Határonkívül

Határokon át, földön, vízen, levegőben

A szürke valójában fekete és fehér ?

2015. március 07. 08:23 - határonkivül

Egy pszichiáter elemzése és jó tanácsai nem csak fiataloknak! Még mindig a szürke 50 árnyalata!

veszekedoferfi-agressziv-kiabaloferfi.jpg

Megmagyarázom.

Olyan embereken segítek, akikben belül tört össze valami. A többi orvos röntgennel, vérvétellel keresi a fájdalom okát; én rejtett sebekkel foglalkozom. Kérdéseket teszek fel, és figyelmesen meghallgatom a válaszokat. Így jövök rá, mitől „vérzik” az, aki velem szemben ül. 

Évek óta hallgatom az embereket, és nagyon sokat tanultam belőle. Az egyik, hogy a fiatalokban teljes a zűrzavar a szerelemmel kapcsolatban: hogyan találjanak rá, hogyan őrizzék meg. Rossz döntéseket hoznak, aztán rengeteget szenvednek.    

Nem szeretném, hogy te is úgy szenvedj, mint a pácienseim, ezért szeretnélek óva inteni az új filmmel, A szürke ötven árnyalatával kapcsolatban. Ha nem is nézed meg a filmet, az üzenete beszivárog a kultúrába, és veszélyes gondolatokat ültethet a fejedbe. Légy felkészült!

A szürke ötven árnyalatát Valentin-napon mutatták be, hogy azt hidd, romantikus történet. Ne dőlj be! A film igazából egy beteges, veszélyes kapcsolatról szól, ami tele van testi és érzelmi bántalmazással. Parádésnak tűnik, mert nagyszerűek a színészek, pazar kocsijuk, magánrepülőjük van, és Beyonce énekel. A végén azt gondolhatnád, hogy Christian és Ana jó arcok, és bár nem szokványos a kapcsolatuk, de elfogadható.    

Ne engedj egy hollywoodi stúdió agymosásának! Nekik csak a pénzed kell; te magad és az álmaid a legkevésbé sem érdeklik őket. 

A bántalmazás nem parádés és nem szuper. Soha, semmiféle körülmények között nem elfogadható.

szakitas-illusztracio.jpg

Birtoklás: Birtokolni csak azt lehet, ami alárendelt, ami felett állunk. Ilyenkor esünk abba a hibába, hogy saját képmásunkra akarjuk faragni párunkat. Van olyan is, amikor az egyikük önként – gyakorlatilag – feladja a személyiségének nagy részét, párjára fókuszál, miközben saját maga nem fejlődik tovább adott úton, melyen valamikor elindult. 

A következőket kell tudnod A szürke ötven árnyalatáról:

Christian Grey rettenetesen elhanyagolt gyerek volt. Zavaros kép él benne a szeretetről és a szerelemről, mivel sohasem tapasztalt igazi szeretetet. A szeretet, a szerelem az ő agyában negatív érzésekkel, fájdalommal, megszégyenüléssel fonódik össze. Christian azt élvezi, hogy hatalmában tartja és bizarr módszerekkel bántalmazza a nőket. Anastasia pedig éretlen lány, aki bedől Christian vonzó megjelenésének és gazdagságának, és ostobán teljesíti kívánságait. 

A valóságban ez a történet igen szomorúan végződne: Christian börtönben végezné, Ana elmeotthonban – vagy hullaházban. Esetleg Christian tovább verné Anát, ő pedig maradna és tűrné. Akárhogy is, annyi bizonyos, hogy az életük nem volna mesébe illő; ezt az egyet elhiheted. 

Orvosként azt tanácsolom: NE nézd meg A szürke ötven árnyalatát! Légy képben, gyűjts róla információkat, és mondd el a barátaidnak, miért ne nézzék meg ők se! 

Milyen veszélyes gondolatokat sugall A szürke ötven árnyalata? Íme néhány:

A lányoknak az olyan fiúk tetszenek, mint Christian, aki durva és parancsoló. 
Nem! Minden egészséges lelkű nő kerüli a fájdalmat. Szeretné magát biztonságban érezni, arra vágyik, hogy tisztelje és gondoskodóan szeresse egy férfi, akiben megbízhat. Nem bilincsről, hanem menyasszonyi ruháról álmodozik. 

A fiúknak az olyan lányok tetszenek, mint Anastasia, aki engedékeny és bizonytalan. 
Tévedés. Minden egészséges lelkű férfi olyan nő után vágyik, akiben van önállóság. Ha gondja van, arra vágyik, hogy a nő segítsen rajta. 

Anastasia szabadon egyezik bele, hogy bántalmazzák; döntését tehát nem lehet elítélni.
Téves logika. Anastasia valóban szabadon dönthetett – csakhogy rosszul döntött. Minden önpusztító döntés rossz döntés.

Anastasia megfontoltan, higgadtan hozza meg Christiannal kapcsolatos döntéseit.  
Kétlem. Anastasia ítélőképességét elhomályosítja, hogy Christian folyamatosan alkohollal itatja. Másrészt a lány röviddel megismerkedésük után – élete első ilyen élményeként – szexuális kapcsolatba kerül Christiannal. Neurológiai ismereteink szerint az egyesülés ugrásszerűen felerősítheti a lányban az összetartozás és a bizalom érzését, mielőtt megbizonyosodhatna róla, hogy a férfi megérdemli. A szex nagyon erős, intenzív élmény, különösen első alkalommal. Végül: Christian ráveszi Anastasiát, hogy írjon alá egy jogi beleegyezést, melynek értelmében senkinek sem mondhatja el, hogy a férfi régóta bántalmazást folytat. Alkohol, szex, manipulálás – nem éppen a megfontolt, higgadt döntés elősegítői.

Anastasia szerelme gyógyítja Christian érzelmi problémáit 
Csak a filmben. A való életben Christian nem változna számottevően. Ha Anastasiának örömet jelent, hogy érzelmi problémás embereken segít, akkor pszichiáternek vagy szociális munkásnak kellett volna mennie.    
 
Jó a szexben a kísérletezés
Talán... felnőtteknél, tartós, ép, elkötelezett kapcsolatban, amit úgy is nevezünk, hogy házasság. Más esetekben komoly kockázata van, hogy nemi úton terjedő betegséggel fertőződsz, megerőszakolnak, vagy éppen terhes leszel. Érdemes nagyon óvatosnak lenni abban, kit engedsz közel magadhoz testileg és érzelmileg, mert egyetlen alkalom is örökre kisiklathatja az életedet!   

Végszó: A szürke ötven árnyalata nagyon hatékonyan képes elhinteni a kételkedés magvait. Az egészséges és a beteg kapcsolat között óriási különbségek vannak; ez a film azonban elmossa a különbségeket, és az ember elbizonytalanodik: mi az, hogy egy kapcsolat egészséges? Mi az, hogy beteg? A szürkének oly sok árnyalata van... nem is tudom.  

Vigyázz! A biztonságodról és a jövődről van szó. Itt nincs helye kételkedésnek. Egy intim kapcsolat, amelybe beengedik az erőszakot – egyetértéssel vagy anélkül – elfogadhatatlan. 

Ez fekete és fehér. Itt nincsenek szürkés árnyalatok. Egyetlenegy sem.

Miriam Grossman M

 

 

44 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hataronkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr237247741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 10:33:23

Este én is megnézem. Sok kritikát olvastam, hallottam, hogy a könyv sokkal jobb mint a film. Szóval megosztó alkotás, látnom, hogy tudjak konkrétan véleményezni.
Valaki látta már ?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 16:45:27

@NagyságosSodalisO [eng]: megnéztem....hát..érdekes..több mint amit a lehúzó kritikákban olvastam...de még fel kell dolgozni

határonkivül · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 16:49:30

@NagyságosSodalisO [eng]: Javaslom hozzáolvasni ezt is. Aztán a 2-t összegyúrni, megrágni és úgy emészteni.:-)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.07. 18:02:13

én nem láttam, nem is fogom nagy eséllyel

de olyan szempontból félig meddig a valóságot mutathatja, legalábbis az elején, hogy a pénz és a külcsín számít

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 18:13:58

@DavidT: igen, szerintem ez az egyik része csak, a másik fő mondanivaló, a dominancia.....érdekes...nyilván itt egészen elvitték a szex vonalig, de maga mint jellemző mentalitás,tulajdonság és hogy mennyi minden lehet mögötte..elgondolkodtató,.
Miért nem fogod látni ? Nem érdekel vagy egyéb akadálya van ?

zZz 2015.03.07. 18:14:42

Imdb-n minden 3. nő maximális pontot adott a filmnek.
63% 5-nél több pontot adott a maximális 10ből.
Ez mit árul el úgy általában a nőkről?

zZz 2015.03.07. 18:15:14

"- A lányoknak az olyan fiúk tetszenek, mint Christian, aki durva és parancsoló.
- Nem! Minden egészséges lelkű nő kerüli a fájdalmat."

Az, hogy mennyien olvasták lelkesen a könyvet, nézték meg a filmet, meg is mutatja, mennyi egészséges lelkű nő van.

"Tévedés. Minden egészséges lelkű férfi olyan nő után vágyik, akiben van önállóság. Ha gondja van, arra vágyik, hogy a nő segítsen rajta."

A szerző szerencsés világban élhet. A mai világban ha egy férfinek gondja van, sok dolgot tehet, de hogy egy nőnek elmondani... csak akkor, ha nem akar többé férfi lenni a nő szemében. Ma a nők csak azt tekintik férfinek, akinek:
- nincsenek problémái
- vagy ha vannak, maga oldja meg.

"Anastasia ítélőképességét elhomályosítja, hogy Christian folyamatosan alkohollal itatja."

Csak azt lehet itatni, aki hagyja. Szánalmas, amikor egy nő arra hivatkozik, hogy őt leitatták. Nem. Ő itta meg az italt, az ő döntése volt, hogy nem áll meg. Ha az italába kevertek valamit, az természetesen más (de az nem is leitatás, hanem bedrogozás). És megint más kérdés, hogy beszámíthatatlan állapotban mit művelnek vele. De senkit nem lehet leitatni: mindenki maga dönti el, mennyit iszik.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 18:21:32

@zZz: Abban egyetértek veled, hogy mindenhez 2 ember kell. Itt a csaj is keresett valamit, de nagyon, és noha tudta, hogy tüzes parázson lépked, mégis kockáztatott.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.07. 18:21:40

@NagyságosSodalisO [eng]: tényleg elgondolkodtató ... és itt zZz bajtársnak vannak is érdekes meglátásai +1

azért nem fogom látni, mert úgy hallottam hogy eleve mami pornó, maga a könyv is, és a film elég hosszúra és unalmasra is sikeredett még emellé

de ez szubjektív ítélet, lehet hogy egyszer belenézek

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 18:24:45

@DavidT: nem unalmas, nyilván nem egy mozgalmas akciófilm, de kicsit tipizálható a viselkedési formája a főszereplőknek.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.07. 18:27:19

@NagyságosSodalisO [eng]: meg pont a lényegi részből nem mutatnak eleget, nemde? (értsd: szex)

na de majd belenézek

zZz 2015.03.07. 19:32:15

@DavidT:
1. Arra ott a net és az ingyenes pornó.
2. Akkor a moziba nem lehetne beengedni a 18 év alatti lányokat, akik az egyik fő célcsoportja a filmnek.

zZz 2015.03.07. 19:32:19

@NagyságosSodalisO [eng]: valahogy így. Természetesen itt megint a nő van beállítva áldozatnak, holott (tudomásom szerint, mert nem olvastam, nem néztem) a saját döntése, hogy belement és benne maradt.
Jó volna végre, ha ahelyett, hogy áldozat szerepbe állítanák a nőket, inkább felelősséget vállalnának a döntéseiket, ahogy azt felnőtt emberek teszik.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 19:48:48

@zZz: Nekem van egy nagyon rám jellemző véleményem a párkapcsolatokra vonatkozóan. Az emberek, férfiak és nők hajlamosak arra, hogy hárítanak, mutogatnak a másikra, át htk-ák a felelősséget, és mindig várnak...a másik féltől várják a megoldást, és természetesen hibáztatni is könnyebb a társukat , minden elrontott, nem működő dologért.
Egyszer hallottam egy interjút, az általam nem nagyon szeretett Csernussal.És pont ide illik amit írtál te is .." a saját döntése"..Igen, és igen. Csernus szerint, mi döntünk! Mondunk igent vagy nemet. Ha tévedtünk és rossz döntést hoztunk, az csak és kizárólag a mi hibánk, nem pedig a másik félé.Becstelen dolog tehát hárítani. Szembe kell néznünk önmagunkkal, és azt mondani, hibáztam, tévedtem. én tehetek mindenről, minden rosszról ami jött, mert melléfogtam! Na erre nagyon kevesen képesek.
A filmben egyébként igaziból pont ez tetszett, hogy a kis csaj ugyan belement a játékba, elkalkulálta magát, azt gondolta ki tudja hozni a pasit ebből a mentális posványból, és miután látta, hogy nem fog menni, kevés lesz hozzá, döntött és elment .

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 19:51:35

@DavidT: Fiatal csikó koromban még én is, kukkolóval , feszülten figyelve ott szorítottam a tv előtt, hátha egyszer csak kivillan egy kis darab a főszereplő gatyeszából! .-)) Szurkoltam cefetül, majd kiesett a szemem, aztán ha sikerült valamit látni...húúúúaztaaazanyjaláttad ?? tesóimmal ott szörnyülködtünk! :-))))

zZz 2015.03.07. 19:58:00

@NagyságosSodalisO [eng]: ha csak úgy elment, mi lesz a két folytatásban? :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 20:07:24

@zZz: Lövésem sincs, de remélem lesz majd fordulat rendesen. Azért gondolom nem lesz egy Trónok harca , azt nem lehet überelni.:-))
Azt is remélem, hogy nem lesz nyálas amerikai szappanopera a vége, miszerint majd a pasi megváltozik/nem tud/ és a szerelem mindent legyőz/egy nagy szart/ és boldogan élnek míg meg nem halnak....
Inkább el tudom képzelni / a fő csapásvonal alapján/, hogy a csajt valahogy visszacserkészi a csávó, olyan seveledsenélküled' harc egy darabig, aztán a csajszi a folyamatos harcban elveszti a tartását, az önbecsülését, a domináns bedarálja, és majd a kínzószobában meghal valami brutális eszközhasználat közben.....Valahogy drámát szagolok....

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.07. 20:42:40

@NagyságosSodalisO [eng]: most már szörnyülködés helyett élvezkedsz, mi? :D :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 21:02:30

@DavidT: figyi a te korodban még a mennyiség volt fontos, manapság már a minőség !!:-DDDDD

rezsöatya 2015.03.07. 22:03:52

témába vág ez a cikk:

divany.hu/ego/2015/03/07/a_szeteses_otven_arnyalata_-_elkotelezodesi_valsag_a_parkapcsolatokban/

"Sternberg elmélete szerint egy kapcsolat minőségét három tényező határozza meg: az intimitás, a szenvedély, és az elköteleződés. Ha mindhárom jelen van, az a hosszú távú, biztonságos beteljesedett szerelem"

cougarcat 2015.03.07. 22:16:31

Nem lattam, nem olvastam, igy nem tudok hozzaszolni. Nehez tema, mert ugye sokfele fetis van, es ezek az emberek maskent nem elvezik a szexualis eletet - mondjuk en kerulnem az ilyen tarsat mint a bunt, az en szememben ez "nem normalis" (igaz ezert sokan leszurnanak manapsag). :)

cougarcat 2015.03.07. 22:18:07

@zZz: "Jó volna végre, ha ahelyett, hogy áldozat szerepbe állítanák a nőket, inkább felelősséget vállalnának a döntéseiket, ahogy azt felnőtt emberek teszik." +1

Igy van, a nok megerdemelnek hogy ne gyermekekkent kezeljek oket...

cougarcat 2015.03.07. 22:25:23

@rezsöatya: Itt olvasom hogy: "Sajnos, a férjem közölte, nem szeret. ...... Van esély?"

Jaj, szegenykem! :(

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 23:27:59

@rezsöatya: huu, hát ezek mindig jól néznek ki leírva, papírra vetve....de pl. ez a szó, igen kicsit eleve riasztó...ám, ahhoz , hogy az elhatározásig eljusson valaki és véglegesen döntsön az 'elköteleződéséről....nos szerintem nagyon alaposan kell ismernie a partnerét és meggyőződésesen hinnie kell a másikban, feltétlen bizalomig eljutni.....nah....de azért meg a másik félnek kell tennie nagyon sokat.....tulajdonképpen majdnem , egymás elnyeréséről van szó....

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 23:36:21

@cougarcat: Érdekes történet és téma feszegetése. Meg kellene nézned.
Már csak azért is, mert te nagyon értesz az emberekhez és a különböző viselkedési jegyek között is jó nagy gyakorlattal olvasol.

Itt nem csak mint aberrációról van szó /domináns a pasi/, sőt , inkább a történet a két főszereplő között alakuló"szerelmi szál"mentén próbálja megfejteni / a lány személyében/ az okot, hogy mi vezette a férfit el idáig, a lányt pedig egy valós és elsöprő szerelem érintette meg, és azt gondolta, tud segíteni a srácon, ha megkeresik , feltárják a mélységet hozzá....párhuzamban vagy még inkább több szálon fut több jelentőségtartalom is.....nekem pont ezért tetszett....
Maga a film , mint mozi darab nem egy nagy durranás, inkább a téma volt izgalmas és az, ahogy megmutatták az egész kapcsolatot...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.07. 23:53:57

@cougarcat: érdekes volt a filmben, ahogy a pasi szépen , finoman, és érzékien körbefonta a nőt látszólagos gyöngédséggel és szerelemmel. A lány áhitattal csüngött a férfin, igazi szerelemmel . A férfi ezt használta ki, és igen hamar dominánsan lépett fel, merev szabályokat, elvárásokat támasztott , a lány pedig szépen lassan átment engedelmes kismacskává......érdekes volt, ahogy csúszott bele ebbe a gyermeteg bábu szerepbe...szinte mint a folyékony vaj..kifolyt a saját erejéből, tartásból és a film végére már egy irányítható játékszer lett.

cougarcat 2015.03.08. 00:48:59

@NagyságosSodalisO [eng]: OK, majd megprobalom megnezni, ha szerinted erdemes - sokszor nem tudom hogy az ilyen filmekben van-e valami "anyag", vagy csak valakinek a pucer feneket kell masfel oraig neznem. :)

Hu, a fentiben de szepen leirtad - nem te vagy inkabb a szakerto? :))

"érdekes volt, ahogy csúszott bele ebbe a gyermeteg bábu szerepbe..."
Sajnos nagyon sok novel megesik, raadasul konszenzus nelkuli fizikalis eroszakot tur el a kapcsolatban, es amikor megprobaljuk eszhez teriteni oket, akkor jon hogy "but I LOOOOVE him". Nehez eset. Tobbnyire amikor mar a godor legmelyere ernek akkor eszmelnek fel. Persze ezek mar valoban a kemeny, neha tragediahoz is vezeto tortenetek, ez mar nem szerelemrol szol, hanem fuggosegrol es onbizalom hianyrol.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.08. 00:56:44

@cougarcat: Neked mindenképp érdemes lenne megnézned. Nem kell félned, pucér fenéket sem látsz benne talán egyet, vetkőznek, szerelmeskednek, de jelképesen és kitakarva...mert nem ez a lényeg a filmben...a dominanciát is jelképezi, ahogy a pasi speciálisan felszerelt szobáját mutatja be. Ezeknek inkább célzott funkciójuk van, érzékeltetik, hogy jelen van , a férfi életében központi helyet foglal el, de a gondolatainkat a "miértre" és a lány behódolására na meg persze a férfi keresztül vitt erős akaratára, befolyására irányítja.
Lehet, hogy nekem a rendezői fogások tetszettek a legjobban , és a film szimbolikussága?

rezsöatya 2015.03.08. 02:29:28

Minden kedves noi kommentelot koszontok a Nemzetkozi Nonapon!

(hozzateve, hogy nem csak ezen a napon kell tisztelni a noket!)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.08. 07:28:54

@rezsöatya: Amen.

Ennél jobb végszót el sem lehetne képzelni ez után a poszt után,mint egy summa summárum.

Igazán írhattál volna akár egy önálló posztot is , az lett volna a csokor virág mára ! :-P

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.08. 07:30:06

@rezsöatya: +1

detto

(és a legjobb hely a köszöntésre a szürke 50 árnyalata poszt alatt :D :D)

rezsöatya 2015.03.08. 07:57:33

@DavidT: nem mindenki veri a noket...!

:-P

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.08. 08:08:31

@rezsöatya: Még szerencse...:-)) De azért azt te is tudod, nem csak fizikai bántalmazás van. Nagyon sok, jól bevált módszer van arra, hogy lehet valakit jól megnyomorítani lelkileg is. :-)
De jöjjenek vidámabb dolgok...:-D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.08. 09:05:20

@DavidT: Kapsz egy virtuális hajvágást ! És ne adj borravalót, ok? :-DD

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.08. 09:08:39

@NagyságosSodalisO [eng]: huhh köszi! az kell is! vagyis valós hajvágás is kell ... kedden megyek amugy :)

érdemelnél borravalót?? :P :D

(de legalább az én fülem nem koszos mint egyes vendégeidnek)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.08. 09:18:04

@DavidT: Persze ,érdemelnék.:-)))

14 év itthoni fodrászkodás alatt egy bakfis lány hajában volt serke', tetűt életemben Angliában láttam először, azt is azonnal, az első héten, egy kerekes székes fazon fejében, de nem keveset. Be kellett zárni és fertőtleníteni egész nap. Aztán utána jöttek a koszos fülűek hosszú, tömött sorokban. :-DDD
Haj, micsoda szép emlékek! :-))))

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.03.08. 09:28:33

@NagyságosSodalisO [eng]: gondoltam :))

legalábbis megszépülnek az emlékek, ha akkor nem is volt szép :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.03.08. 10:25:00

Ah, ezt most találtam, Alföldi Róbert linkelte be egy színházi oldalra a nőnap alkalmából.

""Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van."
/Müller Péter/

cougarcat 2015.03.08. 19:48:04

@rezsöatya: @DavidT: Koszi, ferfiaknak is szep napot! Nelkuluk azert sokkal rosszabb lenne minden! :)

Igazad van Atyam, a ferfiak tulnyomo tobbsege normalis, meg a noke is, ezt erdemes szem elott tartani...

@NagyságosSodalisO [eng]: Hasonlo lehet a 9 es fel hethez...