Határonkívül

Határokon át, földön, vízen, levegőben

Ha valamit szeretek hallgatni , hát akkor ez az :Ria Ria Hungária!

2016. június 18. 20:45 - SodalisO

Mindig szerettem magyar lenni. Régen is, most is és ezután is így lesz. Ezen semmi sem tud változtatni.

13427812_10154286768446941_7219944004487613344_n.jpg

 

Ez a jelenlegi állás ! Magyarország csoportelső az F csoportban egy 2:0 -ás győzelemmel Ausztria ellen  és egy 1:1-es döntetlennel Izland ellen.

Az örömön és a boldogságon kívül csak a büszkeségem nagyobb momentán.

Szívesen ott lennék és részt vennék a biztatásban, azért, mert pontosan tudom milyen érzés együtt szurkolni. Az "egy szív,egy dobbanás" érzése felejthetetlen, a szurkoláson kívül magasan messzire nyúl, az összetartozás, az "egyet akarás", a nemzeti tudat, a hovatartozás és a megváltoztathatatlan hazaszeretet büszkeséggel jól megtupírozva......amikor sok tízezer -százezer honfitárs ugyanazt érzi ...

 

Hát ezeket éreztem ezt a videót / és később a mérkőzést nézve /. 

 

A mérkőzési utáni Dzsudzsák nyilatkozat az M4 sport tv-nek:

„Semmiképpen sem érdemeltünk vereséget, ilyen közönséggel nem lehet veszíteni – mondta Dzsudzsák Balázs. – Olyan szurkolást varázsoltak a stadionba, hogy talán Budapesten sem volt még ilyen. Egyszerűen döbbenet. Beszélnék szívesen a mérkőzésről, de a drukkereink minden szavunkat, lélegzetünket elveszik. Ők is begyötörték azt az egyenlítő gólt. Az izlandi kapus lába remegett, mert olyan magyar tábor volt mögötte a második félidőben.

Amit most csinál a brigád, az a vártnál sokkal, de sokkal több. Tizenötmillióan léptünk pályára, így nagyon kevés csapat tud minket legyőzni. Örülök, hogy teljesítettük a minimumot, amiért pályára léptünk. Remélem, egyre többe szurkoló jön, és az ő álmaik is teljesülnek.”

Ezt olvasva rendesen dübörög belül valami bennem is....pl. az, hogy

 

                                              MEGCSINÁLTÁK! IGEN! EGYÜTT!

13413155_1216321555045088_1651298989958219328_n.jpg

 

 

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hataronkivul.blog.hu/api/trackback/id/tr578821480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.06.20. 07:59:13

És még csak megváltoztatni sem akarod Magyarországot? Még csak pályázatot sem írsz ki a blogodon, hogy nagyon okos emberek megmondhassák a tutit az országgal kapcsolatban?
Ejnye anya! Ki tudja hány poszt érkezne ide is, mondjuk a Csináljuk meg Magyarországot felhívásra.
Komolyan, az utóbbi hetekben csak nézek ki a fejemből, és nem tudom, sírjak, vagy röhögjek.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2016.06.20. 22:37:45

@Quercus a favágó: Eszem ágában sincs. Nekem úgy van jól ahogy van, még akkor is, ha átmenetileg pénzt külföldön keresek meg. Sok száz millió ember csinálja ugyanezt világszerte, nincs ebben semmi különös . Oda lehet menni ,ahol többet fizetnek. El lehet dönteni ott maradsz-e vagy hazamégy.
A döntés mindig a tied, a mienk. Közben világot láthatsz, tapasztalatokat gyűjthetsz, etc,etc..nem sorolom...tudjuk már kivülről...

De az is az én döntésem volt, hogy az életem minőségét nem fogom rá Orbánra, a volt uramra, a politikára, a 'kurvagazdasági helyzetre' meg a fika oktatásra, meg a szar egészségügyre, a drámaivá vált mindennapokra etc,etc

Aki itt tart és napi szinten ezen mérgezi magát és szívatja le a saját energiáját ezekkel a faszságokkal, az tényleg húzzon el kurva gyorsan......és majd ugyanezt csinálja máshol is.....mert egy idő után ott is kurva lesz a szomszéd nénikéje....

Váltani kell, tanulni kell, bízni magadban , követni az élet fordulatait, szar a szakmád? Tanulj másikat! Nézz körül, mire van szükség, mivel tudsz magadon segíteni.....

Egy biztos!!! CSAK saját magadtól várhatsz el bármit is. SENKI mástól. Se ORBÁNTÓl, se a kormánytól, se a fityesztől, se a szociktól, senem senkitől!!!!!!!!!!!!

Magad vagy uram. Ha balfasz vagy megdöglesz, ha meg képes vagy a víz felszínén lavírozni, nah, akkor megmaradsz.

Csak ne mutogass másokra!

Te , komolyan mondod ezt a pályázatos szart ?
És van aki ír oda ?
Ugyan mit ?
Gondolom millió faszságot, vagyis okosságot!!
Jesszusom! :-DDDDD

Ne haragudj, ez borzasztó. :-DD

"Sajnos" nem érek rá ilyenekre figyelni, /mondjuk nem is érdekel/, momentán éppen kurva jól érzem magam, és ahogy látom ez egyelőre így is marad jó darabig.

Megyek nemsoká haza szabira, tudod, haza a szutyokba! :-)) A fosba, szenvedni meg hányni, fujjogni mérgelődni, hogy nem vigyorog rám eléggé a bolti eladó.....

Szóval...Szard már le ezeket és lódulj bele a nagybetűs életbe te is. Meglátod, minden perc amit nem erre fordítasz kibaszás magaddal. :-DDDD

2016.06.21. 08:23:20

@NagyságosSodalisO [eng]:

Én már régóta ezt csinálom. Miután érdekel a jog, így hobbi szinten foglalkozom vele. De elsősorban azért, hogy kitaláljam, hogy tudom a saját javamra, hasznomra fordítani. Csak az érdekel, hogy nekem menjen a szekér, a többit leszarom. Politikai is érdekel, de soha egyetlen politikusnak sem hiszem el, amit mond. Se az itthoniaknak, se a külföldieknek.
Van valami pályázat a HA-n, ezt akkor láttam, mikor elolvastam egy kamu posztot, amit nekem tulajdonítottak. Valami csináljuk meg Magyarországot, vagy ilyesmi. De, hogy konkrétan mi lenne ez, azt nem tudom, nem is érdekel.
Sok a munka hál' Istennek, azzal foglalkozom. Netezésből nem tudok megélni.
Érezd jól magad itthon

Na irány a gyapotföldek.

soad1221 2016.06.23. 11:08:38

@Quercus a favágó: azért tulajdonítottuk neked, mert még vmikor mondtad, hogy fogsz írni ilyen kamuposztokat álnéven...

lássuk be, hogy egymástól függetlenül néhányunknak pont Te jutottál eszünkbe, nem teljesen véletlen :)
HA mégsem sory, nem akarok, és szerintem a többiek sem akarnak a nyakadba varrni olyat, amihez semmi közöd...

csak hát mégis... :)

2016.06.23. 17:18:18

@soad1221:

Hogy ti mire nem emlékeztek.....Fogalmam sincs, mondtam-é ilyet, de ha ti mondjátok.....DDD
Egyébként, mint mondottam, hála Istennek sok dolgom van, ma is nyomtam a fakitermelést ebben a dög melegben, és kurvára el vagyok fáradva. Ha van időm pihenek, és nem vagyok hajlandó egy percet sem áldozni az életemből a HA-ra. Mondjuk azé tegnap este a meccs után belenéztem a kommentekbe, és nem csalódtam. A pappito nevű hazátlan cigány hozta a formáját.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2016.06.23. 19:57:02

@Quercus a favágó: Miért nem vagyok meglepve?!
Az a fazon szerintem nagyon beteg....a régi HA-s tapasztalataim között ő volt az első, akiről másodpercek alatt megállapítottam, hogy mehet a levesbe gyorsan...szegény...arca mint a földgolyó, mindenki hülye, viszont amit ő mond, gondol, ír, az maga a megtestesült bibliai ige...szegény..:-DDD

Húúú, hallod micsoda, arcokkal társalogtam én ott.....így utólag, ez akkora szégyen..magamra nézve, hogy fejen kéne állnom és nyakon fosnom magam.....borzasztó...szerintem elment az eszem átmenetileg...

de skála istennek valami isteni szikra folytán elég lett ...

próbálom megfejteni, miért hülye valaki annyira, idegen, fantom, arctalan , ismeretlen emberekkel "beszélget"....

persze nem, ezek nem beszélgetések... inkább .valami idióta belső kényszer hatására, nyilvános okoskodásba kezd az ember.....mert el kell mondani...hogy kinek, kiknek? Az kurvára mindegy, senkit nem érdekel igaziból...legfeljebb, ha vannak akik bólogatnak és helyeselnek, egyetértenek, akkor "önigazolva érzi magát

...mert..ugyehogyugyehogyugye? Na!

Aztán a normálisabbjának eljön az a pillanat, amikor rájön, hogy a kutya retkes f@nak nem fontos ezzel vergődni....baromság....

Real time kell beszélgetni, egy kocsmában, jó kis pia mellett, válogatott jó fejekkel, röhögni, cigizni, baromkodni..

Sétálni, jó filmeket nézni, jókat zabálni,macskát símogatni, kutyával rohangálni, öltözködni, sminkelni, ridikült válogatni, magassarkúban végigtipegni az utcán és élvezni, hogy még mindig utánad fordulnak....közben meg magadban jó kicsit felmutatni néha a középső ujjadat is.......

Nah...

Nem gondolnám, hogy kamu posztot írnál Te Erdők Mestere....annál te, okosabb fazon vagy sokkal.:-DDD

2016.06.23. 20:41:15

@NagyságosSodalisO [eng]:

Ezt a sminkelést, ridikül válogatást, magassarkúban tipegést még nem próbáltam. Mondjuk valószínűleg ez az oka, hogy kurva régen voltam fiúval. DDD

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2016.06.23. 21:30:36

@Quercus a favágó: haha hülyeeeee

Remélem is hogy kurva régen voltál...sőt..nagyjából soha......

Az igazat megvallva utölag láttam , még mennxi mindent kihagytam a felsorolásból...:-)) :-))
Na zokról majd legközelebb...de amúgy is nagyfiú vagy...tudod a tutit, igaz??

Más...erre a blogra is ritkán, teljesen rapszodikusan kukkantok be..de ez megmarad jó passziónak. Magamnak. Meg majd az unokámnak...,hogy lássa, múlyen hülye nagyanyja lett volna.....de már úgysem érem meg, hogy megszülessen...a fiam fáziskésésben vagy gyerekcsinálásilag.....

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2016.06.23. 21:46:57

@Quercus a favágó: bocs, fika telefonról írtam...és lusta vagyok javítani.....okostelefon....naja...fostalicska...ki nem állhatom....:-DDD

Na és a lényeg lemaradt a gyerekcsinálásról...

Szval, szerintem gyereket rendesen, időben kell csinálni, nem 40-50 évesen...kicsi az esély, hogy normális lesz...valami kis zizi minden kései gyereknél befigyel....tudom....:-DDD

20 éves voltam mikor a fiam született, 40 éves mikor 6 év után befejezte a szakközépiskolát és a technikusképzőt....

Emlékszem a szülői értekezletekre...:-DDD Csomó szülőnek fogalma sem volt egymásról, ki-kinek az anyja...én azt hittem legtöbbször a nagymamák jöttek el anyukák helyett, aztán kiderült, hogy neeemmmm..
pl. Kukonka Pista anyukája 146 éves lehetett már 30 évvel ezelőtt is....

Aztán a záró osztálybulira szervezték, hogy szendvicskészítéshez,meg az egész napos trappoláshoz kellene pár szülő segíteni.......fiam röhögve mesélte, hogy megfenyegették az osztálytársai, hogy agyonverik, ha én nem tudok elmenni....:-)))) Érettségizés napján is ott voltam velük, vittem őket a suli háta mögé bagózni, osztottam nekik az észt, hogy sorozatos seggberúgás lesz, ha megbuknak és a következő húsvétkor nem jöhetnek locsolkodni, nem lesz erkélyen való cigizés, meg pálinka...semmi se lesz..
A mai napig jönnek csapatostól...imádom őket...

Szóval ..csak azt akartam mondani, hogy lóf@sz a fiam seggébe unokaügyileg...
Ja és vénséges öregember lesz mire majd lesz gyereke....a hülyéje.:-DDD

2016.06.24. 06:02:09

Úgy látom vezetnek a Brexit pártiak. Személy szerint nekem mindegy milyen döntés születik, de azt sajnálnám, ha egy esetleges kilépés miatt haza kellene jönni azoknak, akik most kint keresik a boldogulásukat. Mondjuk, ha szavazhatnék, én is a kilépésre szavaznék. Ha ez megtörténik, remélem Magyarország is követni fogja a britek példáját.
Meg kellett volna maradni a vámunió szintjén, amire az egész ki lett találva. Igaza van Boris Johnsonnak. Soha, senki által meg nem választott idióta alkoholisták, meg könyvárusok ne ugassanak bele a nemzetállamok dolgaiba. Arról meg főleg ne szóljon a történet, hogy az EU tagállamoknak annyi a dolga, hogy kiszolgálják a fritzek, meg az amcsik érdekeit.

Na irány a gyapotföldek.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2016.06.24. 09:19:25

@Quercus a favágó: hááát...meglátjuk mi lesz....
Én megértem őket...
Egy pár napig tuti káosz lesz aztán majd jönnek az új szabályok

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2016.06.24. 21:20:26

@Quercus a favágó: Látnád azt a sok idiótát akik a FB-on jajvékolnak, sírnak-rínak, pánikot keltenek, most mi lesz, holnapmehetünkhaza, melyik országba kéne mennünk, énhazaugyannemmegyek, jaaaaaaajjjjjjj..
Sok marha, fogalmuk sincs semmiről, semmit nem fognak fel az egészből.....

Én konkrétan megőrültem ma....../munka közben néha belenéztem a FB-ba, mert haldoklott anyukám nővére már 3 napja és tudtuk, hogy ma várhatóan örökre elmegy.....meghalt délelőtt 11-kor..../ a második anyukám volt /......./
-
de látni azt a sok fogalmatlan seggbuta ember kommentjét, arról, hogy jajjjmostmilesz, megyünkhaza? ....na hát mára elég volt......bele nem nézek egy hétig tuti....

Én kurvára nem aggódom, az angliai születésű félig olasz főnökkel és 2 angol kolleganőmmel annyit röhögtünk, ment a poénkodás egész nap.....A vendégek is egész nap erről beszéltek..ki sokkot kapott, volt aki meg nem.....

Anglia erős, megoldja, viszont legelőször a benefit rendszert fogja megreformálni....Nem lesz kánaán többé az biztos.
Jól döntöttek...Szerintem.

rezsöatya 2016.06.24. 22:44:16

@Quercus a favágó:

Azert szuletnek mar viccek is rola:

"The EU has now 1 "GB" of free space..."
süti beállítások módosítása