Aztán találkoztam más magyarokkal és észrevettem, hogy kétféle hozzáállás van: az egyik figyeli a híreket, vadul vitatkozik, amikor lehetősége van rá és úgy nagy általánosságban elmondható, hogy elhozott mindent a magyar mentalitásból, ami rossz. Nem vitatkozik, hanem személyeskedik, nem érvel, hanem ordít (esetleg 62-es fontot használva nyilvánít véleményt vagy minden mondatát minimum 10 db felkiáltójellel zárja). Irígy azokra, aki előbb jöttek, előbbre tartanak, kommunistázik/zsidózik/bármizik és szidja a bevándorlókat (che???), fúr és szembemegy mindenkivel, előbb kikönyörgi a segítséget („ti már régebb óta itt vagytok, jobban tudtok segíteni..”), aztán az első adandó alkalommal átver, lelép, cserbenhagy, röviden: kicsiben hozza a magyar valóságot. Ezért rendesen panaszkodik is, hogy nem tud gyökeret ereszteni, hogy nem tud beilleszkedni, hogy nem érti a környezete a viselkedését. Csak magyarok társaságát keresi, és megszállottan bizonygatja a magyarságát. Esetleg mondjuk tízezer kilométerre a hazájától… Ehhez hozzátartozik természetesen az is, hogy sokkal jobban tudja, mit kellene az otthoniaknak másképp tennie és még külföldön is ássa tovább a „pártok közötti árkot” – ismétlem – több ezer kilométerre a magyar valóságtól.

ujsagkave.jpg

 A másik típus tudomásul veszi, hogy nem otthon van. Nem próbálja meg megmagyarázni a befogadó országnak, hogy az mindent rosszul csinál, legfeljebb megpróbálja a maga módján megoldani, ha problémája van. Otthonról csak az ötleteket hozta magával, megvalósít, kreatív, lelkes és vállalkozó szellemű. Ennek köszönhetően általában sikeres is. Éppen ezért nem vagy csak csekély mértékben érdeklik az „otthoni” hírek, sokszor nem is érti, hogy miről beszélnek neki a rokonok és barátok, amikor öntik rá az információt, nyakló és kérés nélkül.

Én is ilyen lettem az elmúlt néhány hónapban. Nem zárkózom el attól, hogy meghallgassam a magyarországi híreket, de nem keresem már őket. Néha elér egy és más a közösségi médián keresztül, de már inkább nem mélyedek el benne, nem hagyom, hogy 2500 kilométerről is mérgezzen az, ami miatt eljöttem otthonról, ami miatt elhoztam a gyerekeinket.

 Nem várhatjuk (el), hogy megváltozzon bármi is Magyarországon (vagy a fejekben, főleg a felnövekvő generáció fejében), amíg magunkban hordozzuk azokat a szokásokat, mintákat, amelyek miatt oly sokan kerekednek fel és hagyják el az országot.  Amíg ragaszkodunk ezekhez a rossz beidegződésekhez és magunkkal cipeljük olyan helyekre is, ahol nincs létjogosultságuk. Sokan felháborodtak, amikor egy ismert újságíró arról panaszkodott nemrégen, hogy ő már inkább nem mondja meg külföldön, hogy magyar – köztük olyan, külföldön élő magyartól is érkezett kritika, akinek egyéb megnyilvánulásai fényévnyi távolságra voltak az európai normáktól vagy az őt befogadó ország szellemiségétől. Hurcoljuk magunkkal az otthoni híreket, tönkretesszük azt az közeget, ahova elmenekültünk előlük és mintha még örülnénk is annak, hogy panaszkodhatunk és idegeskedhetünk ezeken a problémákon.

 

 Én inkább megiszom a kávémat reggel, nyugodtan és békésen.