogult random ismerősök körében. /forrás:neon.hu/

 

oroszlan600.jpg

Persze, semmilyen közösségi portált, blogoldalt vagy egyéb online felületet nem kötelező látogatni, itt azonban nem egy-egy emberről, hanem egy egész világot érintő jelenségről van szó. A kommunikáció durvul, az íratlan erkölcsi szabályok összefolynak - a történet végén pedig nem a durvaságokkal szembefutó látogató veszít a legtöbbet, hanem azok az emberek, akik felvették a kesztyűt és végül énhatáraikat is egészen elmosta az öncélú verbális brutalitás. 

A blogszféra, a társas média és általában a csevegő osztály lelkes leírásai a szabadság, egyenlőség mellett a részvételt a /citizen journalism/ a grassroot amatőrizmust értékelik fel a  szakértők elitizmusával szemben.Ebben az új médiában a 'netizenek' írják a cikkeket és ők is kommentálják azokat.A mai önpublikáló világ ünnepli az amatőrizmust. Sem szakmai sem szakértői szűrők nincsenek.

Válhatnak-e ebben a témakörben kulcsszavakká a következők: önmérséklet,mértékletesség,tudásalapú megnyilatkozások..stb.stb.

/Szemezgetés Molnár Attila Károly: Arctalan hangok című könyvéből/

 

 

54 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hataronkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr257651402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2015.07.24. 12:55:30

Jó.
A lakatos emlékkönyv említéséért külön köszönet. Meg is keresem.
Tíz évvel ezelőtt jobb volt blogolni. Akkor még hippinek érezhette magát író s olvasó egyaránt. Most már csak a pi van.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.24. 13:38:56

A liberálisok iszonyúan haragszanak az internetre, ez a kulcspont.

Az internet úgy indult, mint minden más új modern média, azaz nyugati propagandaeszköznként. A cél az volt: megtörni az ellenvéleményeket olyan országokban, ahol a hatalom információs monopóliumot birtokol, de azt nem a nyugati érdekek mentén működteti.

Csakhát a dolog a fordítottjára fordult: az internet maga és a használatához szükséges eszközök annyira olcsók lettek, hogy a mélyszegénységben élőket leszámítva mindenki számára hozzáférhetővé váltak. S megtörtént az elképzelhetlen: a nyugattal ellenséges államok nem tiltani kezdték a netet, hanem használni, mégpedig saját céljaikra. (Ma az egyetlen kivétel Észak-Korea e tekintetben.)

Ráadásul az az elképzelhetetlen következmény is megtörtént, hogy az addig biztosan liberális kezekben nyugvó mainstream médiák elvesztették mopóliumokat nyugaton is, s mindennek az oka csak az internet.

Az első háború, melyben a nyugat elveszette a médiaharcot az internet miatt a Szerbia elleni amerikai-brit agresszió volt 1999-ben. Hiába használtak a telefonhálózatot, a rádióadásokat gátló eszközöket az amerikai agresszorok, hiába bombázták le a szerb tévé központját (több tucat újságírót megölve) a net nagy része működött, s ontotta az infókat, melyek sokszor perceken belül cáfolták meg a NATO hivatalos híreit.

Manapság a liberális médiák küzdenek a túlélésért a net miatt. Hamarosan várható, hogy az egyre inkább diktúrává váló liberális demokrácia hatalmi szóval fog fellépni az internet szabadsága ellen.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.24. 13:44:20

A megoldás a támadások ellen egyébként a nyíltság.

Manapság a pártok fizetett bloggereket, kommentelőket alkalmaznak. Mindegyik párt! A
legtrágárabbak persze a ballibek, de ennek oka a kétségbeesés, hogy immár képtelenek formálni a közvéleményt.

A liberálisok egész hadcsoportot működtetnek ellenem évek óta. A módszerek változatosak:
- trágár sértegetések,
- parodizálással egybekötött lejáratási próbálkozások,
- személyes támadások,
- nickeim hamisítása, azok alatt szélsőséges hozzászólások írása,
- masszív cenzúra egyes fórumokon, blogokban.

Azonban képtelen legyűrni az ellenség engem, mert nem lehet fogást találni rajtam.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.07.24. 15:39:27

@Suvahe: Haha, mennyire igaz!
Igen, nagyon jó könyv.Megspékelve Lányi András-László Miklós Se vele, se nélküle /Tanulmányok a médiáról/című könyvével.
@maxval bircaman megbízott szerkesztő: azt tudtam, hogy nagyon régi blogger és kommentelő vagy , bár én nem kattingatok senki nevére mert azért annyira nem érdekel a net világa, főleg nem ismeretlen nickek...de véletlenül belefutottam már a nickedbe jó sok blogon...ennyire hírhedt lennél ? Ennyire megosztó..
...persze, emlékszem az elitblogon is örök napi offolnivalót és vérnyomásemelőt egy csomó embernek..amit igaziból azért nem értettem, mert legalább annyira volt az is, hogy ki mikor fingott, merre jár autóval,, mit vacsorázik, meg milyen f@m tv-je van...kit érdekelt, ki kérdezte? Ehhez képest a te offjaid bőven belefértek..legfeljebb volt egy réteg aki nem is értette miről beszélsz...vagy nem érdekelte a téma....vagy nem értett veled egyet....De hogy ezért kurva anyázni keljen , meg rohagggygáászét...meg virtuális körözés..
Nah....Jellemző....

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.07.24. 15:41:44

@NagyságosSodalisO [eng]:
*"...persze, emlékszem az elitblogon is örök *napi téma volt, hogy osztod az* offolnivalót és vérnyomásemelőt egy csomó embernek.."

rezsöatya 2015.07.24. 16:01:32

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:
"Az internet úgy indult, mint minden más új modern média, azaz nyugati propagandaeszköznként."

Ez egyaltalan nem igy van/volt. Az internet tortenetevel nagyon is kepben vagyok. Butasagokat ne terjessz azert...!
(Most dolgozom, nem erek ra kifejteni).

rezsöatya 2015.07.24. 16:04:42

@Suvahe: a Låkåtos emlekkonyv olyan, mint a Kolompar emlekkonyv, csak masik csalad? :DDD

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2015.07.24. 18:15:37

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: "Azonban képtelen legyűrni az ellenség engem, mert nem lehet fogást találni rajtam."
Ez esetben - gondolom - érzéssel csinálják.

az internettörténettel kapcsolatban rezsőatyával kell egyetértsek. anno hallgattam erről előadást. sokra nem emlékszem (álmodoztam...) de szerintem nem a média mentén mozgott a születése. bár lehet ezt csak álmodtam.

@rezsöatya: :-) a középső oldala ilyesmi. sok-sok ember egy helyen.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.07.24. 19:04:13

@Suvahe: Miért van olyan is ? Persze, miért is ne lenne?!
Mondjuk ahhoz azért több 'brain kell mint a k@anyázáshoz.:-)))
Álmodoztál? Előadás alatt ? Fegyelmi. :-))

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2015.07.24. 21:03:02

@NagyságosSodalisO [eng]: "ahhoz azért több 'brain kell mint a k@anyázáshoz" - ez ugye nem az emlékkönyves részhez vonatkozik hanem az érzéssel legyűrni az ellenséget vonalhoz?
Ez utóbbihoz van egy eset, amit Az igazság a Harry Quebert-ügyben c. regényben olvastam. A 15 éves Nola egy napon besétált a rendőrfőnök irodájába, szó nélkül letérdelt a székében üldögélő ember elé és ember szó nélkül engedte. Nola pár héttel később a dolgot zsarolásként használta fel. Ilyen az érzéssel legyűrni az ellenséget.
Nem csak regényben létezik.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.07.25. 09:56:30

Az azért mindenképpen érdekes, hogy ez az írás a széthúzás negatív hatásairól szól, miközben szinte minden betűje generálja a széthúzást, az ellentéteket. Megmondja, hogy ma már az érvek nélküli vélemény a lényeg, ami állítólag nem jó, noha az egész bejegyzés egy érvek nélküli vélemény. Erre az alapra építve ez a poszt legalább olyan káros, mint bármely másik. Vagy éppen pont ugyanannyira hasznos. Nézőpont kérdése.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.07.25. 10:06:22

@Suvahe: Természetesen ide vonatkozik:.." az érzéssel legyűrni az ellenséget vonalhoz.." :-))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.07.25. 10:09:08

@Megnevelő Ember: Az egész könyvet nem akartam bemásolni..A poszt alatt ott van, hogy csak szemezgetés volt...Sarkitva és előtérbe helyezve az aktuális állapotokat...A könyvben sorban, felépítve mennek az érvek is bő lére eresztve..és minden más ami ehhez a témához kapcsolható . A könyv komplett. Ez a poszt mesze nem....
Gondolatébresztő olvasnivaló. :-)

rezsöatya 2015.07.25. 10:15:17

@NagyságosSodalisO [eng]: mindenesetre az index2-n kint van... :-)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.07.25. 10:18:34

@rezsöatya: nah...engem az ilyen nem hoz lázba...az Index színvonalát minősíti, ha egy ilyen szar blogot kirak, nem ? De! Hát! :-P

rezsöatya 2015.07.25. 10:24:26

@NagyságosSodalisO [eng]: es az hol marad, hogy "csak vicc volt"? :D

rezsöatya 2015.07.25. 10:26:22

Vagy esetleg valaki minositette igy a blogodat? "Ellenblog? Klonblog? Meg 3-an olvassak?" Akkor ez pont illik a posztod temajahoz!

QUERCUS 2015.07.25. 15:20:28

Engem sokan lehurrogtak, mikor azt mondtam egy bizonyos bloggal kapcsolatban, hogy szimpla üzleti vállalkozás. Azt mondták, kizárt, hiszen nincs annyi bevétele, hogy megérné ezzel foglalkozni. Nem erre gondoltam.

Az ugye ma már mindenki előtt világos, a média minden formája az olvasók, hallgatók, nézők befolyásolására épít. Eljutottunk oda, az emberek többsége már nem gondolkodik, nincs saját véleménye, meg sem próbálja megérteni az őt körül vevő világot. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ennek megértéséhez információkra lenne szükség. Tiszta, világos, objektív információkra. Na ilyen ma ritka, és amik fellelhetők, azok rendesen szét vannak szórva. Marad a kényelmesebb megoldás. Megnézem, meghallgatom, elolvasom, hogy mi is az én véleményem. Zúdulnak rám az "információk", csak el kell döntenem, melyiket akarom elhinni. A liberósat, a konzervatívat, a szélsőbalost, a szélsőjobbost, stb. Választékdömping van.

Az is világos, hogy ma már ezek a "hírforrások" országos szinten pár ember, vagy érdekcsoport kezébe összpontosulnak. Ők üzemeltetik az írott és az íratlan sajtót, ők gyártják a híreket, és ami a lényeg, ők befolyásolják a választókat a döntésükben. Ezen érdekcsoportok, személyek, szinte kivétel nélkül egy-egy bizonyos politikai irányvonalhoz köthetők.

Csakhogy a nyomtatott sajtó, a tv, a rádió működtetése sokba kerül. Nagyon sokba. Ráadásul jelentős részük veszteséges. Ma már folyamatosan csökkennek az újságok előfizetői, olvasói, egyre többen fordítanak hátat a televíziónak, a rádiókról már nem is beszélve. Na de az internet! Pár emberrel meg lehet oldani egy hírportál üzemeltetését. Főleg, ha egy olyan birodalomhoz tartozik, amely a média más területén (nyomtatott sajtó, tv, stb.) is bír érdekeltséggel. Ezeket a hírportálokot napi szinten nagyságrendileg többen olvassák, mint a legmenőbb újságokat. És ehhez kapcsolhatók a célirányos blogok. Minden oldalon vannak ilyenek. Az egyik legismertebb kormánypárti a Mozgástér blog. A másik oldalon "hemzsegés" van. Kettős mérce, ténytár, stb.
Ezeknek a blogoknak az az óriási előnye, hogy egy szimpla szerkesztőséggel lehet őket üzemeltetni, rendkívül alacsony költségvetéssel, a többi "tudatmódosító" ágazathoz képest. Ráadásul blogokat szerintem többségében olyanok olvasnak, akinek nagy a "szavazási hajlandóságuk". És sokuknak igen magas a látogatottsága. Ami ott elhangzik akár posztban akár irányított kommentekben, annak lesz hozadéka. Ezek a blogok szerves részei egy-egy médiabirodalomnak. Csak el kell helyezni őket rendszeresen a blogajánlókban, és máris több ezres látogatottság a jutalom.

És hogy hol az üzlet? Hát ott, amikor kihirdetik, melyik párt nyerte a választásokat, ki fog az elkövetkezendő években kormányozni. KINÉL LESZ A PÉNZES LÁDA KULCSA! Mert az éveken keresztül lenyelt veszteségekért mindig benyújtják a számlát a "birodalom gazdái".

Na így lehet üzlet akár egyetlen jól megszervezett, és irányított blog is. Olcsó, és magas a megtérülési rátája.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.07.26. 09:21:56

@QUERCUS: Pontosan. Anagy hírportálok, meg kihasználják a sok bloggert, így ingyen és bérmentve hozzájutnak cikkekhez, írásokhoz. A bőség zavarában válogathatnak kedvükre, mert a sok önjelölt "újságíró", tudományosan értekező, elemző, kritikus, irodalmár és művész...és stb stb. sorolhatnám ellátja őket anyaggal.
Szimpla jó üzlet.

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2015.07.26. 09:45:37

@QUERCUS: A legmenőbb újság szókapcsolat még a kilencvenes évekből maradt ránk. Az újsággal együtt.

@NagyságosSodalisO [eng]: Újabban Teri néni a földszintről is tökéletes újságíró. Ez nem baj. A baj az hogy mondja is magáról. Pityu bácsi és társai meg elhiszik. Mert Teri néni finom rétest süt. Ezért biztos tökéletesen újságíró is. Teri néni egyetlen szerencséje hogy éppen olyan ostoba mint Pityu bácsi és társai. Ezért megértik egymást.
Ebben a szituációban csak a rétessel érdemes foglalkozni.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.07.26. 10:34:19

@Suvahe: Fantasztikus példa. Így van. "Mondja is magáról.." Ott a pont.
Rosszul vagyok amikor valaki magát fényezi és reklámozza/mindezek mellett az álszerénység is legalább ennyire meghányat,de..../.....
A legundorítóbb amit egy ember tehet../persze tudjuk,honnan ered, miért és milyen ember tesz ilyet/....de akkor is, saját segget nyalni ...nah

"Ebben a szituációban csak a rétessel érdemes foglalkozni.".....Tapasztalatom szerint még a rétessel sem igazán...
Szerencsére azért vannak kivételek...mert a rétes sem sikerülhet mindig jóra, de néha mégis:-)))

rezsöatya 2015.07.26. 12:07:18

@Suvahe: ez jo! :-)))

Belefutottam mar en is blogokba, ahol a semmirol irnak...

Na, megyek is retest kesziteni... (tegnap sajtos tejfolos langost sutottem! Irjak rola posztot?) :-))))

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2015.07.26. 19:32:00

@Megnevelő Ember: Csókolom Teri néni!...

@rezsöatya: "Belefutottam mar en is blogokba, ahol a semmirol irnak..." - a semmiről írni - tapasztalataim szerint - jobb mint valamiről írni, mert a semmit mindenki érti, a valamit viszont senki vagy csak kevesen. a semmiből ritkán lesznek peres ügyek. a valamiből gyakrabban - mert a kevesek roppant érzékenyek- , viszont a valamit ki lehet magyarázni. pontosan azért mert valami.

rezsöatya 2015.07.26. 20:39:03

@Suvahe: van, hogy a valamit nem kell magyarazni. Aki erti, annak evidens, aki meg nem erti, annak hiaba is magyaraznad... itt nem mukodik, vagy csak ritkan az "arany kozeput"!

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2015.07.27. 07:32:41

@rezsöatya: igen, amiről Te beszélsz az az elmagyarázás.
amiről én beszéltem az a kimagyarázás.
elmagyarázni - szerintem - a Pitagorasz-tételt érdemes. de csak az érdemességig. ha már őrületbe megy át, azt abba kell hagyni. az elmagyarázónak.
a kimagyarázást a szükségszerűség követeli meg.
az elmagyarázás és a kimagyarázás között a legnagyobb különbség: az elmagyarázás mindig annak kedvez akinek elmagyaráznak.
a kimagyarázás a kimagyarázónak.

@Megnevelő Ember: Látom Önnek van antennája az öniróniára.

soad1221 2015.07.27. 13:43:12

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: "Az internet úgy indult, mint minden más új modern média, azaz nyugati propagandaeszköznként."

Te max, ez nagyon nem így van... :) a többivel nem tudok vitatkozni, bár nem tudom miért lennél Te ennyire fontos bárkinek a szemében (már bocs, az internetes kommentelés/blogolás hatása az emberek életére és véleményére azért nincs ekkora hatással szerintem) de hogy igaz-e vagy sem, nem tudom, úgyhogy ok, legyen így.. de az internet alapvetően hadi és tudományos célok miatt indult, és közel sem ropaganda volt a cél. olvass utána: DARPA, ARPANET, csomagkapcsolt hálózatok címszavakra

A lényeg: az USA nagy szuperszámítógépeit össze akarták kötni, hogy meg tudják osztani ezek számítási erőforrásait. Ugyanis ekkor (60-as évek) még igen-igen költséges mulatság volt egy számítógép, és ráadásul ezek egymás mellett párhuzamosan sokszor el is végezték ugyanazt a "melót". Ami nem kevés pénzpocsékolás volt... na, így indult a net.. akkor még fogalmuk sem volt ennek a jelentőségéről. A kutatási adatok megosztása és lehet leggyorsabb továbbítása volt a cél.

soad1221 2015.07.27. 13:44:21

@soad1221: akarom mondani propaganda... :)

Suvahe · http://suvahe.blog.hu/ 2015.07.27. 15:25:22

@soad1221: tegnap már hiányoltam hogy az internettörténeti rész éterbe szállt és füstje se maradt, ám szerencsére következetesek vagytok.
a ropaganda is jó kifejezés. aki csinálja, az mindenképpen ropja.

soad1221 2015.07.27. 15:45:26

@Suvahe: ....hát én csak ma olvastam, és nem tudtam megállni... de ropás közben 2 zacskó nógrádi ropi az alap, anélkül szart sem ér...

empoftla 2015.07.27. 19:42:15

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Így van aki balliberális nézeteket vall az mind fizetett (magától nem tenné, mert nincs olyan a földön aki a balliberális nézetekkel szívből egyetértene). Az internettel meg tényleg a maga sírját ásta meg a liberális társadalom, kár, hogy az illiberálisok nem találták fel előbb, akkor mostanra már bedőlt volna a nyugat.

sokadik csapás · http://hazudtok.blog.hu/ 2015.07.31. 16:15:32

Eltüntették a blogomat. Gondolom nem kell ragozni, kinek a közbenjárására. Az igazság bizony fáj. De épp elegen olvasták ahhoz, hogy elgondolkodtató legyen. Minden adat szabadon fellelhető volt a neten. Nem kitaláció. Aki még ezek után sem érti, miről szól a Határátkelő blog, azt csak sajnálni tudom.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.07.31. 22:29:57

Miért nem hagyjátok az embereket, hogy maguktól válasszanak? Komolyan kérdem.

Szerintem akinek van egy csöpp esze (esetleg már élt is valamelyik nyugati országban), az úgyis pontosan tudja, hogy kint is vannak problémák dögivel. Nem ugyanolyanok, mint itthon, de vannak.

Van egy réteg, amelyiknek teljesen mindegy, hogy mi történik, gyűlölködni fognak. Nekik soha semmi nem lesz elég jó. Ha nem építesz, akkor az a baj, ha fejlesztesz, akkor pedig az. Előbbi esetben a befizetett adókat fogják számon kérni, utóbbiban pedig a hátrányosan érintett szabadságjogaik miatt fognak durrogni. Ehhez már csak egy kis politikát kell keverni, és máris kész a megosztottság. Jöhetnek a történetek arról, hogy itthon minden rossz, bezzeg Nyugaton minden jó.

Aki erre vevő, azt nem fogjátok meggyőzni arról, hogy márpedig ez vagy az a blog ehhez vagy ahhoz az érdekcsoporthoz tartozik, és az ott elhangzó adatok és történetek valódisága megkérdőjelezhető. Csatlakozni fog a fals oldalhoz, mert megtalálja a magához hasonló, mindig másokat hibáztató emberek tömegét, akik, jelen esetben, Magyarországot szidalmazzák.

Szerintem hagyni kéne a fenébe az egészet. Aki hajlandó megkajálni a "londoni maszlagot", az tegye. Tudom, hogy bosszantó, de azt látni kell, hogy sok embernek pont erre van szüksége. Ha hagyják magukat becsapni, ám legyen. Ez az ő problémájuk. Nekünk ezzel nincsen semmi dolgunk. Szerintem.

rezsöatya 2015.08.01. 09:21:07

@Megnevelő Ember: Nem ertem a kerdesedet! Mit ertesz azalatt, hogy nem hagyjuk? Miert ne hagynank? Mindenki maga dont, senkinek nem mondjuk, hogy csak ez, vagy csak az a jo...

Sokaknak, igy anno nekem is, az egyik informacioforras a hataratkelo blog volt, (akkor meg szinvonal is volt ott!), hiszen az offical site-okon kivul a kint elo emberek tapasztalatai, informacioi segitettek sok mindenben. Aztan, hogy mar nehany eve kint elek/elunk, a sajat tapasztalatunkkal kiegeszult a "vilagkepunk". Ezzel egyidoben, vagy talan az elobb emlitett okok miatt az kellett latnunk, hogy nagyon megy a parasztvakitas, a dicsekves, hogy kint minden jobb, Magyarorszagon meg minden szar. Mondják olyanok is, akik 10+ eve otthon sem voltak.
Ennek hangot adva nehanyunk ki lett tiltva onnan, mert nem fertunk bele a "koncepcioba". Tehat a megosztas nem reszunkrol "kezdodott".
Hogy miert jo a realis kepet mutatni? Mert ahogy en is annakidejen, sokan, akik mostanaban tervezik a kulfoldi munkat, valos/arnyaltabb infot kapjanak. Epp a mult heten jelentkezett nalam valaki, aki a(z egyik) szakmamban szeretne itt kint dolgozni. Es nem fogok fals kepet mutatni neki, csak azert, hogy fenyezzem magam...!

Nem ertek egyet veled abban sem (bocs!), hogy "hagyni kell, legyen az o problemajuk". Pont azert jo, ha mas nezopontbol is elmondjuk a valosagot, hogy aztan eldonthesse, mikent lep...

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.01. 09:40:30

@rezsöatya: Szerintem nem értetted meg, hogy mit akartam mondani.

Elég sok emberrel találkozom naponta. Már szinte a szemükből ki tudom olvasni, mit fognak mondani. Áltatják magukat, hazudnak maguknak, de nekik ez a világuk. Nem lehet őket kimozdítani onnan.

Hiába próbálsz te "reális" képet közvetíteni (ami egyébként relatív, hiszen az csak a te realitásod, ami nem biztos, hogy másra nézve is igaz), ha a másik ember hazugságot akar hallani. Nem véletlenül van egy-két blognak/híroldalnak ilyen népszerűsége.

Sokan nem szeretnek/akarnak/tudnak önállóan gondolkodni. Nekik már annyi is elég, ha valaki azt mondja: a másik a hibás. Az ilyen emberek két pofára zabálják az olyan történeteket, melyek szerint az emberek élete a külföldre költözést követően kizárólag javulhat. Nem is érdekli őket az ellenvélemény, mert az összezúzza a lelkükben tomboló illúziót.

Én erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy hagyni kell őket. Lépjenek le, próbálják ki, és mindenki vonja le maga a végkövetkeztetést. Ennek a blognak a gazdájával is sokat beszéltünk már arról, hogy némely ember a végletekig elmegy, csak hogy ne kelljen beismerni/felismerni a szomorú valóságot. Ezekkel nem fogsz tudni mit kezdeni.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.08.01. 10:05:04

@Megnevelő Ember: Igen, ebben egyetértek veled, hogy aki önmagának is képes hazudni és a szart is szépre ideologizálja, az mástól sem az igazat várja. Az igazsággal nem tud mit kezdeni. A valóság nagyon sokszor messze esik az általunk megálmodott világtól. A szembesülés a tényekkel a valós dolgokkal mindig fájdalmas és csalódást okoz. Valamilyen szinten valóban hagyni kell őket, a győzködés felesleges. Fussanak bele, próbálják ki, induljanak el hatalmas tervekkel....
Döglődni, vegetálni bárhol lehet. Azért nem kell országot váltani. Persze egy csomó ember a hó végi éhezés elől húzza el a csíkot. Jó esetben kint összejöhet egy gyors segédmunka, amiből éppen kijön hónap végéig, futja, húsgombócra, olcsó fosokra, még a napi szemét Cider-ét is megihatja...Ez ám a jólét".
Minden attól függ kinek, milyen magasra van téve a léc.
A lényeg ott van, hogy valóban értelmetlen bármiről is győzködni bárkit.
Én szerencsésnek mondhatom magam, mert volt /és van / lehetőségem megtapasztalni a valóságot. Ezért IS csináltam ezt a blogot többek között. Ha kedvem van , néha írok a tapasztalataimról. Akit érdekel vagy megtalálja ,elolvassa, aztán rá van bízva, hogy elhiszi vagy sem.
Egy biztos, nagyon jó lenne, ha sokkal több olyan blog lenne, amelyek a valósághoz közelebb álló tényeket, leírásokat és tanácsokat tartalmaznának.
Talán nem lenne ennyi pórul járt ember.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.08.01. 10:10:40

@sokadik csapás: Hát figyi...Így jártál...Ha neked is lennének olyan összeköttetéseid az Index csapatánál, mint a sokat emlegetett XY-nak, akkor nem söpörtek volna le az asztalról.
Azt kell mondani és arról kell beszélni ami beleillik a fő csapásirányba. Be kell állni a sorba, nem kilógni, vegyülni kell, egyformán kell ugatni...:-P
A renitenseket sosem kezelték jól. :-)))))
Ha okos vagy leszarod.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.01. 10:33:03

@NagyságosSodalisO [eng]: Azért ez mind-mind nézőpont kérdése. Én például pesti gyerek vagyok. Itt nőttem fel, innen indultam Nyugatra, ehhez képest láttam a kinti világot is. És ide tértem vissza, itt találtam meg a hazai számításomat.

Ha valaki Heves megyében élte le az eddigi életét, és mondjuk Abasárról vizsgálja a lehetőségeit, akkor még Budapest is nagy ugrás, nemhogy valamelyik nyugati főváros. És innentől kezdve lehet, hogy az ő szemében az általunk hazugságnak mondott dolgok nagyon is valósak.

Ez az egész történet személyre szabott. Szerintem.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.08.01. 10:53:54

@Megnevelő Ember: Igy van, személyre szabott. De erre sem vonatkoznak a sablonok.igaz. Én , mint vidéki műtyúk, egy nagyon pici kisvárosból, becsöppentem angelusországba...És kurvára nem ájultam el, mert még Pesten sem érzem magam jól , max 3 nap és húzok haza. Nem vagyok világpolgár, sosem leszek, rühellek repülni, utazni....költözködni, vándorolni...a cigányélet nem nekem való. Tehát ...igen ..látod....Van aki összepisilja magát a London_Eye-tól....én meg nem adok érte 40 fontot hogy lássam /vonat költség/..mert nem ér annyit nekem...
Ilyenek vagyunk....:-)))

sokadik csapás · http://hazudtok.blog.hu/ 2015.08.01. 18:32:10

@NagyságosSodalisO [eng]: Ez benne volt a pakliba, be volt kalkulálva. A hazudtok blog egy próba volt, és beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Lesznek akik elgondolkodnak az ott olvasottakon.
A következő lépés a Steril szoba blog lesz. A név a Határátkelő blogra utal. Az indulási időpont még bizonytalan, de a módszer ugyan az lesz, mint a Hazudtok blognál, vagyis email értesítés, csak nagyobb csapásszámmal.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.01. 19:11:11

@sokadik csapás: Azért azt vágod, hogy ezzel te is lesüllyedsz arra a szintre, amit minden létező eszközzel kritizálni akarsz? Bármit csinálsz "ellenük", nem leszel különb náluk. Szerintem ezen gondolkodj el néhány percig, mielőtt beindítod az amúgy teljesen értelmetlen bosszúhadjáratodat. Sok energiát megspórolhatsz magadnak, ráadásul jobban is jársz, ha ehelyett inkább a saját életeddel foglalkozol. Nem piszkálni akarlak, inkább jó tanácsnak szántam.

rezsöatya 2015.08.02. 06:55:05

@Megnevelő Ember: Sokadik csapas tevekenyseget ugyanugy kuldetesnek latom, mint ahogy te "harcolsz" a szemeteles, vagy a neveletlenseg ellen. Te a munkad kapcsan tapasztalt dolgokban latod meg es teszed szova ezeket. Akik eled vagnak az utakon, vagy nem viselkednek emberkent a buszon, azok vagy nem olvassak a blogodat, vagy legyintenek ra. Ha egy ember is elgondolkozik azon, amit irsz, mar nem koptattad a billentyuzetet hiaba. Ha Sokadik csapas nehany embernek felnyitja a szemet, mar o is tett valamit.
Az, hogy eltuntettek a blogjat, arra utal, hogy telibe talalt.
Nemreg olvastam egy teljesen mas jellegu portalon:
"Gecik ellen geci módon kell "harcolni" és ott ütni, ahol a legjobban fáj!"
Sajnos van, ahol a szep szo, a kulturalt viselkedes nem hasznal. Tudnek meselni, de ez nem az a blog... (van kulon e celra helyem! :-P ).

QUERCUS 2015.08.02. 08:11:15

@sokadik csapás:

Hát Te tudod, érdemes-é erre időt pocsékolni. Szerintem a helyzet az, hogy a HA egy netkocsma, ami jól indult, de az idők során lecsúszott. Egyre pocsékabb lett a kiszolgálás, szarabb az ital, és elviselhetetlenebb a törzsközönség. Mára már, akinek ez nem tetszett, nem látogatja a hangulat karbantartó egységet, vagy csak hébe-hóba néz be. Az a 15-20 fős kemény mag meg aki napi szinten megjelenik, annak teljesen mindegy a minőség, a 'Csapat" miatt jár oda. Nem érdekli, hogy vizezett a pályinka, meg langyos a sör. Na ezeket nem fogja érdekelni, amit mondasz.
Persze lehet, már azóta, hogy eljöttem változott a helyzet.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.02. 08:32:06

@rezsöatya: Majdnem jó a párhuzam, de csak majdnem.

A hiábavalóság érzése a saját mondanivalóm kapcsán is átfut rajtam (ennek egy-két bejegyzésben már hangot is adtam), de azért van egy árnyalatnyi különbség. Én nem "ellenzéki blogot" vezetek. Hozzám senki nem jön oda azzal, hogy márpedig a gyermeket igenis verni kell; az utcán igenis el kell dobni a szemetet; a lassú kocsi elé igenis be kell vágni, akár veszélyeztetés árán is. Érted, hogy mire gondolok?

Arról nem is beszélve, hogy amíg mondjuk a környezetvédelem közös érdek (legfeljebb sokan nem tesznek érte semmit, de attól még ők is tudják, hogy valamelyest igazam van), addig a külföldre költözés valóban személyre szabott. Aki elhiszi, hogy pusztán a lakcímváltozástól jobb lesz neki, az elhisz mást is, amit nem kéne.

És mi van azokkal, akiknek tényleg bejött a dolog? Mert itt vagyok például én is. Nekem kint sem volt rossz, itthon sem az. A fentiekből kiindulva sokadik csapás szerint hazudok, pedig nem. Így már érted, hogy mi a baj ezzel az erőltetett ellenvéleménnyel?

Persze, sokan hazudnak. De ki tudja, hogy ők ezt hazugságként élik-e meg? Ugyanis ha valaki mondjuk szobabérlő volt Miskolcon, és most szobabérlő Liverpoolban is, akkor a mesélő szemszögéből akár még hihető is a sikertörténet. A példa természetesen sarkított.

Vagy ott van például az előrelépés. Azt azért be kell látni, hogy bizonyos országok valóban előrébb tartanak nálunk. Amíg Magyarországon a papír mondja meg, hogy ki vagy, addig kint sok helyen a tettek beszélnek. Ez hazugság? Nem az. Hogy esetleg valaki nem tud élni a lehetőségeivel (se itthon, se kint), az nem jelenti azt, hogy mindenki más is béna, vagy hogy akinek mégis sikerül, az hazudik.

QUERCUS 2015.08.02. 10:11:09

@rezsöatya: @Megnevelő Ember:

Eléggé összetett dolog ez szerintem. Első körben az jött át, legalább is nekem, hogy a magyar az nem lengyel, nem kínai, nem olasz (tudok még több ilyen bölcsességet D.). Vagyis, ha kitántorog, akkor külhonban nem alkot kolóniákat, ahol a az egész életét leélheti a "sajátjai" között, mint ha csak otthon lenne. A magyar ezzel szemben szétszóródik, és nem igazán keresi másik magyar társaságát. De ettől függetlenül igénye van a magyar szóra, magyarok társaságára. Erre valók a Ha-hoz hasonló blogok.
De. Több százezer magyar határátkelő van, ezzel szemben két tucat rendszeresen kommentelő az ominózus blogon. Hol vannak a többiek? Először azt mondtam, nem tudnak, mernek, akarnak ott megszólalni, tehát lehet, hogy kellene egy másik blog.
De. Itt sem szólalnak meg. Így én kezdek abba az irányba hajlani, hogy nem is akarnak. Lehet, hogy olvasgatnak, lehet, hogy magukban, vagy a szűk családban elmondják a véleményüket, de különösebben nem érdekli őket a dolog.
Persze lehet, hogy tévedek.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.02. 10:24:20

@QUERCUS: Hasonlóan látom, egyszer már meg is fogalmaztam egy korábbi poszt alatt. Akinek rendben van az élete, az nem fog azzal kérkedni, hogy rendben van az élete. Egyszerűen csak élvezi a helyzetet, amit megteremtett magának, akár itthon, akár kint. Aki sokat beszél, és állandóan azt bizonygatja, hogy neki milyen jó (vagy éppen milyen rossz), ott valami nem stimmel. És szerintem ez ember-, nem pedig országfüggő.

rezsöatya 2015.08.02. 19:42:04

@QUERCUS: Amit írtal, egy vicces dolog jutott eszembe. Meg hogy koloniákat? Hat, otthon sem fert meg egymas mellett!
Irigyseg, kivagyisag... hogy ez honnan ered...? Neveltetes? Jozan (vagy nem jozan) esz?
Amikor falun laktam, a jegyzo meselte, hogy egyik lakos feljelentette a szomszedjat, mert kora reggel kukorekolt a kakasa! Falun!!! WTF?

Irtatok, hogy ki honnan jott. Szamit?
Budapesten szulettem, 26 evesen egy videki varosba koltoztem, valahogy mindig is vonzott a videki elet. Aztan evtizedekkel kesobb egy 500 fos faluba. Aztan a 12 millios Nagy London. Aztan egy 200 fos skot falu. Aztan egy Szeged meretu varos. Most ismet falu. Es mindenhol jol ereztem/erzem magam. Elvagyok egyedul es a nyüzsiben is. Ismerek olyat, aki falun szuletett es okos, intelligens, nyelveket beszel...

Sokszinu a vilag...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.08.02. 19:53:27

@Megnevelő Ember: @QUERCUS: Most komolyan, a franc enné meg. Muszáj nektek folyamatosan azt leírni amit én akarok????? Nincs igazság a földön! :-))

Egyetértek, ugyanígy gondolom én is....Nekem világ életemben gyanúsak voltak azok az emberek akik aranyeresre bizonygatják magukat....hogy milyen jó, milyen szép az életük végre. Különbség nincs a külföldön vagy otthon élő emberek között, mindegy hol vannak, hol élnek. Nekik kifelé fontos élni, kirakatélet kell, megmutatni országnak világnak, milyen az igazi bóóódottág! Röhejesek szegények. Természetesen olyan régóta teszik ezt,kifelé és befelé is, hogy már ősidők óta el is hiszik .
Hozzáteszem nem baj ha z, ha az ember boldognak érzi magát, az sem baj ha aszt hiszi, hogy boldog /miközben fogalma sincs mi az /, a lényeg, hogy jól érezze magát.
Azért én is azt hiszem , aki igazán kiegyensúlyozott, nyugodt és boldogságosan elégedett az életével az ezt nem hirdeti fennen, magasra emelt transzparensen. Mert nem ez a fontos. Hogy megmutassuk másoknak....hadd lássák mások és akkor aztán húúúhaaa....
...akkor mi is van ??? Semmi nincs, nagy röhögés van a majomparádén, az van, meg az van, hogy "úgy van haver"..jól van haver":-))))
Közben meg , mennyire unalmas lenne minden, ha nem tudnánk ezekre rácsodálkozni és jól megmosolyogni őket, majd legyintve gyorsan elhúzni. :-)))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.08.02. 19:57:27

@NagyságosSodalisO [eng]: Herr Nyelvtannáci Gézaaaaaaaaaaaaaaaaa asztamindenit.......:-)))
Itt a csont neked!!

kurvára nincs kedvem kijavítani de már csak dafke is....*nem aszt> hanem azt!!!!!!!!*:-))

QUERCUS 2015.08.02. 20:30:20

@rezsöatya: Én falun születtem, Palócföldön. Aztán Egerben tanultam, és utána ott is dolgoztam, Nagyon szerettem, és szeretem ma is azt a várost. De már 35 éve megint falun élek. Nem szívesen költöznék városba, főleg nagyvárosba. Pestre meg végképp nem. A nagyobb lányom viszont ott él 5 éve, és szereti. Persze ehhez hozzátartozik az is, ha Pesten találnék olyan munkát, amiből tisztességesen meg lehet élni, már holnap költöznék. Ugye van az a pénz....

@NagyságosSodalisO [eng]:

Szerintem a kitántorgók túlnyomó többsége alapból nem lihegi túl a dolgokat. Az ismeretségi körből is sokan kint vannak. Dolgoznak, élnek, elégedettek, van aki azt mondja, ha összeszedi azt a pénzt amit eltervezett haza jön, van aki azt mondja, nem akar visszajönni, van aki azt mondja, ahol van nem a legjobb, de majd tovább lép, szóval, ezer meg egy elképzelés. Van aki a kocsi, van aki a lakáshitel miatt lépett, van aki azért mert itthon nem volt munkája, stb. Van aki panaszkodik, hogy már nem olyan jó, mint amikor egy pár éve kiment, mert nagyon nagy a konkurencia a bevándorló miatt, és gondolkodik azon, hogy inkább hazajön. Egyedi sorsok.

De ami érdekes, hogy szinte egyiket sem hallom politizálni, arra panaszkodni, hogy neki Gyurcsány, vagy Orbán miatt kellett elmenni, hogy ha hazajön akkor csak zombikat lát, vagy hogy büdös van, meg még sorolhatnám. Zömében fiatalok, akiknek még arra is van gondjuk, hogy ha kell a szüleiket segítsék anyagilag. Sokan segítenek a testvérüknek, a rokonaiknak, a barátaiknak kint munkát találni. Egy szó mint száz, nem azzal vannak elfoglalva, hogy a neten lógva azt bizonygassák, nap mint nap, hogy minden nagyon happy.
Igaz ez falu.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.08.02. 20:54:36

@QUERCUS: Hát megéltem már én is itthon sok mindent. Kádárt, Medgyessyt,Horn, Gyurcsány, Orbán mit tudom én még kiket nem...de valahogy sosem ébredtem reggel arra, hogy forog a gyomrom és hánynom-fosnom kell, mert olyan kurva lett ez az ország, hogy mennem kell...egy percet sem tudok várni.....mert ezt nem lehet kibírni.....
Ugyan már....Aki ilyen szinten beengedi ezeket a dolgokat a mindennapjaiba, a privát életébe....az tényleg menjen el.
Mindenkinek jobb lesz. Nekünk is és nekik is.
Az új helyen majd tudnak nem hányni majd Camerontól vagy a fr. vagy német minisztertől...Mert azok sokkal jobbak, különbek, rendesebbek, okosabbak......és nem lesz büdös sem és mindenki kedves, vigyorgós, segítőkész és tárt karokkal fogad és mocsok módra megbecsül ......naja:-DD

Francokat...

Mindenesetre én azért találkoztam kint szerencsére olyanokkal is, akik nem próbálták meg elhitetni velem,hogy tévedek és rosszul látom a dolgokat, sőt még a saját magam helyzetét is rosszul látom, rosszul érzem.Eszükbe sem jutott színházazni. Tudták,hogy semmi értelme nem lenne előadni, hogy hejdemilyen kurvajónekünk, mert ismertük egymás hétköznapjait./Mondjuk, normális emberek mind, nem az önámítós kategóriából/
Viszont a neten sok mindent lehet ugye....:-))))