Határonkívül

Határokon át, földön, vízen, levegőben


London "giccsei"

2015. február 24. 10:47 - rezsöatya

avagy mindig van új felfedeznivaló...

kezdokep_1.jpg

Ismét egy poszttal válaszolnék a pénteki (20.-ai) bejegyzésre. És amolyan rendhagyó módon... A pszichológus néni(?) azzal magyarázza a külföldön dolgozó honfitársaink rövidebb életét, hogy idekint „fokozott lelki megterhelésnek” vagyunk kitéve... Szerintem ez egyáltalán nem ország-, hanem inkább egyén- és helyzetfüggő.

„Az élet nem habostorta” - hangzik el A tanú című filmben. Hát nem bizony! Sem Magyarországon, sem külföldön nem az! Viszont bárhol is vagyunk, rajtunk áll, hogy sütünk-e tortát és díszítjük-e finom tejszínhabbal...!

Mert ugyan dolgozni jöttünk ki, de – legalábbis tapasztalatom, - ha a kezdeti nehézségeken túl van az ember (és nem fut bele újabbakba), akkor a szabadnapjait értelmesen kihasználva feltöltődhet, s felfedezheti az új környezetét (vagy akár a régit). Korábbi posztomban már írtam, hogy Skóciában is a day offokon mindig csavarogtam, ez is egy módja, hogy a stresszt levezessük (nem, nem találtam fel a spanyol viaszt, de nem is vagyok pszichológus! :-) ). Perczel Forintos Dóra szerint „jellemző ránk magyarokra, hogy az anyagi javak megszerzésére, birtoklására túlzottan nagyok az igények”. Most akkor ezért nem lennék magyar? Nekem a nem kézzelfogható világ, az érzések, élmények többet jelentenek! Amúgy is nehéz hetem volt (mondjuk magamnak „csináltam”!), íme egy kis képes hétvégi beszámoló.

 

London. Nem először, de (Budapesten sem egyszer jártam a Margitszigeten), mindig van új felfedeznivaló...

 

01_1.jpgGyalogos/biciklis híd a Paddigton Basin felett

 

Már régóta szerettem volna megnézni Heatherwick stúdió alkotását a Rolling, vagy másnéven Curling Bridge-t. Ez Paddogtonban van, pont ahová a vonatom beér, így itt kezdtem. Sajna, csak péntekenként délben lehet megtekinteni működés közben (a turistákon kívül ki ér rá akkor?), így a videót a YouTube-ról szedtem (s a gif forrása a wikipédia, de az összes többi saját fotó).

 

02.jpg

 

Így működik:

 

03.gif

 

 

 

 

Aztán átkerekezve a Hyde parkon,

 

04_1.jpg

(ha még nem mondtam volna, bringával mentem – már csak a „hosszú élet reménye” miatt is! hehe! ),

 

a Wellington Arch érintésével

 

05.jpg

 

a Buckingham Palotához értem:

10.jpg

 

11.JPG

 

12.JPG

 

13_1.jpg

 

Ha a királynőt nem is láttam, de egy lovas őrségváltást megszemlélhettem...

 

06_1.jpg

 

07_1.jpg

 

08_1.jpg

 

A felirat némely embernél is aktuális lehetne:

 

09_1.jpg

 

Majd a Trafalgar Square. Nelson admirális mögött már feltűnt a Nemzeti Galéria.

 

14_1.jpg

Itt Peder Balke 19. sz.-i norvég festő műveire voltam kíváncsi. Lenyűgöző, ahogy az Észak fényeit, jéghegyeit meg tudja jeleníteni!

 

15_1.jpg

 

16_1.jpg

S persze - és ki tudja hányadszor, - elmerültem a „nagyok” képeiben... Murillo-tól Canalettóig,

 

17_1.jpg

Turner-től Renoir-ig...

 

18_1.jpg

 

A Trafalgar Square-en valami színpadot „ácsoltak”, (kivégzés lesz?) nem néztem utána, milyen alkalomból, amúgy is igyekeztem, olyan áprilisi időjárás volt, hol kisütött a nap, hol beborult. Távolban a Big Ben,

 

19_1.jpg

 

Ami közelről is úgyanúgy néz ki! :-P

 

21_1.jpg

A Parlament a Temze partján

 

23.JPG

 

Westminster Abbey gyönyörű kőcsipkéi... sokáig álltam ott! Fantasztikus!

 

25.jpg

 

Covent Garden, London egyik művésznegyede

 

26_1.jpg

 

Érdekességek útközben:

 

27.JPG

 

28_1.jpg

 

Gyalogoshíd a Temzén:

 

29.JPG

 

London Eye:

 

30_1.jpg

 

és vissza a Big Benhez:

 

31_1.jpg

 

Nem azt mondom, hogy most ettől leszek hosszú életű, de hogy több, az biztos. Különben is, inkább hiszek a minőségben, mint a mennyiségben. De ezt majd százötven évesen még végiggondolom...! :-)

 

 

 

 

 

 

 

3 komment

Ismerős vagy ismeretlen

2015. január 29. 08:45 - határonkivül

entrance-sign-s-6107.png

 

    Hogy megbánnád-e ha elmennél?

A túrórudival, balatoni nyarakkal, multikulti Budapesttel érvelni már régen nem elég. Nem az a baj, hogy sokan szeretnének máshol élni, hanem az, hogy egyre kevesebben akarnak itthon. Egy felmérés szerint minden második fiatal gondolkodik erről, s ha nem is veszi a cókmókját, megfordul a fejében. Elgondolkodik azon a fontos kérdésen, hogy hol lenne neki a legjobb. Menni vagymaradni? Melyiket bánnád jobban? Mi fontosabb: a család, az idetartozás vagy a szabadabb lélegzet, a mosolygó arcok az utcán? A jó fizetés vagy a munka? A biztonság vagy a lehetőség? Melyik ijesztőbb: a kilátástalanság vagy a magány? Az ismerős vagy az ismeretlen? Csupa kérdés, de nincsenek egyértelmű válaszok.

Mostanában ez a téma sok családban: hova menjenek, mikor induljanak. Nyelveket beszélő, intelligens, értelmiségi magyar emberek, akik, bár szeretnének, nem tudnak itthon boldogulni.

Magyarok – akár egyetemisták, akár negyvenesek –, akik bébiszitterként, pincérként, konyhai kisegítőként dolgoznak, és nem a végzettségüknek megfelelő munkát végzik. Ők odakint nem karriert építenek, hanem próbálnak megélni – jobban, mint itthon. Anyagilag megéri, de nagy árat fizetnek érte: az ottani társadalmi ranglétrán nem tudnak feljebb lépni. Nem, vagy csak nehezen fogadják be őket, és örökre kívülállók maradnak. Lesznek barátaik – legtöbbjük maga is betelepült külföldi, vagy odaszakadt magyar.

Akiknek a legnagyobb esélyük van arra, hogy  ez sikerül, talán azok a fiatalok, akik kint járnak egyetemre és a szakmájukban helyezkednek el, vagy azok, akiket egy külföldi házastárs „bevezet” a közösségbe. Egy friss felmérés szerint a kivándorlók 80 százaléka fiatal, és csak nagyonkevesen tudják biztosan, hogy haza akarnak jönni. Akinek vannak kapcsolatai, és nem a teljes bizonytalanságba utazik, annak talán könnyebb megvetni a lábát, munkát találni, beilleszkedni. De érzelmileg? Az megint egy más kérdés.

    Mi van azokkal akik elmentek de visszajönnének?

Tényszerű az az állítás, hogy bárhová megyünk , mindig külföldinek számítunk? Megvan mindenünk még sincs semmink?

 

29 komment
süti beállítások módosítása